Pécsi Ujlap, 1914. december (8. évfolyam, 275-296. szám)

1914-12-01 / 275. szám

2. «MdL — Hadikölcsönjegyzések. Zichy Lujza és Viktória grófnők a budapesti Leszámítoló Banknál 5000 koronát jegyeztek. A pécsi népkonyha szegényeinek. A pécsi jótékony nőegylet népkonyhája részé­re a mezőgazdasági sörgyár r. t. 50 K. E­n­­g­essz­er Miklósné 10 koronát adományo­zott, amelyekért ez után is hálás köszönetet mond az elnökség. — A pécsi zeneiskola helyiség változ­tatása. A pécsi városi zeneiskola helyisé­geit ma katonai célokra kiürítették s igy az előadások csütörtökig elmaradnak. Ez idő­től kezdve ismét megkezdődnek az előadá­sok a R­á­k­ó­c­z­i-u­t 8­5. számú városi bér­házban.­­ Elütötte a villamos. Fessel Pál vasasi szatócs ma délelőtt negyed 12 órakor az Irányi Dániel­ tér 13. számú ház előtt egy lovas kocsijával áthajtott a villamossíneken. A kocsi hátsó része még a síneken volt, ami­kor odaért a lefelé haladó 2. számú villamos­­kocsi, amely az előtte áthaladó egyfogatat magával ragadta s a legközelebbi villamos vezetéket tartó oszlopig vonszolta. A kocsi hátulsó része teljesen összetörött, de a rajt ü­lő Fesselnek és a lovaknak nem történt ba­juk. A rendőrség megindította a vizsgálatot, kit terhel gondatlanságért a felelősség. — Ellopott aranygyűrűk. Varga Já­nosné panaszt emelt a rendőrségen, hogy a Szigeti ország­ut 60. szám alatti lakásából ismeretlen tettes 2 aranygyűrűt vitt el, me­lyek a szekrényben voltak elhelyezve. A rendőrség megindította a nyomozást.­­ A lábadozó katonák elszállásolása. N­e­n­di­t­v­i­c­h Andor polgármesternek la­punkban is közölt felhívására, mely a város lakosságát arra buzdítja, hogy magánlakása­ikban helyezzék el a lábadozó katonákat, részben már­is eredménnyel járt. Eddig 15 pécsi lakos jelentkezett, akik 43 lábadozó katonát hajlandók lakásukban teljes ellátás­ban részesíteni. A hazafi­as cél további párt­fogására ismételve felhívjuk a közönség fi­gyelmét s újból megjegyezzük, hogy ebbeli szándékukat Kain Lajos aljegyzőnél (Vá­rosház, I. emelet 55. sz. ajtó) jelentsék be. — Szerb foglyok szállítása Pécsen át. Szerbiában győzelmesen előrehaladó sere­geink nap-nap mellett nagyszámú szerb ka­tonát ejtenek foglyul, akiknek az ország bel­sejében levő fogolytáborokba való szállítá­sa rendesen Pécsen keresztül történik. Teg­nap este is 750 foglyot, ma pedig 1100 regu­láris szerb katonát szállítottak át a pécsi fő­­pályaudvaron. A foglyok között volt 10 szerb tiszt is. 8 öngyilkos betegápoló. Böröcz Jó­zsef 38 év körüli betegápoló tegnap délután 4 órakor rosszul lett B­o­s­n­y­á­k Györgyné rokonának Makár­ utca 95/3. szám alatti la­kásán, Böröczöt a közkórházba szállították, ahol kitűnt, hogy öngyilkossági szándékból sublimát oldatot ivott. A közkórházban rö­viddel beszállítása után meghalt anélkül, hogy magához tért volna, és így kihallgat­ható nem volt. Böröcz József a közkórház­ban volt betegápoló, egy héttel ezelőtt bo­csátották el. Tettének oka ismeretlen. — A magyar városok háborús tevékeny­sége. Bárczy István dr. Budapest székes­­főváros polgármestere mint a magyar váro­sok országos kongresszusának elnöke, átira­tot intézett Pécs városához, amelyben beje­lenti, hogy a Városi Szemle december havi füzetében szakszerű adatok