Pedagógusok Lapja, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1965-01-05 / 1. szám

Gondolatok a falusi gimnáziumokról Életképes-e a falusi gim­názium? Elérhető-e a városi gimnáziumok színvonala fa­lun? Nem volt-e elhamarko­dott lépés a falusi gimnáziu­mok életrehívása? E cikk már terjedelménél fogva sem hivatott arra, hogy sokoldalúan és részletesen ele­mezze a falusi gimnáziumok­ban folyó oktató-nevelő mun­kát, célja mindössze annyi, hogy gondjaink és eredménye­ink közül néhányat kiragadva választ keressen a fenti kér­désekre. A falusi középiskola nagy előrelépést jelent, de egyben nagy gondot is a művelődés­ügyi szerveknek és az iskola­vezetésnek. Községünkben — amely négyezer lakosú — két éve folyik gimnáziumi okta­tás. Az egyik legnagyobb gon­dot a beiskolázás okozta, és bizonyára a jövőben is lesz­nek nehézségeink e vonatko­zásban. Egyrészt sok falusi szülő ma még kételkedve en­gedi gyermekét az újonnan lé­tesült falusi gimnáziumba, mert úgy véli, hogy az igazi műveltséget és szaktudást csak városon lehet megszerez­ni. Másrészt rossz hatással van a beiskolázásra az iskolatípus jellege, a tanulók olyan isko­latípusok felé orientálódnak, amelyek az érettségi mellett szakmát is biztosítanak szá­mukra. Különösen számolnunk kell ezzel falun, ahol a tanulók nagy többsége ma még nem kí­vánkozik egyetemre és főisko­lára. Ez önmagában még nem volna hiba, hiszen a termelés minden területén sok közép­fokú műveltséggel rendelkező szakmunkásra van szükség. Éppen ezért abban, hogy a Vili. osztályt végzett tanulók többsége a szakközépiskolák felé fordul, az egyéni és társa­dalmi érdek szintézise — egy­ben a szakközépiskolák létre­hozásának helyessége — nyil­vánul meg. Nehézségeink ott jelentkez­nek, hogy a városi szakközép­­iskolák vonzó hatása miatt a falusi általános gimnáziumok­ban nincs lehetőség a gyer­mek­anyag egészséges kiválo­gatására. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy azokon a ta­nulókon kívül — körülbelül a diákok 25 százaléka —, akik eredetileg általános gimná­ziumba jelentkeztek, leginkább azok kerülnek hozzánk, akiket egy-egy szakközépiskola vagy technikum valamilyen oknál fogva elutasított. Így megnö­vekszik a »kényszerből« jövő tanulók száma, ami nem kis gondot okoz a mindennapi pe­dagógiai munkában. E rendellenesség megszün­tetésének — és egyben a falu­si gimnáziumok megerősítésé­nek — véleményem szerint egyik leghatékonyabb módja a falusi gimnáziumok átszerve­zése 4-5-2-es szakközépiskolák­ká. Különösen megfelelnek a falusi feltételeknek az állatte­nyésztési, növénytermesztési, közgazdasági, kertészeti, nö­­vényvédőgépész, mezőgazda­­sági gépszerelő, gyermekfelü­gyelő és női szabó szakközép­­iskolák, a község és körzeté­nek igényeitől, valamint a ta­nulók összetételétől függően. Nálunk például, ahol a jelent­kezőknek 85 százaléka lány, minden évben legcélszerűbb­nek látszanék a kertészeti, a gyermekfelügyelő, a közgazda­­sági vagy női szabá szak. Persze az átszervezés egyik nélkülözhetetlen feltétele a tárgyi feltételek biztosítása (korszerű kertészet, fejlett géppark, szerelő műhely stb.) Tapasztalataim szerint e fel­tételek biztosításában az isko­lák és a művelődésügyi osztá­lyok túlzottan magukra van­nak hagyva. Sokkal gyorsabb ütemben erősödhetnének meg