Pedagógusok Lapja, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-01-05 / 1. szám
A Pedagógusok Szakszervezete elnöksége és a Pedagógusok Lapja szerkesztősége boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kíván minden pedagógusnak, a Pedagógusok Lapja minden olvasójának! A Szakszervezeti Világkongresszus után A MÚLT HÓNAP közepén ért véget Moszkvában a nemzetközi munkásosztály nagy találkozója, az V. Szakszervezeti Világkongresszus. A küldöttek azóta szétszéledtek a világ különböző tájai felé. Magukkal vitték a diadalmas érzést, a kongresszus alapgondolatát, amelyet Hruscsov elvtárs így fogalmazott meg felszólalásában : »őfelsége, a munkásosztály annyira megnőtt, megerősödött és olyan győzelmet aratott, hogy a béke, a demokrácia és a szocializmus javára határozhatja meg a történelmi fejlődés menetét.* A JELENLEGI TÖRTÉNELMI FEJLŐDÉS egyik fő kérdése: a béke megvédése. Nos, az előadói beszédek és a felszólalások megerősítették az akcióprogram-tervezetnek azt a megállapítását, hogy a nemzetközi munkásosztály hatalmas tömegei világosan felismerik a béke legfőbb ellenségét, az imperializmust, és minden erejükkel harcolnak ellene. Évszázadunk minden társadalmi katasztrófáját a monopóliumok profitéhsége okozta. És ha ezt az éhséget nem tudták »békés« eszközökkel kielégíteni, akkor előkerült a háború, mint a legbiztosabb, legnagyobb lehetőségeket kínáló üzlet. Az emberek tízmillióit nyelte el »a tátott tőke sárga szája«. »A háborús kiadások és a háború előkészítésére fordított költségek századunk első felében az egész világot tekintetbe véve meghaladták a négybillió dollárt. Kolosszális összeg ez, amelyből fél évszázadon keresztül ingyen lehetne ellátni kenyérrel a Föld egész lakosságát. Összkomfortos lakást lehetne építeni 500 millió család számára« — jellemezte Hruscsov elvtárs azokat a szörnyű anyagi áldozatokat, amelyeket az imperializmus kényszerített az emberiségre. A munkásosztály ma már nemcsak leleplezi az imperializmus béke- és emberellenességét, nemcsak eszméket állít szembe a fegyverekkel, hanem a szocialista világrendszer roppant katonai, tudományos és gazdasági felkészültségét, a megerősödött munkásosztály hatalmas erejét is. Ilyen erő még sohasem állt szemben az imperializmussal, ez növelte meg eddig elképzelhetetlen módon a béke fennmaradásának esélyét. Korunk másik fontos kérdésében, a gyarmati rendszer felbomlásában szintén az antiimperialista erőknek, a munkásosztálynak dolgozik az idő. Éppen a kongresszus napjaiban nyerte el függetlenségét egy afrikai állam, Tanganyika, és ezzel 22-re emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyek a legutóbbi világkongresszus óta eltelt négy évben vívták ki függetlenségüket A SZAKSZERVEZETEKBE TÖMÖRÜLT MUNKÁSOSZTÁLY mindig ott ért el sikereket, ahol nem hagyta magát megosztani az imperialisták és bérenceik által, hanem egységesen lépett fel céljai érdekében. A minden eddiginél nagyobb történelmi feladatok megoldásához minden eddiginél sűrűbb sorokba kell tömörülnie a munkásosztálynak. A kongresszus ebből a szempontbólis lelkesítő volt. A IV. világkongresszus 80 ország 107 milliódolgozójának képviseletében ülésezett a mostani, V. kongresszuson pedig már 97 ország 143 millió szervezett dolgozójának képviselői tanácskoztak. Elfogadták a szakszervezeti akció programját és az egyéb határozatokat. Ez annyit jelent, hogy a világ szervezett dolgozóinak háromnegyede egységes elképzelések alapján vívja nagy küzdelmét. És ez annyit is jelent, hogy egyre hiábavalóbb a sárga szakszervezetek vezetőinek mesterkedése: rövidesen ők is a történelem szemétdombjára kerülnek tőkés gazdáikkal együtt. A MI HANGUNK, a pedagógusok hangja is megszólalt a kongresszuson. Megszólalt akkor, amikor Angel Pizarro, a Pedagógus Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének (FISE) titkára a világ munkásainak és