alapján ismertet­ni fogják a magyar városok hazafias tevé­kenységét a háború tartama alatt. A beszá­moló felöleli az összes városi közigazgatási ágak által kifejtett tevékenységet, hol mutat­koztak be nehézségek és az átirathoz csatolt 6 kérdőív behatóan kiterjed az egyes rész­letekre is. A kérdőívek 1. az általános köz­­igazgatás, 2. katonaügy, 3. közlekedésügy, 4. szociális tevékenység, 5. közélelmezés, 6. közgazdaság körében tett intézkedésekről számolnak be. — A honvédség köréből. A király el­határozásával Rozs István dr. I. osztályú hovéd főtörzsorvosnak a saját kérelmére megejtett felülvizsgálat eredménye alapján mint rokkant népfelkelési fegyveres szolgá­latra is­­ alkalmatlannak nyugállományba való helyezése rendeltetett el. Tóth Ede pécsi 19. honvédgyalogezredbeli tartalékos hadnagy, mint rokkant, mindennemű népföl­­kelői szolgálatra is alkalmatlan rendfokoza­tának megtartása nélkül a honvédség köte­lékéből elbocsájtatott. — A jótett, Haasz Mihály leánya Haasz Mimike vasárnap születés­napját igen ötletes és kedves módon ünnepelte meg, amennyiben a Makár­ utcai népiskolában be­rendezett tartalékkórházban fekvő sebesült és beteg harcosokat bőséges, finom uzson­nában részesítette. Igazi hazafias honleányi cselekedet ez, mely nemesen érző jószivet árul el. A legnagyobb dicséret és hála illeti meg ezt a jócselekményt, mert a szegény­­ szenvedő katonáknak egy igen kellemes napot szerzett, kik erre a gyöngédségre bi­zonyára mindig a legkellemesebben fognak visszagondolni. Hős katonáink hálája és kö­szönete a legjólesőbb, legboldogítóbb tudat és a legnagyobb elismerés most, mivel a ve­lük szemben gyakorolt jóság a legszentebb és legszebb. — A pécsi tartalékkórház élelmezése. A pécsi cs. és kir. tartalékkórház közli, hogy a biztosítási tárgyalás a pécsi tartalékkórház kifőzésszerű élelmezését illetőleg 1914. de­cember 3-án délután 1 órakor a nevezett kórházban fog megtartatni. A közelebbi fel­tételek a Pécsett 1914. november 9-én kelt erre vonatkozó hirdetésből, továbbá a had­test területén levő összes helyőrségi és tar­talékkórházaknál, valamint a cs. és kir. IV. hadtest hadbiztosságánál” található „feltéte­lek füzeteiből vehetők ki. — Pénzadományok a Vörös Kereszt Egyletnek. A pécsi Vörös Kereszt fiókegy­let irodájában különböző célokra pénzado­mányok folytak be. A mentőkocsi céljaira befolyt adományok 3. kimutatása: Glatz Ig­nác székesegyházi zeneiskolai igazgató 10 kor. Gyenes Miksa kereskedő 10 kor. és Gyimóthy Gyula kereskedő 5 kor. összeg 25 kor. eddigi gyűjtés 106 kor. A sebesültek élelmezésének feljavítása céljaira fizetett adományok 4—6. kimutatásai: Fürst Győ­ző drné, Greiner József drné és Paunz Ja­­kabné három heti járuléka 18 kor, eddigi gyűjtés 102 korona. Katonák karácsonyfá­jára nyújtott adományok 2. kimutatása: Cserfa Vincéné 5 kor. Novotny Baba 5 kor. és Kohn Katica 2 korona, összesen 12 korona, eddigi gyűjtés 24 korona. A Pécsi Takarék­pénztár részvénytársaság a Pécsi Vörös Ke­reszt Fiókegylet által fenntartott beteg­­nyugvóállomáson felállítandó karácsonyfa céljaira Bahula József drné Schmidt Erzsé­bet úrnő, a betegnyugvóállomás önkéntes ápolónőinek főnöknője kezeihez 200 koronát ajándékozott. Pécs, 1914. november 30. V­a­s­v­á­r­y Ferenc