a falusi középiskolák, ha a fel­tételek biztosításában fokozot­tabban részt vennének a járási és megyei tanácsok egyéb il­letékes osztályai is. A mező­gazdasági osztályok például megkülönböztetett módon se­gíthetnének abban, hogy egy­­egy termelőszövetkezetben — ahol a szakmai képzés folyik — korszerű kertészeti berende­zés, géppark, szerelő műhely és a gazdaság, valamint az is­kola profiljának megfelelő egyéb korszerű berendezés áll­jon a tanulóifjúság rendelke­zésére. Jogosnak és időszerűnek tartom ezt az igényt azért, mert az iskolareform célkitű­zései csak úgy realizálhatók, ha oktatásügyünk gyakorlati­lag is társadalmi üggyé válik. Nem döntő módon, de jelen­tősen akadályozza a harmoni­kus munkát a környező közsé­gek tanulóinak átjárása is, amely sok esetben körülmé­nyesebb, mint a legközelebbi városba való bejárás. A bejá­rás megszüntetése érdekében kívánatos lenne a kollégiumi rendszerű bentlakás kiterjesz­tése, illetve kollégiumok létre­hozása kisebb létszám esetén is. Az objektív feltételek bizto­sításához hasonlóan gondot okoz a falusi középiskolák ál­landó tantestületének kialakí­tása. Közismert ugyanis, hogy a középiskolai tanárok nem szívesen jönnek falura. Egy­­egy éves »kisegítő« munka után visszatérnek a városba. Megyénkben — helyesen — azokat a fiatal tanárokat irá­nyítják néhány évre a falusi középiskolákhoz, akik az egye­temen társadalmi ösztöndíj­ban részesültek. Ez sem te­kinthető azonban végső meg­oldásnak. Sokkal célravezetőbb lenne, ha az illetékes szervek megtalálnák annak a lehetősé­gét, hogy a falusi középisko­lákban működő tanárok terü­leti pótlékban vagy letelepe­dési segélyben részesüljenek. Fenti gondjaink­­­ ellenére számos olyan tapasztalatunk van, amely azt bizonyítja, hogy a falusi középiskola a hi­ányos feltételek mellett is tud olyan eredményt felmutatni az oktató-nevelő munkában — sőt, egyes területeken többet is —, mint bármelyik városi középiskola. Mindenekelőtt, a nevelés megtervezése és folya­mata — tekintettel a kisebb létszámra — sokkal konkré­tabb és hatékonyabb. Nevelé­si céljaink szempontjából az sem közömbös, hogy a gimná­ziumban tanító nevelők a VIII. osztályokban is tanítanak s így könnyebb az átmenet. A kisebb létszámból következik az is, hogy jobban ki lehet elégíteni a tanulók igényeit a kísérletezésben és a gyakorlás­ban , mind a tanítási folya­matban, mind pedig azon kí­vül. Mindent egybevetve, ha ta­pasztalataink még hiányosak is, arra késztetnek bennünket, hogy érdemes fáradozni a fa­lusi középiskolák megerősíté­sén, mert ezzel a népoktatás és a népművelés egyik legered­ményesebb útján indultunk el. Boros Antal igazgató, Lébény A ZALASZENTMIHÁLYI általános iskolások 350 négy­szögölnyi kertészete több mint 3500 forint jövedelmet hozott 1964-ben. A szép eredmény a tanulók szorgalmán kívül Ka­­lamár József iskolaigazgató jó munkáját dicséri. Egy nógrádi kép: a nagybátonyi iskola Hogyan folyik a szak­szervezet központi vezető­ségi határozatainak végre­hajtása, milyen színvonalú a megyei irányító munka, me­lyek a tagság gondjai és problémái? Ezekre a kérdé­sekre kereste a választ a szakszervezeti központ né­hány munkatársa több napon át Nógrád megyében. Íme, dióhéjban, a vizsgá­lódás néhány tapasztalata! A pedagógusok ellátottsága terén nem a