Pedagógusok Lapja, 1962 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1962-01-05 / 1. szám
A felsőoktatási tagozat ülése A szakszervezet felsőoktatási tagozata 1961. decemberében az egyetemi és főiskolai szakszervezeti bizottságok titkárainak részvételével kibővített vezetőségi ülést tartott. Az első napirendi pont keretében a tagozat munkaterve került megvitatásra. A vita során kiegészített munkaterv azt a fő feladatot tűzi ki a tagozat elé, hogy segítse a felsőoktatási intézmények szakszervezeti bizottságainak munkáját a reform megvalósítása terén. Előírja, hogy, a tagozat a felsőoktatási intézmények rendszeres látogatásával is támogassa a reformmunkálatok tartalmi kérdéseinek a megoldását, különös tekintettel a tananyag korszerűsítésére, a szakmai gyakorlatok kísérleteire, valamint az új oktatási módszerek és kezdeményezések bevezetésére. Fontos feladat a tapasztalatcsere-mozgalom és az újítások támogatása, a szakszervezeti bizottságok ösztönzése a világnézeti nevelőmunka segítésére, a szakszervezeti bizottságok támogatása a vezetés színvonalának megjavításában, különös tekintettel a bizalmiak munkájára, a társadalmi munkabizottságok tevékenységére, a taggyűlések színvonalára. Nagy figyelmet kell fordítani arra is, hogy mit tesznek a szakszervezeti bizottságok a káderfejlesztési terv végrehajtása érdekében. A tagozat vezetősége feladatul tűzte ki a mindinkább előtérbe kerülő és szélesedő esti- és levelező oktatás tartalmi, módszerbeli, szervezeti és személyi problémáinak megvitatását. A munkatervben fontos helyet foglalnak el a munkásvédelemre vonatkozó központi vezetőségi határozat végrehajtásának kérdései is. A második napirendi pont keretében az ülés az egyetemi és főiskolai szakszervezeti szervek és bizalmiak újraválasztásával foglalkozott. A SZOT elnökségének határozata alapján 1962. január 15. és április 15. között a szakszervezetek öszszes bizalmijait és minden választott szervét újra kell választani. Mivel az egyetemek és főiskolák szakszervezeti szerveinek felépítése eltér az általánostól. Választásainak lebonyolításáról az elnökség külön intézkedett. A felsőoktatási intézményekben egyébként a mostani választások néhány vonatkozásban eltérnek majd az előzőktől. A többi között abban, hogy mostantól fogva minden választott szervnek lesz elnöke és titkára. Eddig ugyanis e tekintetben az eljárás nem volt egységes: több helyen vagy elnöke, vagy titkára nem volt a bizottságnak. Tisztázatlan volt az is, hogy ki az operatív ügyintéző, ki felelős elsősorban az szb. munkájáért. Ezt most a tagozat oly értelemben tisztázta, hogy elsősorban a titkár a felelős, ő irányítja és ellenőrzi az egyes reszort területeket és a szakszervezeti csoportok munkáját. Két ülés között az szb. nevében 6 intézkedik. Az újonnan megválasztandó szakszervezeti bizottságban új reszortok is lesznek, mindenekelőtt a munkavédelmi felügyelőé. Ahol a munkásvédelem különösebb figyelmet érdemel, a szakszervezeti csoportok bizalmija mellé is munkásvédelmi aktívát kell beállítani. Hozzájárult a tagozat vezetősége ahhoz is, hogy azokon az egyetemeken és a főiskolákon, ahol a kulturális munka nagy területet ölel fel, ennek is legyen külön reszortja a bizottságban. A harmadik napirendi pont előadója, dr. Vasvári Ferenc professzor a felsőoktatási intézmények szakszervezeti szerveinek feladatait vázolta a munkásvédelem továbbfejlesztésében. A tennivalók lényegében az 1961. október 24-i központi, vezetőségi