Pedagógusok Lapja, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1965-01-05 / 1. szám

Tanulságos tapasztalatok a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola felvételi vizsgái alapján A nyíregyházi Tanárképző Főiskola nappali tagozatára 1964. júniusában felvett hall­gatók nem négy éves folya­matos képzésben részesülnek. Az első két évben mint ren­des hallgatók felkészülnek egyik szaktárgyuk tanítására és pedagógiából államvizsgáz­­nak, a második két évben pe­dig levelező tagozaton elvég­zik a második szakjukat és marxizmusból államvizsgáz­nak. A jelentkezők száma 527 fő volt. Ebből felvettek 157 főt, közülük 32 előfelvett volt. A felvettek 54 százaléka Szabolcs-Szatmár megyében lakik. Levelező tagozatra je­lentkezett 357 fő. Ebből felvé­telt nyert 188 fő, 111-en pedig előfelvételben részesültek. A nappali tagozatra felvett hall­gatók 67,7 százaléka fizikai dolgozók gyermeke. A 157 rendes korú hallgató közül 21 férfi. Ez utóbbi szám azt iga­zolja, hogy a »feminizálódás« a tanítóképzés területéről át­csapott az általános iskolai tanárképzésre is. (Pedig a fér­fi tanerők nagyszámú csökke­nése bizonnyal nem lehet ha­tástalan — a többi között — a tanulók technikai és politikai érdeklődésének alakulására sem.) A pályázók megítélésében fő irányító elv volt a szaktár­gyi felkészültség, a rátermett­ség és az erkölcsi, világnézeti, politikai meggyőződés mérle­gelése. A középiskolai anyag mély és szigorú megkövetelé­sével akartuk elérni, hogy a különböző környezetben fel­nőtt fiatalok számára hozzá­vetőlegesen egyenlő esélyt biz­tosítsunk, nehogy egyesek »­különleges társasági ismere­tekkel« érvényesüljenek. A szakmai képzettség gyengébbnek bizonyult az elő­ző évinél, különösen a mate­matikai szakon. Ezen a sza­kon még a 13 pontszámot el­ért pályázók is bekerültek, holott például a magyar nyelv és irodalom szakon legalább 15 pontszámra volt szükség a be­jutáshoz. A nagyobb önállósá­got kívánó írásbeli dolgozatok gyengébben sikerültek, mint a szóbeliek. A matematikai dolgozatok 38 százaléka elég­telen volt. (Ez azt igazolja, hogy a pályázók probléma­lá­tása nem elég fejlett.) Magyar nyelv és irodalom­ból a stílustani, a nyelvtani is­meretekben és az olvasottság­ban volt a legnagyobb hiány. A felvételi vizsga tapasztalatai azt igazolják, hogy néhány gimnáziumban még mindig el­hanyagolják a nyelvtan taní­tását az irodalom javára. A biológiai szakra pályázók közül csak kevesen akadtak olyanok, akiket mélyebben ér­dekelt volna a természet. Szembetűnő hiány mutatkozott az embertani és növénytani ismeretekben. Ezen a szakon volt a leggyengébb az általá­nos műveltség, ami elsősorban a súlyos helyesírási hibákban és a fogalmazási készség hiá­nyában nyilvánult meg. Matematikából a logaritmus és a gyökmennyiségek »men­tek nehezen«. A pályázók nagy többsége egyenletekben gondolkozott, éppen ezért sokszor nem elég logikusan, hanem csak formálisan. A szakmai felkészültség adatszerű felmérése, a készsé­gek, adottságok keresése mel­lett a vizsgabizottságok igye­keztek reálisan feltárni a pá­lyázók erkölcsi, világnézeti, politikai szilárdságát is. Ta­pasztalataink általában igazol­ták a gimnáziumoktól kapott jellemzéseket. Különösen jó jellemzéseket