Nevelők Lapja, 1955 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1955-01-03 / 1. szám

Szakszervezetünk Központi Vezetőségének december 23-i üléséről Részletek Rácz János elnökhelyettes beszámolójából A Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetősége decem­ber 23-án ülést tartott. A Központi Vezetőség megvitatta az elnökség beszámolóját az elmúlt évben végzett munkáról és meghatározta a további feladatokat. A beszámolót Rácz János elnökhelyettes tartotta. Szakszervezeti munkánkat a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának határozata és a Központi Vezetőség „Közoktatásunk helyzetéről és feladatairól” szóló januári ha­tározata szabta meg — mon­dotta bevezetőjében. — E ha­t párt és az állami szervek igen jelentős intézkedéseket tettek, hogy a párthatározat nyomán megjavítsák a társa­dalom és az iskola kapcsola­tát. Emellett szakszervezeti munkánk is hozzájárult, hogy bizonyos mértékig sikerült felszámolni a szülőknek s általában a társadalomnak a pedagógusmunka iránti közömbösségét. Elmond­hatjuk: határozott fejlődés tapasztalható a társada­lom és az iskola közötti kapcsolat megerősödésé­ben. A feladatok végrehajtásá­ban területi bizottságaink — elsősorban a nevelési bizott­ságok munkája nyomán — hasznos módszereket alakítot­tak ki. Nevelési tárgyú elő­adásokat tartottak üzemekben, termelőszövetkezetekben. A legtöbb megyében — első he­lyen kell említeni Szolnok, Hajdú, Szabolcs, Borsod me­gyét — az elmúlt negyedév­ben rendszeresen jelentek meg a sajtóban nevelési tár­gyú cikkek, s ezekhez a ne­velőkön kívül több esetben szülők is hozzászólta­k. Mis­kolcon, Pécsett a helyi rádiót is felhasználták a nevelésügyi propaganda céljaira. Egyes ipari jellegű megyék­ben — mint Borsod, Győr, Veszprém — és Budapesten fellendült ennek nyomán az iskolát patronáló mozgalom. Mindez előrehaladást jelent. De látnunk kell azt is, hogy még mindig komoly tenni­valóink vannak mind az üze­mi előadások, mind a sajtón, rádión keresztül folytatott propaganda fejlesztése érdeké­ben. A patronáló mozgalom te­rületén sem kielégítő a munkánk, mert egyes me­gyékben kevés kezdemé­nyezést találunk a szak­­szervezet részéről, és a patronáló mozgalom főleg az anyagi támogatásra szo­rítkozik. Sem szakszervezeti bizott­ságaink, sem az üzemek nem látják a patronáló mozgalom másik lényeges vonását, az is­kola nevelőmunkájának a se­gítését. Csak szórványosan fordul elő, hogy az iskola és üzem eleven kapcsolatot tud teremteni ezen a téren is. Igen komoly hiányosság, elsősorban az iskolai szakszer­vezeti bizottságok munkájá­ban, hogy nem adnak segítsé­get a szülői értekezletek elő­készítéséhez. Ennek oka első­sorban az, hogy nem ismer­ték még fel: a szülők és az iskola kap­csolatának megteremtésé­hez egyik legjobb lehető­ség éppen a jó szülői érte­kezlet. Feltétlenül hozzá kell látnunk ennek meg­magyarázásához és az ed­digi kevés tapasztalat fel­­használásával a szülői ér­tekezletek jobb megszer­vezéséhez. Az iskolai fegyelem A társadalom és az iskola kapcsolatának megjavításában legnagyobb szerepet a fegye­lem megjavítása érdekében rendezett ankétok jelentették. A pedagógusok felismerték: a fegyelem megteremtése első­sorban tőlük, nevelőktől függ. Ez azért jelentős tényező, mert a múlt tanévben széles körben elterjedt — s néhol még