Pedagógusok Lapja, 1978 (34. évfolyam, 1-24. szám)

1978-01-14 / 1-2. szám

Jogszabályok, utasítások egy csokorban Sokan panaszkodtak, hogy a bérrendezés­ végrehajtásáról in­tézkedő rendeletek számos olyan jogszabályra hivatkoztak, ame­lyek a Művelődési Közlöny évek­­kel ezelőtti számaiban jelentek meg. Ez különösen az új intézmé­nyek vezetőinek okozott gondot. De nemcsak nekik, hanem még a szakembereknek is, hiszen az el­múlt évek során megjelent szá­mos jogszabályt ők sem igen tud­ták észben tartani. Egy helyen Most — elismerve a panasz­­kodók igazát — az Oktatási Mi­nisztérium a Művelődési Köz­löny 1977. évi 23. számában cso­korba gyűjtve ismét közzétette a pedagógusok munkaidejét, heti kötelező óraszámát, túlmunkáját és helyettesítését érintő összes jog­szabályt. A többször módosított és kiegészített 110/1986./MK. 2./ A./MM számú utasítás jelenleg is érvényben levő hatályos ren­delkezései tehát együtt, a köz­löny egyetlen számában megta­lálhatók. A pedagógusok, az intézmé­nyek vezetőinek munkáját ko­rábban megkönnyítette, hogy hosszú ideig egy közös utasítás szabályozta a pedagógusok bére­zését és munkaidejét. Az 1971- ben végrehajtott bérrendezéskor azonban, mivel módosult a bér­rendszer is, új jogszabályra volt szükség. Ám a munkaidő válto­zatlan maradt, így az 1966. évi utasításnak az erre vonatkozó része továbbra sem vesztette el érvényességét. A mostani, tehát az 1977. évi bérrendelet sem te­hetett mást. Hatályon kívül he­lyezte a korábbi bérutasításokat, de a munkaidőre vonatkozó ren­delkezéseken alapvetően nem változtatott. A szakmabeliek azt is jól tudják, hogy a pedagógu­sok óraszámának csökkentése és egyéb okok miatt 1970-ben, 1975- ben és most, 1977-ben is pontosí­tani kellett a munkaidőt, a túl­munkát, a helyettesítést szabá­lyozó alaputasítást, melyet, idő­­­közben számos tájékoztató, ál­lásfoglalás is teljesebbé tett. Ilyen körülmények közt­ senki sem csodálkozhatott azon, hogy még az elmúlt hetekben is szá­mos intézményben vagy művelő­désügyi szakigazgatási szervnél heves viták folytak a kötelező óraszámokról. Most végre rend lesz — gon­dolták az Oktatási Minisztérium illetékesei, akik korábban tett ígéretüket beváltva összegyűjtöt­ték és együttesen közreadták az eddig megjelent rendeleteket. Az öröm azonban még korai, az egységes szerkezetben megje­lent utasítás ugyanis további bo­nyodalmakat okozott. Írásban, te­lefonon, személyesen, méltatlan­kodó hangon kérdezték kartár­saink, hogyan járulhatott hozzá a Pedagógusok Szakszervezete a számos esetben elavult és sok vonatkozásban hiányos rendelke­zések megjelentetéséhez. Amit még nem lehet mos már az eddigiekből is látni, hogy jelenleg sem lehetett új munkaidő-utasítást kidolgozni, annak ellenére, hogy számos jo­gos sérelem vár orvoslásra. Min­denekelőtt azért nem, mert egy­­egy új jogszabály nem csupán az elhatározástól vagy éppen a ren­delkezésre álló időtől függ. Olyan elvi, szerkezeti és főleg anyagi feltételekre is szükség van, ame­lyek módot nyújtanak a szabá­lyozásra. Hadd igazoljam ezt az állítást egy példával. Ma még sem a csökkentett munkaidőt, sem pe­dig ennek eredményeként a két­hetenkénti második pihenőna­pot nem tudjuk biztosítani a pe­dagógusoknak. Hiányoznak