Pedagógusok Lapja, 1965 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1965-05-05 / 9. szám

Beszélgetés Péter Ernő főtitkárral A NEVELŐK IV. VILÁGKONFERENCIÁJÁRÓL Nemrégiben tért haza szak­­szervezetünk főtitkára, Péter Ernő elvtárs a Földközi-tenger és az Atlasz hegység között el­terülő Algír városából, ahol a Nevelők IV. Világkonferen­ciája zajlott le. A tapasztalatok elemzése, összegezése bizonyára hosz­­szabb munkát kíván majd, ezért beszélgetésünk­­ célja csupán annyi, hogy az olvasó változatos képet alkothasson a konferencia színhelyéről, tevékenységéről. — Ha történetesen tu­ristaként érkezik Algé­ria fővárosába, milyen­­ benyomásokat próbált volna filmszalagra rög­­­­zíteni? — Erre meglehetősen ne­héz felelni. Talán lefényké­peztem volna néhány palotát, amelyet még a franciák építet­tek. Vagy lődörgő munkanél­külieket, esetleg a kikötőt, ahonnét a függetlenség kivívá­sa előtt naponta 15 hajó szál­lította Marseille-be a friss gyümölcsöt, zöldségféléket, miközben Algéria népe a szó legformálisabb értelmében éhezett. Mindez valószínűleg érdekes lett volna, de a való­ságról mégis kevesebbet mu­tatna, mint néhány szűkszavú adat az algériai közoktatás helyzetéről, amely a konferen­cián hangzott el... ) — Mit bizonyítanak­­ az adatok? — Úgy vélem, nem szüksé­ges megmagyarázni, hogy mit bizonyítanak. Teljesen elegen­dő néhányat felsorolni közü­lük. 1962 előtt az oktatók túl­nyomó többsége idegen volt. 1964—65-ben az algériai szár­mazású nevelők arányszáma az elemi iskolákban 15 száza­lékról 80 százalékra emelke­dett, a középfokú oktatásban 20 százalékról 46 százalékra, a technikumban 15 százalékról 45 százalékra, a felsőfokú oktatásban pedig 5 százalék­ról 58 százalékra. Három év alatt a beiskolázási arányszá­mot 30 százalékról 60 száza­lékra emelték. A független­né válás után egy év alatt az alsófokú oktatásban 835 ezerről 1 millió 400 ezerre emelkedett a diákok száma. A középfokú oktatásban 35 ezerről 113 ezerre, a felső­fokú intézetekben pedig 500- ról 7 ezerre. Jelenleg az elemi iskola első osztályaiban a lá­nyok aránya 47 százalék. Ta­valy a közoktatás költségveté­se elérte az állami költségve­tés egynegyedét. Mindezt alig­ha lehetne fényképeken meg­örökíteni ...­­ — Milyen fogadtatás­­­­ban részesültek a kül­­­­döttek? — Hatvanöt ország 11 millió pedagógusa képviseletében, mintegy 300 küldött érkezett Algírba. Szólhatnék a gondos­kodás ezernyi apró jeléről, amellyel körülvettek bennün­ket. De a puszta figyelmesség­nél sokkal erősebb kötelékek fűznek egybe minket algériai barátainkkal. A konferencia termében, az algériai szak­­szervezetek székházában ezek a jelmondatok fogadtak ben­nünket az első napon: »Az is­kola legyen nyitva a világ minden gyermeke előtt!« — — »Az oktatás álljon a nép szolgálatában!« — »Éljen a pedagógusok és a dolgozók szövetsége!« — »A dolgozók a szocialista forradalom ko­vácsai!« A küldötteket már az első napon köszöntötte Ben Bella, az algériai nemzet­­gyűlés elnöke. Arról beszélt, hogy a kultúra nem lehet csupán ünnepi öltözet a nép számára, hanem eszközzé kell válnia, amely biztosítja a társadalmi átalakulások sike­res végrehajtását. — Milyen napirendi pontok szerepeltek a konferencián? — Már a FISE adminisztra­tív bizottsága szófiai ülésén elhatároztuk, hogy a plenáris ülések között munkabizottsá­gokat hozunk létre, amelyek a következő kérdéseket tanul­mányozzák: 1. A beiskolázás helyzete a gazdasági és tár­sadalmi fejlődésben. 2. A falu­si körzetek beiskolázásának kérdései. 3. A pedagógusok továbbképzése és gyorsított képzése. 