Pedagógusok Lapja, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1962-01-05 / 1. szám

A Pedagógusok Szakszervezete elnöksége és a Pedagógusok Lapja szerkesztősége boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kíván minden pedagógusnak, a Pedagógusok Lapja minden olvasójának! A Szakszervezeti Világkongresszus után A MÚLT HÓNAP közepén ért véget Moszkvában a nem­zetközi munkás­osztály nagy találkozója, az V. Szakszerve­zeti Világkongresszus. A kül­döt­tek azóta szétszéledtek a világ különböző tájai felé. Magukkal vitték a diadalmas érzést, a kongresszus alapgon­dolatát, amelyet Hruscsov elv­társ így fogalmazott meg fel­szólalásában : »őfelsége, a munkásosztály annyira meg­nőtt, megerősödött és olyan győzelmet aratott, hogy a bé­ke, a demokrácia és a szocia­­lizmus javára határozhatja meg a történelmi fejlődés me­netét.* A JELENLEGI TÖRTÉNEL­MI FEJLŐDÉS egyik fő kér­dése: a béke megvédése. Nos, az előadói beszédek és a fel­szólalások megerősítették az akcióprogram-tervezetnek azt a megállapítását, hogy a nem­zetközi munkásosztály hatal­mas tömegei világosan felis­merik a béke legfőbb ellenség­­ét, az imperializmust, és min­den erejükkel harcolnak elle­ne. Évszázadunk minden tár­sadalmi katasztrófáját a mo­nopóliumok profitéhsége okoz­ta. És ha ezt az éhséget nem tudták »békés« eszközökkel kielégíteni, akkor előkerült a háború, mint a legbiztosabb, legnagyobb lehetőségeket kí­náló üzlet. Az emberek tíz­millióit nyelte el »a tátott tőke sárga szája«. »A háborús kiadások és a háború előké­szítésére fordított költségek századunk első felében az egész világot tekintetbe véve meghaladták a négybillió dol­lárt. Kolosszális összeg ez, amelyből fél évszázadon ke­resztül ingyen lehetne ellátni kenyérrel a Föld egész lakos­ságát. Összkomfortos lakást le­hetne építeni 500 millió család számára« — jellemezte Hrus­csov elvtárs azokat a szörnyű anyagi áldozatokat, amelyeket az imperializmus kényszerített az emberiségre. A munkásosztály ma már nemcsak leleplezi az imperia­lizmus béke- és emberellenes­­ségét, nemcsak eszméket ál­lít szembe a fegyverekkel, ha­nem a szocialista világrend­­szer roppant katonai, tudomá­nyos és gazdasági felkészült­ségét, a megerősödött munkás­­osztály hatalmas erejét is. Ilyen erő még sohasem állt szemben az imperializmussal, ez növelte meg eddig elképzel­hetetlen módon a béke fenn­maradásának esélyét. Korunk másik fontos kér­désében, a gyarmati rendszer felbomlásában szintén az anti­­imperialista erőknek, a mun­kásosztálynak dolgozik az idő. Éppen a kongresszus napjai­ban nyerte el függetlenségét egy afrikai állam, Tanganyi­ka, és ezzel 22-re emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyek a legutóbbi világkongresszus óta eltelt négy évben vívták ki függet­lenségüket A SZAKSZERVEZETEKBE TÖMÖRÜLT MUNKÁSOSZ­TÁLY mindig ott ért el sike­reket, ahol nem hagyta ma­gát megosztani az imperialis­ták és bérenceik által, hanem egységesen lépett fel céljai ér­dekében. A minden eddiginél nagyobb történelmi feladatok megoldásához minden eddigi­nél sűrűbb sorokba kell tömö­rülnie a munkásosztálynak. A kongresszus ebből a szem­pontból­­is lelkesítő volt. A IV. világkongresszus 80 ország 107 millió­­dolgozójának kép­viseletében ülésezett a mos­tani, V. kongresszuson pedig már 97 ország 143 millió szer­vezett dolgozójának képvise­lői tanácskoztak. Elfogadták a szakszervezeti akció program­ját és az egyéb határozatokat. Ez annyit jelent, hogy a világ szervezett dolgozóinak három­negyede egységes elképzelések alapján vívja nagy küzdel­mét. És ez annyit is jelent, hogy egyre hiábavalóbb a sár­ga szakszervezetek vezetőinek mesterkedése: rövidesen ők is a történelem szemétdombjára kerülnek tőkés gazdáikkal együtt. A MI HANGUNK, a peda­gógusok hangja is megszólalt a kongresszuson. Megszólalt akkor, amikor Angel Pizarro, a Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (FISE) titkára a világ mun­kásainak és pedagógusainak