hoz­zá a szükséges feltételek. Ezek sorába tartozik a 11 napos taní­tási rend alkalmazásának kiter­jesztése. Ha e téren előbbre léphetünk, akkor majd sor ke­rülhet az általános munkaidő­­csökkentésre s a jelenleginél kedvezőbb munkaidő-beosztásra is. A kéthetenkénti ciklus széles­körű alkalmazása viszont egyéb változtatásokat igényel. Elég ta­lán példaképpen arra hivatkoz­nom, hogy módosítani kell majd a túlmunkák elszámolásának je­lenlegi rendjét is. Az elmondottak bizonyára se­gítik a tisztánlátást abban, hogy az oktatást irányító szervek is szükségesnek tartják egy új, kor­szerű utasítást megjelentetését, melyre — ha a feltételek meg­érettek — remélhetően nem kell majd túl soká várni. Jelenleg azonban azzal kaptunk jelentős támogatást, hogy a hatályos ren­delkezéseket nem kell órák hosz­­szat keresgélnünk, hanem az idő­közben megváltozott szabályokat egyetlen helyen, és főként egysé­ges szerkezetben megtalálhatjuk. S ha nem tökéletes is e munka, a kívánt célt így is jól szolgál­hatja. Igazuk van természetesen azoknak, akik kifogásolják, hogy a közzétett jogszabályok szövege­zése — éppen esetenkénti ela­vultságuk miatt — többször za­varó. Ez azért van, mert a régi utasítás eredeti szövegén most sem lehetett változtatni, de min­denütt megtalálhatók utána a módosítások, a kiegészítések, va­lamint az értelmezést segítő ál­lásfoglalások, fontos tájékoztatók. Ezért egy-egy utasításrészt a he­lyes végrehajtás érdekében min­dig a maga teljességében kell tanulmányozni. Példaként érde­mes idézni a pedagógusok he­lyettesítését szabályozó 87. pa­ragrafust, melynek az (1) bekez­dése kimondja: „Annak a peda­gógusnak, aki szakszerű helyet­tesítést kötelező óraszámán felül lát el, a IV. számú melléklet­­ben szabályozott mértékű óradí­jat kell fizetni”. Ugyanakkor a közzétett hatályos szövegben se­hol sem található IV. számú melléklet, sőt az egyetlen mel­léklet is a VX. számot viseli Er­re az ellentmondásra azonban választ kapunk azonnal, ha to­vább olvassuk az e szakaszhoz fűzött kiegészítő megjegyzést, mely így szól: ,1 Az óradíj mérté­két a 201/1977./M. K. 15./OM— MüM számú együttes utasítás 1. számú melléklete szerint kell megállapítani”. Ezt a módszert célszerű követni minden más esetben is. Hosszú lenne felsorolni azokat a fontosabb szabályokat, ame­lyek végrehajtásában még sok a bizonytalanság. Néhányra azon­ban ez alkalommal is szeretném ráirányítani a figyelmet. Néhány fontos szabály Az utasítás felsorolja, hogy a pedagógus 48 órás munkaidejé­ben­­— a tanítási és foglalkozási kötelezettségen kívül — milyen egyéb tennivalókat köteles elvé­gezni. Ez a lista azonban soha­sem volt teljes. Így a pedagógu­sok feladatainak meghatározása­kor mindig figyelembe kell ven­ni az egyes rendtartásokban és egyéb jogszabályokban foglalta­kat is. Ezzel kapcsolatban arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy a pedagógusnak a heti kötelező óraszámon túli teljes munkaide­je értelemszerűen minden okta­tási intézményre vonatkozik. Az utóbbi időben sok gond adódott a vezetők heti kötelező óraszámának meghatározásakor is. Ezért a most közzétett utasí­tás újra tartalmazza a vezetők és helyetteseik kötelező óraszámá­nak megállapítására vonatkozó általános és különleges