Pedagógusok Lapja, 1989 (45. évfolyam, 1-24. szám)
1989-01-20 / 1-2. szám
45. ÉVFOLYAM, 1-2. SZÁM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA 1989. JANUÁR 20. •ARA: 5 FT ÜLÉSEZETT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG Ez év májusára összehívták a szakszervezet XIII. kongresszusát Rendhagyó, központi vezetőségi ülést tartott január 5—6-án Budapesten, az Építők Székházában a Pedagógusok Szakszervezete. A kétnapos tanácskozásra nemcsak a testület tagjait hívták meg, hanem — mintegy 160 ezer szakszervezeti tag képviseletében — 64 alapszervezeti titkárt is, tekintettel arra a hat napirendre, amelynek mindegyike lényegében a mozgalom megújulásával volt kapcsolatos. Az első vitaanyag — az 1989. évi költségvetést tárgyaló országgyűlésnek a közoktatást érintő döntéseit minősítő állásfoglalása a pedagógus-szakszervezet történetében először került vezetői testület elé. A kv méltányolta a kedvező intézkedéseket, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a legfontosabb, a 40 százalékos alapbéremelés az idén nem valósul meg, ezért ezt a követelést nem lehet a napirendről levenni. A központi vezetőség ezután kimondta, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének XIII. kongresszusát az eredetileg tervezettnél előbb, ez év májusára össze kell virni. A testület elfogadta az elnökségnek a XIII. kongreszszus előkészítésére és választási határozatára szóló javaslatát. A szakszervezet megújulása érdekében felhívással fordult a pedagógusokhoz, az oktatásügy dolgozóihoz, és a tagság elé vitaanyagot bocsátott a közoktatás helyzetéről és igényeiről. A tanácskozás második napján tárgyalta a testület az idei szakszervezeti költségvetés tervezésének szempontjait, illetve a Pedagógusok Szakszervezete érdekérvényesítő munkájának eszközeit. A költségvetés kapcsán több mint négyórás, éles vita alakult ki az alapszervezetek részesedéséről a tagdíjbevételekből. Végül a kv úgy döntött, hogy az alapszervezetek részesedése a korábbi 50 százalékról 65 százalékra emelkedjék. A testület ragaszkodott ehhez az arányhoz, még annak tudatában is, hogy így kevesebb támogatás jut a SZOT és a központi vezetőség számára. A központi vezetőség számba vette az érdekérvényesítő munka során alkalmazható alapvető eszközöket is. (Az ülésről a részletes tudósítást és az elfogadott dokumentumokat lapunk mellékletében adjuk közre.) Miért utasították vissza Pécsett a tanárok a november 7-i jutalmat? Lemondott a november 7-i jutalmáról Pécsett a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola hatvan tanára. Elhatározásukat azzal indokolták, hogy a kiosztható összeg egy főre jutó hányada megalázóan csekély, a jutalomkeret semmiféle differenciálást nem tesz lehetővé. Mindezt állásfoglalásban fogalmazták meg, ezt aláírták, s eljuttatták a Baranya Megyei Tanács művelődési osztályához. „Tudjuk, hogy a jutalom nem jár, de ez a minimális összeg (magasabb fizetésű, idősebb pedagógusoknál nettó 700-800 Ft) az egyévi munkát nemhogy elismerné, és a jutalmazottak iránt a tantestület többi tagjának megbecsülését idézné elő, inkább elkeseredést, munkánk lebecsülésének érzését, egymás iránti bizalmatlanságot, a közösség megosztását eredményezi”. A Széchenyi gimnázium és szakközépiskola tanárai — hetükkel beszélgettünk az igazgatói irodában — elmondták, hogy először a pedagógusnapi jutalmak kiosztásakor döbbentek rá, milyen hatással van az új adórendelet az amúgy is szerény jutalmakra. A keret eleve csekély volt: „Ebben a helyzetben nem tartalmi, hanem matematikai megosztást kell végezni ahhoz, hogy valaki minimális nettó öszszeget kapjon. Van, aki pedagó- gusnapon sem kapott, az előbbi okok miatt, pedig javasolták.” — Hogyan született meg az elhatározás, hogy visszautasítják