Pedagógusok Lapja, 1983 (39. évfolyam, 1-24. szám)
1983-01-15 / 1-2. szám
ító * A szervezési és káderosztály egy napja PCSÍ HiegyeliZilállíOlIUSNI A következő hónapok során bemutatjuk szakszervezetünk központjának egy-egy osztályát egy munkanap tükrében. Abban a reményben tesszük ezt ,hogy olvasóink jobban megismerik mozgalmunk szerteágazó feladatait, kapcsolatait az állami, társadalmi szervekkel, valamint szüntelen erőfeszítéseit a mintegy kétszázhetvenezres tagság érdekében. Az osztályok bemutatási sorrendje nem jelent fontossági sorrendet, hiszen tennivalóik a napi munka gyakorlatában szinte elválaszthatatlanok egymástól, csak tökéletes összhangban végzett tevékenységgel szolgálhatják, segíthetik eredményesen a választott tisztségviselőket és a testületeket — a bizalmiaktól a szakszervezet kongresszusáig. A Pedagógusok Szakszervezetének egyemeletes, Gorkij fasori székházát sokan ismerik az országban. Májusban lesz huszonöt esztendeje, hogy ebbe az épületbe költözött a központ — az Írószövetséget váltva föl. A hajdani villa természetesen többször voltmár felújítva, kisebb-nagyobb átalakításokra is sor került, úgyhogy aligha igazodna el benne egykori tulajdonosa, Fellner György, az 1930-as, 1940-es évek ismert óbudai szeszgyárosa. Az épületben a hét minden napján sokan fordulnak meg az ország különböző részeiből, noha általában a hétfő az, amikor a központ hat osztályának mind a huszonhét munkatársa — beleértve a főtitkárt, a két titkárt és az osztályvezetőket is — bent található. Más napokon ugyanis ők utaznak az egyik vagy a másik megyébe a mozgalmi munkát segíteni, tapasztalatokat gyűjteni, előadásokat tartani, a tagság ügyes-bajos dolgait intézni. Január első hetében sokan kopogtattak be a szervezési és káderosztályra is, s bár az ide betérők problémáinak megoldása talán egy másik osztálynak a területéhez tartozott, mégsem kellett csalódottan távozniuk. Az osztály vezetője, Ágoston Jánosné szerint azért nem, mert az országos központban a beosztásától függetlenül mindenki vezető, csakúgy, mint a pedagógus egy intézményen belül az iskolai osztályban. Tehát saját szakterületén kívül átfogóan ismernie kell a mozgalgalmi munka valamennyi tennivalóját is, legalább annyira, hogy tudja, melyik könyvet kell fellapoznia, kihez kell fordulnia egyegy kérdés kapcsán. Enélkül saját feladatát sem tudja megfelelő hozzáértéssel elvégezni. Az osztályon hatan dolgoznak: egy vezető, egy helyettes, két politikai munkatárs, egy ügyvitelellátó és egy adminisztrátor. Nyilvánvaló, a szakszervezet fő feladatait a kongresszus határozza meg, amelyeket tanévenkénti teendőkre a választott, legmagasabb szintű testületek (a központi vezetőség és az elnökség) bontanak le. A feladatok végrehajtását ezeknek az operatív szerve, azaz a központi apparátus segíti, irányítja a titkárság megbízása, felügyelete révén. Természetesen ez az alapja a szervezési és káderosztály évi munkatervének is. A legfőbb tennivalókat Ágoston Jánosné osztályvezető így összegzi: — A többi osztállyal összehangoltan a választott testületek munkáját segítjük, mi fogjuk öszsze a mozgalom határozatainak szellemében a megyei területfelelősök, az instruktorok tevékenységét, és tőlünk függ jórészt az is, hogy a mozgalmi tisztségviselők személyi kérdéseit szabályzó, úgynevezett káderpolitikai elvek