Nevelők Lapja, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1950-01-01 / 1-2. szám

VI. évfolyam 1—2. szám Y1950 AujS­T ~15 --------------------------------------­TARTALOMBÓL: * Új „kiváló munkásaink“ A sztálini ötéves tervek és a nevelés Harc a bürokrácia elen KIADJA A MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZABAD SZAKSZERVEZETE .......................................................................................................um Lenin a szakszervezetekről H­uszonhat évvel ezelőtt, 1924 január 21-én, dobbant utolsót a nagy Lenin lángoló szíve. Vladi­­­­mir Iljics Lenin volt a szocialista forradalom langesze, a marxista tudomány világtekintélye, a lenin­­izmus mindent legyőző tanításának megalkotója, a Bolsevik Párt és a szovjet állam megalapítója. Lenin alapozta meg a szovjet szakszer­vezetek tevékenységét is. Len­in rendkívül nagy jelentősé­get tulajdonított a szakszerveze­teknek. Rámutatott arra, hogy mi­kor a gazdasági uralom és a po­litikai hatalom a burzsoázia kezé­ben van, a munkásosztály nem rendelkezik más fegyverrel a ka­pitalista kizsákmányolás ellen, lét­érdekei megvédéséért folyó harcá­­ban, mint a szervezetekkel. A mun­kások mindenek­előtt olyan tömeg­szervezetekbe tömörülnek, amilye­nek a szakszervezetek. Lenin ezzel kapcsolatban azt tanította, hogy a munkásosztályt nem szabad el­vonni az általános politikai harc­tól és a szakszervezetek tevékeny­ségét nem szabad egyedül a mun­kaadókkal és a kormánnyal foly­tatott gazdasági harcra korlátozni. Ha ezt megtennék, akkor nem tud­nák lerázni a tőke kizsákmányoló igáját. A munkások nemcsak azért harcolnak, hogy munkaerejüket, a tőkéseknek mindig jobb feltételek mellett adhassák el, hanem azért is, hogy megsemmisítsék magát a kapitalista rendet. Z­enin és Sztálin, midőn létre-­­ hozták Oroszországban a munkásosztály harcképes szerve­zeteit, azt tanították, hogy a Párt a munkásosztály élcsapatai a mun­kásosztály olyan vezető ereje, amely egységbe fogja és irányítja a proletariátus osztál­yh­arcát. En­nélfogva a szakszervezeteknek is tevéken­ységüket a Bolsevik Párt eszmei és politikai irányítása mel­lett kell folytatni. Lenin kíméletlenül leleplezte a II. Internacionsálé vezetőinek és a nyugati reformista vezetőknek, a munkásosztály többi árulóinak po­litiká­ját. Ezeket a reformista munkásvezéreket, a burzsoázia munkásmozgalomban lévő ügynö­keinek, vagy a tőkés osztály mun­kás kiszolgálóinak nevezte. Erre a Tájékoztató Iroda novemberi érte­kezletének határozata is világosan rámutat a következőkben: »A jobboldali szocialisták, mint Be­­gin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Sara­­gat stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Deakin stb.. a szakadár és népelle­nes­ politika megvalósítói,­­ fő­ellenségei a munkásosztály egysé­gének, szekértolói a háborús gyújtogatóknak, kiszolgálói az im­perializmusnak. Árulásukat álszo­­cialista, kozmopolita frazeológiával leplezik.« A­z amerikai, angol és a többi nyugati munkásárulók most amerikai zsoldban segítik a hábo­rús uszítókat, az új világháború előkészítőit. Ezért próbálták szét­szakítani a Nemzetközi Szakszerve­zeti Világszövetséget. A kérlelhetetlen harc mindezen árulokka­ és szakadárokkal a mun­kásság harci egységének megerősí­téséért, a Szakszervezeti Világszö­vetség zászlója alatt a békéért, ha­laszthatatlan feladata a világ ha­ladó munkásmozgalmának. Lenin rámutatott arra, hogy a szocializmusban,­­ és a szakszerveze­tek, midőn majdnem teljes szám­ban megszerzik és bevonják so­raikba az ipari munkásokat, a ve­zető, az uralkodó, a kormányzó osztályok szervezeteivé válnak... Ez azonban nem állami szervezet, nem a kényszer szervezete, hanem nevelő szervezet, a bevonás, az ok­tatás szervezete, iskola, az igazga­tás, a gazdálkodás, a kommunizmus iskolája.