ma is hat — az a hely­telen elmélet, amely tanuló­­ifjúságunk fegyelmezetlensé­géért elsősorban vagy kizáró­tározatok alapján született szakszervezetünk Központi Ve­zetőségének februári határo­zata. Elnökségünk beszámoló­jának egyik célkitűzése, hogy számot adjon e határozat végrehajtásáról, mag a társadalmat teszi fele­lőssé. Szakszervezetünk tevé­kenysége hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt tanév má­sodik felében javult az is­kolák fegyelmi állapota. Az új tanév kezdetén nagyobb visszaeséssel nem találkoz­tunk. Ehhez hozzájárult a rendezettebb tanévkezdés is. Mégsem mondhatjuk meg­nyugtatónak a helyzetet. Szük­ség van elsősorban az iskolák egységes nevelői eljárásának kialakítására és a nevelők példamutatáson alapuló tekin­télyére. Az iskolai fegyelem lassú fejlődésének oka az is, hogy nem mindenütt kielégítő az igazgatók munkája. Az egysé­ges nevelési eljárások kialakí­tását pedig nagyban elősegít­hetné az iskola igazgatójának tervszerű és következetes te­vékenysége. Nem kielégítően foglalkoz­nak nevelőink a tanulók kul­turált magatartásának kiala­kításával, pedig ezt elsősor­ban az osztályfőnöki órákon kellene megvalósítani. Természetesen, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy a neve­lői tekintély elsősorban magá­tól a nevelőtől függ, nem akarjuk elhallgatni e kérdés társadalmi oldalát sem. Kevés segítséget kapnak nevelőink a szülőktől és a társadalmi szer­vezetektől. A szakszervezet feladata, hogy segítsen megteremte­ni és tovább erősíteni a helyes nevelői tekintélyt. Fontos, hogy vitaalkalmakat biztosítsunk a nevelőknek a legfontosabb nevelési kérdé­sek megvitatásához, a bur­­zsoá nevelési eljárások kriti­kájához. Arra kell törekednünk, hogy pedagógusaink meg­értsék: az ifjúsági szervezet­ben az ifjúsági mozgalomért végzett munkájuk nem vá­lasztható el a nevelői hiva­tástól, munkájuk szerves ré­sze. Jó úttörő- vagy dísz­munka nélkül nem alakítható ki sem a tanulók öntudatos fegyelme, sem a szervezett gyermek­közösség, amelynek megvalósítása érdekében pe­dig mindent el kell követ­nünk. Ebből a munkából az eddiginél jobban ki kell ven­nie részét az iskolai szakszer­vezeti bizottságnak. Ez az a­­szervezet, amely együtt él a tagsággal, közvetlenül részese az iskolában folyó életnek, s ez lehetővé teszi, hogy kivá­laszthassa a legelőbb problé­mákat és segítsen azok meg­oldásában, összegezve: elnökségünk februári ha­tározata az iskolai fegye­lem megjavításáról, helye­sen jelöli meg a feladato­kat, szakszervezeti bizott­ságaink továbbra is e ha­tározat maradéktalan vég­rehajtására törekedjenek, határozat végrehajtásának részleteiben. Kultúrotthonaink és kul­túrszobáink többsége nem elég látogatott, s ennek oka elsősorban az, hogy az ott folyó munka nem kelti fel eléggé a nevelők ér­deklődését. Úgyszólván alig foglalkoznak kultúrotthonainkban a ma élő íróink, művészeink műveinek ismertetésével. A történelmi és népi hagyo­mányok gyűjtésénél nevelőink egy része túlságosan a múlt felé fordul, s nem foglalkozik kellőképpen a jelen eredmé­nyeivel, a felszabadulás utáni tíz esztendő és a jelen harcai­val, politikai eredményeivel. A hazaszeretetre nevelés a párizsi és a moszkvai értekez­let után az eddiginél is na­gyobb fontosságot nyert. Az eddigieknél is többet kell törődnünk azzal, hogy a hazafias