pedagógusainak összefogásáról beszélt. A kongresszus véget ért, a küldöttek visszatértek hazájukba. De életük és munkájuk többé már nem ugyanolyan, amilyen a kongresszus előtt volt. Gondolatokat tisztáztak, eszmékkel és élményekkel gazdagodtak, összeigazították óráikat és egyeztették a történelem hatalmas kronométerével. A világ szakszervezeti mozgalmába lassan felszívódik az a rengeteg harci tapasztalat, amit a moszkvai kongresszuson fogalmaztak meg — s ettől a »végső harc« gyorsabb, győzelmesebb lesz. Kit válasszunk meg?... A választások előtt áll szakszervezetünk. Kit válaszszunk meg, milyen ember képviselje ügyünket? — egyre több szó esik erről a nevelők között. Latolgatják, mérlegelik a munkatársak, barátok erényeit, hibáit, kellő megbecsüléssel, megfelelő tekintéllyel, tudással felvértezett-e az a jelölt, akire a nevelők ügyének, érdekvédelmének feladatait bízzák a megyében, járásban. De különleges érdeklődés veszi körül azt a jelöltet, akinek tevékenysége közvetlenül választóinak szeme előtt, a tantestületben zajlik le, s eredményei is közvetlenül jelentkeznek a mindennapi munkában, az iskolában. Kit válasszunk meg, milyen a jó szakszervezeti bizottsági titkár, a bizalmi? A szakszervezeti vezető támogassa, segítse az iskolavezetést, vigye előre a szocialista nevelés ügyét az iskolában, és gerincesen képviselje a pedagógusok, a tagság jogos érdekeit, helyes törekvéseit. Támogassa a jó kezdeményezéseket, de ha kell, bírálja is kollégáinak téves nézeteit és gyakorlatát, esetleges eltunyulását. Lépjen fel az önkényeskedés és a »fúrás« ellen, közvetítsen az igazgató és a nevelők között. Eleven, őszinte kapcsolatot teremtsen a tantestület tagjaival, ismerje életüket, munkájukat, problémáikat, nézeteiket. Ha baj van, segítsen. Persze, önmaga fejlődéséről se feledkezzék meg! Mert, ha elmarad — akár eszmei, akár szakmai, vagy emberi vonatkozásban —, máris vége tekintélyének, és tevékenységének hatása is alaposan csökkenni fog. Egyszóval: legyen sokoldalú, igazi kommunista ember. Szinte hallom sokak ellenvetését: ezek a követelmények túlzottak, ilyen embert nem lehet találni. Pedig vannak ilyenek. Itt élnek közöttünk, a tantestületekben. Egyszerű, becsületes, szerény emberek, akiknél már megszoktuk azt, hogy minden feladatot jól, csendben, eredményesen oldanak meg. Köszönetet sem várnak. Erényeiket olykor tudomásul sem vesszük, legfeljebb valódi vagy vélt hibáikra figyelünk fel. Nézzünk csak szót! Sándor Ágnes kilenc éve bizalmi az ebesi általános iskolában. Naponta kijár Debrecenből Korán kel, későn ér haza. Szerény, önfeláldozó. Saját ügyeinek intézésére csak a végén, vagy sohasem jut ideje. Jó, segítő munkatársa igazgatójának elismert alsótagozatos szakember. Ha kell — és most kell! — ő a termelőszövetkezettel kötendő szocialista szerződés kezdeményezője és lebonyolítója, s egyszersmind a pedagógus konyhakerti földek kiharcolója is. A berettyóújfalusi gyermekvárosban Vadász Mihály a szakszervezeti bizottság titkára. A tagság ügyes-bajos dolgainak intézője, s emellett a közösségi nevelés elméletének és gyakorlatának jó ismerője, művelője. Ha tőle indul ki valamilyen kezdeményezés egyegy új nevelési módszer kialakítására, mindenki szívesen elfogadja, mert tekintélye van. Szűcs Mihály Demecseren rendszeres és jó taggyűléseken neveli a tagságot, de tantestületi zenekart is szervez a jó közösség kialakítására, és rendszeresen szervez színházlátogatásokat Nyíregyházára, Kisvárádba, Debrecenbe. Nyíregyházán a MOM traktorosképző iskolában Tóth Zoltán, a munkásból lett pedagógus az alapszervi titkár. Más iskoláknak is nagy segítségére van azzal, hogy a politechnikai foglalkozások gyakorlati megvalósításához szakszerű szakmai segítséget nyújt. A bizottság tagjait feladatokkal bízza meg. Beszámol a végzett munkáról. A tagság elégedett, mert eredményes munka részesének érzi