ülés határozataiból fakadnak. A tagozat vezetősége most megvitatta és pontosan megfogalmazta azokat a teendőket, amelyeket a felsőoktatási intézményekben a szakszervezetnek — természetesen az állami szervekkel karöltve — a balesetek megelőzése érdekében kell végrehajtania. A feladatterv mindenekelőtt javasolja a munkaoktatás alapjainak mielőbbi tudományos kidolgozását. Kezdeményezzék a szakszervezeti bizottságok a munkaélettani és munkalélektani vizsgálódások megkezdését, a megterhelés optimális, illetve maximális határainak meghatározását, a fáradtsági mutatók és figyelemtényezők alakulásának vizsgálatát. Helyes lenne, ha ebbe a munkába az egyetemi szaktanszékek mellett a Művelődésügyi Minisztériumot és az Egészségügyi Minisztériumot egyaránt bevonnák. Javasolja továbbá a felsőoktatási tagozat, hogy — az állami utasítást megelőzően is —, a szakszervezeti bizottságok szorgalmazzák az érdekelt felsőoktatási intézmények valamennyi gépének, berendezésének nyilvántartásba vételét, ugyanekkor a szükséges védőberendezések biztosítását, a szükséges védőintézkedések megtételét, valamint az oktatáshoz nem szükséges, illetve balesetveszélyes gépek leállítását és eltávolítását. A központi vezetőség határozatával összhangban szükségesnek tartja a tagozat azt is, hogy valamennyi iskolatípusban és valamennyi tantárgyban — az iskola és a tantárgy jellegének megfelelően — mielőbb gondoskodás történjék a tanulók, a hallgatók balesetelhárítási és üzemegészségügyi oktatásáról, s a felsőfokú technikumokban, valamint a műszaki egyetemeken és főiskolákon a munkavédelmet külön tárgyként oktassák. Ez a javaslat nem csupán a műszaki, hanem a pedagógusképző intézményekre is vonatkozik. Az egységes iskola-egészségügyi szabályzat megteremtése szintén sürgető igény. Fontos, hogy gondoskodás történjék mind a dolgozók, mind a hallgatók előzetes és időszaki orvosi vizsgálatáról. A felsőoktatási tagozat ülése sürgette egy olyan munkavédelmi ankét összehívását, amelyen a szakszervezeti szervek munkásvédelmi megbízottai és az állami biztonsági megbízottak együttesen beszélik meg a feladatokat. Sürgette a tagozat a felsőoktatási intézmények munkavédelmi felügyelőinek továbbképzéséről szóló intézkedést is. Szakszervezeti tagok lettünk Ünnepi szakszervezeti ülésre került sor december közepén a soproni felsőfokú óvónőképző intézetben. Ezen a gyűlésen kaptuk meg mi, az intézet 144 hallgatója, a szakszervezeti tagsági könyvünket. Szakszervezeti tagok lettünk. Érthető, hogy a gyűlésen valóban ünnepi hangulat alakult ki. Ünnepi, de egyúttal közvetlen, baráti is. Hetyesy Sándor, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Sopron megyei bizottságának titkára köszöntött bennünket, új tagokat, majd ismertetőt tartott számunkra a szakszervezet munkájáról, és válaszolt kérdéseinkre. Ezután a bizalmiak megválasztása következett, s mindjárt örömmel hallottuk, hogy alapszervezetünk egy tagja kéthetes jutalomüdülésben részesülhet. A választás az egyik új bizalmira, Paksa Erzsébet elsőéves hallgatóra esett, aki már négy éve tagja a szakszervezetnek. Bátran mondhatom, hogy ezen az ünnepélyes gyűlésen 144 bizakodó, hivatását szerető fiatallal bővült a szakszervezet létszáma. S ez nem egyszerű ténymegállapítás — ez egyúttal ígéret is. Zilahi Jánosné I.