Pécsi Napló, 1910. április (19. évfolyam, 74-99. szám)
1910-04-01 / 74. szám
, gcst Km.06YEszs6a XIX. éWolfraA.O.A ru-1 IX. éTfol^É.O A RI -*» Péntek, f»«0 április L — 24 (5133). PÉCSI NAPLÓ &Msxkeettocg és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály u. 10. Késiratok nem adatnak vissza telefon 109 na. — Kiadóhivatali telefon 27. sz. Felelős szerkeszti: LENKEI LAJOS. Előfizetési árak: Egész évre 24 korona Félévre 12 kor. Negyed évre 6 korona Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 80 fillér. Történelmi hasonlóságok. irta : Várady Zsigmond dr. nagyváradi ügyvéd. Nagyvárad, március 31. «Minden ország két eszköz által igazgattatik és tartalik fent, nevezetesen törvények és fegyverek által. Ezt nem az én csekélységem mondja a jelen helyen önöknek, ezt Magyarországnak a tolnai országgyűlésen összegyűlt nemesi rendei mondották az akkori országnak és nemzetnek és mondják évszázadokon keresztül minden időkre a magyaroknak azóta, hogy 1518-ban ezt megállapították. Miért mondották ezt? Azért, mert akkor is kénytelenek voltak gondolkodóba esni a jó hazafiak ama kérdés felett, mi módon lehetséges a nemzetet a szerencsétlen és sivár jelenből egy rózsaszínű és biztató jövőbe vezetni. Hazafi, polgár és tudós egyformán kutatja hosszú idők óta ama szabályokat, amelyek szerint nemzetek fejlődése és hanyatlása végbemenni szokott, bölcselet és társadalomtudomány hosszú fejtegetéseket és végtelen elméleteket állítt fel és folyton új elméletekkel gyarapítja az eddigieket. Elmondja, hogy nemzetek fejlődése akkor biztos, amikor a nemzetek vérkeringésében nincsenek benne kóros csirák. Megállapítják, hogy a nemzetek fejlődése ama szabályok szerint szokott végbemenni, mint az egyes emberé. És éppen úgy mint az egyes ember a kórcsirákat az ú. n. fagocitákkal igyekszik kiküszöbölni, a nemzet is akkor gyógyul ki betegségéből, ha a testében haló kórcsirákat kipusztítja. Csakhogy az ilyen megállapítással kevésre megy a tudomány, mert ezzel még mindig nem kapjuk meg azt az irányítást, mi módon kell tehát a nemzet testében az egészséges anyagot úgy szaporítani és működésben tartani, hogy azok a kóros sejteket a nemzeti létezésnek kártékony kinövéseit elpusztíthassák.* Es ime, amit a legmodernebb társadalomtudomány nem tudott megállapítani, azt 1518-ban ez egy mondattal: »Minden osztály kétféle eszközzel izgattatik és tartatik fenn ... törvények és fegyverek által», megállapították eleink a magyar nemesi rendek 1518-ban, a tolnai gyűlésén. Akkor ezt azért mondták ki, mert 1514 ben mészárolták le a szerencsétlen sorsuk miatt fellázadt jobbágyokat és vezérüket, Dózsa Györgyöt. És midőn az elnyomók a nép millióival igy végeztek, vagy legalább is gondolták, hogy véglegesen végeztek, akkor 516 ban Szapolyai János vezérlete alatt a Rákosra összehívott pártok pártot ütöttek és már ez országgyűlésre mintegy háromezeren — felfegyverkezve jelentek meg. A király, — akit szintén meghívtak — azt szente, hogy nem megy Rákosra a fegyeres gyűlésre, hanem felhívta a rendeket Budára fegyverek nélkül. Erre az országgyűlési rendek engedelmesség helyett megostromolták a királyi várat, Budát és csak oly módon volt ez a sajátos országgyűlés befejezhető, hogy az akkori királyi felség Tömöri Pál uramnak azt a tanácsot és rendeletet adta, hogy az ő saját országgyűlése tagjai felé irányítsa a budai ágyukat és fegyereket. Ugyanekkor volt ez, mikor Magyarország kül- és belviszonyai a legkétségbeejtőbbek voltak, a török a végeken pusztította a magyart, de a belföldön a magyarok jobbjai pusztították a magyarokat, a nép szegény és rongyos volt és a koldusok közé lehetett sorolni azt a szegény királyt is, kinek nem lehetett módjában egy fogásnál többet tétetni ebédnél az asztalára. A királyi udvar oly nagy szegénységre jutott, hogy a csajkások testülete is felmondta a szolgálatot és zászlójukat a királyi palota előtt álló fákhoz kötvén, családjukkal leeveztek a Dunára, megüzenvén: nincs módjukban többé király őfelségét szolgálni, mert nincs módjukban többé koplalni. Ezt a rettentő helyzetet fokozta a rákosi országgyűlésnek fegyveres erőszakkal a király ellen fellázadása és ágyúval szétlövetése. Ez az állapot azonban végre is felrázta közönyükből a hazafiak java részét és midőn két évvel később a király Tolnára az országgyűlést újból összehívta, a nerfeet jobb hazafiul érzése felül kerekedett, hogy Szapolyai uram a közfelháborodás nyomása alatt távol maradt az országgyűlésből és a Tolnán összeült rendek, a nemzet belső rendjének és külső biztonságának helyrehozása végett minden ellenmondás nélkül állapíthatták meg azt a jelszót, mely szerint minden ország és nemzet két eszköz által igazgattatik