magát. Juhász Sándornak, a nádudvari fiúiskola szb-titkárának legerősebb oldala az aprómunka. Ha kell, nevelőtársa rossz kéményének megjavítása érdekében is felveszi a »harcot« az illetékesekkel. Jó pedagógus, magát művelő szakember, tudja, hogy e nélkül nem fogadnák el vezetését A debreceni Csokonai Gimnáziumban dr. Szabó Jenőné szb-elnök fő erőssége, hogy már csírájában észreveszi az újat, támogatja, egyengeti útját. Az 5+1-es oktatás kialakításában elsőszámú segítőtársa az igazgatójának. Az iskola és az üzem kapcsolatának szorosra fűzését szakszervezeti feladatnak tekinti. Szegedi Istvánné Komádiban eredményesen munkálkodik a pedagógusok és a technikai dolgozók közötti helyes kapcsolat kialakításán. Feladatának tekinti a technikai dolgozók pedagógiai tájékoztatását, képzését. Persze, nem csupán erről a néhány munkatársunkról lehet ilyeneket és hasonlókat elmondani! Milyen legyen hát a jó szakszervezeti vezető, tisztségviselő? Ne rajzoljunk róla valamilyen metafizikus, állóképszerű, idealizált képet!. A jó szakszervezeti vezető a kommunista nevelés ügyéért, a tantestületért munkálkodik, dolgozik, és közben maga is fejlődik, nevelődik. Tanul és tanít, de örül is, haragszik is, bánkódik is. Egyszóval: ember, igaz ember. Jó lenne, ha erről még sokan elmondanák véleményüket. Különösen most, a választások előtt Kovásznay Rezső Egy munkaértekezlet jegyzőkönyvéből• Óvodából az általános iskolába A szakszervezet elnöksége mellett működő óvodai tagozat december 14-én és 15-én munkaértekezletet rendezett az általános iskolai alsó tagozat szakembereinek, valamint az óvodai munka elméleti és gyakorlati hozzáértőinek részvételével. A megbeszélés a reform szellemében vizsgálta meg a hatéves gyermeknek az iskolába való zökkenőmentes átlépésével kapcsolatos kérdéseket. Az első napon a vitaindító előadást Kiss Gyula iskolaigazgató, a szakszervezet központi vezetőségének tagja tartotta Az iskola és az óvoda kapcsolatának tartalmi problémái címmel. Hangsúlyozta, hogy az óvoda alapozó munkát végez. A felszabadulás óta tapasztalható fejlődés nem csupán külsőségekben, de főleg tartalmi vonatkozásban értékes. Nem volt ez könynyű és sima út, az irányító szempontok csak lassan váltak általánossá. A fejlődés határállomásait a VKM-hoz való visszacsatolás (1949), a módszertani levél (1953) és a Kézikönyv (1957) megjelenése jelzi. Ez utóbbi figyelembe veszi a haladó hagyományokat, s egyúttal az új szellemnek megfelelő új tartalmat és módszert is rögzít. A referátum a továbbiakban kiemelte a lélektani ismeretek fontosságát az oktatónevelő munkában, s hangsúlyozta: az óvónőnek is ismernie kell a gyermek személyiségének fejlődését. Elemezte, hogy miként használja fel az óvoda a játékot, valamint a közösségben végzett gyermeki munkát fontos erkölcsi tulajdonságok kialakítására.Az óvodai oktatás sajátosságaival kapcsolatban a beszámoló párhuzamot vont az iskolai tantárgyak és az óvodai foglalkozási ágak anyaga között, hangsúlyozva, hogy az óvónőknek és az I. osztályban működő pedagógusoknak az eddiginél alaposabban meg kell ismerniük egymás munkáját, enélkül nem biztosítható a fokozatosság elve. Az esztétikai hatások jelentőségét értékelve rámutatott, hogy hasznos lenne továbbvinni az iskolába az óvodában megszokott kulturált életformát (étkezés, egészségügyi szokások stb.). Sajnos, a tárgyi feltételek a két intézményben nagyon eltérőek, s ez erősen visszahúzó, gátló körülmény. Az óvodai oktató-nevelő munka pozitív értékelése mellett Kiss Gyula néhány negatívumra s a belőlük adódó tennivalókra is felhívta a figyelmet. Az óvodából jött, tehát közösséghez szokott gyermekek bizonyos mértékben gátlásmentesek, fegyelmezetlenek, hangosak, s ezzel zavarják az iskola rendjét. Ez alighanem az óvoda hibája, s keresni kell a megelőzés módját. Az iskola és az óvoda kapcsolatának szorosabbra fűzése érdekében tovább