Pedagógiai Műhely, 2003 (28. évfolyam, 2-2. szám)

2003 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Minya Károly: Szerzők, rendezők, színészek, nézők - találkozások

gyártású eseményen. A voltaképpen üres színpadon egyetlen állandó díszletelem van, egy két lábon álló, könnyű szerkezetű vashíd a hátsó fal előtt. Alatta, előtte lepattogott festékű kórházi ágyak fekszenek festői halomban, mintha óriási halak csontvázait vetette volna partra az ár. Később ezek a sodronyos ágyak igen jó szolgálatot tesznek, lehet heverni rajtuk kimerülten, lehet beléjük rúgni indulattal, lehet mögéjük állva sejtelmes képként látszani, s mindvégig biztosítják a lehasználtság, a szegénység és a halálközeliség nyomasztó érzését. Pasztell befutóval indul a játék. A szelíd Robert (Balázs Áron) és a Texasból jött Gloria (Mezei Kinga) találkozása, hintajátéka lágy country zenére történik meg. A rozsdáló kórházi ágyak absztrakt halma előtt megszületik az első szép pillanat. „Én megértem magát! - mondja Robert. „Tényleg?” - kérdez vissza a lány, s olyan szünet van a megszólalás előtt és után, hogy jóleső és vitathatatlan színészi minőség - mint már annyiszor az újvidékiek produkciói során - költözik be a színpadra. Hadak jönnek, kezdődik a táncverseny. Barna, testrózsaszín, fehér, csontsárga és kenderszürke árnyalatokban vonaglik az élni igyekvő tömeg, harcba szállnak az 1500 dolláros nyereményért. (Díszlet- és jelmeztervező: Lőrincz Melinda). Kialakulnak a párok, s a kilövés előtti feszültségben már azt hinné az ember, elindul az előadás. Mintha meg is kezdődne a tánc. De a rendező, L’uboslav Majera a színpadi mozgást tervező Ivica Klemenc segítségével úgy döntött, hogy tánc nélkül oldja meg ezt a táncra épülő produkciót. Vannak különös információk, különösen emlékezetes az a csillósejtes figura, amikor az együtt toporgó tömeg feje fölé tartott kezekkel jelzi, hogy itt táncot kell elgondolni. Elindult tehát egy kecsegtetés valami érdekes, áttételes koreográfiá­val, de aztán csak mindenből lelassított, motívumszegény, modoros mozgások lettek. A darab porossága szinte már kezelhetetlen. Dialógusai alig játszhatók hitelesen. Pedig micsoda színészcsapat van jelen. Hiába. Ráadásul mindehhez társul a mai tévénézők Fásy­­mulatón edzett viharvert lelke, s az a hátborzongató dramaturgiai és rendezői megoldás, hogy a játékvezető megszólítja s tapsra kéri a jelenlegi nézőket, bevonva s ezzel tulajdonképpen szerepfelvételre kényszerítve őket. Meg is dermed néhány hezitáló gesztus a nézőtéren, megáll egy-két kéz a levegőben. Nem lehet nem érezni, mibe csúszunk most itt bele kollektí­ven. Nem ismervén vagy nem akarván az amerikai típusú játékvezetés stílusát és annak negédjét átvenni, felemás megoldás született a karmesteri feladatokat ellátó Rocky (László Sándor) figuráját illetően. Maradt egy kis klubos játékvezetés, vőfélyi haverkodás, mely időnként s meglehetősen váratlanul és szükségtelenül cipollai „magasságokba” lendül. Jó, hogy a színészek tisztességgel teszik a dolgukat. Jó, hogy Szorcsik Krisztának elég egy vérvörösre rúzsozott ajak, s az általa megformált Alice összetett, nehéz figurája beég az emlékezetünkbe. Jó, hogy Balázs Áron sokkal jobb fizikai állapotban látszik lenni, mint az elmúlt időkben volt. Jó, hogy Mezei Kinga hősiesen küzd a nagyon nem neki való szereppel, s tagadhatatlanul megrázó, amikor előretolva szép fejét várja a földön a kegyelemlövést. Jó, hogy villanásnyi szerepeket is teljes intenzitással élnek meg a játékosok. De ez az első általam látott újvidéki produkció, amelyben nem jön le erő a színpadról, pedig ugyanazok vannak odafönt, mint máskor, csak a választott mű és annak hangszerelése silány a remek csapathoz képest. De hogy a műsorlapon megjelenő művek mire-kikre vonatkoznak, azt csak találgatni lehet. (Gabnai Katalin: Zsebében két dollárral) Danilo Kis: Siratófal. Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, rendező: Szloboda Tibor Életveszélyes szerző ez a Danilo Kis. Szövegeit olvasva az embert hatalmába keríti a stílusa, a gondolattársításai, a víziói. Asszociációkat indít el, továbbgondolásra serkent. Újabb víziókat gerjeszt. Elhiteti, hogy világa színházban újrateremthető, képei teatralizálhatók. A színháziak számára kihívást jelent Danilo Kis. Tanúság rá például Fodor Tamás Stúdió K.-beli előadása, a Borisz Davidovics síremléke nyomán készült A görény 30

Next