nevelés méltó helyet kapjon az oktató­nevelő munkában. Egész nevelőmunkánkkal tu­datosítanunk kell, hogy az is­kolában az a jó hazafi, aki jól tanul, fegyelmezett, aki beil­leszkedik az iskola közösségé­be, mint ahogy az iskolán­­kívüli életben is az szereti igazán hazáját, aki példamuta­tóan végzi munkáját, bármi­lyen területen dolgozzék is. Amellett természetesen több tantárgy tanításánál töreked­nünk kell a nevelési lehetősé­gek jobb kiaknázására, első­sorban az irodalom, történe­lem és földrajz tanításában. Erre egyébként igen erőtelje­sen hívta fel a figyelmet a falusi tanítók konferenciája is, melynek tanácskozása megmu­tatta, hogy pedagógusaink jó munkájára — megfelelő segít­séggel — az iskolában és isko­­lán kívül is bizton számítha­tunk. Ez a tanácskozás nagy lé­péssel vitte előbbre a szakszer­vezet, az Oktatásügyi Minisz­térium és a pedagógusok kö­zötti helyes kapcsolat kialakí­tását, mert feltárta azt is, hogy hol kell segítségükre sietni ne­velőinknek. Rácz elvtárs ezután a konfe­rencia tanulságait ismertette, majd így folytatta: Eddigi munkánk elemzését és a jövőre vonatkozó felada­tokat már ezek figyelembe­vételével hoztuk a Központi Vezetőség elé. Ezeken kívül feltétlenül szükségesnek lát­juk, hogy segítsenek a terü­leti és szakszervezeti bizottsá­gaink a konferencián résztvett küldöttek beszámolóinak meg­szervezésében. Ezek a tanács­kozások csak gazdagíthatják és elősegíthetik munkánkat a konferencia által felvetett problémák megoldásánál, vagy elnökök tevékenyked­nek. Nemcsak erkölcsi támogatást kell adni számukra azzal, hogy ezt a kapcsolatot velük tisz­tázzuk és fenntartjuk, hanem közvetlen segítséget is kell ad­nunk véleményük kialakításá­ban, szakszervezeti tagságunk javaslatainak hozzájuk való eljuttatásával és helyes elgon­dolásaik megvalósításában. He­lyeseljük, ha ennek érdekében választott szerveink a nép­front-bizottságokkal együtt­működve, időközönként meg­­beszélésre hívják össze a nép­­fro­n­t-bizottságok és tanácsok pedagógus tagjait, hogy elbe­szélgessenek munkájukról. He­lyeseljük, ha az ilyen meg­beszéléseken szerzett tapasz­talatokat írásban is rögzítik, azokat a helyi sajtóban is köz­tik, hogy a jó tapasztalatok ezáltal közkinccsé válhassa­nak. Politikai nevelőmunkánk to­vábbi javításának másik lé­nyeges, adott feltétele az, hogy a közoktatási dolgozóknak több mint 90 százaléka tagja szakszervezetünknek, hogy szervezeteink már a legkisebb iskolákig kiépültek, tízezernél több aktívával rendelkezünk, és általában jó elméleti fel­készültségű, gazdag mozgalmi tapasztalatokkal­­ rendelkező vezetők vannak választott szer­veink élén. Az iskola és a társadalom kapcsolata 2 Nevelők Lapja A szakszervezet kulturális nevelő munkája A közoktatásról szóló párt­­határozat alapján Központi Ve­zetőségünk másik feladatként nemzeti kultúránk széleskörű megismertetését tűzte ki cé­lul. Ennek a megvalósítása rendkívül jelentős, mert ezzel hozzásegítjük pedagógusainkat annak a fontos feladatnak a megvalósításához, hogy ifjúsá­gunkat áldozatkész, igaz ha­zafiakká neveljék. A következőkben beszámolt Rácz elvtárs azokról a kezde­ményezésekről, amelyek az egyes megyékben születtek, majd ismertette az első ízben szervezett országjárás eredmé­nyeit. Hazánk különböző tájainak megismertetésére megszervez­tük az országjáró