legkedvezőbb a helyzet. A megyében idén 174 képesítés nélküli és kez­dő nevelő működik, s ők is túlnyomórészt egy-két járás­ban — a pásztóiban, a szé­­csényiben. Több iskolában a tantestület zöme képesítés nélküli. Pedagógiai munká­juk irányítását és segítését az igazgatók és a szakszer­vezeti tisztségviselők fontos feladatuknak tekintik, élet­­körülményeik azonban nem mindenütt megnyugtatóak. A pedagógiai kísérletező mozgalom — amellyel szin­tén foglalkozott a központi vezetőség egyik határozata — a megyében jelentős ered­ményeket mutat fel. Több helyen törekszenek a tanítási órák korszerűsítésére, a szá­monkérés módszereinek fej­lesztésére stb. A kísérletező iskolák közül külön is érde­mes kiemelni a salgótarjáni Sztahanov úti iskolát.• Az ál­lami szervek serkentik, bá­torítják a mozgalmat, bár a kezdeményezők még több se­gítséget is szívesen vennének a szakfelügyelet részéről. A pedagógiai munka szín­vonalának emelése érdeké­ben sokat tesznek a tagoza­tok is. Tevékenységük többé­­kevésbé rendszeres, néhányat azonban létszámban még ki kellene egészíteni. A vizsgálódás kiterjedt a nők érdekében végzett szak­­szervezeti munkára is. A megyében a pedagógusok túlnyomó többsége nő, sőt egyes testületekben alig ta­lálunk férfiakat. A vezetésbe azonban sokkal nagyobb arányban kellene bevonni a pedagógusnőket, az állami szerveknek bátrabban kel­lene megbízniuk őket irá­nyító munkával. A szakszervezet megyei bizottsága és a járási bizott­ságok megfelelő irányító munkát végeznek. A megyei bizottság tagjai közül külö­nösen eredményesen töltik be tisztségüket Gebhardt József­né, Hard­y Jánosné, Danisovszki Imre és Szent­irmai István. A bizalmiak, az szb-titkárok nagy része szintén hosszabb idő óta, gazdag tapasztalatokkal fel­vértezve látja el mozgalmi munkáját. A tagság általá­ban bízik a szakszervezet­ben, de — vagy talán éppen ezért — sokszor bírálja is a vezetőket, többet vár tőlük. Az alábbiakban hadd mu­tassunk be — természetesen a teljesség igénye nélkül — egy kis mozaikot a megyé­ről. Beszélgetés­­ a választások előtt Sok-sok kilométert bejár­tunk a jeges-havas nógrádi dombok között a közelgő szakszervezeti választások elő­készítésének jegyében. Fel­kerestünk számos iskolát, be­szélgettünk pedagógusok szá­zaival mindennapos gond­jaikról, problémáikról. Az­után leültünk a balassagyar­mati járási—városi szakszer­­v­ezeti bizottság klubszobájá­ban, a meleg kályha mellé egy forró feketére. Hamaro­san a szakszervezeti válasz­tásokra terelődik a szó. — Olyan bizalmiak megvá­lasztására lesz most alkalom — mondja Leszák Pál VB- el­­nök­helyettes —, akik az igazgatónak méltó partnerei, az iskola irányításában kellő segítői lehetnek... — Számos olyan bizalmit ismerünk a járásban — kap­csolódik a beszélgetésbe Da­­róczy Ferenc, a járási műve­lődésügyi osztály vezetője —, akik már eddigi munkájuk során is megfeleltek ezeknek a követelményeknek. Ilyen bizalmiak működnek a cseszt­­vei, a becskei, a galgaguttai általános iskolában és ilyen bizalmi Kikillai Edit a ber­­celi iskolában... A közös munkának sok szép példáját sorolja fel a továb­biakban Daróczy Ferenc. Megemlíti, hogy a járásba érkező — általában fiatal — pedagógusok számára találko­zókat szerveztek, ahol nyíltan, őszintén beszéltek a nehézsé­gekről, a