szabá­lyokat, amelyeket az eredeti jogszabály hatályon kívül helye­zett, bérre vonatkozó részében találhatták meg korábban. A pedagógusok túlmunkájával kapcsolatban külön is ki kell emelnünk a II. paragrafust, mely szerint a munkaviszonyban álló pedagógusnak, a munkahelyével azonos helységben működő és azonos felügyeleti szerv irányí­tása alá tartozó bármely alsó- és középfokú oktatási intézmény­ben a heti kötelező óraszámon felül megtartott órája, valamint egyéb díjazandó oktatási tevé­kenysége túlmunkának minősül. Itt utalok vissza a már idézett helyettesítési szabályra is, mely szerint a helyettesítést minden esetben díjazni kell, ha azt a pe­dagógus a heti kötelező óraszá­mon felül teljesíti. A díjazás nem függhet attól, hogy a he­lyettesített pedagógus milyen cí­men van távol munkahelyétől. Elég gyakori az is, hogy a túl­munkára (81—86. paragrafus) és a helyettesítésre (87—93. parag­rafus) vonatkozó rendelkezése­ket a gyakorlatban összekeverik. Bízom abban, hogy e rövid tá­jékoztató is segít eloszlatni a megjelent utasításokkal kapcso­latos kételyeket, s hozzájárulhat az intézkedések törvényességé­hez. Pethő Géza 2 Pedánsok lapja Egi­tts­­ a gyermekért Az utóbbi években a közokta­táspolitikai párthatározat, a SZOT és az Oktatási Miniszté­rium irányelvei alapján az isko­lák társadalmi kapcsolatainak formái és módszerei sokat gazda­godtak és jóval tartalmasabbakká váltak. Az üzemek, a vállalatok, a ter­melőszövetkezetek önzetlen se­gítsége nélkül elképzelhetetlenek lettek volna például az elmúlt és a jelenlegi ötéves terv nagyará­nyú óvodafejlesztési sikerei, s az iskolaépületek, a csapatotthonok, a nyári táborok működési feltéte­leinek javításáért, karbantartá­sáért, állaguk megóvásáért is so­kat tettek és tesznek az üzemek és a vállalatok. Az iskoláknak nyújtott anyagi segítség azonban nem helyettesít­heti, nem pótolhatja az iskola és a társadalom együttműködését a nevelő munkában. Éppen ezért roppant jelentős az a kezdemé­nyezés, hogy számos iskola a szülők munkahelyével is folya­matos kapcsolatot tart: a pedagó­gusok a munkahelyeken is meg­keresik a szülőket, nevelési ta­nácsadást tartanak, segítséget ad­nak a gyermekek neveléséhez. A gyerekek többsége, 70—80 százaléka 13—14 éves korában pályát választ, szakközépiskolába vagy szakmunkásképző iskolába jelentkezik. Kézenfekvő, hogy az iskola üzemi kapcsolatai számos lehetőséget teremtenek a gyerme­kek megalapozott pályaválasztá­sához. Az üzemek nyújtotta segítség, az iskolák tárgyi feltételeinek ja­vítása, fejlesztése kapcsán lehető­ség nyílik arra is, hogy a munka társadalmi értékét felismertessük a gyerekekkel s a munkáshivatás megbecsülésére neveljük őket. Örvendetes és követendő példa, hogy jó néhány szocialista brigád a gyerekekkel együtt végzi el a javító, karbantartó, parkosító munkát, közösen készítenek játé­kokat, szemléltető eszközöket. Így jött létre például Tatabányán a pihenő- és úttörőpark, s így ké­szültek játékok és szemléltető eszközök a martfűi brigádok és úttörők közreműködésével a nap­közisek számára. Általánossá vált, hogy a gyere­kek a szünidőben, illetve az őszi betakarítás idején tömegesen kapcsolódnak be a termelőmun­kába. Ha az üzem, a termelőszö­vetkezet