mozgalmat — mondotta. — Az országjáró mozgalom iránti nagy érdeklődés be­bizonyította, hogy helyes volt ez a tevékenységünk, s ezt mint szakszerveze­tünk egyik legjobb kezde­ményezését emlegeti az a több mint 2500 nevelő, aki részt vett az idei or­szágjárásban. A határozat feladatul jelöl­te meg, hogy lássuk el könyv­tárainkat régi haladó íróink műveivel is. Eddig nem ta­pasztalt érdeklődés mutatko­zik meg mindenütt, ahol ezt végrehajtották, s fellendülést eredményezett könyvtáraink munkájában. Hiba azonban, hogy elhanyagolják könyvtá­raink a politikai, ideológiai művek számának gyarapítá­sát, s ez a határozat helyte­len értelmezéséből fakad. Ezen a helyzeten sürgősen változ­tatniuk kell szerveinknek. A következőkben kultúrott­­honaink, kultúrszobáink ered­ményes munkájának ismerte­tése után megállapította: az elért eredmények mellett hiá­nyosságok is tapasztalhatók a Meg kell javítanunk szakszervezetünk politikai nevelőmunkáját A párt Központi Vezetősége-­ igen komolyan hozzájárult a nők 1953. júniusi és ez év októ­beri határozata az új szakasz politikájának népszerűsítését, a fáradhatatlan nevelőmunkát követeli meg mindenkitől, aki felelősséget érez az ország sor­sáért, hazánk jövőjéért, bár­milyen munkaterületen és funkcióban dolgozzék is. Ez a követelmény természetesen az eddiginél is nagyobb mérték­ben előtérbe hozza és minden eddiginél fokozottabb mérték­ben igényli a szakszervezetek politikai nevelőmunkájának megjavítását. Az elmúlt időszak tapaszta­latai alapján, azt hiszem meg­állapíthatjuk, hogy különösen az utóbbi hónapokban értünk el biztató eredményeket ebben a munkában is. A mi szervezeteinknek, ak­tívahálózatunknak is része van abban, hogy szép szám­mal növekedett azoknak a pedagógusoknak a tábora, akik meggyőződésből és határozottan a párt politi­kájának népszerűsítői, ter­jesztői ma már. A Hazafias Népfront-bizott­ságok megalakítása és a ta­nácsválasztás során végzett munkáról szólt ezután. Meg­állapította: Ebből a munkából pedagógusaink többsége dere­kasan kivette részét. Területi szerveink és aktíváink felvilá­gosító, agitációs munkája is pedagógusok ilyen nagyfokú aktivizálásához. Szakszervezeti bizottságaink eredményes munkáját és a Hazafias Nép­front jelentőségének megérté­sét bizonyítja az a tény, hogy a pedagógusok legjobbjait ja­vasolták a népfront-bizottsá­gokba és hogy a javasolt pe­dagógusokat szinte kivétel nélkül meg is választották. Ez a széles társadalmi és politikai aktivitás, amely a pedagógusok részéről megnyil­vánult és tapasztalható ma is, azt bizonyítja, hogy pedagógu­saink megértették a legszéle­sebb néni, nemzeti egység ki­alakításának szükségességét, hogy a Hazafias Népfront gondolata, annak célkitűzése pedagógusaink többségének őszinte kívánságával és akara­tával találkozott, és hogy haj­landók is legjobb tudásukkal szolgálni a nemzeti összefogás megvalósításának nagy ügyét. Ez a politikai légkör, amely most­ pedagógusaink között és az ő munkájukkal kapcsolat­ban egész társadalmunkban kialakult, hatalmas lehetősé­geket jelent számunkra a pe­dagógusok között végzendő politikai nevelőmunka további javítására és kiszélesítésére. Mindenekelőtt ezen az ala­pon kell tehát vizsgálnunk to­vábbi feladatainkat. Fordulatot a belső felvilágosító munkában Ahhoz, hogy pedagógusaink­nak a dolgozók