Pedagógusok Lapja, 1968 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1968-01-07 / 1. szám
AZ ISKOLAI ÉLET KÉRDÉSEI Újesztendei beszélgetés Péter Ernő főtitkárral Az újesztendő alkalmából felkerestük szakszervezetünk főtitkárát, Péter Ernő elvtársat, s megkértük, hogy néhány kérdésünkre válaszoljon lapunk hasábjain. A kérésnek szívesen tett eleget. A beszélgetés szövegét az alábbiakban közöljük: PEDAODOUSOK LAPJA: Az elmúlt esztendőben pedagóguskörökben talán a leggyakrabban hangzott el az a kifejezés, hogy »iskolai demokratizmus*. Lehet-e arról beszélni, hogy az iskolai demokratizmus valóban fejlődött? PÉTER ERNŐ: Ezzel kapcsolatban sok mindenről lehetne általában beszélni. Engedjék meg nekem, hogy konkrétan arról szóljak néhány szót, milyen összefüggés van az iskolai demokratizmus és az új gazdasági mechanizmus között. Az utóbbi ugyanis — véleményem szerint — óriási hatással lesz az előbbire, bizonyos vonatkozásban a fejlődés fordulópontját jelentheti, annak ellenére, hogy az oktatás tartalmi irányításában nem mondhatunk le a korábbi, centrikus módszerekről. Nem titok, hogy az oktatásban is növekedni fog az alsóbb szervek hatásköre. Szakszervezetünk központi vezetősége a többi között ezzel a kérdéssel is foglalkozott legutóbbi ülésén, s a javaslatok egész halmaza bizonyította, hogy a központi vezetőség rendkívül fontosnak tartja az igazgatói jogkör növelését. Ez önmagában véve is az iskolai élet demokratizmusának ugrásszerű fejlődését eredményezheti, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az igazgatók jogkörével párhuzamosan növekszik az iskolai szakszervezeti bizottságok jogköre, s ezáltal jobban érvényesülhet a beosztott pedagógusok akarata, véleménye. A demokratizmus fejlesztéséhez tartozik az is, hogy központi vezetőségünk tagjait bevonjuk nemcsak a határozatok meghozatalába, hanem a különböző felmérések, javaslatok, a központi vezetőség ülései elé kerülő anyagok előkészítésébe, kidolgozásába is. Jelenleg például a pedagógusok továbbképzésének problémájával foglalkoznak központi vezetőségünk tagjai. Korábban sok félreértésre adott alkalmat az iskolatanácsok szerepének helytelen értelmezése. Volt egy olyan tendencia, amely a demokratizmus fejlesztését az iskolai szakszervezeti alapszervezetek nélkül, elsősorban az iskolatanácsokra támaszkodva akarta elképzelni. Ez a »teória« hamarosan önmagáról bizonyította be saját használhatatlanságát, s egy olyan folyamat kezdődött meg, amely minden iskolában célul tűzte ki a különböző szervezetek feladatkörének pontos meghatározását, így az iskolatanácsét is. Úgy érzem, ez helyes dolog; ezt támogatni kell, mert jó úton járunk. PEDAGÓGUSOK LAPJA: Ismét egy sokat emlegetett kifejezéssel kapcsolatban szeretnénk kérdést feltenni. Mi a helyzet jelenleg a pedagógusok túlterhelését illetően? PÉTER ERNŐ: Gondjainkra utaló kifejezéseink valóban nem sokat változnak egy-két esztendő alatt, s ez teljesen természetes. Mindenekelőtt abból következik, hogy feladataink nem kampányfeladatok, hanem hosszú távra szólnak. De a kifejezések tartalma azért állandóan változik, s megítélésem szerint ez a változás a legtöbb esetben pozitívnak tekinthető. A pedagógusok túlterhelése természetesen nem egyforma. Különbség van a vidék és a nagyvárosok között, a kollégiumok és az általános iskolák között, de sokszor különbség van ugyanabban a testületben dolgozó pedagógusok megterhelése között is. Mégis, amikor a nevelők túlterheléséről beszélnek, nekem mindig elsősorban a vidéki tanító vagy tanítónő jut az eszembe, akinek nemcsak iskolán belüli elfoglaltsága növekszik, hanem egyre jelentékenyebb szerepet játszik a falu kulturális elmaradottságának