Pedagógusok Lapja, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1965-05-05 / 9. szám
Beszélgetés Péter Ernő főtitkárral A NEVELŐK IV. VILÁGKONFERENCIÁJÁRÓL Nemrégiben tért haza szakszervezetünk főtitkára, Péter Ernő elvtárs a Földközi-tenger és az Atlasz hegység között elterülő Algír városából, ahol a Nevelők IV. Világkonferenciája zajlott le. A tapasztalatok elemzése, összegezése bizonyára hoszszabb munkát kíván majd, ezért beszélgetésünk célja csupán annyi, hogy az olvasó változatos képet alkothasson a konferencia színhelyéről, tevékenységéről. — Ha történetesen turistaként érkezik Algéria fővárosába, milyen benyomásokat próbált volna filmszalagra rögzíteni? — Erre meglehetősen nehéz felelni. Talán lefényképeztem volna néhány palotát, amelyet még a franciák építettek. Vagy lődörgő munkanélkülieket, esetleg a kikötőt, ahonnét a függetlenség kivívása előtt naponta 15 hajó szállította Marseille-be a friss gyümölcsöt, zöldségféléket, miközben Algéria népe a szó legformálisabb értelmében éhezett. Mindez valószínűleg érdekes lett volna, de a valóságról mégis kevesebbet mutatna, mint néhány szűkszavú adat az algériai közoktatás helyzetéről, amely a konferencián hangzott el... ) — Mit bizonyítanak az adatok? — Úgy vélem, nem szükséges megmagyarázni, hogy mit bizonyítanak. Teljesen elegendő néhányat felsorolni közülük. 1962 előtt az oktatók túlnyomó többsége idegen volt. 1964—65-ben az algériai származású nevelők arányszáma az elemi iskolákban 15 százalékról 80 százalékra emelkedett, a középfokú oktatásban 20 százalékról 46 százalékra, a technikumban 15 százalékról 45 százalékra, a felsőfokú oktatásban pedig 5 százalékról 58 százalékra. Három év alatt a beiskolázási arányszámot 30 százalékról 60 százalékra emelték. A függetlenné válás után egy év alatt az alsófokú oktatásban 835 ezerről 1 millió 400 ezerre emelkedett a diákok száma. A középfokú oktatásban 35 ezerről 113 ezerre, a felsőfokú intézetekben pedig 500- ról 7 ezerre. Jelenleg az elemi iskola első osztályaiban a lányok aránya 47 százalék. Tavaly a közoktatás költségvetése elérte az állami költségvetés egynegyedét. Mindezt aligha lehetne fényképeken megörökíteni ... — Milyen fogadtatásban részesültek a küldöttek? — Hatvanöt ország 11 millió pedagógusa képviseletében, mintegy 300 küldött érkezett Algírba. Szólhatnék a gondoskodás ezernyi apró jeléről, amellyel körülvettek bennünket. De a puszta figyelmességnél sokkal erősebb kötelékek fűznek egybe minket algériai barátainkkal. A konferencia termében, az algériai szakszervezetek székházában ezek a jelmondatok fogadtak bennünket az első napon: »Az iskola legyen nyitva a világ minden gyermeke előtt!« — — »Az oktatás álljon a nép szolgálatában!« — »Éljen a pedagógusok és a dolgozók szövetsége!« — »A dolgozók a szocialista forradalom kovácsai!« A küldötteket már az első napon köszöntötte Ben Bella, az algériai nemzetgyűlés elnöke. Arról beszélt, hogy a kultúra nem lehet csupán ünnepi öltözet a nép számára, hanem eszközzé kell válnia, amely biztosítja a társadalmi átalakulások sikeres végrehajtását. — Milyen napirendi pontok szerepeltek a konferencián? — Már a FISE adminisztratív bizottsága szófiai ülésén elhatároztuk, hogy a plenáris ülések között munkabizottságokat hozunk létre, amelyek a következő kérdéseket tanulmányozzák: 1. A beiskolázás helyzete a gazdasági és társadalmi fejlődésben. 2. A falusi körzetek beiskolázásának kérdései. 3. A pedagógusok továbbképzése és gyorsított képzése. 4. A beiskolázással kapcsolatos pedagógiai kérdések. 