között végzett agitációs munkája tovább jut­hasson, az szükséges elsősor­ban, hogy belső felvilágosító munkánkban, a szakszervezeti bizottságaink meggyőző, agitá­ciós munkájában érjünk el gyökeres fordulatot. Ennek el­engedhetetlen feltétele, hogy a határozatok ismertetése, a fel­adatok megjelölése mellett, alapos felvilágosító és meg­győző munkát végezzen min­den választott szervünk, a Köz­ponti Vezetőségtől kezdve a szakszervezeti bizottságokig, a társadalmi aktívák egyre na­gyobb tömegének bevonásával. Politikai nevelőmunkánk nem javulhat meg gyorsan másként csak úgy, ha szak­­szervezeti funkcionáriusaink — beleértve a legfelsőbb ve­zetőszervek tagjait is — ma­guk személyesen, az értekezle­teken, taggyűléseken és külön­böző beszélgetéseken, tehát a helyszínen magyarázzák nap, mint nap, pártunk politikáját. Szakszervezetünk politikai nevelőmunkájának fontos része lesz a jövőben, hogy segítséget adjunk azoknak a pedagógusoknak a mun­kájához, akik a népfront­bizottságokban mint tagok Segítsük jobban a pedagógusmunkát Tovább kell fejlesztenünk tehát nevelőmunkánkban a pedagógusmunka segítésének különböző formáit. Elsősorban gondolunk itt a munkaérte­kezletekre, amelyek az egész iskolai munka társadalmi el­lenőrzésének egyik leglényege­sebb formái. De gondolunk itt azokra az ankétokra, vitákra és megbeszélésekre is, melye­ket a hazafias neveléssel, a fegyelmezéssel és más fontos nevelési problémákkal kapcso­latban szerveztek már eddig is megyei, járási és városi szer­veink. Ezeket az ankétokat és megbeszéléseket a pedagógu­sok szeretik, szívesen mennek oda, mert tapasztalják, hogy itt kézzelfogható gyakorlati segítséget kapnak oktató­nevelőmunkájukhoz. Ezért arra kell törekednünk, hogy a jövőben valameny­­nyi szervünk rendszeressé tegye a szakmai ankétok és tapasztalatcsere-érte­kezletek megszervezését. Politikai nevelőmunkánknak fokozottabban ki kell terjed­nie a jövőben a fiatal pedagó­gusokra, a DISZ- és az úttörő­­szervezetekben dolgozó neve­lőkre és a falu kulturális éle­tét irányító, népművelési fel­adatokkal foglalkozó pedagó­gusokra is. Meg kell értetnünk funkcionáriusainkkal, hogy pe­dagógusaink kulturális igé­nyeinek kielégítése a szakszer­vezeti nevelőmunka egyik igen fontos eszköze. Ezért szakszer­vezeti bizottságaink szervezze­nek több tanulmányi kirándu­lást történelmi nevezetessé­geink megismerésére, színház és múzeum látogatásokra. Rendezzenek találkozókat, pe­dagógus bálokat is. Politikai nevelőmunkánk magasabb színvonalra való emeléséről beszélve nem téveszthetjük szem elől, hogy a pedagógusok , apró mindennapos ügyei­vel való foglalkozás is fel­adatunk. Az érdekvédelmi munka ered­ményes végzése egyúttal útja a politikai nevelés megvalósí­tásának, egyiket a másik nél­kül kielégítően nem végezhet­jük. Mindezek a feladatok azt igénylik tőlünk, hogy szakszer­vezeti munkánkban felszámol­junk minden bürokratikus vo­nást és egész szakszerveze­tünket nagy nevelőszerve­zetté alakítsuk, amely tagsá­gunkat szervezettségre, poli­tikai öntudatra és vezetésre neveli. A kollektív vezetés kérdése Rácz elvtárs ezután a veze­tés, elsősorban a kollektív ve­zetés kérdésével foglalkozott. Nem állíthatjuk — mon­dotta — , hogy a februári ha­tározat óta semmi sem történt ezen a téren, hogy nem tettünk lépéseket a kollektív vezetés