a jutalmat? — Iskolánkban a munkaközösségek döntenek a jutalmak öthatodáról, az igazgató az egyhatodáról és ez az előterjesztés kerül az iskolavezetés elé. De hogyan lehet bruttó 9000 forintot szétosztani egy hattagú munkaközösségben, amilyenben én is dolgozom? kérdezi Újvári Lászlóné magyar—orosz szakos tanár, az iskolai szakszervezeti bizottság titkára. — „Te jól dolgoztál ugyan, de most egy másik kollégának kellene kapnia a jutalmat” — így folynak a megbeszéléseink. Egyszer az egyik, máskor a másik kolléga mond le a társa javára, aki valamiért jobban megérdemli az elismerést. Most ezen a munkaközösségi megbeszélésen kiderült, hogy olyan csekély a szétosztható öszszeg, amivel pedig ellensúlyozni szerettük volna a pedagógusnapi jutalmazás hibáit, hogy tulajdonképijen nincs értelme felvenni. — Ugyanígy látta a többi kolléga is, és egyszerre megszületett az elhatározás, hogy eleve viszszautasítjuk a november 7-i jutalmat — mondja Nagy Lajos tanár. — Ekkor beszéltünk Erhardt Imre igazgatóval — folytatja Újvári Lászlóné —, hogy így nem kell a pénz, költsük inkább bármire, az iskola javára. Vegyünk belőle fűtőolajat. Ezt azonban nem lehet megtenni. Amellett, hogy alacsonynak tartják a pedagógusok jutalom(Folytatás a 7. oldalon) Iskolák évszázadai Egy évtizede hagyomány, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság Veszprém megyei neveléstörténeti csoportja évenként tanácskozást tart, amelyen a legújabb tanulmányok, felolvasására, illetve ismertetésére kerül sor. Az is hagyomány, hogy megemlékeznek a megye jelentős pedagógusszemélyiségeinek évfordulójáról. A legutóbbi ülés középpontjában az iskolák államosítása negyvenedik évfordulójára készült, vagy ehhez kapcsolódó írások álltak. Pintér László, aki maga is tevékeny résztvevője volt az iskolák államosításának, eredeti dokumentumok és naplójegyzetei alapján idézte fel a sorsdöntő napokat, heteket. Hosszabb tanulmány részeként dolgozta fel ezt az időszakot Kardos Géza, aki a balatonfüredi, és Pacsulié Fodor Sári, aki a várpalotai iskolák történetét kutatja. Tóth József, a tapolcai polgári iskola első igazgatója, a neves botanikus, geológus és szakíró Rédl Gusztáv életútját mutatta be. Rákóczi István a szentgáli iskola esti oktatását, Tanai Károlyné az egykori balatonfüredi óvónőképző pedagógiai munkáját, Balassa Benő Losontzi Hármas Kis tükrének kiadástörténetét ismertette. Németh Kálmánné az óvónők élet- és munkakörülményeiről készített felmérést. A tanácskozás résztvevői tájékoztató javaslatot fogadtak el egy megyei neveléstörténeti társaság létrehozására. (tölgyesi) A MAI, CSÖPPET SEM EGYSZERŰ társadalmi valóságban fölerősödik az emberekben a kíváncsiság : milyen jövő vár itt ránk, Közép-Európában, azon a 93 ezer négyzetkilométeren, ami a hazánk? Az én fantáziámat leginkább az a reménykedés mozgatja, hogy milyen lesz azélet Magyarországon a talán nem túl távoli jövőben? Úgy képzelem, hogy a jövőben többen lesznek nálunk a haza ügyének valódi elkötelezettjei, mint a lekötelezettek. Nem lesz meg nem harcolt, készen kapott osztályöntudat. Mindenki — beleértve a párt és a kormány tagjait is — annyi tiszteletet és megbecsülést élvez majd, amennyit személyisége, munkája és másokért vállalt tettei alapján megérdemel embertársaitól. Több és tettekben megnyilvánuló figyelmet fordítunk majd nemzeti értékeinkre, mert csak így maradhatunk talpon más nemzetek között. A hazafias nevelést — a korábbi gyakorlattal ellentétben — nem fogjuk összetéveszteni a koszorúzásokon, felvonulásokon és a papírízű, kampány jellegű tiltakozó nagygyűléseken burjánzó látványos magakelletéssel. A frázisokat a léggömbökkel együtt egyszer és mindenkorra szélnek eresztjük. Azt képzelem, hogy az idegen feliratú trikókat viselő, de nyelveket alig tudó fiatalok március 15-én a maguk készítette kokárdát tűzik ki, nem pedig az élelmes kereskedők által árultakat. 