évi, hallgató Az esztétikai nevelésről A moszkvai és leningrádi iskolákban tett látogatásaink során mindenütt tisztaság és rend fogadott bennünket. De ezen túlmenően feltűnővolt, hogy a helyiségeket, folyosókat díszítő szobrok, képek, dísznövények milyen hozzáértéssel, mennyi esztétikai érzékkel voltak elhelyezve. Mindebben megmutatkozott előttünk a nevelői cél. Nem kevésbé tett ránk mély benyomást a tanulók ízléses, szolid öltözködése és megnyerő magaviselete. Ezek mellett a benyomások mellett nem mehettünk el szótlanul. Különösen a moszkvai 140-es számú iskolában tapasztaltak voltak ránk mély hatással. Minthogy a nevelésnek ez a területe a mi reformunkban is fontos szerepet játszik, nagy figyelemmel kísértük az igazgató és a többi kolléga idevonatkozó tájékoztatóját. — Mindez — mondotta az iskola igazgatója — szerves része az iskolai munka egyik fontos területének, az esztétikai nevelésnek, amely a sokoldalúan nevelt szovjet ember kialakítását segíti. Szerintünk az esztétikai nevelésnek az iskolai munka minden területén érvényesülnie kell. Bekapcsolódott beszélgetésünkbe az iskola rajztanára is. — Az esztétikai nevelés leghatékonyabb eszközének — mondotta — a művészetet tartjuk. Szerintünk az iskolában a fő művészeti ágak alapjait kell megismertetni a tanulókkal. E három fő művészeti ág: a szépirodalom, a zene és a képzőművészet. Ezek oktatása nemcsak az egyes szaktárgyak keretei között folyik, hanem a szakkörökben is. Sajnos, ma még kevés az olyan szakképzett pedagógusunk, aki ilyen művészeti körök vezetésére minden tekintetben alkalmas. Tervbe vették ilyen szakos pedagógusok képzését. Ahol nem tudnak az iskolák megfelelő szakembert beállítani, ott segítséget nyújt a rádió, a televízió, amelyek műsoradásukban erre is gondot fordítanak. (Egy-egy szakkör munkáját az iskolában meg is tekintettük, s az volt a benyomásunk, hogy a tanulók átérzik és értik a művészi alkotások eszmei tartalmát, mondanivalóját. Ezek a szakkörök a szovjet képzőművész, írói és zeneművészeti utánpótlásnak bő forrásai. Majd ismét az igazgató vette át a szót, s arról tájékoztatott bennünket, hogy náluk az iskolában az esztétikai szemlélet nem korlátozódik csak a művészetre, bár elismeri, hogy ez épp a művészetben jut a legteljesebben kifejezésre. De a tanulók a reális valósággal, a természettel és a társadalommal is esztétikai viszonyban állanak. Nemcsak a műalkotások szemléletekor ébrednek bennük esztétikai élmények, hanem akkor is, ha érintkezésbe lépnek mind a természet, mind a társadalmi élet jelenségeinek és eseményeinek széles körével. A pedagógusoknak fel kell tárniuk, meg kell ismerniük azokat a törvényszerűségeket, amelyek a tanulók és az őket körülvevő világ között fennálló esztétikai viszonyokat tükrözik. Ezért a szovjet pedagógiai tudomány és gyakorlat egyik fontos kutatási területe az esztétikai nevelés törvényszerűségeinek a feltárása. — De az esztétika — folytatta tájékoztatóját az igazgató — kapcsolatban van más tudományokkal is, így a filozófiával, a társadalomtörténettel, a művészettörténettel, a lélektannal, az etikával stb. Külön is szeretném hangsúlyozni, milyen fontos ifjúságunk nevelése szempontjából az esztétika kapcsolata az etikával. Különösen jelentős ez a kapcsolat a kommunizmusba való átmenet időszakában, amikor a minden tekintetben fejlett emberi személyiség kialakításáról, a tömegek kommunista neveléséről van szó. Mindaz, amit eddig említettem, nálunk az iskolában nemcsak elmélet, hanem élő gyakorlat is. Szolgáljon erre bizonyítékul az a néhány szempont, amely a tanítási órák felépítésében és értékelésében az esztétikai