felszámolásában is. S amikor erre gondolok, egyúttal mindig az is eszembe jut, hogy ez a nemes és szép tradíció jelenlegi formájában már egyáltalán nem nevezhető teljesen igazságosnak. Ugyanis — s ebből következik a feladat — a hetvenes évek felé közelítő faluban többé már nem a pedagógus az egyetlen olyan értelmiségi, akitől elvárható e tradicionális tevékenység. Természetesen mindez csak az egyik oldala a kérdésnek. A másik az, hogy végre kell hajtanunk kongresszusunknak azt a határozatát, amely előírta a pedagógusok óraszámcsökkentésének kimunkálását. A kérdéshez tartozik pedagógus-ellátottságunk helyzete is. Statisztikailag kimutatható, hogy mennyiségileg már elegendő pedagógussal rendelkezik az ország. Csakhogy a kívánt pedagógus mennyiség ■ nem mindig ott van, ahol szükség lenne rá, másrészről egyes szákokban »túltermelés«, másokban hiány mutatkozik. Ez az oka annak, hogy a tiltó rendelkezés ellenére — amely két esztendővel ezelőtt jelent meg — minden évben képesítés nélküli nevelőket is munkába kell még állítani. Ilyen körülmények között csak támogatni tudjuk Orbán László elvtársnak, a művelődésügyi miniszter első helyettesének az országgyűlésen elhangzott felszólalását, amely kilátásba helyezi a Művelődésügyi Minisztérium új felfogásának, a pedagógusképző intézmények területi beiskolázásának megvalósítását. Ez a módszer alkalmasnak látszik arra, hogy a legkisebb helyen is megfelelő számú és szakos pedagógus működjék, továbbá hozzájárulna az élet- és munkakörülmények javításához is. Csökkentené a különböző iskolák közötti szintkülönbségeket, lehetőségeket teremtene arra, hogy kisebb iskolákból, településekről is nagyobb számban menjenek a tanulók középiskolába, majd felsőfokú oktatási intézményekbe. Az elmondottakból is világos, hogy a pedagógusok túlterhelése nagyon sok mindennel összefügg. A megoldásra irányuló erőfeszítések mellett szól azonban egy ritkábban említett nagyon fontos érv is: a pedagógusok túlterhelése kivétel nélkül minden esetben hozzájárul a gyerekek túlterheléséhez, amíg az egyik fennáll a másikkal is számolni kell. PEDAGÓGUSOK LAPJA: A pedagógiai közéletben több vita zajlott az elmúlt esztendő során. Mi ezekről a vitákról a véleménye? PÉTER ERNŐ: A viták legtöbbször hasznosak. Hozzájárulnak a nézetek tisztázásához, esetleg új, haladottabb nézetek megszületéséhez Azonban — úgy érzem — nem mindig arról vitatkozunk a legszenvedélyesebben, ami a legfontosabb. Félreértés ne essék, mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy lebecsüljem egy olyan kérdés tisztázását, mint például az érettségi. Ezt a kérdést el kell dönteni, mégpedig higgadtan, nyugodtan. De túlzottnak tartom a körülötte háborgó szenvedélyeket. A magam részéről úgy vélem, hogy nem eléggé meggyőzőek az érvek az érettségi mellett, az ellenérvek pedig alig-alig kapnak hangsúlyt. Ezért egyetlen egyet ezek közül az ellenérvek közül meg is jegyeznék: a továbbtanuló középiskolások rendszerint az érettségi után néhány nappal felvételi vizsgát tesznek a különböző felsőoktatási intézményekben, sokszor teljesen más tárgyakból, mint amilyenekből érettségiztek. Ez a kettős és — tegyük hozzál — kétirányú koncentráció egyidejűleg aligha támasztható alá pedagógiailag Állandóan figyelemmel kísérem a Fekete József elvtárs által megindított »érettségi vitát«. Így olvastam el a többi között az OPI Didaktikai Tanszékének anyagát is, amely — miután az érettségi történetét minden ellentmondásosságával feltárta — a várható következtetések levonása előtt furcsa fordulattal így összegez: »Az elmondottak alapján el lehetne jutni ahhoz a következtetéshez, hogyaz érettségi nem tölti befunkcióját, sőt káros, tehát meg kell szüntetni. "S bár meggyőződésünk, hogy ez a »szükséges rossz« előbbutóbb eltűnik a modern iskolából, adminisztratív eltörlését mégsem tartjuk helyesnek. Bizonyos tartalmi és formai megreformálás után pedagógiai, haszna lehet, jelentős szerepet tölthet be a középiskolai oktatás színvonalának emelésében.