megvalósításához szükséges feladatokat mindenütt egységesen hajtsák végre, emellett az apparátus személyzeti munkáját szintén mi végezzük. A mi feladatunk továbbá, hogy figyelemmel kísérjük a mozgalmi munka folyamatosságát, és vizsgáljuk, hogy miként élnek tisztségviselőink a szakszervezeti jogaikkal, azok gyakorlása során milyen gondok vetődnek föl, s hol, miben kell segítenünk őket vagy a különféle szervezetek, testületek munkáját. Mindezeknek a feladatoknak természetesen csak úgy tudunk eleget tenni, ha szorosan együttműködünk a központi szervezet többi osztályával, a SZOT-tal és a szakszervezetek megyei tanácsaival, illetve egy-egy téma kapcsán az illetékes állami partnerekkel, ezen kívül valamenynyiünknek van egy-egy sajátos részterülete, aminek ő a legfőbb felelőse. Éppen most állítottuk össze a munkatársak új,,ügyrendjét”, mert a gyakorlat ébresztett rá bennünket arra, hogy a régi elavult. Jóval nagyobbak ma már a követelmények az itt dolgozókkal szemben, tehát munkakörüket is szélesebben kell értelmezni, mint korábban. * —■ Szerencsére jó kollektíva alakult ki nálunk — veszi át a szót az osztályvezető helyettese, Zachár László —, ami annak is tulajdonítható, hogy lényegében egyszerre kezdtünk dolgozni itt, az osztályon. A kongresszus óta vagyunk így együtt, s közösen alakítottuk ki munkamódszereinket, segítettük és segítjük egymást a naponkénti feladatok minél pontosabb megoldásában. Például az általános helyettesi munkám mellett az instruktorok munkáját szervezem és fogom össze, de ehhez szükség van minden osztály, minden munkatársának a segítségére. Egy másik konkrét feladatom, a tisztségviselők továbbképző tanfolyamainak megszervezése. A tavaszi szünetben Balatonfüreden tartjuk a megyei bizottságok tagjainak és szakterületi úgynevezett reszortfelelőseinek a háromnapos továbbképzését, a mozgalom előtt álló időszerű feladatokról. Mindez időigényes szervező-egyeztető munkát igényel. Készülünk a kongresszus óta eltelt időszak, a félidő, tapasztalatainak összegyűjtésére, elemzésére is, amely a központi vezetőség májosi illésének a témája lesz. Az előterjesztés tervezetének az előkészítéséért mi vagyunk felelősek. — Az én tennivalóm például annak nyomon kísérése — veszi át a szót Istvánffy Lórántné —, hogy a szervezeti sruktúra menynyire szolgálta ez idő alatt a mozgalmi munkát, s miként alakult az együttműködés az alapszervezetek és a munkahelyi szervezetek, valamint az állami és társadalmi szervek között. Jórészt kollégáim segítőkészségének köszönhető, hogy noha csak két esztendeje vagyok köztük, hamar beletanultam a munkaterületembe. Sokat köszönhetek annak is, hogy időközben elvégeztem a SZOT Központi Iskolán egy tízhetes vezető-továbbképző tanfolyamot. De végül is számomra a biztonságot az instruktori munka adta meg, hiszen szakmaimozgalmi ismereteimet a gyakorlatban, Győr-Sopron és Fejér megyében bővíthetem. Szerteágazó munkaterületemből kedvelt feladatom a munkahelyi demokrácia fejlődésének nyomon kísérése. Módszeresen gyűjtöm és adom tovább a hasznosítható tapasztalatokat. — Persze, sorolhatná Judit a többi feladatát is — jegyzi meg Árok Antal, az osztály „személyzetise” — hiszen ő szerkeszti s készíti elő megjelenésre a felsőszintű testületek határozatait, az Elnökségi Tájékoztatót, s szólhatott volna még a taggyűlések, rendezvények