megvalósítása érdekében. He­lyenként — elsősorban a szak­­szervezet elnökségénél és terü­leti bizottságainknál — értünk is el eredményeket. Alapszervezeteinknél, já­rási bizottságainknál azon­ban a munka jelentékeny részét, sőt egyes helyeken teljes egészét egyedül a szakszervezeti bizottság elnöke, illetve a járási, városi, kerületi bizottság elnöke végzi. Ez a módszer oda vezet, hogy elsorvasztja a választott szer­veket, lehetetlenné teszi a szakszervezeti munka eredmé­nyes végzését. Központi vezetőségünk sem tesz eleget az alap­szabályokban lefektetett, reá háruló feladatoknak. Nem iányítója a szakszerve­zeti munkának, nem kapcsoló­dott be a hozott határozatok ellenőrzésébe, hanem éppen el­lenkezőleg: elszigetelődött a szakszervezeti munka elméleti és gyakorlati problémáitól. E hibák oka elsősorban abban található, hogy Központi Veze­tőségünk munkájában valósult meg legkevésbbé a kollektív vezetés módszere. A hiányos­ságokért elsősorban a szak­­szervezet elnöksége felelős. Ahhoz, hogy a Központi Ve­zetőség két kongresszus kö­zött a szakszervezet legfelsőbb vezető szervének szerepét be­töltse, hogy megfelelő hatá­rozatokat hozhasson, az szük­séges, hogy tájékozott legyen a szakszervezeti munkáról, is­merje az iskolák és pedagógu­sok problémáit, nemcsak el­szigetelt jelenségekből, hanem általánosított tapasztalatokkal rendelkezzék a szakszervezeti munka egész területéről. Az elnökség hibájából azonban központi vezetőségünk tájéko­zottsága nem kielégítő. Elnök­ségünk olyan beszámolókat­­ szokott a Központi Vezetése elé terjeszteni, amelyek ké tényeket, megállapításokat,­­ vetkeztetéseket tartalmaznak Nem fordult még elő, hogy beszámolóban problémákat, e nem döntött kérdéseket tár­tunk volna a Központi Vezető­ség elé. így nem alakult a vita, a hozzászólások nagy ré­sze az elmondott anyag ismét­lése, kiegészítése volt csupán De meg kell mondani azt is hogy a Központi Vezetőség tag­jai nem érezték át megfele­lően azt a felelősséget, amellyé a tagságnak, választóiknak tar­toznak. Egész szakszervezeti mun­kánk megköveteli, hogy a ve­zetésnek ezeket a súlyos hi­báit mielőbb felszámoljuk és a Központi Vezetőséget­­ szak­­szervezetünk tényleges veze­tőjévé tegyük. Elnökségünk az elmúlt idő­szak munkája alapján, úgy látja, hogy azok a felada­tok, melyeket most a beszám­­molóban megjelöltünk, reáli­sak, megvalósíthatók. Az a tapasztalatunk, hogy a na­gyobb feladatok végrehajtásá­ban mindig nőttek, erősödtek szerveink, nőtt tagságunk ak­tivitása, szélesedett szakszer­,­vezetünk tömegbefolyása. A beszámolóban vázolt feladato­kat is csak úgy tudjuk jól el­végezni, hogy minden szervün­­­ket azok következetes végre­hajtójává tesszük, ha funkcio­náriusaink nemcsak közvetí­tői, hanem lelkes agitátorai is lesznek szakszervezeti mun­kánknak. Így nem kétséges, hogy a jövőben még nagyobb eredmények eléréséhez segít­jük pedagógusainkat és az ő munkájukon keresztül egész dolgozó népünket. Az elnökség beszámolóját vita követte. Felszólaltak: Kal­már Árpád (Lenin Intézet), Kónya István (Debreceni Tu­­dományegyetem), Hegedűs András (Kőszegi Tanítóképző), Trencsényi Waldapfel Imre, Koczkás Sándor (Eötvös Ló­­ránd Tudományegyetem), Vi­­donyi Dánielné (Győr), Vári Ernő, Hetyési Sándor, területi bizottsági elnökök,­ Göndör Ti­bor kerületi elnök.

Next