Pécsi Napló, 1912. szeptember (21. évfolyam, 197-221. szám)

1912-09-27 / 219. szám

4 — Leégett kertyűgyár. Nagy tűz pusztított­­hétfőn este kilenc órakor a temesvári­, már régeb­ben válsággal küzdő Hinterseer-féle kertyűgyár­­ban. A tűzről értesítették a józsefvárosi tűzoltósá­got, amely hamarosan megjelent a Rózsa­ utcában, ahol a kertyűgyár, mely mindössze egy munka­teremből és irodahelyiségből áll, már lángban állott. A tűzoltóság így csak a tűz lokalizálására szorít­kozott. Egész rakás kész keztyű, bőrök, állványok, íróasztalok mind a tűz martalékául estek, sőt már a szomszédos szobák ajtófélfái is tüzet fogtak. A tűzoltóságnak egy órai kemény munka után sike­rült a tüzet elfojtani. A kár tetemes. A tűz való­színűleg a túlfűtött kályhából származott. — Amerikának jó dolga van ! Az Egyesült Államok lakossága egyáltalán nem érzi azt, hogy most az elnökválasztás esztendejében vagyunk. — Más esztendőkben pangás volt az elnökválasztási évben, most pedig kettőzött erővel folynak a mun­kák a gyárakban, bányákban s mindezekhez járul az, hogy olyan dús termése volt a köztársaságnak, mint korábban sohasem. A legutóbbi statisztika szerint az idei termés húsz százalékkal múlja felül a tavalyi termést, mely igen sok milliót jelent. Elő­kelő bankárok és nagytekintélyű üzletemberek szerint azonban a munkaviszonyok nemcsak most jók, hanem még jobbakká válnak az elnökválasz­tás után. Otto Kuhn, az egyik bankár, ki most hosszabb külföldi útra indult, elutazása előtt a következőket mondotta: — A terméstől nagyon sok függ s az idei nagy termés gazdasági fellendülést vont maga után. Min­den téren fellendült az üzlet s a jövő a legjobb reményekkel biztat, mert hiszen fokozatos fejlő­dés által értük el a mostani eredményt is. Lewis L. Clarke, a tőzsde elnöke, a következő kijelentést tette : — Az én véleményem az, hogy a kilátás az üzlet terén nagyszerű, sokkal jobb, mint hosszú esztendők óta. A föld jól fizetett, a gyárak dolgoz­nak s minden téren fejlődés észlelhető. Ami pedig a pénzt jelenti, nem hiszem, hogy pénzhiány lenne s az a meggyőződésem, hogy úgy Newyorkban, mint a vidéken van pénz bőségesen, ami a farmerek szempontjából mindenesetre fontos dolog. Az Egyesült Államok statisztikai hivatalának most közzétett hivatalos adatai szerint az amerikai bányák 1910-ben ezerkétszáz millió dollár értéket termeltek s ezeknél a munkálatoknál egymillió ember volt alkalmazva. Legérdekesebb adatai a kimutatásnak a következők: Alkalma- Termelt zottak érték száma dollár Puhaszén............................. 392,677 427,962.46-Keményszén..................... 178.004 149,180.47: Olaj és gáz............................ 62,172 185,416.68-Réz .............................. 55.258 134,616.98­ Vas ........................................ 55.176 106,947.08: Öröm és cink ...................... 24.397 61,363.02­ Az egyes államok közül a következő hat állam veze Pennsylvania ................... 349,059.781 Illinois ............................................... 76,658.97 West Virginia .................................... 73,237.88­ Michigan ........................................... 67,714.47! Ohio ................................................... 63,767.11! California ......................................... 63,382.45­— Meglepő nagy választék gyönyörű kidolgo­zású séta pálcák,ezüst arany és elefántcsont ékít­ményekkel, igen jutányosan szabott árak szerint már 4 koronától kezdve Schönwald Imre ékszerész üzletében kaphatók. — 9.