lehetőségekről, a követelményekről. Most szak­maközi téli esték­et akarnak szervezni az értelmiségiek számára, ahol megszületne vagy tovább erősödne a falu orvosánál­, agronómusának és pedagógusának kapcsolata. — Még erősek a válaszfa­lak — mondja Daróczy elv­társ. — Úgy jellemezhetném, hogy »ki-ki a saját útját jár­ja«. Ezen változtatnunk kell Az orvos és az iskola között például még csak van valami időszaki kapcsolat: az orvos eljön az iskolába, megvizs­gálja a tanulókat. De ez a kapcsolat sok helyen ebben ki is merül. Az agronómusok pedig sok munkájukra hivat­kozva, visszahúzódnak a tár­sadalmi élettől, nem támo­gatják az iskolát sem. — Nagy gond ez — veszi át a szót Moldoványi János, a járási szakszervezeti titkár. — Az új bizalmiak segítségé­vel kell változtatnunk ezen a helyzeten. Beszéljünk nyíltan. Nekünk vannnak »eladó lá­nyaink«, tanítónők, tanárnők, óvónők. Miért nem mennek férjhez? Nekünk kell ismer­kedési lehetőségeket teremte­nünk számukra. Az élet ilyen követelményt is támaszt né­ha... — Szeretnénk több iskolát meglátogatni a választások idején — mondja Farkas Sándor, az MSZMP járási bi­zottságának agit -prop. titká­ra. — Számítunk az új bizal­miak segítségére, a többi kö­zött az iskolai munka ará­nyos elosztásában, az oktatás­ügyi dolgozók közötti politi­kai munkában. — Ahogy az iskolában mondják — teszi az elhang­zottakhoz Juhász Béla, szak­­szervezetünk megyei bizott­ságának titkára —, az iskolai bizalmi ne csak egyszer áll­jon elő egy hónapban, ami­kor a tagdíjat kéri, hanem érezzék állandó jelenlétét, ta­nácsait, segítségét. Reméljük, hogy a jó elő­készítő munka eredménye­ként Nógrád megyében ilyen tisztségviselőket választanak majd meg. Gazdagszik a rétsági járás Sok társadalmi munkával, a különféle forrásokból szár­mazó anyagi lehetőségek fel­használásával szépen haladt ez elmúlt két évben a rétsági járásban a tantermek építése: Rétságon 0, Tolmácson 5, Romhányban 4, Alsónetény­­ben, Felsőpetényben és Szá­tokon 2—2 tanterem, Borsos­­berényben pedig két műhely­terem létesült. Ezzel a tan­termek délutáni használata jóval az országos átlag alá, 1,2 százalékra csökkent. A járásbeliek talpraesettsé­gére jellemző, hogy Nézsán a már lebontásra ítélt kastély épületéből — szakaszos felújí­tással — négy év alatt 8 tanter­met, egy tornatermet és 3 ne­velői lakást »varázsoltak elő«. Ugyancsak jó eredményt ho­zott a diósjenőiek együttmű­ködése a budapesti XIV. ke­rülettel. A XIV. kerületi isko­lások már évek óta nyaral­nak Diósjenőn, az általános is­kola épületében. Az elmúlt nyáron az iskola és a XIV. ke­rületi oktatási osztály közös beruházásából az iskola mel­lett tornaterem épült, amelyet a nyáron ott üdülő gyerekek étteremnek használnak. Örvendetes tény, hogy a já­rásban már befejezték a kör­zetesítést, most már tehát min­den felső tagozatos osztály szakosított oktatásban része­sül. A körzetesítés egyik elő­nye az is, hogy a szemléltető eszközök beszerzésére rendel­kezésre álló évi 140 ezer fo­rintot 28 helyett csupán 15 is­kola között kell szétosztani, s így minden iskola csaknem kétszerte gyorsabban gazdag­szik szemléltető eszközökkel. Számottevően javult az el­múlt évben a pedagógusok la­káshelyzete is. Felsőpetény­ben 4, Diósjenőn 3 pedagógus szolgálati lakást létesítettek 60 000 