Pécsi Napló, 1908. április (17. évfolyam, 76-99. szám)
1908-04-01 / 76. szám
a-SYER ZSfce 5. XVII. évfolyam. Szerda, 1908. április 1. 79. (45–3.) PÉCSI NAPLÓ Szerkesztosegye kiadóhivatal: Munkácsy Mihály-u. 10. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztoséffi telefon 109. sz. — Kiadóhivatali telefon 27. o. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona Félévre 19 kor. Negyed évre 6 korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. Városi kérdések: Pécs, március 31. A legutóbbi városi rendkívüli közgyűlés több, a város jövendő fejlődésére szolgáló tárgyat érintett s ezekhez minden bizottsági tag, saját meggyőződését követve, hozzászólott. Nendtvich Andor, kir. tanpolgármester úr csodálkozott azon, hogy épen én szólaltam a tervezett fémipari iskola ellen, pedig a város költségelőirányzatot tárgyaló közgyűlésekre kell csak hivatkoznom, amelyeken már több éve sürgettem, hogy az összes városi iskolák államosíttassanak, mivel terheink, amelyeket e címen viselünk, már elég nagyok, pedig az igények közelről sincsenek még kielégítve. Mikor arról kell gondoskodnunk, hogy a pótadón kívül még jövedelmet teremtsünk, mert a pótadó súlya már-már elviselhetetlen, természetesen nyugodt lelkiismerettel nem járulhatok hozzá, hogy a város olyan újabb terheket vállaljon intézményeknek létesítése, melyeknek létesítése, nézetem szerint, elsősorban is állami kötelesség. Nézzük csak, mi is az, amiért annyira síkra szállt a polgármester, mely új állami intézetre a város 200.000 korona készpénzt, ingyen telket, no meg valószínüleg ingyen vizet s még holmi prólékos mellékjárulékot ajál föl, melyeket persze pénzértékre nem szoktunk átszámítani. Egy fémipari szakiskola, amelyre, hogy a két létező hasonló intézet közül a nagyobbat említsem, a pozsonyi, ahol a gyáripar fejlettebb, minimálisan 100 hallgató iratkozott be s az első tanfolyamra beiratkozott 40 fiú közül 12 fejezi be a 4 évfolyamot, tehát 12 növendékért hozná a város ezt az áldozatot. Hogy ezen 12 növendék közül hány marad az ipar terén, arról nem igen akarok beszélni, mert elképzelhető, hogy olyan ifjúságból, melyet a dologra nem neveltek, használható iparos segéd alig kerül ki, annál kevésbé, mert hisz mint a közgyűlésen Záray dr. bizottsági tagtársam, mint egy, az iparfejlesztésre épen nem szolgáló előnyét ezen intézetnek kiemelte, hogy a végzett növendékek majdnem mint segédtisztviselők, altisztek nyerhetnek az állami intézményeknél alkalmazást. A kisipar megerősítésének szükségességéről hallani mindig beszélni és kitől fogja ezen intézmény a tanoncokat elvonni ? A nagy műhelyektől-e, hol a tanoncnak több alkalma van, már a munkáknak nagyobb mérvűségüknél és változatosságánál fogva is, tanulhatni, avagy a kisiparostól, hol a munka legnagyobb része amúgy is javítási munkából áll s ki — ha módjában van is — alig-alig képes 1—2 segédnél többet alkalmazni s inkább van tanonc tartására utalva. Iparos társaim egy részének ezen ügy olyannyira tetszetős szinben van föltüntetve, hogy ma nagy lelkesedéssel vannak az intézet iránt, de ha kissé elgondolkoznának, kétségtelenül némi igazat nekem is adnának. A polgármesterek kongresszusán elhangzott azon panasz, hogy a városok túl vannak terhelve az állam részére végzett teendőkkel s ez emészti föl költségvetésük egy tekintélyes összegét s ez ellen feliratoznak. De hogyan vegye a kormány ezen jogosult panaszt komolyan, mikor is a legelső alkalommal a törvényhatóságok s ezek élén a polgármester urak törik, zúzzák magukat, egy-egy város a másikra reá licitál, hogy ki ad többet, hogy ismét az állami terhekből többet vállajon. Ezért mondottam, hogy nem csak ünnepi kongresszus s banketten kell szép beszédeket mondani, hanem