Pécsi Ujság, 1894. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1894-01-02 / 1. szám

2 annyira kívánatos és nagyjelentőségű egyetértés, mely­nek az iskolaügy fejlesztése körül az állam-, kormány és egyházi hatóságok közt fenn kell maradnia, s melyre én mindenkor kiváló súlyt helyezek: ezennel van szerencsém tisztelettel értesíteni Nagyméltóságodat, hogy meggyőződésem szerint is a létező felekezeti iskolák jellegének változtatása csakis az illetékes egy­házi főhatóság hozzájárulásával lehetséges. De sőt ott, hol a felekezeti iskolák kulturális és nemzeti feladatuk­nak megfelelnek, nem azok megszüntetésére, hanem ellenkezőleg támogatásukra törekedem, a mire immár a f. évi 26. t.-cz. az anyagi eszközöket is megadja. Meggyőződésem az, hogy Nagyméltóságod hazafiassága a hatósága alatt álló iskolákat magyar nemzeti szem­pontból is kifogástalanokká teszi s igy állami elemi iskolákkal leendő helyettesítése csakis azon iskoláknál jöhet szóba, melyeknek felekezeti uton való kifogás­talan rendezését anyagi eszközök hiánya miatt vagy egyéb okokból Nagyméltóságod maga kivihetetlennek ismeri el. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Budapesten, 1893. december hó 11-én. Gróf C­s­á­k­y s. k.“ A miniszterelnök újévi beszéde. Régi szokás az, hogy újév napján az ország­gyűlési pártok a vezéreiknél tett tisztelgést politikai nyilatkozatokra használják föl. A szabadelvű párt tisz­telgését a kormányelnöknél a legnagyobb érdeklődés kíséri, mert ilyenkor tesz a miniszterelnöknek egy-egy fontosabb enunciációt, melyet országszerte vár a közvéleméy. Az idei újévi tisztelgésnél Perczel Dezső volt a párt szónoka, aki üdvözlő beszédében pontról pontra kimutatta, hogy a kormány minden tett ígéretét beváltotta ; fölsorolta a kormány sikereit, melyekért a párt elismerését fejezte ki a miniszterelnök­nek s a minisztérium többi tagjainak. Szavait ezzel fejezte be: „Hogy az 1894. esztendő hazánkra nagy­jelentőségű és fontos év leszen, azt már ma mind­nyájan tudjuk és átérezzük, adja az Ég, hogy az minden tekintetben jó és áldást hozó legyen!" A hosszan tartó éljenzés után Wekerle Sándor miniszterelnök válaszolt Perczel beszédére. A kormányelnök e beszédét a legtöbb lapban elferdítve vagy tévesen közölte: mi a hiteles szövegnek vagyunk birtokában s azt a következőkben adjuk : T. Barátaim! Engedjétek meg, hogy saját és minisztertársaim nevében mindenekelőtt őszinte köszö­netet mondjak szives megjelenésiekért, elismerő sza­vaitokért és őszinte viszonzást jó kivánataitokért; kö­szönetét azért a megtisztelő bizalomért, a­melylyel politikai működésünkben szívesek voltatok bennünket támogatni. E bizalom adta meg nekünk a jogcímet és az erőt, hogy nagy és nehéz kérdéseket vethettünk fel, midőn alig tizennégy hónappal ezelőtt újabb mű­ködésünket megkezdettük. És a ma újabban nyilvá­nuló bizalom érleli meg bennünk a reményt, nem, ennél többet, adja meg nekünk a biztos tudatot, hogy ezen nagy kérdéseket sikerrel és a közjó javára meg­oldani képesek leszünk. Ha ma, midőn egy új év köszönt reánk, vissza­tekintek barátaimmal az elmúlt évre, abban közéletünk fejlődésének nem meddő korszakát ismerem fel.Megalkot­­tunk sok fontos és nagy horderejű törvényt, létesítet­tünk új intézményeket és talán a