forintos állami támoga­tással, községfejlesztési alap­ból. Ezeken kívül Diósjenőn 3, Romhányban pedig 2 lakást vásároltak a megyei művelő­désügyi osztálytól kapott ke­retből, több mint fél millió fo­rint értékben. Nőtincsen az alig egy éve létesült, 75 férő­helyes óvoda mellett felépült és rövidesen átadásra kerül a kétszobás, összkomfortos ve­zető óvónői szolgálati lakás. Gazdagszanak a rétsági járás pedagógusai tudásban, képzett­ségben is. A járás mintegy 200 pedagógusa közül 76-an foly­tatnak oklevélszerző tanulmá­nyokat: 44-en tanárképző fő­iskolán, öten egyetemen, tí­zen óvónőképző, illetve tanító­képző intézetben, 17-en pedig marxista-leninista egyetemen. 1964 novemberében a járás egy — enyhén szólva — kétes értékű rekorddal is gazdagabb lett: általános iskolai pedagó­gusai ebben a hónapban mint­egy 42 ezer forint túlóradíjat szolgáltak meg, többet, mint évek óta bármikor. A járás pe­dagógusai tehát novemberben átlagosan nem négy, hanem több, mint öt hét munkáját végezték el. Jó lenne, ha a gazdagodás adatai jövőre azzal is bővülné­nek, hogy a járás megfelelő számú új nevelőt kapott — a túlterhelés csökkentése, a még színvonalasabb iskolai munka érdekében! Képesítés nélküliek a balassagyarmati járásban A balassagyarmati járásban az elmúlt három év alatt 41­ képesítés nélküli pedagógus kezdte meg a munkát. A járási szakszervezeti bizottság valamennyi­ük mellé pat­ronáló kartársakat kért fel. Ennek meg is van az eredménye. A járási vezető szervek véleménye szerint az elmúlt tanévben Cseh István szügyi matematika szakos, Szücs­­né Kiss Magdolna nógrádkövesdi és Bencze Éva magyarnádori oroszszakos pedagógusok végezték a legjobb munkát a fiatalok közül. A patronálok közül különösen ki­emelkedik Katulík István hercsé­­nyi igazgató, akinek iskolájában jelenleg is négy képesítés nélküli nevelő működik, valamint Bozsér Györgyné és Bencze Sarolta járási tanulmány­­felügyelők, akik fel­ügyeleti munkáink egyik fő fel­adatnak tekintik a fiatalok segí­tését. A járás 40 óvónője közül 21 szintén képesítés nélküli. Jelenleg valamennyien a kecskeméti óvónő­képző intézetben tanulnak. A leg­jobb munkát közülük Fábián ,Tá­­rosné dénárt és­­Tordele Julianna drégelypalánki képesítés nélküli óvónő végzi. ELINTÉZETLEN!­ ­4 - oktatásügyi dolgozók védő- és munkaruhá­ján tovább kellene javítani a megyében — például a mun­karuhák kihordási idejének csökkentésével, a munkaruhák minőségének emelésével, a munkaruhára jogosultak köré­nek bővítésével. Bár a megyei tanács munkaügyi osztálya még augusz­tus 29-én felkérte a művelődésügyi osztály vezetőjét, hogy október 31-ig nyújtsa be igényét az oktatásügyi dolgozók 1965. évi munka- és védőruhakeretére vonatkozóan, de­cember 19-én azt kellett tapasztalnunk, hogy a művelődési osztály­ még mindig nem tett eleget a felkérésnek. S íme, még egy »apróság!