kaptunk a nyír­egyházi Zrínyi Ilona gimná­ziumtól, a kisvárdai leány­­gimnáziumtól és a sárospataki Rákóczi gimnáziumtól. A világnézeti, politikai tájékozottság általában kielégítő volt. Külö­nösen örvendetes az a tapasz­talatunk, hogy a pályázók többsége ismeri és eléggé tu­datosan szemléli a parasztság, a falu problémáit, sőt a leg­többjük készségesnek mutat­kozik dolgozni a falu fel­­emelkedéséért. Akadtak azonban olyanok is, akik megdöbbentő ideoló­giai és politikai tájékozatlan­ságot tanúsítottak (például nem tudták az MSZMP rövi­dítés jelentését). Ezeknél a je­lölteknél szembetűnő volt az újságolvasás hiánya, az ala­csonyabb általános műveltség, a szűkkörű érdeklődés. Akadt néhány jól felkészült pályá­zó, aki családi környezete ha­tására vallásos, idealista világ­nézetet vallott. Befejezésül el kell még mon­danunk felvételi vizsgabizott­ságainknak azt a javaslatát, hogy a sikeresebb vizsgák ér­d­dekében a jövőben a Felvételi tájékoztatót hamarabb — eset­leg már decemberben — jut­tassuk el az igazgatókhoz és az osztályfőnökökhöz. A füzet­ben a sablonos ismertetés he­lyett jó lenne részletesebben közölni, hogy milyen követel­mények elé állítja leendő hall­gatóit egy-egy egyetemi, illet­ve főiskolai szak, beleértve a kihelyezést is. Megfontolandó az is: nem lenne-e helyes a pontozási rendszer lényegét megismertetni a pályázókkal? A pontozási rendszer ismerete ugyanis sok olyan pályázót visszatartana a jelentkezéstől, akiknek a felvétele eleve ki­látástalan, s szétoszlatná a pontozással kapcsolatos sok téves hiedelmet. B. Papp János főiskolai adjunktus ÖTEN — JAPÁNBÓL I­mmár hónapok óta min­dennapi témánk Japán. S most, a tokiói olimpia befe­jezte után az iskolákban is gyakori esemény valamelyik olimpikon vagy kint járt új­ságíró élménybeszámolója. A felkelő nap országáról szólnak azok, akik ott vol­tak néhány héten át vendég­ségben. Minap fordított esemény zajlott le: két-három napon át azokkal beszélgethettünk, akik hozzánk érkeztek ven­dégségbe­n Japánból. A NIKKYOSO, a japán peda­gógus szakszervezet öttagú küldöttsége világjáró kör­útja során hazánkba is el­látogatott. A küldöttséget maga az elnök, Sadamitsu Miyanohara vezette, a tagjai pedig a következők voltak: Cuiyuki Doki, az információs és sajtóosztály vezetője, valamint Satosi Fujisawa, Saburo S­a­­w­ada és Minoru Kit­a­­zaki megyei titkárok. Noha igen rövid időt töl­töttek nálunk, igyekeztek minél alaposabban megis­merkedni a magyar oktatás­üggyel és szakszervezeti élettel, s egy-két iskola éle­tébe is bepillantottak. Mű­velődéspolitikánkról és szakszervezetünkről Péter Ernő főtitkár tájékoztatta őket több órás baráti beszél­getés során. Felkeresték az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem Apáczai Csere Já­nos gyakorló iskoláját, vala­mint a Lorántffy Zsuzsan­na úti zenei általános isko­lát. Az első nap zsúfolt prog­ramja után beszélgettünk a küldöttséggel, a japán peda­gógusok szakszervezetének életéről és időszerű felada­­tatairól. Kérdéseinkre elmon­dották, hogy az 1947-ben alakult egységszervezet mintegy 600 000 tagot szám­lál, és a pedagógusok vala­mennyi rétegét felöleli. A szakszervezeti életnek ki­emelkedően jelentős esemé­nyei az évenként