5. A szolidaritás és a nemzetközi együttműködés problémái. Az elnökség a plenáris ülésen 15—20 percre korlátozta a felszólalások időtartamát. Ilyen módon kívánta biztosítani, hogy minden küldött kifejezhesse nézeteit, elmondhassa javaslatait. — Megítélése szerint milyen országok számára nyújtott elsősorban segítséget és támogatást a konferencia? — A tapasztalatokat természetesen minden résztvevő ország hasznosíthatja. De elsősorban azok a pedagógusok, amelyek a fejlődésben elmaradott népek között végzik munkájukat. Felolvastak például a konferencián egy korreferátumot, amelynek a szerzője Soulejman N’Diaye szenegáli nevelő volt. Roppant erőfeszítéseket kellett tennie a szerzőnek ahhoz, hogy az afrikai közoktatás helyzetét vázlatosan is jellemezhesse, mert egyszerűen nem álltak rendelkezésére megfelelő adatok és dokumentumok. Tehát már az is nagy eredménynek számít, hogy a konferencia egy afrikai helyzetfelmérésre ösztönözött. — Melyek voltak e beszámoló legérdekesebb megállapításai? — Szenegálban a függetlenség kivívása utáni öt esztendőben a beiskolázás arányszáma 27 százalékról 40 százalékra emelkedett. De ilyen körülmények között is mindössze 15 ezer iskoláskorú gyermek járhat iskolába minden százezer közül. A köztársasági elnök pedig kijelentette, hogy a közeljövőben nem lehet javítani ezen a helyzeten, mert hiányoznak a szükséges anyagi feltételek. Jelenleg még gondolni sem lehet ara, hogy az oktatás a nemzet nyelvén történjék, a középfokú oktatás programja a francia élet követelményeire készít fel, holott ezek nagyon távol esnek a szenegáli valóságtól. A középiskolát végzett fiatalokat mindez sznobizmusra ösztönzi, és eltávolítja a forradalmi eszméktől. A tavalyi adatok szerint 386 középiskolai tanár közül csak 25 volt szenegáli. A dakari egyetemet továbbra is a franciák tartják kezükben, s a kormány — anyagi erőforrások hiányában — nem változtathat ezen, így a beiskolázás és a program természetesen az európaiaknak kedvez. Roppant méretű feladatok várnak Afrika népeire a kulturális forradalom útján. Ezeket nem lehet egycsapásra megoldani, s a megoldás nem a konferenciák, hanem a népek és a kormányok feladata. De a célok tisztázása, a helyzet felmérése is sokat segíthet. Soulejman N’Diaye korreferátuma az utóbbit szolgálta. — Végezetül egy utolsó kérdés: nem váltott-e ki lehangoló érzést a küldöttekből a közoktatás súlyos gondjainak ilyen őszinte feltárása? — Ellenkezőleg! A kolonializmus, a népek gyarmati elnyomásának világméretű vereségét jelzi, hogy ezek a gondok egyáltalán napirendre kerülhettek ilyen körülmények között. Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna. Másrészről a Szovjetunió és a többi szocialista ország helyzete, példája, derűt és optimizmust sugárzott. Mindez pedig kedvezően hatott a konferencia hangulatára, légkörére. Az elnökség ülése Szakszervezetünk elnöksége április 29-én tartotta legutóbbi ülését. Az első napirendi pont keretében megvitatásra került a szakszervezet sátoraljaújhelyi járási bizottságának jelentése a járásban dolgozó képesítés nélküli nevelőkről, valamint az oklevélszerző továbbtanulásban részt vevő pedagógusokról. Az elnökség a jelentés alapján sokoldalúan megvitatta a napirendi ponttal kapcsolatos problémákat, amelyeket országosan is kívánatos lenne megoldani. A továbbiakban tájékoztató jelentés került napirendre az iskolai és intézményi szakszervezeti bizottsági, illetve bizalmi választások tapasztalatairól. Az elnökség a jelentést tudomásul vette. Mi lesz a papírból? Kozák Lajos felvétele Ezer pedagógus-lakás 1964-ben a négyféle pedagógus lakásakció háromszázzal több lakást eredményezett, mint az 1963-as esztendőben: összesen ezret. S mivel az új lakásba költözők között sok a pedagógus házaspár, az ezres szám mintegy másfélezer pedagógus lakásproblémájának megoldásáról ad hírt. A mozgalom hét évvel ezelőtt 150 pedagógus családi ház építési kölcsönnel kezdődött. Kölcsönkerete 1964-ben a kezdetinek kétszeresére, 300-ra nőtt. Az igénybe vett kölcsönök száma 287, de a teljes keretet is ki lehetett volna használni, ha minden megyében meggondoltan járnak el, hiszen akkor nem került volna sor Veszprém