« A felsőpetényi óvoda és ne­velőotthon 1964. március 10-én 46/1964. szám alatt küldte be az intézet dolgozóinak védő- és munkaruha ellátására vonatkozó fejlesztési tervét, de a válasz még december má­sodik felében sem érkezett meg a megyei művelődésügyi osztálytól... A Művelődésügyi Minisztérium 121 23411964. M. M. számú körutasításában, amely 1964. február 8-án jelent meg, hatékonyabb munkára szólította fel a megyei műve­lődésügyi osztályokat is: a védő- és munkaruhakeretek nyilvántartására, fokozottabb ellenőrzésére, stb. Tapaszta­lataink szerint Nógrád megyében sem megyei, sem járási szinten nem mindenütt szívlelték meg a minisztérium­­­ta­sítását. Pedig az utasításokat nem egyszerűen megszívlelni kell, hanem végrehajtani. Méghozzá mielőbb. Pillanatképek SOMOSKŐÚJFALU. Petykó Jánosné bizalmival éppen óra­közi szünetben találkozunk. Miről is kérdezgessük hirtele­­nében? Hiszen nem egy, ha­nem három tisztséget lát el: a község vb-tagja, a járási szakszervezeti bizottság re­szortfelelőse, az iskolai szb. titkára. És ugyanakkor tovább­tanul. Az iskola igazgatója szerint is nagymértékben se­gíti a vezetés munkáját. Elfog­laltsága miatt azonban már éppen utódját keresi. Remél­jük, nem válik meg véglegesen a szakszervezeti munkától. NAGYBÁTYI­ IY: A salgótar­jáni járás egyik legnagyobb iskolája. Helyén van a szak­­szervezeti bizottság. A tanács­nál a földkérdés végleges megoldását sürgetik. De az ét­kezési problémákat éppen úgy számontartják, mint a gyakor­lati foglalkozások céljára szol­gáló helyiség munkavédelmi előírásait. Iskolájuk csinossá­gára, újonnan létesült üveghá­zukra joggal büszkék. Jelentős társadalmi munkát szerveztek már eddig is. KISTERENYE: A választá­sok előkészületei kerülnek szó­ba. Jó volt a megyei előké­szítő, és lezajlottak már a já­rásiak is. Az iskolában már a jelölő gyűlést is megtartották. Az szb. titkára most a beszá­molóján dolgozik. A tagság a többi között több kirándulást, országjárást igényel. _ SALGÓTARJÁN, Rákóczi úti iskola. A városi bizottság titkára, Herrich József és a megyei számvizsgáló bizottság elnöke, Jobbágy Gusztáv itt tartja »főhadiszállását«. A szakszervezeti gazdálkodás nyilvánosságát rendszeres be­számolókkal biztosítják. Ha azonban az üdültetésre kerül a sor, rögtön Bükkszék neve merül fel. Jó volna már vég­legesen megoldani Bükkszék fejlesztésének a kérdését. Megyeit­á­ll­ól­ó iskola A szügyi pedagógusok, kezdemé­nyezésére indult meg az akció annak érdekében, hogy Nógrád megye első megyeházát, amely még e XVII. század első felében épült, s amelyet évtizedeken ke­resztül gabonaraktárraik és mező­gazdasági begyűjtőhelynek hasz­náltak, a pusztulástól megment­sék. A vert megyeháza két man­zárdtetős épületből áll, ezeket hosszú, magas kapuzatú kőkerítés köti össze. Az öt évig tartó hely­reállítási munkák befejeződtek, és most mind a két épületben az ál­talános iskola működik. A tisztát boltíves folyosókat és a lépcsőhá­­zakat több mint 200 palóc tányér díszíti, ezeket Papp Győző igaz­gató kezdeményezésére a szülők­től gyérítttték össze. Az egyik folyosórészen most iskolai nép­rajzi múzeumot rendeznek be. \ * 1 Alice majd a bál ? 1 . ^1. pedagógusok kü- \ \ lönös nosztalgiával nézegetik­­ a karcsún magasodó Karancs szállót. Ennek a nosztalgiának az oka: évek óta nem volt a városban pedagógus-bál, pedig a modern épület termei való­sággal táncba hívnak, hiszen ilyen alkalmas »parkett­« még sohasem volt a nagymúltú iparvárosban.­­ Az ifjú és korosabb pedagó­gusok egy idő óta azt kérdez­ , getik egymástól Salgótarján-­­ ban: »Áll-e majd a bál?* De­­ erre még senki sem adott ha- 5 távozott választ nekik. ? Kár! \ Nógrádi jelentésünk­ szer­zői: Szigetvári Dénes és Juhász Károly

Next