megtartott közgyűlések, amelyeken több tízezer pedagógus vesz részt és tárgyalja meg az időszerű pedagógiai kérdé­seket. Az állam is rendez pedagógiai problémákról ta­nácskozásokat, de ezek meg sem közelítik a szakszerve­zet közgyűléseinek népszerű­ségét. A mozgalmi életnek jelentős tényezője a sajtó: egy hetilapjuk és egy havi folyóiratuk van. A japán pedagógus szak­­szervezet különösen erős harcot folytat a kormányzat soviniszta, militarista szelle­mű oktatáspolitikai törekvé­sei ellen, s ebben a küzde­lemben a szülök tömege is támogatja. Az anyagi érdekvédelmi téren jelenleg a fiatal peda­gógusok helyzetének javítá­sára törekszenek, minthogy az ő fizetésük még a mosta­ni pedagógus átlagbérhez mérten is nagyon alacsony. Befejezésül Miyanohara elnök örömmel szólt arról, milyen nagy élmény szá­mukra, hogy végre közvet­len benyomásokat szerez­hetnek Magyarországról.­­ Ahogy rövid itt-tartóz­­kodásunk alatt tapasztaltuk — mondotta kedves mo­sollyal —, itt nemcsak Ká­dár miniszterelnök úr, ha­nem az egész nép dolgozik az ország felemelkedésén, s ez azt mutatja, hogy a ma­gyar nép szíve nagyon erős. Meggyőződésünk, hogy ez az ország egyre magasabbra lép a fejlődés útján. Haza­térve elmondjuk kartár­sainknak tapasztalatainkat, így is erősíteni akarjuk a japán és magyar nép barát­ságát. A Pedagógusok Napja útján valamennyi magyar pedagógus kollégánknak boldog új évet kívánunk Harcoljunk közösen azért, hogy 1965. a béke esztendeje legyen! (fényi) A Pedagógusok Lapja Dániáról, erről a 500 szi­getből álló, négy és fél millió lakosú kis országról általában keveset tud a magyar közvé­lemény. Nemrégiben hosszabb időt tölthettem ott; az aláb­biakban beszámolok néhány tapasztalatomról. Dánia, mint általában az északi országok, már a legré­gibb időkben is fontosnak tar­totta a tanítást és a nevelést. A dán nevelésügy története a XII. századig nyúlik vissza. Ekkor egyházi tanítás folyt. A reformáció mély nyomot hagyott a pedagógiában is. Az akkori iskolákban az olvasás, írás és a latin nyelv volt a fontos, sőt a görögöt is taní­tották 1809-ben kapott helyet a tananyagban a matematika és a természettudományok ok­tatása. 1850-ben csökkentették a latin, és növelték az úgy­nevezett reál tárgyak óraszá­mát. Akkor már megvolt az elemi iskola és a gimnázium. E két iskola elvégzése után mehetett az ifjúság az egye­temre. A kopenhágai egyete­met még 1479-ben alapították. 1871-ben hozták azt a neve­lési törvényt, amely kimondta, hogy már az elemi iskolák is — a IV. osztálytól kezdve — felosztandók egyfelől nyelvi és történelem, másfelől pedig matematikai és természettu­dományos tagozatra. A közép­iskolák 1903-ban kaptak terv­szerű tanterveket. Ekkor vá­lasztották el a kétféle gimná­ziumot: az egyikben a klasszi­kus nyelveket, a másikban a modern nyelveket, elsősorban az angolt és a német nyelvet helyezték előtérbe. A testne­velés és a művészettörténet is megkapta megillető helyét. Az énektanítás azonban máig sem szerepel sem az elemi iskolai, sem pedig a gimnáziumi taní­tásban. Rajzórák szintén nin­csenek. A dán tanyarendszer soha­sem kedvezett a nevelés ügyé­nek. A dán paraszt egész csa­ládja dolgozik, a szülő nem igen tudta beíratni gyermekét kollégiumokba. A tanyai