kell fejleszteni a nagycsoportot vezető óvónők és az I. osztályban tanítók tapasztalatcseréjét. Az összehangolt pedagógiai tevékenységnek fontos feltétele, hogy a két intézmény pedagógusai ismerjék egymás tantervét. A szülőket gondosabban kellene felkészíteni az iskolára, megismertetni velük az óvodai és az iskolai élet közötti különbséget, megtanítani őket gyermekeik képességeinek helyes értékelésére, arra, hogy ne hajszolják mindenáron a jobb osztályzatokat. Az előadást követő vitában általános iskolai tanulmányi felügyelők, I. osztályos tanietők, óvodai tanulmányi felügyelők és nagycsoportot vezető óvónők mondták el tapasztalataikat, és felszólaltak a művelődésügyi minisztérium, a fővárosi tanács oktatási osztálya, a pedagógus szakszervezet és a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium képviselői. A felszólalók sok szép eredményt ismertettek. A budapesti kerületekben és több megyében már jó kapcsolat alakult ki az óvoda és az iskola között. Kísérleteket végeztek az óvodából, illetőleg a családból jött elsőosztályosok magatartásának, tanulmányi eredményeinek, értelmi fejlettségének, beszédkészségének felmérésére, öszszehasonlítására. Munkaközösségeket hoztak létre óvónőik és napközis pedagógusok együttes részvételével. Vizsgálták a két intézmény módszereit, különös tekintettel a játékosságra. A vitában kikristályosodott, hogy a legfőbb óvodai feladat a gyermekek magatartásának formálása, figyelmük, önfegyelmük fokozása. Több javaslat foglalkozott az iskolára éretlen gyermekek problémájával, valamint a szülők körében végzendő propagandamunkával. Az értekezlet második napján Vincze Ferencné, a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium óvodai tanszékének vezetője tartott vitaindító előadást Az óvodai nevelőközösség néhány problémája címmel. Az előadás és az azt követő vita felszólalói sokoldalúan értékelték az óvodai nevelőtestületek jelenlegi helyzetét, megfogalmazták, hogy milyen legyen az óvónő és a vezető óvónő személyisége, példamutatása, foglalkoztak a testületen belüli bírálat problémáival, a bizalmi szerepével a jó testületi szellem kialakításában, a kettős nevelés felszámolásának módszereivel és számos más, az óvodai munkát érintő kérdéssel. A kétnapos tanácskozás utolsó napirendi pontja a szervezeti feladatok megbeszélése volt. Kámvás Sándor, a szakszervezet szervezési és köznevelési osztályának munkatársa ismertette az óvodai tagozat helyét a szakszervezetben, valamint a soronlevő feladatokat, a megyei és a budapesti kerületi tagozatok képviselői pedig beszámoltak a végzett munkáról. | Az elnökség napirendjén Szakszervezetünk elnöksége 1961-ben tartott utolsó ülésén mindenekelőtt a Pedagógusok Lapja munkájáról tárgyalt. Elfogadta a szerkesztőség jelentését az elmúlt időszakban végzett munkáról, jóváhagyta a lap programját, s külön is hangsúlyozta, hogy a szakszervezet apparátusának az eddiginél sokkal jobban kell törődnie a lap terjesztésével, olvasgatásával, népszerűsítésével, a lapot a mozgalmi munka fontos eszközeként kell felhasználnia. A továbbiakban az elnökség a szakszervezet 1962. évi főbb feladataira vonatkozó irányelvekről tanácskozott, s kijelölte, hogy január és június között milyen napirendi pontok kerülnek majd megvitatásra az elnökség ülésein. A többi között megtárgyalja majd az elnökség a pedagógusok lakáshelyzetéről készült 1961. évi felmérés tanulságait, a vendégotthon működését, a gyógypedagógiai és a rajzpedagógiai tagozat tevékenységét, az egyetemi és főiskolai bizottságoknak a felsőoktatási reform végrehajtása érdekében végzett munkáját. Megvitatta az elnökség a szakszervezeti szervek és bizalmiak újraválasztására vonatkozó intézkedési tervet, valamint a szakszervezet 1962. évi gazdasági programjára és a központi vezetőség költségvetésére vonatkozó javaslatot is. Végezetül az ülés folyó ügyeket tárgyalt.