Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-16 / 12. szám

1908. január 16. Pécsi Napló notoriumban helyezte el. Amint kivette, aki asszony csak tovább ivott. Ha becsi­­pett, nagy jeleneteket csinált és a férj kénytelen volt a lakásból eltávozni. A rendőrség is közbelépett néhány hét előtt és kétszer egymásután nagyobb összeggel megbüntette. Szobái valóságos butika. Harmincz-negyven üveg áll benne, vala­mennyiben a legerősebb szesz. Ha leitta magát, orvost kell hozzá hívni, mert ilyen­kor valósággal őrjöng. A bíróság elfogadta a férj válóperét, mit legközelebb tárgyal­nak. A arisztokrata körben nagy érdeklő­déssel várják az ítéletet.“ — Szerelem patikusai. Szava köz­ségben — mint ottani levelezőnk írja — egy szélhámoskodó férj és feleség bűnei kerültek most napfényre, a­kik egy éven át a kétségbeesett szerelmeseknek adogat­tak el olyan gyógyszereket, a­mikről azt állították, hogy ezzel magukhoz édesgetik az illetők azt, ki­felé szívük hajlik. A csaló házaspár Berger Béla czipész és neje, a­kik egy év előtt kerültek Szavára és ez idő alatt az ily csalásokból tartották fenn magukat. A csaló házaspár tudománya az első kísérletnél oly csúfos kudarczot vallott, hogy e miatt kénytelenek voltak szökni. Az utolsó pacziens , Hann Anna cselédleány egy gazdag legény után csen­­gett s mikor már minden incselkedésével sem tudta magához vonzani a legényt, Bergernéhez fordult patika-szerért. Ber­gerné 20 korona készpénzt kért előbb a leánytól, aztán a leánytól elszedte 50 ko­ronát érő összes ruhaneműit. Ezek ellené­ben adott valami italt a leánynak, de mikor ez sem tette meg a hatást és Hann Anna azzal kezdett fenyegetődzni, hogy jelentést tesz a bíróságnál, Bergerné a férjével együtt megszökött Szaváról és Oszlóra tette át lakását. A szökés után Hann Anna tényleg feljelentette a csalókat és ezután sült csak ki, hogy a fél falu leányát becsapta már hasonlatoskép Ber­gerné. A szerelem patikusai ellen a ható­ság a kellő lépéseket megtette. — Több világosságot. A közigaz­gatás nagy reformjával egy időben lépett életbe a vármegyeházán a világítás reformja. A megye elhatározta a villany­világí­tás be­vezetését, annak előmunkálatai — bár aránylag hosszú ideig tartottak — végre mégis elkészültek és ma már vígan világít a villamos erő Baranya vármegye ősi szék­házában. Valami pazar fényt nem vetnek ugyan a megyeházi villamos körték, mert e téren is, mint mindenütt, takarékoskodni kell, de azért a világítás javulása az alkal­mazott kis égők mellett is, igen tetemes és a petróleum-lámpák sutba dobásával nem csak az ezek tisztogatására szükséges nagy munkaerő takaríttatik meg, de, ami a fő dolog: a petróleum, a m­illi gyertya, mind külföldi gyártmány, míg a villamos erő itt helyben, Pécsett állíttatik elő és épen ezért ennek a világításnak, még ha valamivel többe kerülne is, előny adandó. Alapos remény van különben arra, hogy a villamos világítás nem fog többe kerülni, mint az eddigi petróleumos, mert hiszen a takarékosság sehol sem érvényesíthető úgy, mint a villamos világításnál, ahol a lángok a szükséglet szerint nyithatók föl és csavarhatók le. Most, hogy a modern világítás a megye székházába is bevo­nult, óhajtandó, hogy azt a pécsi összes hivatalok befogadják. Igazán különös­nek tartjuk, hogy akkor, amikor például a törvényszéki épületben az üléstermek gázvilágítással vannak ellátva, az egyes bírók és az irodák hivatalos helyiségeiben gyertyafény mellett kell