Nevelők Lapja, 1950 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1950-01-01 / 1-2. szám
VI. évfolyam 1—2. szám Y1950 AujST ~15 --------------------------------------TARTALOMBÓL: * Új „kiváló munkásaink“ A sztálini ötéves tervek és a nevelés Harc a bürokrácia elen KIADJA A MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZABAD SZAKSZERVEZETE .......................................................................................................um Lenin a szakszervezetekről Huszonhat évvel ezelőtt, 1924 január 21-én, dobbant utolsót a nagy Lenin lángoló szíve. Vladimir Iljics Lenin volt a szocialista forradalom langesze, a marxista tudomány világtekintélye, a leninizmus mindent legyőző tanításának megalkotója, a Bolsevik Párt és a szovjet állam megalapítója. Lenin alapozta meg a szovjet szakszervezetek tevékenységét is. Lenin rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a szakszervezeteknek. Rámutatott arra, hogy mikor a gazdasági uralom és a politikai hatalom a burzsoázia kezében van, a munkásosztály nem rendelkezik más fegyverrel a kapitalista kizsákmányolás ellen, létérdekei megvédéséért folyó harcában, mint a szervezetekkel. A munkások mindenekelőtt olyan tömegszervezetekbe tömörülnek, amilyenek a szakszervezetek. Lenin ezzel kapcsolatban azt tanította, hogy a munkásosztályt nem szabad elvonni az általános politikai harctól és a szakszervezetek tevékenységét nem szabad egyedül a munkaadókkal és a kormánnyal folytatott gazdasági harcra korlátozni. Ha ezt megtennék, akkor nem tudnák lerázni a tőke kizsákmányoló igáját. A munkások nemcsak azért harcolnak, hogy munkaerejüket, a tőkéseknek mindig jobb feltételek mellett adhassák el, hanem azért is, hogy megsemmisítsék magát a kapitalista rendet. Zenin és Sztálin, midőn létre- hozták Oroszországban a munkásosztály harcképes szervezeteit, azt tanították, hogy a Párt a munkásosztály élcsapatai a munkásosztály olyan vezető ereje, amely egységbe fogja és irányítja a proletariátus osztályharcát. Ennélfogva a szakszervezeteknek is tevékenységüket a Bolsevik Párt eszmei és politikai irányítása mellett kell folytatni. Lenin kíméletlenül leleplezte a II. Internacionsálé vezetőinek és a nyugati reformista vezetőknek, a munkásosztály többi árulóinak politikáját. Ezeket a reformista munkásvezéreket, a burzsoázia munkásmozgalomban lévő ügynökeinek, vagy a tőkés osztály munkás kiszolgálóinak nevezte. Erre a Tájékoztató Iroda novemberi értekezletének határozata is világosan rámutat a következőkben: »A jobboldali szocialisták, mint Begin, Attlee, Blum, Guy-Mollet, Spaak, Schumacher, Renner, Saragat stb., a reakciós szakszervezeti vezetők, mint Green, Carey és Deakin stb.. a szakadár és népellenes politika megvalósítói, főellenségei a munkásosztály egységének, szekértolói a háborús gyújtogatóknak, kiszolgálói az imperializmusnak. Árulásukat álszocialista, kozmopolita frazeológiával leplezik.« Az amerikai, angol és a többi nyugati munkásárulók most amerikai zsoldban segítik a háborús uszítókat, az új világháború előkészítőit. Ezért próbálták szétszakítani a Nemzetközi Szakszervezeti Világszövetséget. A kérlelhetetlen harc mindezen árulokka és szakadárokkal a munkásság harci egységének megerősítéséért, a Szakszervezeti Világszövetség zászlója alatt a békéért, halaszthatatlan feladata a világ haladó munkásmozgalmának. Lenin rámutatott arra, hogy a szocializmusban, és a szakszervezetek, midőn majdnem teljes számban megszerzik és bevonják soraikba az ipari munkásokat, a vezető, az uralkodó, a kormányzó osztályok szervezeteivé válnak... Ez azonban nem állami szervezet, nem a kényszer szervezete, hanem nevelő szervezet, a bevonás, az oktatás szervezete, iskola, az igazgatás, a gazdálkodás, a kommunizmus iskolája.