gye­rekek tehát már régóta kerék­páron járnak iskolába. Peda­gógusaik úgyszintén. Sok vajúdás után jelent meg 1958-ban az elemi iskolákról, valamint a középiskolákról szóló törvény. Az elemi isko­lák tanterve a városokban és a falvakban ugyanaz. Csak az angol és a német nyelv, to­vábbá a matematika tanításá­­­­ban lehetnek eltérések, de csak a hatodik és a hetedik évben. Ha egy iskolában pár­huzamos osztályok működnek, külön osztályok szervezhetők a jobb és külön osztályok a gyengébb tanulók számára.­­ Ennek engedélyezése a helyi­­ tanügyi hatóságok jogköre.­­ Az elemi iskola elvégzése, tehát 7 iskolai év után a ta­­nuló a gyakorlati tudást adó,­­ 3 éves reáliskolában, vagy pe­­dig a humán gimnáziumban­­ folytathatja tovább tanulmá­­­­nyait.­­ A nevelés és a tanítás terén sok még a vitás kérdés. A Művelődésügyi Minisztérium­­ Kopenhágában gyakran tart , vitanapokat egyes pedagógiai kérdésekről. Van néhány kí­sérleti iskola nemcsak a fő­városban, hanem a dán fal­vakban is. A leghíresebb a Kopenhágai Fővárosi Kísérleti Iskola. Az angol nyelvet a dánok nagyon kedvelik, majdnem mindenki beszéli, s ez nekem mint angol szakosnak különö­sen tanulságos volt. A német 1940 óta — amikor a fasiszta Németország lerohanta Dániát­­ — kissé háttérbe szorult. Bár­­ sokan tudnak — nem szívesen beszélnek németül. Franciául is beszélnek, de kevesen. Né­hány középiskolában van már fakultatív orosz tanítás is. Dániában nagyon fontosnak tartják a pedagógusképzést, több kitűnő főiskolájuk mű­ködik. Ellenben furcsának ta­láltam, hogy háromféle peda­gógus szakszervezetük van: a Dán Tanítók Egyesülete, a Gimnáziumi Tanárok Egyesü­lete és a Reálgimnáziumi Ta­nárok Egyesülete. A Pedagó­gus Társaság inkább elméleti intézmény, na­gyon kis gyakor­lati céllal. Kopenhágában van egy szép pedagógiai könyvtár, és vendégotthon is működik az átutazó pedagógusok szá­mára. Nyugdíjas pedagógus­otthon azonban nincsen, pedig a nyugdíjak Dániában még viszonylag sem magasak. A is­fiúk nyugdíjkorhatára 67, a nőké pedig 64 év. A dán iskolák általában szé­pek és modernek. Feltűnő, hogy egy-egy iskolaépület csu­pa óriási ablak, illetve ablak­sorozat. Nagyon sok iskolának van saját kertje, sőt erdeje is. A modern iskolákhoz tágas ját­szótér és többnyire futballpá­­lya is tartozik. Az utóbbi tíz évben épült iskolákat a sok fény és a tágasság jellemzi. Ha a dán iskolák eredmé­nyeit a mieinkhez hasonlítjuk, nincs okunk szégyenkezésre. A mi tanulóink tudásszintje a matematikában, a fizikában, a kémiában és a biológiában feltétlenül jobb. Ők egyedül idegen nyelvekben — az angol és a német nyelvben — érnek el magasabb színvonalat Az iskolákban nagy a Shake­­speare-kultusz. Ott jártunkkor ünnepelték a nagy drámaköltő születésének a 20­ik évforduló­ját. De úgy mondják, a Shake­­speare-kultusz nemcsak a ju­bileumi évben volt ennyire virágzó. Itt, Dániában áll a nagy Shakespeare-hős, a mon­dái Hamlet vára is. Kopenhágától — végig a tenger mellett — 40 kilométe­res autóút vezet Helsingörbe. Helsingör ma 30 000 lakosú városka. Máskor is, de ebben az évben különösen nagy tö­megek látogattak el ide, köz­tük rengeteg kerékpáros diák és diáklány, akik tanáraikkal együtt kerekeztek ki a Kron­­borg-nak