összefogásáról beszélt. A kongresszus véget ért, a küldöttek visszatértek hazá­jukba. De életük és munká­juk többé már nem ugyan­olyan, amilyen a kongresszus előtt volt. Gondolatokat tisz­táztak, eszmékkel és élmé­nyekkel gazdagodtak, össze­igazították óráikat és egyez­tették a történelem hatalmas kronométerével. A világ szak­­szervezeti mozgalmába lassan felszívódik az a rengeteg har­ci tapasztalat, amit a moszk­vai kongresszuson fogalmaz­tak meg — s ettől a »végső harc« gyorsabb, győzelmesebb lesz. Kit válasszunk meg?... A v­álasztások előtt áll szak­­­szervezetünk. Kit válasz­­szunk meg, milyen ember kép­viselje ügyünket? — egyre több szó esik erről a nevelők között. Latolgatják, mérlegelik a munkatársak, barátok eré­nyeit, hibáit, kellő megbecsü­léssel, megfelelő tekintéllyel, tudással felvértezett-e az a je­lölt, akire a nevelők ügyének, érdekvédelmének feladatait bízzák a megyében, járásban. De különleges érdeklődés ve­szi körül azt a jelöltet, akinek tevékenysége közvetlenül vá­lasztóinak szeme előtt, a tan­testületben zajlik le, s ered­ményei is közvetlenül jelent­keznek a mindennapi munká­ban, az iskolában. Kit válasszunk meg, milyen a jó szakszervezeti bizottsági titkár, a bizalmi? A szakszervezeti vezető tá­mogassa, segítse az iskolave­zetést, vigye előre a szocialista nevelés ügyét az iskolában, és gerincesen képviselje a peda­gógusok, a tagság jogos érde­keit, helyes törekvéseit. Támo­gassa a jó kezdeményezéseket, de ha kell, bírálja is kollégái­nak téves nézeteit és gyakor­latát, esetleges eltunyulását. Lépjen fel az önkényeskedés és a »fúrás« ellen, közvetítsen az igazgató és a nevelők kö­zött. Eleven, őszinte kapcsola­tot teremtsen a tantestület tagjaival, ismerje életüket, munkájukat, problémáikat, nézeteiket. Ha baj van, segít­sen. Persze, önmaga fejlődésé­ről se feledkezzék meg! Mert, ha elmarad — akár eszmei, akár szakmai, vagy emberi vo­natkozásban —, máris vége te­kintélyének, és tevékenységé­nek hatása is alaposan csök­kenni fog. Egyszóval: legyen sokoldalú, igazi kommunista ember. Szinte hallom sokak ellen­vetését: ezek a követelmények túlzottak, ilyen embert nem lehet találni. Pedig vannak ilyenek. Itt élnek közöttünk, a tantestületekben. Egyszerű, be­csületes, szerény emberek, akiknél már megszoktuk azt, hogy minden feladatot jól, csendben, eredményesen olda­nak meg. Köszönetet sem vár­nak. Erényeiket olykor tudo­másul sem vesszük, legfeljebb valódi vagy vélt hibáikra fi­gyelünk fel. Nézzünk csak szót! Sándor Ágnes kilenc éve bi­zalmi az ebesi általános isko­lában. Naponta kijár Debre­cenből Korán kel, későn ér haza. Szerény, önfeláldozó. Saját ügyeinek intézésére csak a végén, vagy sohasem jut ide­je. Jó, segítő munkatársa igaz­gatójának­ elismert alsótagoza­tos szakember. Ha kell — és most kell! — ő a termelőszö­vetkezettel kötendő szocialista szerződés kezdeményezője és lebonyolítója, s egyszersmind a pedagógus konyhakerti föl­dek kiharcolója is. A berettyóújfalusi gyermek­­városban Vadász Mihály a szakszervezeti bizottság titká­ra. A tagság ügyes-bajos dol­gainak intézője, s emellett a közösségi nevelés elméletének és gyakorlatának jó ismerője, művelője. Ha tőle indul ki va­lamilyen kezdeményezés egy­­egy új nevelési módszer kiala­kítására, mindenki szívesen el­fogadja, mert tekintélye van. Szűcs Mihály Demecseren rendszeres és jó taggyűléseken neveli a tagságot, de tantestüle­ti zenekart is szervez a jó kö­zösség kialakítására, és rend­szeresen szervez színházlátoga­tásokat Nyíregyházára, Kis­várádb­a, Debrecenbe. Nyíregyházán a MOM trak­torosképző iskolában Tóth Zol­tán, a munkásból lett pedagó­gus az alapszervi titkár. Más iskoláknak is nagy segítségére van azzal, hogy a politechni­kai foglalkozások gyakorlati megvalósításához szakszerű szakmai segítséget nyújt. A bizottság tagjait feladatokkal bízza meg. Beszámol a végzett munkáról. A tagság elégedett, mert eredményes munka ré­szesének érzi