szervezéséről, előkészítéséről is, amit éppen ma is csinál. — Azért te sem panaszkodhatsz — dobja vissza a labdát Istvánffyné. — A kádermunka, a kitüntetések, a minősítések állandó figyelemmel kisérése nem könnyű és nem is hálás feladat. — Lehet, hogy nem hálás, de nagyon érdekes — védi meg munkaterületét Árok Antal. — Különösen a kitüntetések előkészítése jelent nagy gondot, azért, mert a mintegy húszezer, többnyire társadalmi munkában dolgozó tisztségviselőhöz képest viszonylag kevés az egy évben adható kormánykitüntetés. Lelkiismeretfurdalást okoz, hogy sokan, akik hosszú ideje kiemelkedő szakmai és áldozatos mozgalmi munkát végeznek, ma még nem mindenütt kapják meg a megfelelő erkölcsi elismerést. A szakszervezeti kitüntetésekkel éppen ezért igyekszünk jól sáfárkodni, évente háromszázat adományozunk oda. Persze nem könnyű terep a kádermunka sem. Viszonylag széles az aktív munkatársak utánpótlási bázisa, tervünkben hetvenkét ember szerepel, közülük hatvan társadalmi tisztségviselő.. Csak hát menet közben többükről, kiderül, hogy másfelé vezet az életútjuk. — A mi osztályunk feladata, történetesen az enyém, a szokásos évi mozgalmi statisztika öszszeállítása — sorolja tovább a teendőket Borgyos Endréné, a központ ügyvitelellátója, aki talán a legrégebben, mintegy harminc esztendeje a pedagógusszakszervezet munkatársa. — Most postázom a megyei bizottságoknak az adatkérő lapokat, február végéig kell visszajuttatniok. Sajnos, az adminisztrációs munkát növeli az adatlapok kérdéseinek kizárólagos „vállalatszemlélete”, ezért nekünk külön magyarázó levelet kell mellékelnünk hozzá, melyik pontját hogyan kell értelmezni. Jó lenne, ha ezek a gyűjtőívek legalább zárójelben utalnának a nem termelő ágazatok sajátosságaira is. Ez azért is nehéz, mert több, más időigényes feladatom is van. Én tartom nyilván például a szakszervezetünkhöz tartozó valamennyi függetlenített tisztségviselő, felsőszintű testületi tag személyi adatait, összesen mintegy 800 emberét. Ahogy elnézem, az osztály egyetlen adminisztrátora, Halász Lajosné sincs irigylésre méltó helyzetben, van úgy, hogy reggeltől estig megállás nélkül veri a gépet, iktat, postáz és telefonál. Az osztálynak, hogy Erzsiket gépeld le a központi vezetőség anyagét,i1 rendezvénytervet, vagy éppen, miként ma is, az eseménynaptárat. Ilyen,kor persze a sürgősségi sorrend a döntő. — Szeretem amit csinálok — mondja munkájáról. — Akkor érzem jól magam, ha nem kell tétlenül ütnöm. Ha mégis van egy kis időm, azt keresem, hogyan lehetne könnyebbé tenni a mindennapi feladatok elvégzését. Egyetlen kérdést tettem fel az osztály valamennyi munkatársának, mielőtt elbúcsúztam volna tőlük. Az új esztendőben mi az, amit nautikájukban szeretnének megvalósítani? Noha nem beszéltek össze, a válaszuk igencsak egyforma volt: minél többször eljutni a tagsághoz, és több idő jusson önképzésre, művelődésre, az emberi kapcsolatok ápolására. Gy. Szabó Éva 2 Phlarusok lapja A megyei bizottságok az évi tagdíjbevétel mintegy 20 százalékával gazdálkodnak, az alapszervezetek 50 százalékos csoportrészesedését is figyelembe véve a tagdíjbevétel 70 százalékával tehát a területi szervek rendelkeznek. Mire akarja a Pest megyei bizottság 1983-ban a rendelkezésére álló, mintegy másfél millió forintot felhasználni? Szóljon erről Haness László titkár! Több mint 600 ezer forintot a megyei bizottság működéséhez szükséges személyi, dologi és a munkánk közvetlen végzésével kapcsolatos kiadások emésztenek fel, de a pénz nagyobb hányadát szociális célokra fordítjuk. Csaknem egy évtizede vásároltunk Ábrahámhegyen egy négyszobás üdülőt, ahol nyáron pedagóguscsaládokat, az elő- és utóidényben pedig nyugdíjasokat üdületünk. 