Pedagógus Híradó, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965-02-01 / 1. szám

^Pedagógus Híradó^ III. évfolyam 1. szám 1965. február A XI. KERÜLETI PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET LAPJA JUBILEUMI ÉV Lassan hagyománnyá válik kerületünkben, hogy egy-egy tanév nevelési fe­ladatait - amennyire megerőltetés nélkül lehet - egy aktuális gondolat köré csoportosítjuk. Ez a tanév felszabadulásunk 20. évfordulójának jegyében folyik. Úgy ter­veztük, hogy az ifjúsági mozgalom munkája, a szülők és a társadalmi szer­vek munkája, valamint az iskolát nevelő munka gerincét ez a gondolat ké­pezze. Ennek jegyében készítettük el a kerületi, majd az iskolák saját munka­terveiket. Tervünkben arra törekedtünk, hogy a lehetőségek széles skáláját bizto­sítsuk annak érdekében, hogy ifjúságunk tömegesen vehessen részt az ak­tív előkészületi munkában. Terveink között központi helyet foglal el a jubileumi év tiszteletére szervezett "Napközis év", amelyben hozzávetőlegesen 3000 tanuló érde­kelt. Ennek a mozgalomnak a keretében mind a tartalmi munka javítását, színvonalának emelését, mind a társadalom és az iskolavezetés figyel­mének felkeltését kívánjuk elérni. Távolabbi terveink között szerepel iskolánként az önálló napközis traktus kialakítása a helyi lehetőségek figyelembevételével.­­A napközis évvel kapcsolatos munkák tervszerű irányítására létrehoztunk egy érdekeltekből álló bizottságot, mely a feladatok konkretizálását oldja meg. Máris kiemelkedő eredményeket könyvelhetünk el, hiszen egy-egy megfele­lően berendezett napközis terem szinte minden iskolában van már, és majdnem minden iskola egyik előadásának bevételét a napközi otthon tár­gyi feltételeinek javítására fordítja. A kerületi Úttörő Elnökség köl­csönadja a legkisebbek ebéd utáni pihentetéséhez szükséges fekvőhelye­ket. Több iskolában a kezdő csoportvezetők továbbképzését biztosítottuk, továbbá bemutató foglalkozások szervezésével, azok tartalmi megbeszélé­sével, a napközi­ vezetők kézikönyvének beszerzésével segítjük a munka minőségi emelkedését.''

Next