dr. egyleti megbízott. — A katonák karácsonya. A pécsi há­­ziezredek karácsonyi ajándékára a pécsi fő-­­­ispáni hivatalhoz a következő pénzadomá­nyok érkeztek: Glatz Teréz 10 K, Pauncz Jakab és fia 20 K, özv. Teleki Zsigmondné 25 K, Mattyassovszky Jakab gyüjtőivén 20 K,Kaufer Mór dr. 29 K 50 fillér, Skrka­­nek Ágoston 10 K, Beck Gyula 20 K, Vin­cén Ádám 2 K, Hortobágyi József plébános Tengőd 5 K, N. N. 100 K, Gyömörey Zsig­­mond dr. gyüjtőivén 32 K, összesen 273 K 50 fillér. Természetbeni karácsonyi ajándékok: Mautner Albertné 100 szivar, 1200 cigaretta, 12 csomag dohány, 2 kg. csokoládé, 6 pipa, 1 kg. cakes. Müller Károly laskafalui plébános is­mételten 20 koronát gyűjtött a baranyame­­gyei katonák karácsonyi ajándékára. — Prémet a katonáknak. A pécsi fő­­ispáni hivatalban a katonák részére prémet adtak: Eizer Jánosné 1 karmantyú, 1 szőr­megallér, 1 prémdarab. A háztartási iskola, ut­­án: özv. Köglné és Beretvásné prémda­rabok, Ehrenfeld Mórné 1 boa. Vörös Ke­reszt Egylet pécsi fiókja 2 boa, 1 karmantyú, 1 sapka, 1 drb. szőrme. — Kérelem pécs város hölgyeihez. A kórházainkban lábadozó katonák ruhaneműi a folytonos használat következtében kissé elszakadoztak már s igy bizony erősen javí­tásra szorulnak. Nagy szükség van tehát szorgalmas női kezekre, melyek az elsza­kadt fehérnemű­eket megfoltoznák és kijaví­tanák s ezáltal ismét használható állapotba helyeznék. Azzal a kérelemmel fordulnak tehát városunk lelkes úri hölgyeihez, hogy amennyire csak tehetik, szabad idejükből szenteljenek néhány órát erre a fontos cél­ra és a most nagyon hiányzó fehérnemű­eket tegyék ismét használhatókká. Különösen a Ferenc József laktanyában berendezett kór­házban és a betegnyugvó állomáson van erre nagy szükség. A felhívás eredményét már­is biztosítva látjuk, miután Pécs város haza­fias hölgyei már igen sokszor bebizonyítot­ták, hogy nagy buzgalommal szorgoskodnak a katonák jóllétének előmozdításán. Akik közre óhajtanak működni ebben a nélkülöz­hetetlen munkában és varrásra jelentkeznek, szíveskedjenek a Pécsi Vöröskereszt fiók­egylet irodájában (Színház-tér) megjelenni. A katonák felruházása. A hadsereg téliruhaszükségletének pótlásául szolgáló ru­hadarabokat adtak: Barka Katica 4 hósap­ka, Nagy Irén 5 pár térdvédő, Burger Klára 1 hósapka, Szenes Mária 4 hósapka, Korá­nyi Janka 3 hósapka, Lajos Ferencné 2 hó­sapka, 2 pár térdvédő, Bolgár Lilly 3 hó­sapka, 1 pár érmelegítő, Buzássy Ábel 16 hósapka, 2 pár keztyü, 3 pár érvédő. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő halál­eseteket jelentették be: Mátyás József r. k. 22 hónapos (vörheny), Nagy György r. k. 78 éves (aggaszály), Weisz Ernő szr. 20 hó­napos (vörheny). PÉCSI l) JLAP Kedd. December í. ÖN állást bens írjon azonnal. Temesvár, Postafiók 41. sz. ■0ST Címet kivágni és eltenni! Legszebb és legjobb és legolcsóbb e világon a egyedüli készítője Reisch János PÉCSETT, Széchenyi-tér 8. szám alatt a Pécsi Takarékpénztárral és a Sipőcz gyógyszertárral szemben. Igen tartós iskolasíin­ ezigel raktáron és mérték szerint. Vidéki megrendeléshez a czipőszám elegendő. 35. szám nyert. VI. csoport Telefon 506. Egy tüzönő felvétetik. Nyomatott a kiadótulajdonos Dunántúl Nyomda Részvénytársaság könyvnyomdájában Pécsett, 1914.

Next