gondosan előkészíti és megszervezi ezt, akkor a jó ta­pasztalatok vonzóvá tehetik a fia­talok szemében az üzemek életét, de véglegesen kedvüket szegheti, ha csak a legkellemetlenebb és a legigénytelenebb teendőket vé­geztetik velük. A gyümölcsöző, értelmes munka élményén kívül roppant hasznos az is, ha a gye­rekek az üzem közéletével, a de­mokratikus fórumok tevékenysé­gével megismerkedhetnek, részt vehetnek a sport- és kulturális összejöveteleken. Az üzemi szakkörök sok érté­kes lehetőséget tudnak nyújtani a gyermekek személyiségének, te­hetségének kibontakoztatásához, szabad idejük hasznos eltöltésé­hez is. Hogy példát említsünk: a Kisújszállási Fehérneműgyár vagy az Alföldi Forcellángyár szakköreiben részt vevő fiatalok közül bizonyára sokan jegyzik el magukat egy életre az itt megis­mert szakmával. Az „Egy üzem — egy iskola" elnevezéssel indult és egyre bő­vülő megmozdulások kiemelke­dően lényeges tényezője a moz­galmi, politikai együttműködés. A szakszervezetek, a pártoló tes­tületek, a szocialista brigádok sok helyen tartalmas, rendszeres együttműködést alakítottak ki az úttörőkkel. Segítik őket az expe­­díciós akciókban, a honvédelmi napok megszervezésében és lebo­nyolításában, a nyári táborozás céljára rendelkezésükre bocsátják üzemi üdülőiket, meghívják a gyermekeket ünnepségeikre, él­ményszerű előadásokat tartanak nekik. Fontos, hogy mindez a jövőben általánosabb legyen, hi­szen az úttörőcsapatoknak a mai­nál több társadalmi segítségre van szükségük. Kevés például az ifjúmunkás az úttörővezetők kö­zött. Jobban lehetővé kell tenni a gyerekek számára a művelődési házak, könyvtárak látogatását is, s jobban be kell vonni őket az öntevékeny művészeti együttesek munkájába. Ehhez vonzó, válto­zatos programra van szükség, s ez ma még nem általános. Szeren­csére számos jó példát is látha­tunk. Az ÉDOSZ Szeged Tánc­együttesének például 28 úttörő­csapattal van rendszeres kapcso­lata. Az együttes tagjai nagy lel­kesedéssel oktatják a 6—14 éve­seket néptáncra, a népi hagyomá­nyok szeretetére. Szakszervezeti bizottságaink mindenütt szorgalmazzák egy vagy több üzem és egy-egy isko­la hosszútávú, kétoldalú szerző­désének megkötését és ennek fo­lyamatos valóra váltását. Rózsa Zoltánná Az áldozatos munkáért Már hagyomány, hogy szak­­szervezetünk elnöksége minden év végén baráti találkozón köszö­ni meg azoknak a szakszervezeti tisztségviselőknek és társadalmi aktivistáknak­ a munkáját, akik a mozgalomban kiemelkedő érde­meket szereztek. Erre az elmúlt esztendőben de­cember 19-én került sor a Fáklya klubban. Az elnökség nevében dr. Voksán József főtitkár köszöntötte a mintegy hetven meghívottat, majd a jutalmakat adta át. Hár­man a Szakszervezeti Munkáért Oklevelet kapták meg: dr. Jaki Lászlóné, a Budapesti Tanítókép­ző Főiskola szb titkára, Marton László, a jászalsószentgyörgyi ál­talános iskola tanára, megyei rajz­szakfelügyelő, valamint dr. Sávo­lyi Istvánné, az OTP főelőadója. Nyugodt, jó pihenést! Országszerte sokan ismerik azt a képünkön látható derűs tekintetű, öses ha­jú férfit, akinek mellére az Elnnöki Tanács adományozta kitüntetést, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát tűzi föl dr. Voksán József, szakszervezetünk fő­titkára. Dénes