mindennapinál gyor­sabb ütemben munkálkodtunk kulturális és gazdasági érdekeink előmozdításán. És nem ezen az álladalmi és társadalmi élet életerős lüktetését magukban véve is bizonyító jelen­ségek adták meg a múlt év jellegét, hanem örökké emlékezetessé teszi azt az alkotmányos közvélemény­nek azon munkálkodása, a­mely előkészítette és meg­érlelte azokat, hogy megtisztulva örökítse meg ez el­veket a törvénykönyvben. A nagy ideáknak, habár két különböző, de rend­szeresen összefüggő köre foglalkoztatott bennünket a múlt évben : az egyházpolitikai kérdések és az ad­minisztráció reformálásának szüksége. Előkészítettük az előbbieket abban a szellemben, a­melyben hagyo­mányként vettük át azoktól, a­kik először vezették azokat a magyar közéletbe s merem mondani meg­érlelődtek azok a magyar közvéleményben; előkészí­tettük azokat tisztán és változtatás nélkül úgy, amint megígértük; előkészítettük azon elvek szemmeltartásá­­val, hogy nem a vallásokat akarjuk sérteni, nem az egyház jogait akarjuk csorbítani, sőt ellenkezőleg a valódi vallás- és lelkiismereti szabadságnak, a békés egyetértésnek újabb védvárait akarjuk megteremteni. Elő fogjuk készíteni t. barátaim, ezen ideák má­sik csoportját is. A közigazgatási bíróságra vonatkozó­lag már előterjesztett törvényjavaslaton kívül, a másik legfontosabbat, a községek rendezéséről szólót köze­lebbről mutatjuk be. Ennél is az a vezér­elv, hogy tisztán és változatlanul terjesszük azt elő úgy, amint megígértük, és hogy ezen törvények megalkotásával nem csak az állami adminisztráció rendezésének, ha­nem épen úgy mint az egyházpolitikai javaslatok által a magyar állam érdekének, a magyar nemzeti élet konszolidációjának rakjuk le újabb alapjait és biztosí­tékait. Gazdasági életérdekeink rendszeres és fokozatos fejlesztésének, mezőgazdasági érdekeink legkiadóbb gondozásának, adó­­s hitelügyünk rendezésének kívánjuk szentelni azt az időt és erőt, mely a közéletünket domináló nagy kérdések megoldásán kívül még ren­delkezésünkre álland. Biztosított helyzetünk és békés külviszonyaink módot nyújtanak és ha anyagi erőnket kellő óvatos­sággal és kíméléssel használjuk fel, képesítve is vagyunk arra, hogy egész tevékenységünket belviszonyaink rendezésére szentelhessük és hogy belviszonyaink rendezésében közéletünk nagyobb szabású és arányú fejlesztésén és előmozdításán működhessünk. Nem a puszta vágyódásnak, hanem a tetteknek korszakát éljük, melyben a nemzet messze jövőjére kiható és azt újabban meg újabban biztosító nagy in­tézményeknek rakjuk le alapjait. Erős bennem a meggyőződés, hogy úgy az álta­lános politikai irány, mint különösen a közéletünket domináló nagy kérdésekben kitűzött irány nemcsak helyes, hanem valóban is szükséges és az egyedül lehetséges. És épen azért, mert erős bennünk ez a meggyő­ződés, azokkal a híresztelésekkel szemben, a­melyek a kormány kebelében felmerülő ellentétekre, a mindun­talan híresztelt változásokra s a kormány szándékára s eljárási módjára nézve, nem kétlem szándékosan terjesztetnek, legyen elég csak annyit megjegyeznem, hogy mi állhatatosan és kitartással és habár egész határozottsággal, de mindig a nagy ideálhoz méltó fegyverekkel fogunk változatlanul ezeknek megvalósí­tására törekedni. A­ki majdan megírja a múlt