« A szovjet szakszerveze­­tek, amelyek egész munkásságukat e bölcs utasításoknak megfelelően építik fel, tekintélye:» sikereket ér­tek el és fontos helyet töltenek be az országban. A szakszervezetek ereje min­denekelőtt abban áll, hogy a tö­megek szervezetei, »a kapcsolat a tömegekkel, — hangsúlyozta Le­nin -r, vagyis a munkások (majd valamennyi dolgom) túlnyomó többségével, a szakszervezeti munka s­zerességének a legfonto­sabb, legalapvetőbb feltétele.« A szovjet szakszervezetek közel 30 millió tagot számláló óriási hadsereget képeznek, amely had­sereg magában foglalja a Szovjet­unió népgazdaságának valamennyi ágában foglalkoztatott munkások, mérnökök, technikusok és alkal­mazottak hozzávetőleg 90%-át. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom megdöntötte a tö­kösök és földesurak hatalmát. A szakszervezetek tevékeny alkotó életre buzdították az azelőtt poli­tikával egyáltalán nem foglalkozó széles néptömegeket. Ezen az ala­pon bontakozott ki a Szovjetunió­ban az egész nép részvételével a tömeges szocialista verseny, amely­ben világosan kifejezésre jut a szovjet emberek páratlan arányú alkotása, fellendülése. A szakszer­vezetek szervezik a csodálatraméltó tutszafias mozgalmat, amelynek so­rán a munkások, a technikusok, a mérnökök közül előtűnnek és ki­fejlődnek a tehetséges termelési újítók, a nagyszerű gazdasági ve­zetők. A népmozgalommá fejlődött munkaversenyek és a Szovjetunió szocialista tervgazdasága, — amelyben a szakszervezetek aktív szerepet játszanak — lehetővé tették a munka termelékenységé­nek szakadatlan emelkedését és biztosították a Szovjetunió dol­gozói jólétének állandó növeke­dését. T­im­­in és Sztálin arra tanít minden­­ szakszervezeti és gazdasági vezetőt, hogy szakadat­lanul és figyelmesen gondoskodja­nak az emberekről. A szakszerve­zetek irányítják az állami szociális biztosítás ügyét, amelynek sokmil­liárdos költségvetése biztosítja a munkások és alkalmazottak egész­ségének védelmét, a dolgozók üdülését a szanatóriumokban és a gyógyfürdőkben. Lenin megállapította, hogy a szakszervezetek fő feladata a töme­gek kommunista szellemben való nevelése, erre a célra többek kö­zött az elsőrendű klubok, kultúr­­házak és kultúrpaloták, könyvtárak ezreivel, a vállalatokban és hivata­lokban a vörös sarkok tízezreivel rendelkeznek. E munka előmoz­dítja a tömegek politikai aktivitá­sának és öntudatának, továbbá a munkásosztály kulturális-technikai színvonalának emelését. A Szovjetunió dolgozói és tö­­megszervezetei — elsősorban a szakszervezetek — minden sikerü­ket Leninnek és Sztálinnak, a Szovjetunió harcban megedzett Kommunista Pártja kipróbált vezer­­ésének köszönhetik. A kritika és kölcsönös segítés jegyében AZ ÖTÉVES TERV az ország dolgozó népének egységes lelke­sedésével indul. Felismervén azt, hogy a nép államában a munka termelékenységének fokozásával emelkedik a dolgozók életszín­vonala, megszépül, vidámabb, boldogabb élete, munkásosztá­lyunk frontális támadást indí­tott a régi normák megdönté­sére a termelékenyebb munkáért. A harc a munka megjavításá­val, a régi munkamódszerek megdöntésével, forradalmi újítá­sokkal, a munkakerülők, lógo­­sok, álbetegek elleni küzdelem­mel folyik. Az a tény, hogy nálunk a szo­cializmus építése a Szovjetunió tapasztalataira támaszkodhatik, hogy a Szovjetunió élenjáró dol­gozói tudásukat sok esetben köz­vetlenül is átadták dolgozóink­nak, igen meggyorsította fejlődé­sünket, megrövidíti az egyes szakaszok közti időt. A köve­telmények egyre nagyobbak s a tervben megjelölt feladatokat csak az ott meghatározott számú, minőségi káderekkel tud­juk megoldani. A MINŐSÉGI KÁDERKÉP­­ZÉS kérdése közvetlenül peda­gógiai probléma, s nem kis fel­adat vár itt az iskolai nevelés területére. A termelés minden ágában elinduló új káderek munkáját jelentékeny módon be­folyásolja az az útravaló, me­lyet iskolai tanulmányaikból ma­gukkal visznek. A hároméves ten­' meghozta a pedagógusok számára is a neve­lés teljes szabadságát. Azáltal, hogy az ország termelőerői java­részt kiszabadultak a kapitaliz­mus bilincseiből, hogy a hata­lom a munkásosztály