« Lehetséges, hogy a megoldás az lenne, ha az érettségit és felvételi vizsgát tudományos kimunkálás alapján — nem valamiféle harmadik utat keresve! — megpróbálnék összekapcsolni. Az előbbinél már jóval súlyosabban esik latba a hazafias nevelés problémaköre. Ennek a végső megoldása egyidejű lesz a szocialista iskola megteremtésével. De addig is: milyen szerepet játszhat a hazafiság a szocialista iskola megteremtése felé vezető utunkon? Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy rendkívül nagy szerepet. Úgy is fogalmazhatnám, alapvető szerepet. A szocializmus építését ugyanis nemcsak az értelmi belátás, hanem az érzelmi elkötelezettség is befolyásolja. Ezt az érzelmi elkötelezettséget aligha lehet kialakítani felnövekvő nemzedékünkben anélkül, hogy egyúttal elhanyagolnánk mindannak megszerettetését, ami a haza fogalomkörébe tartozik. A hazafias nevelésben a fő feladat az otthon, a családi környezet mellett az iskolára hárul. Ezt már sokszor elmondottuk, de nem elég általánosságban beszélni valamiről. Az eddigieknél pontosabban kellene tisztázni, hogy korunkban s — tegyük hozzá — határainkon belül hol kezdődik a nacionalizmus és hol az igazi hazafiság. Világosan és egyértelműen különbséget kell tenni a kettő között, hiszen csakis a világos különbségtevés hiánya eredményezhet olyan helyzetet, amelyben a magyar pedagógusok elég jelentékeny része egyszerűen idegenkedik attól, hogy hazafinak mutassa magát, mert attól tart, hogy ezért könnyen a nacionalizmus vádja érheti. Ha az elmúlt rendszernek sikerülhetett az ifjúság tízezreibe beleoltania a hamis hazafiság, a nacionalizmus eszméit, akkor mennyivel könynyebb a mi dolgunk, akiknek a haza igazi szeretetére kell nevelnünk a ránk bízott fiatalokat! A hazafias nevelésről folytatott vita tehát egyike a legfontosabb vitáknak azok sorában, amelyek jelenleg pedagógiai közéletünkben zajlanak. S itt jegyzem meg, hogy ifjúságunk hazafias nevelésének minden bizonnyal új lendületet ad majd a Magyar Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulójának megünneplése. Az erre való felkészülést mii előbb el kell kezdenünk. Ugyancsak itt jegyzem meg, hogy a pedagógia vitás kérdéseinek tisztázásában egyre többet várunk a Magyar Pedagógiai Társaságtól is. Ez a társaság nagyon ígéretesen kezdte meg tevékenységét, a további munkájával kapcsolatos várakozások tehát egyáltalán nem alaptalanok. PEDAGÓGUSOK LAPJA: Mit kivon az új esztendőre a magyar pedagógusoknak? PÉTER ERNŐ: Mit is lehet erre felelni? Azt, amit a pedagógusok egymásnak kívánnak. Nyugalmat, békét, kiegyensúlyozottabb ütemű munkát és egyre jobb anyagi körülményeket. Egyszóval: boldog úz esztendőt! IQIDOC ÚJ ESZTINDÓT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK Az oktatás helyzete Dél - Vietnam felszabadított területein A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának 7. évfordulója, december 20-a alkalmából Dinh Ba Thi, a DNFF Budapesti Állandó Képviseletének vezetője tájékoztatót tartott a SZOT székházában a szakszervezeti sajtó képviselői számára. Tájékoztatójában elemezte a Dél-Vietnami Felszabadítási Front hét év alatt elért eredményeit. Elmondotta, hogy ma már Dél-Vietnam területének mintegy négyötöd része a DNFF ellenőrzése alatt áll. A parasztok a felosztott területeken azonnal megkezdik a földművelést, és a jó talajon évente kétszer aratják