— Korona egy férfi mellény bár­sony és tiszta gyapjúból Lehr Izidor áruhá­zában a színház mellett. — Fiú és leányka harisnya, zsebkendő, kötény, ernyő,keztyű,fehérnemű,nyakkendő, gallér, kézelő, ruha, haj- és fogkefék, szappan, legolcsóbban vá­­sárolhhtó Brucker Béla Pécs, Városház-épület, Széchenyi-tér. Telefon 260. szám. — A pécsi villamosvasútnak a Király ut­cában egyik megálló­helye lesz esetleg a Turul cipőraktár előtt, hol nagy választékban kap­ható mindenfajta finom cipők feltűnően olcsó árban. — Baranya és az állatbetegségek. A legutolsó hivatalos kimutatás szerint Baranya vármegyében a következő állatbetegségek észleltettek : Léprene : pécsváradi járás , Fazekasboda, Lo­­vászhetény; siklósi járás: Vejti p.; szentlőrinci járás : Magyarmecske. Veszettség : siklósi j.: Luzsok, Siklós; szent­­lőrinci j.: Bükkösd m. Bükkór ; siklósi j.: Torjánc ló. Sertésorbánc : baranyavári j.: Vörösmart 9 u. ; hegyháti j.: Ráczkozár 3 u., Vásárosdombó 3 u.; siklósi j. : Czun 8 u., Luzsok 2 u. ; szentlőrinczi j.: Rugásd 2 u. Sertésvész : baranyavári j. : Dárda 7 u., Illocs­­ka 11 u., Karancs 6 u., Laskó 5 u.; hegyháti j.: Hetvehely 7 u., Mágocs p.; mohácsi j.: Kölked p., Mohács p.; pécsi j.: Gyód 7 u., Hásságy 6 u., Keszü 7 u., Kökény p., Magyarsarlós 7 u., Mecsek­­szabolcs 7 u., Pogány 7 u., Szőkéd 15 u. ; pécsváradi járás : Berkesd 3 u., Fazekasboda 8 u., Geresd 6 u., Pécsvárad 3 u., Véménd p.; siklósi j.: Drávacseh 15 u., Gordisa 11 u. és 1 p., Hirics 10 u., Matty m., Petárda 2 p., Siklós 11 u. és 1 p.,; szentlőrinci j.: Dencsháza 8 u. — Nyakkendő különlegesség, férfi és női ing, gallér, kézelő, zsebkendő, ridikül, kézi­táska, harisnya, haj­tű, kesztyű, fűző (Mieder) sollingeni zsebkés és beretva legolcsóbban vásárolható Brucker Béla, Pécs, Városház­épület, Széchenyi-tér. Telefon 260. szám. „Pécsi Napló“ 1912. szeptember 27. Irodalom és művészet. — Színházi hírek. Eysler népszerű operettje, az Asszonyfaló, mely az eddigi három előadáson zsúfolt házakat vonzott, ma pénteken negyedszer kerül színre és ezúttal Maros őrnagyot az uj bon­­vivánt. Galetta Ferenc játsza­­tt először. A Pécsi urileány vendégszereplése. Kónyi Lujza földink, az orsz. színészakadémia végzett növen­déke és a szegedi színház volt tagja, szerződtetési célból vendégszerepel szülővárosában. Vasárnap délután lép föl a Nebántsvirágban, melynek cím­szerepében Szegeden is nagy sikerrel debütált. — Volt pécsi színészekről. A legutóbbi pécsi színtársulat tőlünk eltávozott tagjai új működési körükben szépen helyt állanak. Egész csoport Ná­­dassy József szabadkai színigazgatóhoz szerződött, míg tavaly legjelesebb tagjait onnét hozta a pécsi új igazgató. Nádassy igen jó új színtársulata most Makón működik igen szép anyagi és erkölcsi siker­rel és Thuróczy Gyula, mint hősszerelmes, Burányi Ferenc, a mi volt kitűnő tenoristánk és Kanizsai Elza, aki énekes naivának szerződött Nádassyhoz, igen gyakran lépnek föl és minden föllépésükről nagy elismeréssel szólanak a makói újságok. A szabadkai idény október közepén veszi kezdetét. Görög Olga, aki tőlünk Nagyváradra ment, ott a legünnepeltebb színésznő, akit rendkívül gyorsan kedvelt meg a közönség, mely rajong a szép hang­ért. És ezzel rendelkezik Görög Olga bőven. — Fess női köpenyek Reiner és Pauncz cégnél. I I I 0 Butorvevők figyelmébe! Saját érdekében lakásberendezési szükségletét FUCHS JÓZSEF BÚTORÁRUHÁZÁBAN szerezte be. Bámulatos olcsó árak mellett adatik el teljes hálószoba, ebédlő, úriszalon és egyes asztalos és kárpitos bútorok, úgymint szekrények, ágyak, asztalok, foutellek, díványok és ágybetétek.