és tartatik fenn, fegyverek és törvények által. És igen helyesen fejtették ki ezt az elvet oly módon, hogy a törvényekre szükség van a belső lázongás és ököljog megfékezésére és fegyverekre szükség van a határoknak külső ellenség ellen megvédelmezése céljából. Sajnos, a nemesi rendek nem okultak sem a rákosi országgyűlés szomorú tapasztalataiból, sem a talai országgyűlés komoly és helyes megállapításaiból, a visszavonás, gyűlölködés és pártoskodás tovább harapóztak, a főnemesek és országnagyok a saját érdeküket hajhászták mindenha másoknak letörésére és nem a nemzet tekintélyének és közerejének emelésére gondoltak és igy jutott el a nemzet az 1525 rákosi országgyűléshez, melyen, illetőleg az ebből kiküldött bizottságban az országtanács tagjai a leghevesebb viszálykodásokba kerültek. És abban az országtanácsban, amelynek célja lett volna a rettenetes állapotot gyógyítani. Szalkay érsekkancellár nemcsak összeszólalkozott Frangepán Kristóffal, de megtörtént az a kínos esemény, hogy Szálkay érsek Frangepán Kristóf uramnak a velencei fogságban megbosszabodott szakállába saját érseki kezeivel belekapaszkodott nyilván a haza szent érdekében és a törvények megtartásának ürügye alatt. Frangepán uram se hagyta annyiban a dolgot és Szalkaynak egy igen egészségtelen hatalmas arculütéssel válaszolt. Az eredménye ennek a dolognak három napi olyan fogházbüntetés lett, amelyet Frangepán uramnak rögtön el kellett viselnie. De ezzel nem volt vége az ügynek. A pártviszályok folyton dúltak. A kapzsiság uralomrajutásának és az országgyűlésnek a királyt megtámadó hadsereggé alakulásnak, szóval az ököljog kivirágzásának következménye örök gyászbetűkkel lesz Magyarország történetébe beírva, még akkor is, ha sikerülne az ország életét a mostani Frangepánokkal és Szalkayakkal szemben még több ezer esztendővel meghosszabbítani. — Mert az eredmény a mohácsi veszedelem lett. Mindig is nemzeti veszedelem lett a következménye annak, hogy a nemzet közéletében az ököljog vált uralkodóvá. Semmi különbséget sem találok az 1910-iki országgyűlés befejező színjátékában, melyben egy védtelen kormányelnököt egész csoport ember támad meg és fejének bevetésével gátolja meg abban, hogy saját eljárásának védelmére és törvénymagyarázatának igazolása céljából szót emeljen és védve azt az őt törvénytelenséggel vádoló követekkel szemben előterjessze — meg ama rákosi országgyűlés között, melyben az érsekkancellár a horvát bánnak a szakállába kap, amaz pedig az érsekkancellárnak sem országnagyi, sem papi méltóságát figyelembe nem véve, tettlegességgel akarja rögtön eligazítani a rajta esett sérelmet. Egyébként is sajnosan sok rokonvonást találok nemzetfrnk mai állapota és a mohácsi vész előtti viszonyok közt. A néposztályok helyzete egyre elesdhetetlenebé válik, a felsőbb osztályok eladósodása pedig évről-évre ijesztőbb mérveket ölt. Dózsa György forradalma ugyan nem tör ki, de csak azért, mert paraszt forradalmak a maulicherekkel szemben tehetetlenek és mert a paraszt forradalomnak egy új formája, békésebb, szelidebb, a forrongó elemekre sikeresebb és kevesebb kockázattal járó formája folyik le állandóan szemünk előtt a kivándorlás alakjában. Az elégületlenség egyre nagyobb mérveket ölt és egyre nagyobb hullámokat ver. Igaz, a török nem dúl a végeken, de a magyart a magyartól a politikai a vallási és társadalmi osztálykülönbségek előidézte gyűlölet száz rétű fajtái ép úgy elválasztják, mint akkoriban. És a szétvert országgyűlésen, melynél alacsonyabb színvonalú országunkban még nem létezett, láthattuk a jogtalan törekvéseknek az egyéni érdekek kielégítése mohó vágyainak ezer fajta játékát, de sehol sem nyugszik meg a szemünk oly látványokon, melyek a polgárnak a hazáért és nem a hazából megélése törekvéseit tüntetnék fel. Ami pedig a külső veszélyt illeti, a legbékésebb időkben is veszélyben van az a nemzet, melyik külső védelméről gondoskodni nem akar és mint nálunk végbe menni látszik, teljesen elveszti lassanként annak a szükségnek érzetét, hogy kifelé nagy és erős hadsereg által legyen védve s befelé a közállapotok szilárdságát megfelelő törvények, állandóan működő törvényhozás működésének igaz vágya s a törvények komoly tisztelete tartsák fenn. Nem kell hozzá különös jóstehetség, hogy ily irányban működő nemzeti hajó egy vagy más alakjában újra csak mohácsi veszedelem elé viszi a nemzetet. És ezért mindenkinek, aki a haza jövendőjét önzetlenül, nem egyéni vágyak, de valódi hazafias érzés nyomása alatt szívén hordja, törekednie kell arra, hogy a kétségbeejtő közállapotok megjavuljanak, a nemzet visszanyerje a maga politikai öntudatát és kiküszöbölje testéből azokat a kóros csirákat, melyek a végre-