a rizst. Munkatársunk kérdésére Dihn Ba Thi a felszabadított területeken folyó oktatómunkát ismertette. Elmondotta, hogy csaknem 6000 általános iskolát létesítettek, ezekbe az iskolákba 4 és fél millió gyerek jár. Az iskolások nagy részét el tudják látni írószerekkel. Középszintű tanítóképzők és felcserképző intézetek szintén működnek a felszabadított területeken. A felnőttek nagy része esti tanfolyamokra jár. A felszabadított területeken az analfabetizmust gyakorlatilag már felszámolták. Különösen elismerően nyilatkozott Dinh Ba Thi a délvietnami nők helytállásáról. Elsősorban a mezőgazdasági munkában, a gyermeknevelésben, az oktatásban és az egészségügyi munka ellátásában van nagy szerepük. Végezetül köszönetet mondott Dihn Ba Thi azért az internacionalista segítségért, amelyet a magyar nép a hazáját hősi elszántsággal védő vietnami nép iránt tanúsít, és kérte a továbbiakban is a magyar nép szolidaritásvállalása. Magasabb összeg, nagyobb lehetőség az új szakszervezeti gazdálkodási rendről Sokan nagy várakozással, mások pedig kétkedéssel tekintettek az 1968. évi költségvetés-készítés időszakában az szb-k várható gazdálkodása elé: vajon a csoportrészesedésnek 35 százalékról 50 százalékra való felemelése valóban előnyös lesz-e a bizottságoknak? Az 1967. és 1968. évi költségvetés összehasonlítása általában megnyugtató. Fejér megye bicskei járásában például a tavalyinál 16 000 forinttal nagyobb összeg áll a járási bizottság rendelkezésére. Ebből 6000 forintot máris előirányoztak a várható szülési és temetési segélyekre, 2000 forinttal megnövelték üdültetési tervüket, jutott emellett kulturális, valamint szervezési célokra is, és még így is maradt valamelyes bevételi többletük. A dunaújvárosi járásban már nem ilyen kedvező a kép. Tagdíjbevételük azonosnak ígérkezik az előző évivel, így aztán a segélyekre tervezett összeg levonása után csak mintegy 8000 forint többletük marad, ezt azonban főleg az ügyviteli kiadások emelkedése emészti fel. (A bizottsághoz csaknem 30 alapszerv tartozik, és mivel a járás igen nagy kiterjedésű, egy-egy értekezlet megtartása sok költséggel jár.) Persze, így is futja azért évenként egy kirándulásra, és jó lenne, ha a szakszervezet által kiírt pályázatokra az eddiginél több munka érkezne be, hogy a költségvetésben tervezett pályadíjakat kiadhassák. Veszprém megyében ismét másfajta tapasztalatokat szerezhetünk. A megyei székhely városi bizottságának többletbevétele megközelíti a 20 000 forintot. Ebből csaknem 8000 forintot terveznek segélyre, a különbözetet pedig teljes egészében a kulturális tevékenység bővítésére szánják. Mit találhatunk a részletes programban? Az eddiginél több színház-, opera- és hangversenybérletet, hozzájárulást a budapesti és vidéki kirándulásokhoz, nagyobb összeget a nőnapi és a karácsonyi ünnepségre meg a nyugdíjasok búcsúztatására. Bőven jut a továbbképzési előadásokra és új könyvek vásárlására is. Ismét más kép fogad a veszprémi járási bizottságon. Itt a csaknem 30 000 forintos csoportrészesedés-növekedés legnagyobb részét üdültetésre szánják. Az új balatonfűzfői általános iskola négy tantermét a nyár folyamán turistaszállásként használják majd, a felszerelés és a berendezés együtt van, s most már csak néhány kisebb beszerzésre van szükség. A várható szülési és temetési segélyek összegét természetesen nem lehet pontosan megtervezni, s így a váratlanul felmerülő kiadásokat is az alapszerveknek kell fedezniük. Másfelől azonban az első tapasztalatok máris azt mutatják, hogy a bizottságok egy részének ténylegesen magasabb összeg áll majd rendelkezésére, és ebből gazdagabb programot tudnak lebonyolítani, mint az előző években. Sz. D.