magát. Juhász Sándornak, a nádud­vari fiúiskola szb-titkárának legerősebb oldala az aprómun­ka. Ha kell, nevelőtársa rossz kéményének megjavítása érde­kében is felveszi a »harcot« az illetékesekkel. Jó pedagógus, magát művelő szakember, tud­ja, hogy e nélkül nem fogad­nák el vezetését A debreceni Csokonai Gim­náziumban dr. Szabó Jenőné szb-elnök fő erőssége, hogy már csírájában észreveszi az újat, támogatja, egyengeti út­ját. Az 5+1-es oktatás kialakí­tásában elsőszámú segítőtársa az igazgatójának. Az iskola és az üzem kapcsolatának szoros­ra fűzését szakszervezeti fel­adatnak tekinti. Szegedi Istvánné Komádi­­ban eredményesen munkálko­dik a pedagógusok és a tech­nikai dolgozók közötti helyes kapcsolat kialakításán. Felada­tának tekinti a technikai dol­gozók pedagógiai tájékoztatá­sát, képzését. Persze, nem csupán erről a néhány munkatársunkról le­het ilyeneket és hasonlókat el­mondani! Milyen legyen hát a jó szak­­szervezeti vezető, tisztségvise­lő? Ne rajzoljunk róla valami­lyen metafizikus, állóképsze­rű, idealizált képet!. A jó szak­­szervezeti vezető a kommunis­ta nevelés ügyéért, a tantestü­letért munkálkodik, dolgozik, és közben maga is fejlődik, ne­velődik. Tanul és tanít, de örül is, haragszik is, bánkódik is. Egyszóval: ember, igaz ember. Jó lenne, ha erről­ még so­kan elmondanák véleményü­ket. Különösen most, a válasz­tások előtt Kovásznay Rezső Egy munkaértekezlet jegyzőkönyvéből• Óvodából az általános iskolába A szakszervezet elnöksége mellett működő óvodai tago­zat december 14-én és 15-én munkaértekezletet rendezett az általános iskolai alsó tago­zat szakembereinek, valamint az óvodai munka elméleti és gyakorlati hozzáértőinek rész­vételével. A megbeszélés a reform szellemében vizsgálta meg a hatéves gyermeknek az iskolába való zökkenőmen­tes átlépésével kapcsolatos kérdéseket. Az első napon a vitaindító előadást Kiss Gyula iskola­­igazgató, a szakszervezet köz­ponti vezetőségének tagja tartotta Az iskola és az óvo­da kapcsolatána­k tartalmi problémái címmel. Hangsú­lyozta, hogy az óvoda alapozó munkát végez. A felszabadu­lás óta tapasztalható fejlődés nem csupán külsőségekben, de főleg tartalmi vonatkozás­ban értékes. Nem volt ez köny­­nyű és sima út, az irányító szempontok csak lassan vál­tak általánossá. A fejlődés határállomásait a VKM-hoz való visszacsatolás (1949), a módszertani levél (1953) és a Kézikönyv (1957) megjelenése jelzi. Ez utóbbi figyelembe veszi a haladó hagyományo­kat, s egyúttal az új szellem­nek megfelelő új tartalmat és módszert is rögzít. A referátum a továbbiak­ban kiemelte a lélektani is­meretek fontosságát az oktató­­nevelő munkában, s hangsú­lyozta: az óvónőnek is is­mernie kell a gyermek sze­mélyiségének fejlődését. Ele­mezte, hogy miként hasz­nálja fel az óvoda a játékot, valamint a közösségben vég­zett gyermeki munkát fontos erkölcsi tulajdonságok kiala­kítására.­­Az óvodai oktatás sajátos­ságaival kapcsolatban a be­számoló párhuzamot vont az iskolai tantárgyak és az óvo­dai foglalkozási ágak anyaga között, hangsúlyozva, hogy az óvónőknek és az I. osz­tályban működő pedagógu­soknak az eddiginél alaposab­ban meg kell ismerniük egy­más munkáját, enélkül nem biztosítható a fokozatosság elve. Az esztétikai hatások jelentőségét értékelve rámu­tatott, hogy hasznos lenne továbbvinni az iskolába az óvodában megszokott kultu­rált életformát (étkezés, egész­ségügyi szokások stb.). Saj­nos, a tárgyi feltételek a két intézményben nagyon elté­rőek, s ez erősen visszahúzó, gátló körülmény. Az óvodai oktató-nevelő munka pozitív értékelése mel­lett Kiss Gyula néhány ne­gatívumra s a belőlük adódó tennivalókra is felhívta a fi­gyelmet. Az óvodából jött, tehát közösséghez szokott gyermekek bizonyos mérték­ben gátlásmentesek, fegyel­mezetlenek, hangosak, s ez­zel zavarják az iskola rend­jét. Ez alighanem az óvoda hibája, s keresni kell a meg­előzés módját. Az iskola és az óvoda kapcsolatának szo­rosabbra fűzése