1983-ban el kell végeznünk az üdülő csatornázását és a közvetlen vízpart megépítését. Tagságunk megszerezte ezt a meghitt üdülőt. Igaz, étkezést helyben nem tudunk adni, de a közeli vendéglőben megszerveztük a napi kétszeri étkezést. Részt kívánunk venni a központ által meghirdetett, a szarvasi kemninatelnen létesítendő faház felépítésében is, szentendrei járásunk pedig Zalakarosin kíván üdülésre alkalmas lehetőséget teremteni. Törekvésüket támogatjuk. Évenként megkeressük a nagycsaládosokat időseket, valamint régi aktíváinkat, akiknek segítséget adunk.. Az Entvös-alavisenél,neketalanszervezeteink folyóaítják, természetesen a befizetett felajánlási összegek arányában. Kiemelem a ráckevei forrást, ahol a tagjág háromnegyed része vállalta az 5 10 forintos Eötvits-alapi befizetéseket. Gazdag a kulturális programunk is. A képesítésnélkülieknek Vácott a megyei kabinet szervez egy-két hetes tanfolyamokat. Részükre színházlátogatási és kirándulási lehetőségeket is biztosítunk. Megyénkben öt klubszoba működik: Vácott, Cegléden, Gödöllőn, Kerepestarcsán és Szentendrén. Ezeknek a tevékenységét, a különböző vetélkedők megtartását, a kirándulásaik szervezését is segítjük. A ceglédi énekkar nőtagjainak új, ünnepélyes ruhákat vettünk. Kétévenként kiállítást rendezünk a képzőművész kollégák műveiből. De gondolunk a vers- és prózamondókra, a színjátszókra és a fotósok táborára is. Jövőre tovább gazdagodik sportprogramunk, az „Olimpiai napok” keretében megyei sporttalálkozókat szervezünk. Télen sakk-, asztalitenisz-, lövészeti és kosárlabdázó-találkozókat rendezünk. Nyáron a labdajátékok, a tenisz és a kispályás foci lesznek műsoron. A megyei találkozót Vácott tartjuk. Természetjáró-találkozó is lesz, őszi túra a Börzsönyben, téli a Pilisben. Dunaharaszti nagyközség Cserkeszőlőn, a Fóti Gyermekváros Káptalanfüreden rendelkezik üdülővel. A program lebonyolításának a segítését az teszi lehetővé, hogy a taglétszámunk csaknem 19 ezer fő. Sajnos, a szervezettségünk kissé visszaesett. Nem sikerült mindenütt a tanév kezdetekor munkába álló kollégákat, fiatalokat beszerveznünk. Azután a GAMESZ- ek megalakulásával is többen kiléptek tőlünk, ez a tagdíjbevételünket csökkenti. Végül hadd jegyezzem meg: szeretnénk elérni,, hogy megyénkben a Pedagógusok Lapjának még több egyéni előfizetője legyen. Dr. Szigetvári Dénes munkatársai gyakran sorban áll-Pécsi hagyománykutatók Vajon ki merné azt mondani, hogy kár a napi eseményeket feljegyezni és megörökíteni az utókor számára? S mivel az események lejegyzése sokszor nem történt meg, nehéz utólag tiszta képet alkotni. S ha voltak is ilyen feljegyzések, nem lettek-e az enyészeté? Bizony azé lettek. Ilyenek sok esetben az iskolák államosítása előtti iratok, gyakorta még az anyakönyvek is. De hasonló sorsra jutottak egyes iskolák iratanyagai a körzetesítés során vagy esetleg egy szúrágta szekrény mélyén porosodnak, egerek rágják őket — mindenkitől