nevelést segíti. Hogyan szolgálta a tanterem rendje, külső képe, tisztasága az esztétikai nevelést? Mit tett a pedagógus a tanulók esztétikai érzékének fejlesztéséért? Mit tett annak érdekében, hogy a tanulók meglássák, megértsék és élvezzék a szépet a környezetükben, a művészeti alkotásokban, a munkában, a játékban? Hogyan hatott esztétikailag a tanár példája? Egyre jobban belemelegedtünk a beszélgetésbe, a marxista esztétika céljának, a nép szolgálatába való állításának problémáiba, a párt szerepének megvilágításába. E kérdésekről az iskola párttitkárnője nyilatkozott nagy hozzáértéssel. — A marxista—leninista esztétika célja — mondotta — a nép szolgálata, a szovjet társadalom művészi kultúrájának, a szocialista realista művészetnek a felvirágoztatása. A mi esztétikánk nem az élettől elszigetelve, nem elefántcsonttoronyban termett és fejlődött, hanem a munkásosztály és a párt harcából, amelyet a szocialista kultúráért vívott és vív még ma is. Ez a harc rengeteg kérdést vetett fel, amelyeket pártunk helyesen oldott meg, mert fejlődésünk konkrét feltételei között mindig a marxizmus— leninizmus elveit alkalmazta. A párt Lenin munkáira és a Szovjetunió kulturális építésének tapasztalataira támaszkodva vívta meg harcát az irodalom és a művészet fejlődéséért. A Szovjetunió Kommunista Pártjának sok határozata, útmutatása dokumentálja ezt. Nálunk az a szemlélet uralkodik, hogy az esztétika nem őszinte szóval a. Fontosságának, súlyának megfelelő helyen közölte a Pedagógusok Lapja december 5-i számában a szakszervezet elnökségének levelét az Eötvös-alapról és a szakszervezet vendégotthonáról. Engedjék meg, hogy a levélhez én is hozzáfűzzek néhány megjegyzést. 1934-ben lettem az Eötvösalap tagja. Hogy ma mit jelent az Eötvös-alap, azt az elnökség levele részletesen ismerteti. Én inkább a múltat idézem fel. Bennünket sokkal inkább az összetartozás érzése hozott össze az Eötvösalapban, semmint a tagsággal járó előnyök. Én az Eötvösalaptól soha semmit sem kaptam! Egyszer kértem egy Ids segélyt — 1935 nyarán — de akkor is hiába. Előnyöm csupán annyi volt, hogy ha Budapestre vetődtem, jogom volt a Szentkirályi utcai tömegszálláson aludni egy pengőért egy éjszaka. Tagságomat 1957-ben - havi két forinttal — én is megújítottam. Örömmel hallottam, hogy épül a vendégotthon, de egyetlen pillanatig sem gondoltam arra, hogy az évi 24 forintos felajánlásból ilyen hatalmas létesítmény épülhet. Egyébként továbbtanulásom kapcsán a vendégotthonnak szeptember óta minden szer-Hamza Tibor pedagógus festőművész kiállítást rendezett a budapesti Eötvös Gimnázium rajztermében, bemutatva azokat a munkáit, amelyeket ez év nyarán olaszországi tanulmányútja során festett. Képünk A kiállítás egyik darabját ábrázolja, csak a tudomány szakembereit, sőt nem is csak a művészeket érdekli. Az ellen a reakciós polgári szemlélet ellen, amely szerint a tömegek behatolása erre a »szent területre« a művészet halálát jelenti — mi tűzzel-vassal harcolunk. Szerintünk az esztétika mindenkit érint. Ezek után aligha kell sok magyarázat ahhoz, hogy miért tulajdonít oly nagy fontosságot az esztétikai nevelésnek a szovjet iskolareform. Hogy mily féltve gondozzák a szovjet pedagógusok az esztétikai nevelést, azt az a széleskörű vita is tükrözi, amely a szovjet sajtóban, rádióban és televízióban folyt le a közelmúltban az esztétikai nevelés problémáit érintő kérdésekről. Főként az irodalmárok kondították meg a Vészharangot, hangoztatván, hogy