ezen fölfogást komolyan kell venni s meg is kell azt valósítani. Ipariskolát magam is akarok, hanem olyanok részére, kik mint iparos segédek, mesterek, belátva, hogy tudásuk a kornak még nem felel meg, ami fő, hogy a szándékuk képességükkel arányban nem áll, a tantárgyakat el is sajátítják. Az ipartarhivatal aspiránsok számának gyarapításával elősegíteni nem fogjuk. Második fontos tárgy volt a szénkérdés. Erről most beszélni nem akarok, mert ezen ügyet komoly s hozzáértő emberek vették kezükbe, akik azt teljesen előkészítve fogják majd a közgyűlés elé hozni. A villamos,telep megváltása egy kiválóan fontos, a városnak fejlődését lényegesen elősegítő ügy. Hogy ezúttal nem lett elhatározva a kérdés tárgyalása, ezt annak kell tulajdonítanom, hogy nem volt még kellően, eléggé érthetően elénk tárva. Nem kételkedem abban, hogy a városnak a megváltás előnyt fog hozni, de mert ezzel tisztában vagyok, azt akarom, hogy mások is erről előre meggyőződhessenek. Újólag hangoztatni kívánom, hogy egy vállalkozást máskép, mint üzleti alapon való kezelés mellett el se tudok képzelni. Technikus ember jó, ha vezeti az üzemet, de hogy az legyen egy vállalat üzleti vezetője, nem feltétlen szükséges. Mi sem igazolja ezt inkább, mint épen a pécsi villamos telep. Ha a pontos számadatok együtt lesznek s bebizonyítva látjuk, hogy most 50 százalék reá fizetéssel előnyösebb a vétel, mint hat év múlva 25 százalék leltári értéken fölül való reá fizetéssel, vagy a kizárólagosság megszüntetése folytán egy teljesen külön álló új s így minden reá fizetés nélküli telep létesítése, figyelembe véve, hogy erős versenytárs marad; mindenesetre a városra legkedvezőbb módot fogja minden törvényhatósági bizottsági tag választani. Magam részéről azonban csak akkor járulok a telep sürgős megszerzéséhez, ha biztosítékot kapunk az iránt, hogy az üzlet lesz csupán, a villamos áram nem lesz elajándékozható, mert különben annyi hasznot teremteni, amennyit elajándékozni különböző címeken lehet, a villamos telep akkor sem lesz képes, ha azt a legolcsóbban szerezhetjük meg. Maradisággal vádolni bennünket azért, mert egy tárgyat az előadott alakban nem tettünk magunkévá, tán mégsem lehet, mert hisz nem egy ezen bizottsági tagok között régebb ideje hangoztatja mindezen a jövő fejlődést elősegítő intézmények létesítését, megteremtését, csakhogy az út, amelyen haladunk, más. Mi minden olyan göröngyöt, amelyben később esetleg megbotlani lehet, előzőleg el akarjuk tisztogatni. Hamerli Imre: A képviselőház Illése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, március 31. Jneth Gyula elnököl a ülésen. A jegyzőkönyvet észrevétel nélkül hitelesítik, azután áttérnek a házszabályrevíziós indítványa Pap Ca. István nem reméli ugyan, hogy a mai házszabályoknak akár a roncsait is megmentheti, de azért kötelessége, hogy a részletes tárgyaknál is fe szólaljon ellene. Érthetetlen az egész javaslat és értelmetlenül szakították három részre Jáj annak, aki más pontról mer beszélni. Elnök: Ezt az intézkedést nem is lehet kritika tárgyává tenni. Ezt figyelmébe ajánlja, különben esetleg meg is vonja tőle a szót. Pap Cs. István : Jól mondta Eötvös Károly, hogy a negyedik elemista tudományával van megszerkesztve. Több módosítást nyújt be a javaslathoz és kéri azok elfogadását. Bella Mátyás, tót nemzetiségi asztalos szintén nyelvtani szempontból bírálja Nagy Emil a házszabályrevíziós indítványát. Kifejezésről kifejezésre halad és sorra kimutatja a magyartalanságokat, amelyektől valósággal hemzseg az indítvány. A kifejezést a javaslat szerint „beadják“, holott a magyar ember „leszavaz“. A tanácskozásnak van tartama, nem az időnek. A magyar „határoz“, nem pedig „határozatot hoz valami felett“.