évnek történetét, az közéletünknek egyik alárendelt, sőt mondhatnám kicsi­nyes jelenségeképen talán azt is följegyezheti, hogy nagy munkálódásunk közepette minduntalan vádakkal és gyanúsításokkal is meg kellett küzdenünk. Ámde, valamint helyesen jegyezted meg, t. ba­rátom, hogy ezeket a vádakat és gyanúsításokat az események csakhamar meghazudtolták, úgy — azt hiszem — épen éljük át a híresztelések korszakát is. Mi kitartással és teljes határozottsággal állunk meg a kibontott zászló alatt és azt a társadalmi réte­gek egymás elleni harczában, a méltatlan mindennapi küzdelemben megtépetni nem engedjük, hanem mint a nagy ideák biztos győzelmi jelvényét kívánjuk elől­hordani. Hogy ha pedig harczba kellene vinnünk, elviszszük azt oda is, de abban tisztán és méltón fogjuk megóvni, mert harczunk csak az igazak harcza lehet. Bízunk a magyar közvélemény erejében, tisztasá­gában és érettségében, hogy álladalmi és nemzeti szük­ségleteink valódiságának felismerésében magát félre­vezettetni és megtévesztetni nem engedi. Bízunk abban, hogy politikai irányunktól úgy általában, mint ezen nagy ideák tekintetében felvetett és követett iránytól magát eltereltetni nem engedi. És habár tudjuk azt­­, barátaim, hogy ezen nagy kérdések közt sok nem kizárólag nem a mi szellemi sajátunk, hanem, hogy ezek a nagy köz-­ véleménynek váltak közkincsévé, habár tudjuk és­­ reméljük azt, hogy azok keresztülvitelében számítanunk kell és talán biztosan számíthatunk is mások közremű-­­ ködésére, mégis hozzátok és csakis hozzátok, a­kikhez a politikai solidaritásnak nemes köteléke fűz, vagyunk jogosítva fordulni azon­ kérelemmel: ajándékozzatok­ meg minket továbbra is szíves támogatástokkal, ajándékozzatok meg minket továbbra is azzal a politikai bizodalommal, a­melyért saját és miniszter­társaim nevében is ismételt köszönetét mondani a mai napon legkedvesebb kötelességemet képezi. TANÜGY. Az iparos-tanoncok oktatása. Irta : Szirtes Ignác tanár. A haladás korszakában élünk. A tudományok, művészetek, kereskedelem, ipar a velük foglalkozókat teljesen igénybe veszik úgy, hogy mindenkinek testi­leg és szellemileg szakadatlanul kell dolgozni, hogy a napról-napra fokozódó igényeknek megfelelhessen. Ez általános munkából kijut mindegyikünknek és csak az képes a nehéz harcot eredménynyel kiállani, a­ki rá elkészült, a­ki rendeltetését komolyan fogja föl és hivatásának teljes odaadással igyekszik megfelelni. Az iparostól is mai napság többet vár a fölvilá­gosodott világ, mint azt, hogy csakis mesterségét értse. A nyugati államokkal a versenyt csakis úgy vehetjük föl, ha művelt, szakilag tökéletesen képzett iparos osztályunk van. Ezen jól fölfogott szempont vezérelte a magas kormányt, a midőn 1893. aug. 31-én 33.564. szám alatti intézkedésével az iparos tanonciskolákat újabban szervezte. E szerint az iparosok műveltségi színvona­lát emelni óhajtván, az elméleti és gyakorlati ill. rajz­beli kiképeztetést külön-külön tárgyalja, sőt a rajz­oktatást nagy fontosságánál fogva a többi tantárgyak­tól függetlenül egészen reorganizálta, a­mennyiben az eddigi intézkedésektől eltérően a tanulók nem osztá­lyok, hanem rajzbeli képességük szerint csoportosítan­­dók. Az iparos-tanonciskoláknak új szervezetében az erre vonatkozó utasítás