1848 eszméjének, nemzeti identitásunkhoz szükséges jelentőségének a méltatásáról sem az osztályfőnök, sem az ifjúsági mozgalmak, sem a szülők nem fognak megfeledkezni. Hiszen azt is megértjük, hogy a naptárban piros betűs, munkaszüneti nap lesz a nemzeti ünnepünk. A munkanélküliség réme senkit nem fenyeget majd, mindenki olyan munkaterületen dolgozhat, amit szeret és amihez ért. A múlt rossz emléke lesz csupán a sok kényszerpálya. Sokkal kevesebb lesz a csalódott ember. Az öngyilkossági, válási statisztikában és az alkoholfogyasztásban a világranglista utolsó helyére verekedjük vissza magunkat. A feltalálóknak nem kell majd bevonulniuk az elmegyógyintézetbe, és nem kényszerülnek külföldre távozni a konvertibilis ötleteik, találmányaik megvalósítása miatt. Még életükben és a saját munkahelyükön megkapják méltó elismerésüket (a honoráriumot, jogdíjat stb.). És végre hiánycikk lesz ,a sok hiánycikk! GYÓGYÍTHATÓ LESZ A BÁK és az AIDS; nem szedi többé áldozatait a szívinfarktus. Megvalósulhat a sérült, megváltozott munkaképességű emberek, köztük a fogyatékosok ezreit érintő humánus, valódi társadalmi rehabilitáció. Az állami gondozottak intézeteit ,gyermeküdülőkké, nevelési központokká alakítják. A társadalom felnő a gyerekekhez. Nemcsak alkalmi vezércikkek sugározzák majd a gyermekszeretetet. gyermekközpontú Lesz életünk minden területe A családcentrikusság nem deklarált szólam, hanem a családok pénztárcájában is megmutatkozó realitás lesz. Csakis uszodával és tornateremmel ellátott iskolák épülnek, amelyekből a tágas ebédlőt sem „felejtik ki”. Megszűnik a napközik zsúfoltsága és gyermekmegőrző jellege. Megszűnik végre a munka és munka közötti erőszakolt megkülönböztetés, megkapja az őt megillető társadalmi rangját az értelmiség vitathatatlanul produktív szellemi munkája is.em csupán magasztos szép szavakkal előadva, hanem erkölcsileg és anyagilag is megalapozva. Korszerű mozik és mindenki előtt nyitott sportlétesítmények működnek majd országszerte. Elveszti „bundáját” a futball és a versenysport. Kevesebb sportműsort közvetít a televízió, mert nem lesznek „ülve-sörözve” sportrajongók, ők maguk is sportolni fognak. S az átlag állampolgár sem csak a focit tekinti igazi sportnak. MEGSZŰNIK A LAKÁSHIÁNY. Lakásainkban nemcsak lakni fogunk, hanem élni is, a lakás adta — több generáció együttélését szolgáló-lehetőségekkel. Ember léptékű otthonok és nem betonbunkerek épülnek. A korszerű lakásállomány lehetővé teszi a rugalmas lakáscseréket is. A magyar városok kialakítják majd egyedi városképüket, mert megtanulunk tájba illő házakat építeni. Műemlékeinket a legkorszerűbb eljárásokkal konzerváljuk , minőségileg is kifogástalan anyagokkal. Tisztább lesz városaink levegője, a Trabantok és társaik végleg bevonulnak a közlekedési múzeumba. Nemcsak észérvek alapján okoskodva, hanem érzelmileg is elfogadjuk a más vallású, más kultúrájú, a miénktől eltérő bőrszínű embereket. Nem lesz táptalaja az egymásra acsarkodásnak. Megszűnnek a faji előítéleteink más kultúrájú honfitársainkkal szemben. Nem lesznek otthontalan magyarok többé a saját szülőföldjükön. Így lesz-e? Mindaz, amit itt leírtam, merő fantazmagóriának tűnik mostanság, de legalább álmodni merjünk nagyot, álmodozva óhajtani, és naponta tenni érte, hogy a nem túl távoli jövőben kiegyensúlyozott, békés körülmények között, emelkedő életszínvonalon élhesse minden magyar itthon is az életét. TUDÓSÍTÁS A JÖVŐRŐL ÍRTA: ILOSVAI FERENC MELLÉKLET A KÖZPONTI VEZETŐSÉG ÜLÉSÉRŐL 3—6. O. Eötvös-hét Diósdon Eötvös József nevét vette fel a diósdi általános művelődési központ általános iskolája, az iskola