Pedagógiai Műhely, 2003 (28. évfolyam, 2-2. szám)
2003 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Minya Károly: Szerzők, rendezők, színészek, nézők - találkozások
gyártású eseményen. A voltaképpen üres színpadon egyetlen állandó díszletelem van, egy két lábon álló, könnyű szerkezetű vashíd a hátsó fal előtt. Alatta, előtte lepattogott festékű kórházi ágyak fekszenek festői halomban, mintha óriási halak csontvázait vetette volna partra az ár. Később ezek a sodronyos ágyak igen jó szolgálatot tesznek, lehet heverni rajtuk kimerülten, lehet beléjük rúgni indulattal, lehet mögéjük állva sejtelmes képként látszani, s mindvégig biztosítják a lehasználtság, a szegénység és a halálközeliség nyomasztó érzését. Pasztell befutóval indul a játék. A szelíd Robert (Balázs Áron) és a Texasból jött Gloria (Mezei Kinga) találkozása, hintajátéka lágy country zenére történik meg. A rozsdáló kórházi ágyak absztrakt halma előtt megszületik az első szép pillanat. „Én megértem magát! - mondja Robert. „Tényleg?” - kérdez vissza a lány, s olyan szünet van a megszólalás előtt és után, hogy jóleső és vitathatatlan színészi minőség - mint már annyiszor az újvidékiek produkciói során - költözik be a színpadra. Hadak jönnek, kezdődik a táncverseny. Barna, testrózsaszín, fehér, csontsárga és kenderszürke árnyalatokban vonaglik az élni igyekvő tömeg, harcba szállnak az 1500 dolláros nyereményért. (Díszlet- és jelmeztervező: Lőrincz Melinda). Kialakulnak a párok, s a kilövés előtti feszültségben már azt hinné az ember, elindul az előadás. Mintha meg is kezdődne a tánc. De a rendező, L’uboslav Majera a színpadi mozgást tervező Ivica Klemenc segítségével úgy döntött, hogy tánc nélkül oldja meg ezt a táncra épülő produkciót. Vannak különös információk, különösen emlékezetes az a csillósejtes figura, amikor az együtt toporgó tömeg feje fölé tartott kezekkel jelzi, hogy itt táncot kell elgondolni. Elindult tehát egy kecsegtetés valami érdekes, áttételes koreográfiával, de aztán csak mindenből lelassított, motívumszegény, modoros mozgások lettek. A darab porossága szinte már kezelhetetlen. Dialógusai alig játszhatók hitelesen. Pedig micsoda színészcsapat van jelen. Hiába. Ráadásul mindehhez társul a mai tévénézők Fásymulatón edzett viharvert lelke, s az a hátborzongató dramaturgiai és rendezői megoldás, hogy a játékvezető megszólítja s tapsra kéri a jelenlegi nézőket, bevonva s ezzel tulajdonképpen szerepfelvételre kényszerítve őket. Meg is dermed néhány hezitáló gesztus a nézőtéren, megáll egy-két kéz a levegőben. Nem lehet nem érezni, mibe csúszunk most itt bele kollektíven. Nem ismervén vagy nem akarván az amerikai típusú játékvezetés stílusát és annak negédjét átvenni, felemás megoldás született a karmesteri feladatokat ellátó Rocky (László Sándor) figuráját illetően. Maradt egy kis klubos játékvezetés, vőfélyi haverkodás, mely időnként s meglehetősen váratlanul és szükségtelenül cipollai „magasságokba” lendül. Jó, hogy a színészek tisztességgel teszik a dolgukat. Jó, hogy Szorcsik Krisztának elég egy vérvörösre rúzsozott ajak, s az általa megformált Alice összetett, nehéz figurája beég az emlékezetünkbe. Jó, hogy Balázs Áron sokkal jobb fizikai állapotban látszik lenni, mint az elmúlt időkben volt. Jó, hogy Mezei Kinga hősiesen küzd a nagyon nem neki való szereppel, s tagadhatatlanul megrázó, amikor előretolva szép fejét várja a földön a kegyelemlövést. Jó, hogy villanásnyi szerepeket is teljes intenzitással élnek meg a játékosok. De ez az első általam látott újvidéki produkció, amelyben nem jön le erő a színpadról, pedig ugyanazok vannak odafönt, mint máskor, csak a választott mű és annak hangszerelése silány a remek csapathoz képest. De hogy a műsorlapon megjelenő művek mire-kikre vonatkoznak, azt csak találgatni lehet. (Gabnai Katalin: Zsebében két dollárral) Danilo Kis: Siratófal. Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, rendező: Szloboda Tibor Életveszélyes szerző ez a Danilo Kis. Szövegeit olvasva az embert hatalmába keríti a stílusa, a gondolattársításai, a víziói. Asszociációkat indít el, továbbgondolásra serkent. Újabb víziókat gerjeszt. Elhiteti, hogy világa színházban újrateremthető, képei teatralizálhatók. A színháziak számára kihívást jelent Danilo Kis. Tanúság rá például Fodor Tamás Stúdió K.-beli előadása, a Borisz Davidovics síremléke nyomán készült A görény 30