így hangzik: „Figyelemmel arra, hogy a rajzban való haladás kevésbé függ a tanulóknak egyéb tantárgyakban való előképzettségé­től és haladásától, hogy továbbá éppen a rajzban leg­inkább kívánatos, hogy a rajzolásbeli általános kész­ség és értelem megszerzése után az oktatás lehetőleg alkalmazkodjék a tanulók által választott iparágak kü­lönleges szükségleteihez, annálfogva a rajzoktatást ille­tőleg a tanulókat az egyéb tanulni­valóktól függetle­nül két tanfolyamba kell sorozni: az első vagy általá­nos és a második vagy szakrajzi tanfolyamba. Az általános tanfolyamba a tanulók az osztályra és foglalkozásra való tekintet nélkül sorakoztatnak be és számuk szerint együttesen vagy több párhuzamos osztályban, képzettségük és haladásuk szerint egy vagy több évig, szükség esetén feljebb menő csopor­tokká beosztva (kezdők és haladók) mindaddig tanít­tatnak, míg megszerezték a szakrajzoláshoz szükséges készséget és értelmet. A szakrajzi tanfolyamba az osztályra való tekin­tet nélkül azok a tanulók jönnek, a­kik a szükséges készséget és értelmet elsajátították. E tanfolyamon a tanulók ipari foglalkozásukhoz mérten az alább meg­nevezett csoportokba osztatnak be és iparuk szükség­leteihez képest oktattatnak. A tanulók számától és viszonyától függ, váljon s ama csoportok együttesen, vagy részben, esetleg egé­­­­szén elkülönítve taníttatnak-e. A tanulók igen nagy száma, egyes iparágak nagymérvű képviseltetése ese­tén az iparoknak egymástól való elkülönítése és az oktatásnak specializálása még az alább jelzett csopor- s­­oknál is tökéletesebben lesz keresztül vihető. Mindezt a helyi összegek fogják meghatározni." E szervezetben az iparos osztályra vonatkozó­­ országos, tehát általános érdekek jutnak kifejezésre, a­mennyiben az iparosok közt a munkaszeretetet, becsü­letességet, mérsékletességet, takarékosságot, erkölcsi tisztaságot, a törvények tiszteletét, békés indulatot és­­ megelégedést, mint földi boldogságunkat eredményező erényeket terjeszteni és ismertetni kívánja. — Ha viszonyaink majdan annyira érlelődtek, hogy e szer­vezet magasztos és ideális intencióinak megfelelhetünk, akkor iparunk virágozni fog, iparosaink egytől-egyig hivatásuk magaslatán állva be fogják látni, hogy min­denki mesterségével is missiót teljesít, mindenki mind­jobban és jobban meg lesz arról győződve, hogy a komoly munka és nem a vagyon biztosít számunkra megelégedést és boldogságot és bizton remélhető, hogy sem anarchizmus, sem egyéb ilyen a társadalmat ve­szélyeztető és mételyező szörnyeteg fejét nálunk föl­ütni nem fogja. Ámde, a­mint a kormány ez ügyet magasabb szempontból fölfogva szabályozta, úgy kell, hogy az egyes városok és községek a saját helyi érdekeikből kifolyólag azt keresztül is vigyék és lehetőleg fejlesz­­szék. Kevés város áldoz oly nagy összegeket oktatási célokra, mint épen Pécs. Az iparos-tanoncok tanítta­tása is jelentékeny pénzösszegébe kerül. Ezt igen he­lyesen teszi , mert jól tudja, hogy ez a befekteti tőke dúsan meghozza majd neki a kamatokat.