a szovjet ifjúság egy részénél a technika iránti érdeklődés háttérbe szorítja a művészet és az irodalom iránti érdeklődést. Szükségszerű, törvényszerű-e ez a tünet? — kérdezték. Voltak, akik azt vallották, hogy igen. De többen voltak, akik hevesen tiltakoztak ez ellen, mondván, hogy a kommunista ember formálásában nem nélkülözhetjük a művészetet, s elsősorban az irodalom erkölcsi, jellemnevelő hatását. A vita ma már lényegében lezárult. A párt, a társadalmi szervezetek, a szovjet társadalom vezetői is megnyilatkoztak e kérdésben. Hruscsov elvtárs is véleményt nyilvánított, és hozzájárult a vita oly értelmű befejezéséhez, hogy a kommunista ember nem képzelhető el anélkül az etikai és érzelmi többlet nélkül, amit a művészet, az irodalom, az esztétikai nevelés nyújthat a számára. Szalóki Lambert őszinte hangja dán lakója vagyok. Amikor legelőször szálltam meg itt, úgy fogadtak, mint egy kedves, közeli rokont szoktak az újonnan épült házban: körülvezettek, mindent megmutattak. Nem vagyok matematikus, de már az első megismerkedés után kiszámítottam, hogy ennek a létesítménynek nemcsak a felépítése került óriási összegbe, hanem hatalmas kiadásokkal jár a fenntartása is. Azonnal összehasonlítást tettem a Szentkirályi utcai szállás egykori ára és a mai vendégotthoné között. Számoljunk! Amikor a Szentkirályi utcában éjszakánként egy pengőt fizettem, nálunk Tolnában 70—80 fillér volt egy napszám. Nagy pénz volt egy pangó! S ezért a pénzért tíznél is többen aludtunk egy szobában. Ma a vendégotthonban 25 forint egy éjszakára a szállási, szép, két-háromágyas szobában. Egy felsőtagozatos két és fél túlóradíja. Most, amikor már negyedik hónapja járok a vendégotthonba, alaposan megismertem az itteni dolgozókat. Barátságosak, vendégszeretőek, előzékenyek. A kényelem tárgyi feltételei szintén adottak: a szép társalgó, a barátságos szobák, a televízió... S még valami, ami engem idehúz: a szakszervezeti összetartozás sok szép élménye. Előfordult, hogy olyan kartársammal találkoztam itt, akit már vagy húsz esztendeje nem láttam, összegezve az elnökség levelére vonatkozó észrevételeimet: mindenképpen helyes volt a vendégotthon felállítása. Hogy esetenként szűknek bizonyul, hogy esetenként nem mindenki kap itt szállást, azt természetesnek kell tartanunk. Ha egy-egy nyári napon csak a vidéki pedagógusok tizedrésze akarna feljönni Pestre, a főváros öszszes szállodája is alig tudná befogadni őket! Az elnökség levelének nagy érdeme éppen az, hogy nem kendőzi a nehézségeket sem, s a tényeket szigorú következetességgel, nagyon kartársias, őszinte hangon tárja fel. Többek véleményét tolmácsolom, amikor arra kérem az elnökséget, máskor is így, ilyen nyíltan szóljon a pedagógusokhoz! Szász József, Altelek tanár Tápiószentmárton A JAHUARI FILMMÜSORBÚL ajánljuk a pedagógusoknak MEGSZÁLLOTTAK A férfibarátság, a szenvedélyes hivatástudat, s egy hitet adó szerelem filmje. Magyar film. Széles változatban is. 10 éven alul nem ajánlott. Bemutató: január 18. A BOSSZÚ Színes spanyol filmdráma. Széles változatban is. 14 éven alul nem ajánlott. Bemutató: január 18. A KILENCEDIK KÖR Magyarul beszélő jugoszláv film. 14 éven alul nem ajánlott. Bemutató: január 25. A gyermekeknek ajánljuk: A TETTENÉRT VADORZÓ Színes, szovjet ifjúsági film. Bemutató: január 11. A CSÚZLI ÉS A SÁRKÁNY Színes rajzfilmsorozat. Bemutató: január 15. MINDENKI GYERMEKEI Szovjet film. 10 éven alul nem ajánlott. Bemutató: január 25.