dolgozni. Ilyen se hús, se hal világítás van a városházán is, ahol a minden irányban szűkkeblű pécsi gáztársaság nagy kegyesen most szerelt föl néhány lángot Auer égőkkel, úgy­szintén az állam egyéb hivatalaiban is. A­ világítás e módját ma már bátran mondhatjuk anachronizmusnak, jobban mondva : ásatag korból valónak. Ha már a takarékosság és tisztaság nem ösztönzi a hivatalfőnököket a világítás reformjára, gondoljanak legalább a tisztviselők látó­­szerveire, amelyek a homályos gyertya­fény mellett nagyon romlanak. Vessünk te­hát általában véget a petroleum és gyertya­­világításnak a közhivatalokban, annál is inkább, mert a mi kereskedőink különös előszeretettel tartják raktáron az osztrák gyertyát és általában az osztrák gyártmá­nyokat. Kérünk modern világítást — a tisztviselők szeme érdekében. — Apró hírek. Meranban a gépé­szek sztrájkja, mely fél évig tartott, hétfőn megszűnt. — Münchenben a lovassági testőrség körében sarludi betegség lépett föl. — A Piemont hegységben, Chivassonál tegnap előtt este két személy­vonat össze­ütközött. Tíz személy meghalt. Igen sokan megsérültek. A mozdonyvezetőket letartóz­tatták, mert ők voltak a veszély okozói. — Budapesten 1904-ben nagy nemzetközi tű­zoltókongresszust tartanak, egybekötve tűzoltói gyakorlatokkal. Különösen nagy gondot fordítanak az oltási gyakorlatra. Az előkészületek már folynak. — A berlini orvosegyesületnek ebben az évben össze­sen 1588 orvosa volt, közte 507 speczia­­lista. — A volt búr parancsok Sayman 10 más búr tiszttel Mexikóba utazott, hogy ott akcziót indítson a burok érde­kében. — Végzetes kárámból. Közel a budai vámhoz, a városon kívül ma reggel Kőmives Gyula kocsis üres kocsijával belerontott a vele szembejövő Gloman István szederkényi lakos nehezen meg­rakott kocsijába Kőmives Gyula könnyű kocsija felfordult és maga Kőmives oly szerencsétlenül bukott ki belőle, hogy koponyacsonttörést és agyrázkódást szen­vedett. Kőmivest eszméletlen állapotban szállították be a kórházba. A halállal vivődik. — Mennyi hús és ital fogyott el tavaly Pécsett. A lakosság egyre sza­porodik Pécsett s ennek megfelelőleg a fogyasztás is évről évre nagyobbodik, bár a vagyoni viszonyok épen nem javulnak. Sok élelmi­szer fogy el évenként és ebben a summában jelentékeny szerepet játszik a hús. Nagy a gyomor, sok kell neki. Foly­ton kíván táplálékot. Ha egy nap keve­sebbet kap, mint rendesen, már­is zúgo­lódik Hatalmas erő ez, melyet semmi sem némíthat el. Nagy hatalom, amelyen semmi sem fog ki. Tavaly összesen egy millió kilenczszáznegyvennégy ezer ki­­lenczvenhárom kiló hús fogyott el Pécsett. Ebből az óriási számból 43.000 lakost számítva, egy lakosra átlag 48 és fél kiló hús jut. Ennyi húst evett meg Pécsett átlag egy ember. De vájjon hány ember nem evett? Hánynak nem jutott ebből még egy kiló sem ?­­ Az átlagos szám azonban nem felel meg a teljes valóság­nak. A csecsemők egyáltalán semmi húst nem ettek, ezeket tehát a számból ki kellene hagyni. Azután azt is figyelembe kell venni, hogy sem 1, sem 2, de hány száz elfogyasz­tott kilót nem jelentettek be a fogyasztási adóhivatalnál. A levágott jószágok részle­tezve a következő mennyiségben fogytak el. Levágtak 725 drb. üszőt, ami 58 000 klgramm húst tesz ki. Marha 4086 került levágásra 817,200 kilogrammal. Borjut 7235-öt vágtak le. A hús kilogrammokban 361.750. A levágott birkák száma 1458, az elfogyasztott hús 29.160 kilogramm. Bárányból 622 drbot vágtak le. A