alapításának 175. és a népoktatási törvény elfogadásának 120. évfordulóján. Ebből az alkalomból a múlt év végén Eötvös-hetet rendeztek a főváros határán, lévő településen. A gazdag eseménysorozat részeként kiállításokon mutatták be a tanulók legszebb képzőművészeti- és fotóalkotásait és iskolatörténeti kiállítást is nyitottak. Eredményt hirdettek a pedagógusoknak és a tanulóknak kiírt pályázatokon és komplex társadalomtudományi vetélkedőt rendeztek a körzet tíz iskolájának csapatai részvételével. Különleges tudományos esemény színhelye is volt Diósd; előadásában dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság társelnöke vont párhuzamot az 1868. évi Eötvös-féle, valamint az 1985. évi oktatási törvény között. Az ünnepélyes iskolagyűlésen dr. Fodor Péter, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője méltatta az intézmény munkáját és nyújtotta át a névadást tanúsító oklevelet. A jeles évfordulók alkalmából több pedagógus részesült kitüntetésben. A diósdiak kirándulást is szerveztek Ercsibe, ahol koszorút helyeztek el Eötvös József sírján és megtekintették az Eötvös-emlékmúzeumot. SZAPPANOS ISTVÁN: AZ IDŐ SODRÁBAN Tragédia az iskolában Hibásak vagyunk valamennyien Egy Nógrád megyei kisközség iskolájában az ősszel tragikus körülmények között meghalt egy 9 éves kisfiú, Pécsi Laci. A szomorú eseménnyel a napisajtó is foglalkozott. Az újságból, a tv-riportból azonban kimaradt, hogy 1984 óta Pécsi Laci a negyedik áldozata az ország iskoláiban található, gyakran szakszerűtlenül elkészített, barkácsolt, rögzítés nélkül használt kézilabdakapuknak. Miskolcon egy 16 éves fiú, Budapesten egy 14 éves fiú és Gyömrőn egy 9 éves kislány, életét oltotta ki a felborult kapu. ■Né Még 12 esetről van olyan tudomásunk — csupán 1987-ből —, amikor hasonló baleset történt, ám ezek a gyerekek óriási szerencsével megúszták kéz-, lábtöréssel, agyrázkódással. Sajnos, Pécsi Lacinak nem volt ilyen szerencséje: a 150 kilós monstrum a hasára zuhant és szétzúzta a máját. Akkor sem tudták volna megmenteni, ha perceken belül a műtőasztalra kerül. Ugyanígy végezhette volna az említett 12 tanuló is és ki tudja, hány társuk, akikről még jegyzőkönyv sem készült, mert az ijedtségen kívül nem esett különösebb bajuk. Vajon ki lesz a következő áldozat? Ha az iskolaigazgatók, a testnevelő tanárok nem vonják ki a forgalomból a roncskapukat és a jókat nem rögzítik, félő, hogy újabb haláleset lesz. Csak idő kérdése ... (Folytatás a 7. oldalon) Öregdiákok a budai képzőben A Budai Tanítóképző Baráti Körének legutóbbi összejövetelén az intézmény két öregdiákja emlékezett vissza tanulóéveinek élményeire, beszélt pályafutásáról, munkásságáról. Jassó Mihály, a Budapesti Pártbizottság első titkára mindenekelőtt a pedagógia és a politika kapcsolatát érintő kérdéseikre, véleményekre válaszolt, közvetlen szavakkal számolva be egy politikus hétköznapjairól. Dr. Volly István zenekutató az éneklésnek a nevelésben betöltött szerettével foglalkozott. Rövid eszmefuttatását követően a baráti kör tagjaiban mintegy felhívásként megfogalmazódott az óhaj: gyakrabban szólaljon meg a népdal, a gyermekdal. Gyermekrajzkiállítás Gyermekrajz-kiállítás nyílt Kazincbarcikán, a városi kiállítóteremben. A szocialista városok ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi gyermekrajz-kiállításán több mint 150 alkotás látható; a magyarok mellett Csehszlovákiából, Lengyelországból, a Szovjetunióból és Vietnamból is érkeztek pályamunkák. A legnagyobb számban természetesen a kazincbarcikai gyerekek jelentkeztek. A megnyitón Kerekes László, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese mondott köszöntőt, majd átadta a díjakat, összesen tizenkilenc egyéni és két kollektív díjat ítélt oda a bírálóbizottság.