­­ Szabadalmazott foutelek és díványok, melyek ágygyá átalakíthatók. Kizárólag saját készítményü kárpitos bútoraim, kár­pitozott bútorok átalakítását, úgyszintén szoba kárpitozást elvállalok. Mély tisztelettel Telefon 590. szám. (Ferencz József fürdő mellett.) FUCHS JÓZSEF PÉCS, Rákóczi-út 40. t­vI Távirataink. A magyar delegáció. Bécs, szeptember 26. (Eredeti távirat.) A magyar delegáció hadügyi albizottságának élelmezési és elhelyezési bizottsága ma dél­előtt tíz órakor ülést tartott Miklós Ödön fő­rendiházi tag elnöklésével. Báró Solymossy Ödön előadó beterjesztette jelentését, melyet a bizottság jóváhagyott s ezzel az ülés véget­ért. A magyar delegáció többi albizottsága csak a jövő héten folytatja tanácskozásait s ezért a delegátusok legnagyobb része vissza­tér Budapestre. — Az osztrák delegáció ülése. Bécs, szeptember 26. (Eredeti távirat.) Az osztrák delegáció külügyi albizottsága ma délelőtt ült össze a hadügyminisztériumi költségvetés tárgyalására. Bernreiter dr. el­nök azon kérdésére, vájjon a miniszter a ma­gyar delegáció albizottságában tartott expo­zéjához kíván-e valamit hozzátenni, Bereh­­told gróf közös külügyminiszter azt vála­szolta, hogy az expozéjához semmi hozzá­­tennivalója nincs, kész azonban a vita folya­mán esetleg felmerülő kérdésekre felvilágo­­sítást adni. Miután azonban az expozé poli­tikai természetű, nincsen kereskedelempoliti­kai része. Kereskedelempolitikai téren az utolsó delegációs ülésszak óta szintén hala­dás vehető észre, így pl. a Portugáliával létre­jött legtöbb kedvezményes megállapodás, mely főleg az osztrák kasza- és sarlóipar régi óhajával számol abban az irányban, hogy új piacot teremt számára,­­ valamint a Japánnal való kereskedelmi és hajózási szer­ződés, mely a jövő évben kerül aláírásra. E szerződés a legmesszebbmenő, legtöbb ked­vezményt biztosítja nekünk az összes tereken. Bacquehem márki előadó visszapillantást vet a külügyi politika alakulására a legutóbbi delegációs időszak óta. A miniszterek hazatérése. Bécs, szeptember 26. (Eredeti távirat.) Lukács László miniszterelnök, Teleszky Já­nos pénzügyminiszter és báró Hazai Samu honvédelmi miniszter holnap reggel Buda­pestre érkeznek. Elhunyt orsz. képviselő. Budapest, szept. 26. (Eredeti távirat.) Haydin Imre országgyűlési képviselő, a mun­kapárt kiváló tagja, ma reggel felé a Vörös Kereszt kórházban hosszas szenvedés után meghalt. — Antimilitarista gyűlés, Páris, szeptember 26. (Eredeti távirat.) Az antimilitaristák gyűlésén tegnap Hervé Gusztávnak az antimilitarizmusról és ennek az eszmének az újoncok között való terje­déséről kellett volna beszélnie. Több anarkista azonban szüntelen zavarta a szónokot. A tévén több helyen összeütközések és vereke­dések voltak. Revolverlövések dördültek el és a karzatokról székeket dobtak le a terembe. Több ember megsebesült. Mikor végre mint­egy 100 rendzavarót kiszorítottak a teremből, Hervé befejezte szavait és azt ajánlotta a katonáknak, hogy szökésektől tartózkod­janak, de igyekezzenek a hadsereget az anti­­militarista eszmének megnyerni. Erre újabb tumultus keletkezett, melyben Hervét e fel­fogása miatt sok helyütt támadták. A gyűlés végül föloszlott. Mindössze tíz ember sebe­sült meg, de nem súlyosan.

Next