kezében van, megteremtődtek az új nem­zedék magas képzésének alapfel­­tételei. Ismeretes a statisztikai adatokból, mennyire megsokszo­rozódott az iskolák, a tanerők, a tantermek, a tanulók száma az elmúlt békeévekkel szemben. A kollégiumok széles hálózatán — ingyen tankönyvek, tanszerek, tanulmányi segélyek, szakérett­ségi tanfolyamokon, stb. ál . megteremtődtek objektív feitete- s­­ei annak, hogy a nevelők a legszebb pedagógiai célért, a legszélesebb néptömegek művelt­ségéért küzdi­­essenek. Döntő mó­don múlik rajtunk, nevelőkön, hogy a mi területünkön is élni tudjunk az adott lehetőségekkel és harcolni tudjunk az ötéves terv nagy céljainak megvalósí­tásáért. SOKAN VANNAK KÖZÖT­TÜNK, akik már eddig is helye­sen értékelték munkájuk jelentő­ségét s a rajtuk levő felelősség súlyát. A hároméves terv befeje­zésével 14 Kossuth-díjasunk van, 236 Kiváló Munkásunk van, hogy csak a legkiemelkedőbb teljesítményeket elért kartájak­ról szóljunk, de a Népfront-vá­lasztások, a Tervkölcsönjegyzés idején, a sztálini munkafelaján­­lási mozgalomban is lelkes pe­dagógustömegek követték a mun­kásosztályt. Sokan közülünk felismerték annak fontosságát is, hogy ed­digi tanulmányaikat kiegészít­sék, revideálják, s egyre többen vannak azok, akik világosan lát­ják, hogy jó nevelőmunn­kát a marxi-lenini elmélet elsajátítása nélkül végezniük nem lehet. 1945 óta 12.716 pedagógus vett részt különböző fokú szakszer­vezeti oktatásban, 1000 re te­hető azoknak a száma, akik a Párt, a SzOT és más tömeg­­szervezetek iskoláin részt vettek. Meg kell azonban néznünk, váj­jon arányban van-e az elméleti­leg képzett s munkájukért kitün­tetett­ nevelők számaránya azzal az általános képpel, amit az egyes tantestületek nevelői szel­leme nyújt. Nincsen arányban. Az itt említett nevelők szám­­szerint a pedagógusok 25%-át jelzik. Ha Kiváló Munkásaink valamennyien feladatukul tűzték volna ki tapasztalataik átadá­sát, ha elméletileg képzett neve­lőink mindegyikében élménnyé vált volna, hogy az elméletnek a gyakorlattal való összefonó­dása révén az elmélet elsajátí­tása, az új fegyver, kérlelhetet­len harcot is kell, hogy jelent­sen az ellenséges ideológiák s az úgynevezett közömbösök el­len. — nem lenne ma már leg­feljebb csak elenyésző kisebb­ség köztünk olyan, aki ne volna harcosa annak a lenini elvnek, hogy az oktatói tevékenységet a társadalom szocialista megszer­vezésével kell összekapcsolnia. ÚJ SZELLEMNEK kell kiala­kulnia a tantestületekben, az egyéni felelősség mellett a­ kol­lektív felelősség s a kérlelhetet­len nyílt kritika szellemének. Tantestületeink zömében eddig sem hiányzott egymás munkájá­nak megbírálása, de az töb­b­­nyire­ magánbeszélgetések for­májában történt és rendszerint a bírák­ távollétében. A tantes­tület jó munkájáért nemcsak az egyesek s nemcsak az igazgató, de minden egyes esetben az egész testület felelős. Ha észre­vételeink, egymást bíráló, érté­kelő megjegyzéseink közös érte­kezleten hangzanak el, vala­mennyien tanulnak belőle .Két típusú tanító van: azok, akik magukat csahatatlanoknak tartják és tanulóik sikertelensé­gét véletleneknek tulajdonítják, s azok, akik ezt saját hibáikként élik át, annak okait saját fogya­tékosságukban keresik s tervsze­rűen dolgoznak munkamódsze­rük megjavításán.« — írja Ni­­kolszkij szovjet pedagógus a Siker a tanítóktól függ c. cik­kében. Ha azok a nevelők, akik a sikertelenséget saját hibájuk­ban keresve, megtalálják a munka helyes módszerét, foglal­koznak és törődnek a másik ta­nítótípus munkájával, egyre töb­ben lesznek azok között is olya­nok, akik a jó munkamódszert átvéve, saját eredményeik során győződnek meg annak helyessé­géről. A módszerátadás és tapaszta­­lataicsere területén nálunk még igen kevés történt, pedig előttünk állt közvetlenül saját munkás­osztályunk példája is. Tudjuk, a feladat nem könnyű, sokszor találkozunk ellenállással, ellene­­ségeskedéssel, de vájjon sztaha­novistáink nagyszerű teljesít­

Next