és Bács megyében a sok lemondásra és a még több cserére. A nagyobb veszteséget csak úgy lehetett elkerülni, hogy a Szolnok megyeiek évközben felkutatták az építkezni szándékozó pedagógusokat, és így igénybe vették a másutt visszamaradt keretet. A lakásvásárlási akció szintén meghonosodott. A vásárlások előkészítése és lebonyolítása 1964-ben sokkal jobb volt, mint 1963-ban és javult a vásárolt házak minősége is. A központilag biztosított 25 millió forinthoz a helyi tanácsok az 1963. évi 3 millióval szemben 9 millió forint állami támogatást adtak, és így öszszesen 352 lakást sikerült vásárolni. Külön köszönetet érdemel a Baranya megyei tanács végrehajtó bizottsága: hárommillió forintos hozzájárulása révén az előirányzott 10 lakás helyett 34 lakás megvásárlására kerülhetett sor a megyében. Meg kell még említenünk, hogy Békés és Nógrád megye egyenként hétszázezer, Szabolcs megye több mint ötszázezer, Heves- Somogy és Komárom megye pedig négyszáz-négyszázezer forinttal járult hozzá a központilag biztosított összeghez. A községfejlesztési alapból 250 lakás épült fel, illetve készült el most tavasszal. Ezekhez az építkezésekhez tizenöt millió forint állami támogatást adott a Művelődésügyi Minisztérium. S vajon miképpen alakult e tekintetben a megyék rangsora? Pest megye évek óta az élen jár a lakásépítkezésben, s tavaly is negyven pedagógusnak biztosított szolgálati lakást, két vagy két és fél szobával és összkomforttal. Évek óta épít Vas, Somogy, és Veszprém megye is, tavaly több mint húsz-húsz lakással növelték állományukat. Belépett a helyi erőforrásból építkező megyék sorába Fejér, Borsod, Bács és Szabolcs megye is. Kár, hogy a két utóbbi — az egyébként valóban fennálló nehézségek következtében — ebben az évben már nem vállalt további építkezéseket. A központilag kijelölt szövetkezeti lakások révén 140 városi pedagógus család jutott új, korszerű otthonhoz. Sajnos, egyes városokban a központi kijelölés ellenére sem sikerült a tervezett lakásszámot biztosítani. Az elért eredmények tehát számottevőek. Ez azonban nem feledtetheti el, hogy a megkezdett úton tovább kell haladni és közös összefogással még nagyobb eredményeket kell elérni. Sok még a megoldásra váró lakásprobléma, és a fejlődés ellentmondásos. Központilag egyik akció sem irányítható teljesen. Vásárolni csak azokban a községekben lehet, ahol van megfelelő eladó ház. Helyi erőforrásokból csak ott építkezhetnek, ahol a községi tanácsnak van rá pénze , és elegendő ereje is az építkezéssel járó ezerféle nehézség leküzdéséhez. Családi ház építkezésére csakis ott kerülhet sor, ahol a pedagógusok anyagilag felkészültek és működési helyüket véglegesnek tekintik. A szövetkezeti lakás kijelöléséhez pedig az szükséges, hogy a központi terv a városban előírja a szövetkezeti építkezést. Ezek a tényezők okozzák azt, hogy míg egyes helyeken —■■ mint például Pest megye dabasi járásában — az évek óta tartó építkezés eredményeként már nincsenek pedagógus-lakásproblémák, addig Hajdú vagy Csongrád megyében az előrelépés csak igen kismérvű, mert kevés a megfelelő eladó ház, és a községek nem tudnak lakásépítkezést vállalni. Beszédes példát kínál a »két szomszédvár« is: Veszprém és Pápa. Veszprémben évente 10 pedagógus juthat szövetkezeti lakáshoz, Pápa viszont nincs szövetkezeti építésre kijelölve, itt tehát a pedagógusok lakásgondjai nem enyhülnek. Az 1965. évi keretek elosztása megtörtént. Ismét 300 családi ház építési kölcsön, 25 millió forint vásárlási összeg, 150 központilag megkötött szövetkezeti lakáskeret és 150 vegyes erőforrásból történő építéshez szükséges állami támogatás áll rendelkezésre. Ez összesen 850 lakást jelent. Reméljük, hogy a pedagógusok lakásügyeit szívükön viselő állami és szakszervezeti szervek segítségével az 1965. év is eredményes lesz. S. Zs. 9 's 4 % Gyerekportré Réti Zoltán rajzai