4. A beiskolázással kapcsolatos pedagógiai kérdé­sek. 5. A szolidaritás és a nem­zetközi együttműködés prob­lémái. Az elnökség a plenáris ülésen 15—20 percre korlátoz­ta a felszólalások időtartamát. Ilyen módon kívánta biztosí­tani, hogy minden küldött ki­fejezhesse nézeteit, elmond­hassa javaslatait. — Megítélése szerint milyen országok számá­ra nyújtott elsősorban segítséget és támogatást a konferencia? — A tapasztalatokat termé­szetesen minden résztvevő ország hasznosíthatja. De első­sorban azok a pedagógusok, amelyek a fejlődésben elmara­dott népek között végzik mun­kájukat. Felolvastak például a konferencián egy korreferátu­mot, amelynek a szerzője Soulejman N’Diaye szenegáli nevelő volt. Roppant erőfeszí­téseket kellett tennie a szerző­nek ahhoz, hogy az afrikai közoktatás helyzetét vázlato­san is jellemezhesse, mert egyszerűen nem álltak ren­delkezésére megfelelő adatok és dokumentumok. Tehát már az is nagy eredménynek szá­mít, hogy a konferencia egy afrikai helyzetfelmérésre ösz­tönözött. — Melyek voltak e beszámoló legérdeke­sebb megállapításai? — Szenegálban a független­ség kivívása utáni öt eszten­dőben a beiskolázás arányszá­ma 27 százalékról 40 száza­lékra emelkedett. De ilyen kö­rülmények között is mindössze 15 ezer iskoláskorú gyermek járhat iskolába minden száz­ezer közül. A köztársasági elnök pedig kijelentette, hogy a közeljövőben nem lehet ja­vítani ezen a helyzeten, mert hiányoznak a szükséges anyagi feltételek. Jelenleg még gon­dolni sem lehet ara, hogy az oktatás a nemzet nyelvén történjék, a középfokú okta­tás programja a francia élet követelményeire készít fel, holott ezek nagyon távol es­nek a szenegáli valóságtól. A középiskolát végzett fiatalokat mindez sznobizmusra ösz­tönzi, és eltávolítja a forradal­mi eszméktől. A tavalyi ada­tok szerint 386 középiskolai ta­nár közül csak 25 volt szene­gáli. A dakari egyetemet to­vábbra is a franciák tartják kezükben, s a kormány — anyagi erőforrások hiányában — nem változtathat ezen, így a beiskolázás és a prog­ram természetesen az európai­aknak kedvez. Roppant mére­tű feladatok várnak Afrika népeire a kulturális forrada­lom útján. Ezeket nem le­het egycsapásra megoldani, s a megoldás nem a konferen­ciák, hanem a népek és a kor­mányok feladata. De a célok tisztázása, a helyzet felmérése is sokat segíthet. Soulejman N’Diaye korreferátuma az utóbbit szolgálta. — Végezetül egy utol­só kérdés: nem váltott-e­­ ki lehangoló érzést a küldöttekből a közokta­tás súlyos gondjainak­­ ilyen őszinte feltárása? — Ellenkezőleg! A kolonia­­lizmus, a népek gyarmati el­nyomásának világméretű ve­reségét jelzi, hogy ezek a gon­dok egyáltalán napirendre ke­rülhettek ilyen körülmények között. Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna. Másrészről a Szovjet­unió és a többi szocialista or­szág helyzete, példája, derűt és optimizmust sugárzott. Mindez pedig kedvezően ha­tott a konferencia hangulatá­ra, légkörére. Az elnökség ülése Szakszervezetünk elnöksége április 29-én tartotta legutóbbi ülését. Az első napirendi pont keretében megvitatásra került a szakszervezet sátoraljaúj­helyi járási bizottságának je­lentése a járásban dolgozó képesítés nélküli nevelőkről, valamint az oklevélszerző továbbtanulásban részt vevő pedagógusokról. Az elnökség a jelentés alapján sokoldalúan megvitatta a napirendi pont­tal kapcsolatos problémákat, amelyeket országosan is kívá­natos lenne megoldani. A továbbiakban tájékoztató jelentés került napirendre az iskolai és intézményi szak­­szervezeti bizottsági, illetve bizalmi választások tapaszta­latairól. Az elnökség a jelen­tést tudomásul vette. Mi lesz a papírból? Kozák Lajos felvétele Ezer pedagógus-lakás 1964-ben a négyféle pedagó­gus lakásakció háromszázzal több lakást eredményezett, mint az 1963-as esztendőben: összesen ezret. S mivel az új lakásba költözők között sok a pedagógus házaspár, az ezres szám mintegy másfélezer pe­dagógus lakásproblémájának megoldásáról ad hírt.­ ­ A mozgalom hét évvel ez­előtt 150 pedagógus családi ház építési kölcsönnel kezdő­dött. Kölcsönkerete 1964-ben a kezdetinek kétszeresére, 300-ra nőtt. Az igénybe vett kölcsö­nök száma 287, de a teljes ke­retet is ki lehetett volna hasz­nálni, ha minden megyében meggondoltan járnak el, hi­szen akkor nem került volna sor Veszprém és Bács megyé­ben a sok lemondásra és a még több cserére. A nagyobb veszteséget csak úgy lehetett elkerülni, hogy a Szolnok me­gyeiek évközben felkutatták az építkezni szándékozó peda­gógusokat, és így igénybe vet­ték a másutt visszamaradt ke­retet.