Imre ő, aki 1945 óta dolgozik a szakszervezeti mozgalomban, eleinte a SZOT, majd szakszervezetünk gépkocsivezetőjeként. Sok minden változott az elmúlt évtizedek során, cserélődtek a kocsik, új meg új munkatársak áll­tak a régiek helyére, Dénes Imréből is hovatovább illitó bácsi lett, de a roha­nó, egymás sarkába tipró esztendők sem tépázták meg az ő nyugalmát, m­un­­kakészségét, humorát és emberi közvetlenségét. Érthető, hogy ahol csak meg­fordult, mindenki, mindenütt nagyon kedves ismerősként köszöntötte. Ha útjainak kilométereit összeadnánk, az többszörösen körülérné a földet. Fárasztó, hosszú utazás volt, amit megtett, ha kellett, nappal vagy éjjel, forró nyárban és dermesztő télben, ahogy a szolgálat hozta. Eljött az ideje a meg­érdemelt pihenésnek. Valamennyi szakszervezeti tag nevében kívánjuk, hogy töltse egészségben, derűsen Dénes Imre a nyugalom esztendeit, kedves családja és az őt mindig visszaváró munkatársak szeretetétől övezve. — i —­s Múzeum Csillebércen alig fordult meg nálunk jelesebb külföldi vendég, aki ne járt volna a csillebérci fák alatt. Az idő múlásával „új csodák” épültek, érthető tehát, ha ezek fe­lé fordult a figyelem, s Csille­bércről kevesebbet hallottunk. Pedig 1968 és 1973 között szinte teljesen újjászületett a tábor: a romantikus sátrak és a favázas színek helyébe állandó panelhá­­zikók és nagyméretű épületek nőttek. A tábor feladatköre is gazdagabb lett: a gyermektábo­­r­oktatás mellett egyre jelentősebb szerepet kapott itt a felnőtt úttö­­rővezetők képzése. A 30. évforduló alkalmából szü­letett meg a gondolat, hogy jubi­leumi programként állandó jelle­gű csillebérci helytörténeti gyűj­teményt kellene létrehozni. Mi­vel azonban az eseményekben gazdag három évtized során nem folyt rendszeres tábortörténeti gyűjtőmunka, a szervezőknek most ,elég nehéz a dolguk. Bár az anyaggyűjtésre több felhívás lá­tott napvilágot — igaz, csak szű­­kebb úttörővezetői berkekben —, ezek eddig elég sovány ered­ménnyel jártak, mivel a régebben Csillebércen dolgozók, táborozók nagy része időközben „kinőtt” az ifjúsági mozgalomból, és így a megkeresés el sem érhetett hoz­zájuk. Legtöbbjüknek már csak nevére emlékeznek hajdani „ve­terán” társaik. Remélem, hogy a Pedagógusok Lapja olvasói között akad jó né­hány egykori „csillebérci”, aki kedves emlékei közt őriz a tá­borról tárgyi vagy írásos doku­mentumokat, illetve résztvevője volt olyan érdekes tábori esemé­nyeknek, amelyeket érdemes len­ne bemutatni, leírni, megőrizni és — esetleg másolat formájában — közkinccsé tenni a helytörténeti gyűjtemény tárlaiban. Az évforduló alkalmából meg­nyíló állandó kiállítás természe­tesen inkább csak nyitánya, sem­mint befejezése kíván lenni a gyűjtőmunkának. A tábor tehát továbbra is várja a jelentkezése­ket, az újabb dokumentumok fel­ajánlását.. A tábor címe változat­lanul: 1121 Budapest, Konkoly Thege u. 21. Dr. Tóth József A Csillebérci Vezetőképző és Úttörőtábor 1978 nyarán ünnepli fennállásának harmincadik évfor­dulóját. Harminc évvel ezelőtt,­ 1918 ta­­vaszán­ nyarán az egész ország figyelemmel kísérte a tábor és vele együtt az úttörővasút építé­sét. Szinte a magyar úttörőmoz­galom jelképévé vált ez a két in­tézmény. Ez is magyarázza, hogy

Next