elfelejtve. Aztán egyszercsak előkerülnek, hozzáértők által a megfelelő helyre téve — vagy papírzúzdába jutnak. Ezért a pedagógus-szakszervezet Baranya megyei bizottsága, a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztálya, a Megyei Levéltár és a Nevelők Háza közös szervezésében megalakult a Pedagógus Hagyományőrzők és Kutatók Munkaközössége. Célként tűzték ki, hogy felkeresik azokat a kollégákat, akik még emlékeznek a pedagógusok felszabadulás előtti életmódjára s a nagy „sorsforduló” idejére, az államosításra. Ösztönzést adott a Néptanítók című film is, melynek szereplői részben ma is Baranyában élnek. De a kutatás kiterjed arra is, hogy megmentsenek olyan tárgyakat, eszközöket, melyeket az iskoláktanulói, nevelői használtak vagy maguk készítettek.. Az újonnan alakult bizottság igyekszik feltárni mindazt, ami az idők során egy-egy ma már pusztuló, elnéptelenedő baranyai falucskában történt, amelynek „lámpása” a tanító volt. Ma még akadnak, akik pontos és fontos tényekkel, adatokkal tudnak szolgálni. Olyanokkal, melyek az egyetemes magyar oktatásügy alkotó "elemei voltak a" maguk idejében. A megalakult munkaközösség érzi, hogy nagy felelősséget vállal mánk programjának már a körvonatozásával is. Ez jut kifejezésre abban is, ahogyan a kisebb csoportok egy-egy részterületen dolgozni, tevékenykedni kívánnak. Kiss József Egy sima, egy fordított A RÉGI IGAZGATÓRÓL leváltása után pár hónappal X. kolléga: ,Én bátran meg merem mondani mindenki előtt, hogy az igazgató kartárs semmibe vette a munkahelyi demokráciát. Mindig csak neki lehetett igaza. Mások véleményével nem törődött, az egyéni kezdeményezéseket hatalmi szóval elfojtotta. Túlórákat, jutalmat csak acsendes" embereknek adott. Kiabált a beosztottjaival. A munkaköri kötelességét sem teljesítette, órákat alig látogatott. Reprezentálni szeretett. Mutogatta magát az ünnepi emelvényeken. Megmondom őszintén, mert ami a szívemen, az a számon: jó, hogy leváltották.” AZ ÚJ IGAZGATÓRÓL, kinevezése után pár hónappal, X. kolléga: „Én régebben is őszintén meg mertem mondani a véleményemet. Nem szoktam mérlegelni, hogy ebből lesz-e hátrányom vagy sem. Most is megmondom hát nyíltan, így szemtől szembe, hogy az igazgató kortárs gyökeres változást hozott. Határozottan tud dönteni. Ha ő megmond valamit, az meg van mondva. Ott már nem kell bizonytalankodnunk, megcsináljuk. Egy-két rövid mondat, és már tudja is az ember, hogy mit kell tennie. Érthetően, hangosan beszél, mintegy elejét véve minden félreértésnek. És milyen jól ismeri a testületünket! Tudja, hogy ki menynyit ér. Jól látszik ez a túlórák elosztásából, jutalmazásból. Nem acsendes emberek a kedvencei. Itt igyek például én, aki a múltkor is bebizonyítottam: merek véleményt mondani. Lett belőle hátrányom? Ugye, hogy nem? Túlórám is van elegendő, és a jutalmazásból se maradtam ki. teszem tehát a bátorságot, hogy igazgató kartárs helyett viszautasítsam az előttem szóló kolléga vádaskodását. Hogy tudott volna az igazgató kartárs órákat látogatni? Képzeljék el, mennyi a teendője! Hogy mást ne mondjak: különböző gyűlésekre kell járnia, s képviselnie kell iskolánkat más szervek előtt i ez nekünk nem mindegy, kartársaim! Végezetül kimondom, mert arai a szívemen, az a számon, hogy igazgató kartársamnál rosszabb főnökünk sohase legyen.“’ Virányi György tió (