­­ A lakásvásárlási akció szin­tén meghonosodott. A vásár­lások előkészítése és lebonyo­lítása 1964-ben sokkal jobb volt, mint 1963-ban és javult a vásárolt házak minősége is. A központilag biztosított 25 millió forinthoz a helyi taná­csok az 1963. évi 3 millióval szemben 9 millió forint állami támogatást adtak, és így ösz­­szesen 352 lakást sikerült vá­sárolni. Külön köszönetet ér­demel a Baranya megyei ta­nács végrehajtó bizottsága: hárommillió forintos hozzájá­rulása révén az előirányzott 10 lakás helyett 34 lakás meg­vásárlására kerülhetett sor a megyében. Meg kell még említenünk, hogy Békés­ és Nógrád megye egyenként hét­százezer, Szabolcs megye több mint ötszázezer, Heves- So­mogy­ és Komárom megye pe­dig négyszáz-négyszáz­ezer forinttal járult hozzá a köz­pontilag biztosított összeghez. A községfejlesztési alapból 250 lakás épült fel, illetve ké­szült el most tavasszal. Ezek­hez az­ építkezésekhez tizenöt millió forint állami támogatást adott a Művelődésügyi Minisz­térium. S vajon miképpen ala­kult e tekintetben a megyék rangsora? Pest megye évek óta az élen jár a lakásépítke­zésben, s tavaly is negyven pedagógusnak biztosított szol­gálati lakást, két vagy két és fél szobával és összkomforttal. Évek óta épít Vas, Somogy, és Veszprém megye is, tavaly több mint húsz-húsz lakással növelték állományukat. Belé­pett a helyi erőforrásból épít­kező megyék sorába Fejér, Borsod, Bács és Szabolcs me­gye is. Kár, hogy a két utóbbi — az egyébként valóban fenn­álló nehézségek következtében — ebben az évben már nem vállalt további építkezéseket.­ ­ A központilag kijelölt szö­vetkezeti lakások révén 140 városi pedagógus család jutott új, korszerű otthonhoz. Sajnos, egyes városokban a központi kijelölés ellenére sem sikerült a tervezett lakás­számot bizto­sítani.­­ Az elért eredmények tehát számottevőek. Ez azonban nem feledtetheti el, hogy a megkezdett úton tovább kell haladni és közös összefogással még nagyobb eredményeket kell elérni. Sok még a megol­dásra váró lakás­probléma, és a fejlődés ellentmondásos. Központilag egyik akció sem irányítható teljesen. Vásárolni csak azokban a községekben lehet, ahol van megfelelő el­adó ház. Helyi erőforrásokból csak ott építkezhetnek, ahol a községi tanácsnak van rá pén­ze , és elegendő ereje is az építkezéssel járó ezerféle ne­hézség leküzdéséhez. Családi ház építkezésére csakis ott ke­rülhet sor, ahol a pedagógu­sok anyagilag felkészültek és működési helyüket végle­gesnek tekintik. A szövetkeze­ti lakás kijelöléséhez pedig az szükséges, hogy a központi terv a városban előírja a szö­vetkezeti építkezést. Ezek a tényezők okozzák azt, hogy míg egyes helyeken —■■ mint például Pest megye dabasi járásában — az évek óta tartó építkezés eredménye­ként már nincsenek pedagó­gus-lakásproblémák, addig Hajdú vagy Csongrád megyé­ben az előrelépés csak igen kismérvű, mert kevés a meg­felelő eladó ház, és a községek nem tudnak lakásépítkezést vállalni. Beszédes példát kínál a »két szomszédvár« is: Vesz­prém és Pápa. Veszprémben évente 10 pedagógus juthat szövetkezeti lakáshoz, Pápa viszont nincs szövetkezeti épí­tésre kijelölve, itt tehát a pe­dagógusok lakásgondjai nem enyhülnek. Az 1965. évi keretek elosztá­sa megtörtént. Ismét 300 csalá­di ház építési kölcsön, 25 mil­lió forint vásárlási összeg, 150 központilag megkötött szövet­kezeti lakás­keret és 150 ve­gyes erőforrásból történő épí­téshez szükséges állami támo­gatás áll rendelkezésre. Ez összesen 850 lakást jelent. Reméljük, hogy a pedagógu­sok lakás­ügyeit szívükön vi­selő állami­ és szakszervezeti szervek segítségével az 1965. év is eredményes lesz. S. Zs. 9 's 4 % Gyerekportré Réti Zoltán rajzai

Next