­­ Iparosaink nagy része dacára a lokális viszonyokból eredő nehéz­ségeknek, mégis kivívták maguknak azt a helyet, a­mely a jóhírnevű, jeles és iparcikkeivel versenyezni képes iparosokat megilleti. De e téren még sok a teendő. Pécsett több oly iparág virágzik, mivel orszá­gos hírre tett szert; hogy a készítmények sorozata még újabbakkal is bővíthető, arra városunk — mint határváros — exponált fekvése utal bennünket; pl. az e vidéken lakó pórnők igen szép szőtt-font munkákat készítenek, ez iparcikket tovább fejleszteni városunk fel­adatát képezi.­­ Az ezen irányú törekvéseket egy jól szervezett ipariskola hathatósan mozdíthatná elő. Iparosainktól függ első­sorban tanoncaikat mes­terségükbe beavatni, de jórészt az is, hogy szellemileg is képezzék magukat, hacsak tanoncaikat a tanulásra folytonosan serkentik és az iskola látogatására a tőlök felé minden eszközzel kényszerítik. — E tekintetben nincs is okunk panaszra; ellenkezőleg, ebbeli köteles­ségüknek megfeleltek ők eleddig, meg fognak bizo­nyára felelni ezentúl is. Lássuk most, mik volnának még a teendőink, ha a vall. és közokt. minisztérium által kiadott és már említett iparos-tanonc-iskolák szervezetében kontemplált célt meg akarjuk közelíteni. Ez nálunk nem oly köny­­nyű dolog. Iparos-tanoncaink száma (a kereskedő-ta­­noncokat ide nem értve) az ezer körül variál, a­kiket minden városrész iskolájában tanítanak. Ily nagyszámú és az értelmesség ezen fokán álló ifjúsággal szemben célhoz jutni nagyon nehéz. De még nehezebb a helyzet a rajzoktatásnál. Itt osztályokra való tekintet nélkül rajzbeli képességük és mesterségük szerint csoportosítandók a tanulók az általános és szakrajzolási tanfolyamba. Így történt, hogy pl. e sorok írójának vezetése alá már eddig 149 tanuló jutott, kiknek egyik fele délelőtt 9—12 óráig, másik fele délután 2—5 óráig részesül a rajz és mértan oktatásában. Ez a szám még folyton nő a tanév fo­lyamán. — Úgyszólva az emberi erőt fölülmúló mun­kát kell ilyen körülmények közt a tanítónak végezni, hogy ezt a szilaj tömeget három órán keresztül féken tartsa. Eredményes tanításról tehát alig lehet itt szó. — Az idézett szervezet 27. pontja szerint a rajzosztá­lyok mindegyikébe 40 tanulónál többet nem lehetne fölvenni. E 149 tanuló tehát nem két, hanem négy csoportban volna tanítandó. Aztán nem is lehet zokon venni, hogyha oly tanuló nem tud 3 órán keresztül folyton csendben ülni, a­ki egész héten át a legnehe­zebb munkát végzi és megszokta a zajos foglalkozást, mint pl. a lakatos, kovács, bádogos, rézöntő stb. A rajztanítás a szervezet szerint csak vasárnapra tehető. Az előírt 3 órát megszakítani nehéz, mert akkor mindegyik tanulónak kétszer kellene rajzra egy­­­azon napon bejönni délelőtt is, délután is, a­mibe az iparos gazda alig tudna beleegyezni. A tanító óriási munkáján, a­mit a fegyelem fentartása érdekében ki kell fejtenie, oly módon könnyíthetnénk, ha egy egy csoportba 40-nél több tanulót nem osztunk be. Még kor is kérdés : vájjon befejezhető-e az előírt tananyag elméleti és gyakorlati ill. rajzbeli része, ha arra gon­dolunk, hogy az egyes iparágakra is kell tekintettel lennünk és hogy minden egyes iparossal megismer­tessük mindazokat a szerkesztéseket, a­mik szakmá­jába vágnak és a­mire szüksége van. Ezért a ta­nulók számától függ, nem kell-e majd a leg­erősebben képviselt iparágakat külön választani, hogy velök behatóbban foglalkozhassunk ? — Az idei intézkedést csak átmenetinek, illetőleg ideiglenesnek „Pécsi Újság" 1894. január 2.

Next