« A szovjet szakszervezetek, amelyek egész munkásságukat e bölcs utasításoknak megfelelően építik fel, tekintélye:» sikereket értek el és fontos helyet töltenek be az országban. A szakszervezetek ereje mindenekelőtt abban áll, hogy a tömegek szervezetei, »a kapcsolat a tömegekkel, — hangsúlyozta Lenin -r, vagyis a munkások (majd valamennyi dolgom) túlnyomó többségével, a szakszervezeti munka szerességének a legfontosabb, legalapvetőbb feltétele.« A szovjet szakszervezetek közel 30 millió tagot számláló óriási hadsereget képeznek, amely hadsereg magában foglalja a Szovjetunió népgazdaságának valamennyi ágában foglalkoztatott munkások, mérnökök, technikusok és alkalmazottak hozzávetőleg 90%-át. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom megdöntötte a tökösök és földesurak hatalmát. A szakszervezetek tevékeny alkotó életre buzdították az azelőtt politikával egyáltalán nem foglalkozó széles néptömegeket. Ezen az alapon bontakozott ki a Szovjetunióban az egész nép részvételével a tömeges szocialista verseny, amelyben világosan kifejezésre jut a szovjet emberek páratlan arányú alkotása, fellendülése. A szakszervezetek szervezik a csodálatraméltó tutszafias mozgalmat, amelynek során a munkások, a technikusok, a mérnökök közül előtűnnek és kifejlődnek a tehetséges termelési újítók, a nagyszerű gazdasági vezetők. A népmozgalommá fejlődött munkaversenyek és a Szovjetunió szocialista tervgazdasága, — amelyben a szakszervezetek aktív szerepet játszanak — lehetővé tették a munka termelékenységének szakadatlan emelkedését és biztosították a Szovjetunió dolgozói jólétének állandó növekedését. Timin és Sztálin arra tanít minden szakszervezeti és gazdasági vezetőt, hogy szakadatlanul és figyelmesen gondoskodjanak az emberekről. A szakszervezetek irányítják az állami szociális biztosítás ügyét, amelynek sokmilliárdos költségvetése biztosítja a munkások és alkalmazottak egészségének védelmét, a dolgozók üdülését a szanatóriumokban és a gyógyfürdőkben. Lenin megállapította, hogy a szakszervezetek fő feladata a tömegek kommunista szellemben való nevelése, erre a célra többek között az elsőrendű klubok, kultúrházak és kultúrpaloták, könyvtárak ezreivel, a vállalatokban és hivatalokban a vörös sarkok tízezreivel rendelkeznek. E munka előmozdítja a tömegek politikai aktivitásának és öntudatának, továbbá a munkásosztály kulturális-technikai színvonalának emelését. A Szovjetunió dolgozói és tömegszervezetei — elsősorban a szakszervezetek — minden sikerüket Leninnek és Sztálinnak, a Szovjetunió harcban megedzett Kommunista Pártja kipróbált vezerésének köszönhetik. A kritika és kölcsönös segítés jegyében AZ ÖTÉVES TERV az ország dolgozó népének egységes lelkesedésével indul. Felismervén azt, hogy a nép államában a munka termelékenységének fokozásával emelkedik a dolgozók életszínvonala, megszépül, vidámabb, boldogabb élete, munkásosztályunk frontális támadást indított a régi normák megdöntésére a termelékenyebb munkáért. A harc a munka megjavításával, a régi munkamódszerek megdöntésével, forradalmi újításokkal, a munkakerülők, lógosok, álbetegek elleni küzdelemmel folyik. Az a tény, hogy nálunk a szocializmus építése a Szovjetunió tapasztalataira támaszkodhatik, hogy a Szovjetunió élenjáró dolgozói tudásukat sok esetben közvetlenül is átadták dolgozóinknak, igen meggyorsította fejlődésünket, megrövidíti az egyes szakaszok közti időt. A követelmények egyre nagyobbak s a tervben megjelölt feladatokat csak az ott meghatározott számú, minőségi káderekkel tudjuk megoldani. A MINŐSÉGI KÁDERKÉPZÉS kérdése közvetlenül pedagógiai probléma, s nem kis feladat vár itt az iskolai nevelés területére. A termelés minden ágában elinduló új káderek munkáját jelentékeny módon befolyásolja az az útravaló, melyet iskolai tanulmányaikból magukkal visznek. A hároméves ten' meghozta a pedagógusok számára is a nevelés teljes szabadságát. Azáltal, hogy az ország termelőerői javarészt kiszabadultak a kapitalizmus bilincseiből, hogy a