nevezett hatalmas középkori lovagvárhoz. A vár impozáns termeiből nagyszerű kilátás nyílik a tengerre. Cikkem végén meg kell em­lékeznem a dán népfőiskolák­ról is. A »dán Széchenyi«, Frederik Severin Grundivig alapította ezeket 1844-ben. A tanyarendszerbe vitte ki isko­láit, és így tanította a parasz­tokat mindenféle tudományra, de főként mezőgazdasági is­meretekre. A tanár és a diák egy fedél alatt élt. 1963-ban Dániában 67 népfőiskola mű­ködött, s számuk egyre gyarap­szik. Újabban már mindegyi­kük különféle tagozatokra oszlik. Tantervüket maguk ál­lítják össze, de állami felügye­let mellett. Nemrégiben dán pedagógus küldöttség járt Magyarorszá­gon. Hazaérkezésük után el­ragadtatással nyilatkoztak a magyar pedagógusok munká­járól és oktatásügyünk szín­vonaláról. Jó lenne, ha ez a pedagógiai híd — mindk­ét ol­dalról — egyre tovább épülne a két ország közé. Dr. Heigl László Son­aeda^gjo_3u^ DÁNIÁRÓL Köszönet a tokiói élménybeszámolóért A Kandó Kálmán Híradás- és Műszeripari Technikumban értékes, izgalmas és tanulsá­gos tokiói élménybeszámolót tartott Hoffer József, az MTI tudósítója, valamint három olyan olimpikon, akik annak idején az iskola tanulói vol­tak, köztük az aranyérmes Dömötör Zoltán. Az iskola KISZ-bizottsága, diákjai és sportkedvelő tanárai levélben kérték meg szerkesztőségün­ket arra, hogy a felejthetetlen élménybeszámolókért lapunk hasábjain is kifejezhessék kö­­szönetüket. Kérésüket, íme, teljesítettük — annál is in­kább, mert hiszen ezt a köszö­netet mindenki megérdemli, aki értékes szabad idejét is­koláinknak, ifjúságunknak ál­dozza. „Az én múzeumom” 8. kötete A Képzőművészeti Alap Ki­adóvállalata az ötletes soro­zatnak — amely »Az én mú­zeumom« címet viseli — im­már nyolcadik kötetét jelen­tette meg. A sorozat füzetei — mint ismeretes — pedagó­giai szempontból különlegesen hasznosak: a képmelléklete­ket külön, feliratok és aláírás nélkül mellékelik a szöveg­hez, az olvasónak tehát a szö­veg elolvasása alapján, telje­sen öntevékenyen kell az il­lusztrációkat a helyükre ra­gasztania. A legújabb kötet a régi né­met festészet három nagy alakját, Grünewaldot, Dürert és Holbeint mutatja be. Nagy Ildikó szövege sehol sem bő­beszédű, hanem mindenütt tömören lényegre mutató, s így kiválóan alkalmas arra hogy olvasóit — köztük min­den bizonnyal számos diák fiatalt is — egy lépéssel előbbre vezesse a művészet­történet megismerésének, és a művészi ízlés fejlődésének út­ján. Az olcsó áron forgalomba hozott kötetet 18 beragasztás­ra szánt, színes műmelléklet egészíti ki. Távirat Dél-Vietnamba A dél-vietnami nép harcával való szolidaritás nemzetközi napján szakszervezetünk központi vezetősége 135 ezer magyar szervezett oktatásügyi dolgozó nevében táviratot intézett dél­­ietnami testvér szervezetünkhöz. »Mélységesen elítéljük — hangzik a többi között a táv­­lat szövege — az amerikai imperialisták agresszív és népel­nyomó terrorját, a vietnami nép elleni támadását az 1954-es zenfi egyezmény semmibevevését. Szolidaritásunkat fejezzük ki a vietnami nép igazságos harcával Meg vagyunk győződve arról, hogy a dél-vietnami nép a Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével győzelmet arat és kivívja nemzete függetlenségét.«

Next