érdekében tovább kell fejleszteni a nagycsoportot vezető óvónők és az I. osztályban tanítók tapasztalatcseréjét. Az össze­hangolt pedagógiai tevékeny­ségnek fontos feltétele, hogy a két intézmény pedagógusai ismerjék egymás tantervét. A szülőket gondosabban kel­lene felkészíteni az iskolára, megismertetni velük az óvo­dai és az iskolai élet közötti különbséget, megtanítani őket gyermekeik képességeinek helyes értékelésére, arra, hogy ne hajszolják mindenáron a jobb osztályzatokat. Az előadást követő vitában általános iskolai tanulmányi felügyelők, I. osztályos tani­e­tők, óvodai tanulmányi fel­ügyelők és nagycsoportot ve­zető óvónők mondták el ta­pasztalataikat, és felszólaltak a művelődésügyi miniszté­rium, a fővárosi tanács ok­tatási osztálya, a pedagógus szakszervezet és a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium kép­viselői. A felszólalók sok szép eredményt ismertettek. A budapesti kerületekben és több megyében már jó kap­csolat alakult ki az óvoda és az iskola között. Kísérleteket végeztek az óvodából, illető­leg a családból jött elsőosz­tályosok magatartásának, ta­nulmányi eredményeinek, ér­telmi fejlettségének, beszéd­­készségének felmérésére, ösz­­szehasonlítására. Munkakö­zösségeket hoztak létre óvó­nőik és napközis pedagógusok együttes részvételével. Vizs­gálták a két intézmény mód­szereit, különös tekintettel a játékosságra. A vitában ki­kristályosodott, hogy a leg­főbb óvodai feladat a gyer­mekek magatartásának for­málása, figyelmük, önfegyel­mük fokozása. Több javaslat foglalkozott az iskolára éret­len gyermekek problémájá­val, valamint a szülők köré­ben végzendő propaganda­­munkával. Az értekezlet második nap­ján Vincze Ferencné, a Fő­városi Pedagógiai Szeminá­rium óvodai tanszékének ve­zetője tartott vitaindító elő­adást Az óvodai nevelőkö­zösség néhány problémája címmel. Az előadás és az azt követő vita felszólalói sok­oldalúan értékelték az óvodai nevelőtestületek jelenlegi helyzetét, megfogalmazták, hogy milyen legyen az óvó­nő és a vezető óvónő szemé­lyisége, példamutatása, fog­lalkoztak a testületen belüli bírálat problémáival, a bi­zalmi szerepével a jó testü­leti szellem kialakításában, a kettős nevelés felszámolá­sának módszereivel és szá­mos más, az óvodai munkát érintő kérdéssel. A kétnapos tanácskozás utolsó napirendi pontja a szervezeti feladatok megbe­szélése volt. Kámvás Sándor, a szakszervezet szervezési és köznevelési osztályának mun­katársa ismertette az óvodai tagozat helyét a szakszerve­zetben, valamint a soronlevő feladatokat, a megyei és a budapesti kerületi tagozatok képviselői pedig beszámoltak a végzett munkáról. | Az elnökség napirendjén Szakszervezetünk elnöksége 1961-ben tartott utolsó ülésén mindenekelőtt a Pedagógusok Lapja munkájáról tárgyalt. Elfogadta a szerkesztőség je­lentését az elmúlt időszakban végzett munkáról, jóváhagyta a lap­­ programját, s külön is hangsúlyozta, hogy a szakszer­vezet apparátusának az eddi­ginél sokkal jobban kell tö­rődnie a lap terjesztésével, olvasgatásával, népszerűsítésé­vel, a lapot a mozgalmi mun­ka fontos eszközeként kell fel­használnia. A továbbiakban az elnök­ség a szakszervezet 1962. évi főbb feladataira vonatkozó irányelvekről tanácskozott, s kijelölte, hogy január és jú­nius között milyen napirendi pon­tok kerülnek majd meg­vitatásra az elnökség ülésein. A többi között megtárgyalja majd az elnökség a pedagó­gusok lakáshelyzetéről készült 1961. évi felmérés tanulsá­gait, a vendégotthon működé­sét, a gyógypedagógiai és a rajzpedagógiai tagozat tevé­kenységét, az egyetemi és fő­iskolai bizottságoknak a felső­­oktatási reform végrehajtása érdekében végzett munkáját. Megvitatta az elnökség a szakszervezeti szervek és bi­zalmiak újraválasztására vo­natkozó intézkedési tervet, va­lamint a szakszervezet 1962. évi gazdasági programjára és a központi vezetőség költség­­vetésére vonatkozó javaslatot is. Végezetül az ülés folyó ügyeket tárgyalt.

Next