hatalom a munkásosztály kezében van, megteremtődtek az új nemzedék magas képzésének alapfeltételei. Ismeretes a statisztikai adatokból, mennyire megsokszorozódott az iskolák, a tanerők, a tantermek, a tanulók száma az elmúlt békeévekkel szemben. A kollégiumok széles hálózatán — ingyen tankönyvek, tanszerek, tanulmányi segélyek, szakérettségi tanfolyamokon, stb. ál . megteremtődtek objektív feitete- sei annak, hogy a nevelők a legszebb pedagógiai célért, a legszélesebb néptömegek műveltségéért küzdiessenek. Döntő módon múlik rajtunk, nevelőkön, hogy a mi területünkön is élni tudjunk az adott lehetőségekkel és harcolni tudjunk az ötéves terv nagy céljainak megvalósításáért. SOKAN VANNAK KÖZÖTTÜNK, akik már eddig is helyesen értékelték munkájuk jelentőségét s a rajtuk levő felelősség súlyát. A hároméves terv befejezésével 14 Kossuth-díjasunk van, 236 Kiváló Munkásunk van, hogy csak a legkiemelkedőbb teljesítményeket elért kartájakról szóljunk, de a Népfront-választások, a Tervkölcsönjegyzés idején, a sztálini munkafelajánlási mozgalomban is lelkes pedagógustömegek követték a munkásosztályt. Sokan közülünk felismerték annak fontosságát is, hogy eddigi tanulmányaikat kiegészítsék, revideálják, s egyre többen vannak azok, akik világosan látják, hogy jó nevelőmunnkát a marxi-lenini elmélet elsajátítása nélkül végezniük nem lehet. 1945 óta 12.716 pedagógus vett részt különböző fokú szakszervezeti oktatásban, 1000 re tehető azoknak a száma, akik a Párt, a SzOT és más tömegszervezetek iskoláin részt vettek. Meg kell azonban néznünk, vájjon arányban van-e az elméletileg képzett s munkájukért kitüntetett nevelők számaránya azzal az általános képpel, amit az egyes tantestületek nevelői szelleme nyújt. Nincsen arányban. Az itt említett nevelők számszerint a pedagógusok 25%-át jelzik. Ha Kiváló Munkásaink valamennyien feladatukul tűzték volna ki tapasztalataik átadását, ha elméletileg képzett nevelőink mindegyikében élménnyé vált volna, hogy az elméletnek a gyakorlattal való összefonódása révén az elmélet elsajátítása, az új fegyver, kérlelhetetlen harcot is kell, hogy jelentsen az ellenséges ideológiák s az úgynevezett közömbösök ellen. — nem lenne ma már legfeljebb csak elenyésző kisebbség köztünk olyan, aki ne volna harcosa annak a lenini elvnek, hogy az oktatói tevékenységet a társadalom szocialista megszervezésével kell összekapcsolnia. ÚJ SZELLEMNEK kell kialakulnia a tantestületekben, az egyéni felelősség mellett a kollektív felelősség s a kérlelhetetlen nyílt kritika szellemének. Tantestületeink zömében eddig sem hiányzott egymás munkájának megbírálása, de az többnyire magánbeszélgetések formájában történt és rendszerint a bírák távollétében. A tantestület jó munkájáért nemcsak az egyesek s nemcsak az igazgató, de minden egyes esetben az egész testület felelős. Ha észrevételeink, egymást bíráló, értékelő megjegyzéseink közös értekezleten hangzanak el, valamennyien tanulnak belőle .Két típusú tanító van: azok, akik magukat csahatatlanoknak tartják és tanulóik sikertelenségét véletleneknek tulajdonítják, s azok, akik ezt saját hibáikként élik át, annak okait saját fogyatékosságukban keresik s tervszerűen dolgoznak munkamódszerük megjavításán.« — írja Nikolszkij szovjet pedagógus a Siker a tanítóktól függ c. cikkében. Ha azok a nevelők, akik a sikertelenséget saját hibájukban keresve, megtalálják a munka helyes módszerét, foglalkoznak és törődnek a másik tanítótípus munkájával, egyre többen lesznek azok között is olyanok, akik a jó munkamódszert átvéve, saját eredményeik során győződnek meg annak helyességéről. A módszerátadás és tapasztalataicsere területén nálunk még igen kevés történt, pedig előttünk állt közvetlenül saját munkásosztályunk példája is. Tudjuk, a feladat nem könnyű, sokszor találkozunk ellenállással, elleneségeskedéssel, de vájjon sztahanovistáink nagyszerű teljesít