hús 6220 klgramot tesz ki. Süldőt levágtak 443 drbot 13.290 klgrammban. Sertésből 12.702 drbot öltek le. Az elfogyasztott Színház és művészet -- Opris Valéria Frigyes főher­­­ czegnél. Pozsonyban, Frigyes főherczeg palotájában szerdán díszes társaság előtt nagy, előkelő műsora zeneestély volt. Izabella főherczegnő rendezte, aki kitűnő zeneértő és rajongója a művészi muzsiká­nak. Az estély legragyogóbb száma Dohná­­nyi Ernő zongorajátéka volt, amelyet viha­rosan megtapsoltak. Spányi Irma ének­előadása és Opris Valériának, Opris Péter pécsi postaigazgató kiváló tehetségű leányának hegedűjátéka is nagyon tetszett. Frigyes főherczeg, Izabella főherczegasz­­szony s a többi jelenlevő főherczegnő el­ragadtatva köszönte meg a közreműködők előadását. — Porzsoltné Lukács Juliska vendégszereplése. F. hó 19­, 20- és 21-én ismét érdekes vendégszereplés lesz szín­házunkban. Porzsolt Kálmán, a Népszín­ház igazgatójának felesége, Lukács Juliska, ismert drámai színésznő jön el hozzánk, hogy bemutassa a pécsi közönségnek is művészetét. Porzsoltné még nem járt ná­lunk és így vendégszereplése minden esetre érdeklődésre tarthat igényt. Első este Fedorát, majd másnap Évát az Ember tragédiájában, harmadik este pedig Mag­dolnát, Rákosi Jenő hasonló czimű nép­színművének czimszerepét játsza el. A helyárak változatlanok maradnak és az előadásokat rendes bérletben tartják meg. Porzsoltné jeles színésznő és mindenhol, ahol csak föllépett, szép sikerei voltak. — Szerződtetés. Virányi Jenő, a pécsi színház karmestere, 3 évre a buda­pesti Magyarszínházhoz szerződött első karmesternek. A magyar iskolahajó kérdése czím alatt érdekes könyv jelent meg Soly­­mosy E. Oszkár tengeri hajózási m. kir. főfelügyelő tollából a „Pallas“ irodalmi és nyomdai részvénytársaság kiadásában; kiváló szakember ismerteti kereskedelmi tengerészetünk viszonyait, a magyarosítási törekvések eredményét s az okokat, me­lyek most már sürgősen követelik a m­­agyar iskolahajó létesítését. Solymosy behatóan foglalkozik az iskolahajókkal álta­lában s csakis oly iskolahajótól vár si­kert, melyet a magyar társadalom épít és tart fenn. Az állami támogatást a keres­kedelemügyi miniszter által m. é. decz. 19-én benyújtott törvényjavaslat már biztosítja, a tengerhajózási vállalatok hozzájárulása szintén kilátásba vehető; az van tehát csak hátra, hogy országos egyesület ala­kuljon s indítsa meg a gyűjtést az épí­téshez szükséges néhány százezer korona előteremtésére. Az élénken irt s a föl­merült ellenvetésekkel is tüzetesen foglal­ 5 húsmennyiség 635.100 ktgr. Tehát össze­sen 27.271 drb jószágot vágtak le tavaly Pécsett. — A hús mellett hatalmas szám­ban szerepel az ital. Bort összesen 1.266.071 litert fogyasztottak el. Ennyit jelentettek be, de bizonyára több fogyott el. A csempészett és be nem jelentett bor legalább is 100 hektolitert tesz ki. Szo­morú számok azok, melyek az elfogyasz­tott pálinkáról beszélnek. A mennyiség megdöbbentő. Már azért is, mert a túl­nyomó részét a szegényebb sorsúak fogyasz­tották el. Összesen 298.164 liter pálinkát jelentettek be a pécsi fogyasztási adóhiva­talnál. Szikvíz fogyott 1.097.302 üveg, ásványvíz meg 36.405 liter. Ezen elfogyasz­tott ital mennyiségekhez tartozik a sör, a­mely közel két millió literrel szerepel. Tehát nem panaszkodhatni, hogy Pécsett nem fogy elég ital. Nagy a fogyasztás és a forgalom ebben a tekintetben. Csak aztán megvolna hozzá a megfelelő jöve­delem is.

Next