Pedagógusok Lapja, 2005 (61. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-17 / 1. szám

LX. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE ____________________2005. JANUÁR 17.___________________ ALAPÍTVA: 1945-BEN A MÚLT A JÖVENDŐNK TÜKRE Az „élet alágyűrtjeként” számontartott magyar pedagógustársadalom az anyagi és szellemi életviszonyainak rendezési szándékával, valamint saját identitását keresve, a hivatásából eredően, szükségképpen jutott el az összefogáson alapuló fellépésig. A XIX. század elejétől kezdődően hozza létre különböző típusú érdekvédelmi szervezeteit, rendezi meg tanácskozásait. Szakszervezet elnevezéssel először 1918-ban állt össze egy jelentős alakulat, néhány hónap alatt országos szervezetté erősödve. A PSZ emblémáján nem véletlenül szerepel ez az évszám. Majd egy negyed évszázadnyi betiltást követően, hatvan évvel ezelőtt, a második világháború végén, 1945. február 2-án Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete elnevezéssel szervezték újjá érdekvédelmi egyesülésünket, amely többszöri névváltozást követően, 1957-től Pedagógusok Szakszervezeteként működik. Mi motiválta, mi sarkallta elődeinket ebben a sorsformáló, emberpróbáló időszakban a gyors és határozott cselekvésre? Hiszen Budáról még ágyúzták Pestet, amikor a belvárosi Reáltanoda utca 13-15. alatt alakuló közgyűlésüket tartották. Sőt, Debrecenben és az Alföld több településén ezt megelőzően, a front elvonulását követő rövid időn belül szerveződtek már pedagógus-szakszervezeti csoportok. A XXI. század pedagógusainak meg kell ismerni nemcsak a történelmi eseményeket, hanem a mögötte feszülő hajtóerőt is fel kell tárni. Ezt a célt szolgálja lapunk e számában elindított sorozat is, amelyben még élő, már nyolcvanas-kilencvenes éveikben járó alapító tagjaink felidézik a hősi időszakot. A kor tanúinak, szakszervezetünk „nagy öregjeinek” visszaemlékezéséből ismerjük meg: mi mozdította meg az akkori pedagógustársadalmat, milyen elképzeléseket, célokat fogalmaztak meg. Mi ugyan más korban, más viszonyok között élünk, de fel kell tennünk a kérdést önmagunknak: képesek vagyunk-e ilyen küzdelmekre, erőfeszítésekre? Mit tanulhatunk tőlük? Mit vihetünk tovább magunkkal abból a kincsből, amit felhalmoztak? Nemcsak a nemzetnek van szüksége identitására, múltjának megfelelő ismeretére, hanem azoknak a szervezeteknek, intézményeknek is, amelyek a történelmi fejlődés bizonyos szakaszában, magasztos célok érdekében létrejöttek, s működésük már történelmi időszakot ölel fel. Önhittség nélkül állíthatjuk, hogy a Pedagógusok Szakszervezete ilyen intézmény. És nem utolsósorban - minden kedvezőtlen körülmény, gond ellenére - a jelenben is életképes, a magyarországi szakszervezeti mozgalom legnagyobb létszámú, újra gyarapodó ágazati szerveződése. Mindemögött ott van sokezer helyi, területi és országos tisztségviselőnk és százezernyi tagunk erőfeszítése, tisztességes munkája. A nevelés-oktatás szolgálatában éppúgy, mint az érdekek képviseletében, az összefogásban, szolidaritásban. Múltunk és jelenünk együtt adhat erőt a jövő építésére. Pedagógus-szakszervezeti jubileumunknak ez legyen a legfőbb mondanivalója! A tanulság levonása jegyében idézzünk fel néhány eseményt, jelenséget a hatvan évvel ezelőtti időszakból, amikor a magyar pedagógusok megfeszített erővel együtt éltek az iskola gondjával, annak rendbetételével, a tankönyvekről való gondoskodással, és odaadóan bajlódtak azzal a nagy szegénységgel, amely körülölelte őket. Nagy részüknek nem maradt semmije, csak ami rajtuk volt. Mindennapi munkájuk mellett cipőtalpat, olajat, lisztet, krumplit osztottak. Egész szívükkel, lelkükkel igyekeztek az új világ szellemében tanítani a gyermekeket. A tanító szeme ott volt a családon, a testületen, a községen. A szakszervezet fogadóbizottságot működtetett, hogy a háborúból visszatérő, menekült pedagógusokat segítse. Meghatározó szerepe volt igazolásukban, munkahelyhez, lakáshoz juttatásukban. Az induláshoz az anyagi támogatás sem hiányzott. Hogy mi hajtotta ezt a töretlen lendületet? Bizonyosan az a tudat, hogy jót akarnak és igazat szolgálnak. 1945. július 2-án az első országos aktívaértekezleten már 6386 fővárosi és több mint tizenötezer vidéki szakszervezeti tagról adnak számot a vezetők. Október elsején, a mostoha körülmények ellenére már megjelenik a szakszervezetünk lapja, amelynek vezércikke ezt írja: „Az ország különböző területein élő pedagógusok közös harcát, örömét, bánatát ezután lapunk fogja eltéphetetlen szálakkal összefűzni.” (Mindez lapunknak ma is büszkén vállalt célkitűzése.) 1945 decemberében pedig már megjelenhetett szakszervezetünk alapszabálya is. Béki Ernő, szakszervezetünk 1945 februárjában megválasztott szervező- és intézőbizottsági elnöke, majd 1951-ig első főtitkára visszaemlékezve erre az időszakra, megalapozottan hangsúlyozta: „Nem mondvacsinált állítás, hogy ez a szolidaritás, ez az összetartás, ez éppen a szakszervezeti gondolatban tör felszínre. És úgy van, akármilyen változások történtek, jöhetett a Rákosi, jöhetett ez, jöhetett az, és most is jöhet ez is és az is, a szakszervezeti gondolat benne él a pedagógusokban.” Bízunk abban, hogy alapító vezetőnk visszaemlékezését, mának szóló tanítását jubileumi ünnepségünkön hallhatjuk, és a ma pedagógusai is meghallják. Árok Antal A TARTALOMRÓL: • A SZAKSZERVEZETI ÉLET ESEMÉNYEI • MILYEN VOLT, MILYEN LETT A 2005. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS? • A POLITIKAMENTES KÖZOKTATÁSRÓL • EÖTVÖS JÓZSEF-EMLÉK­­PLAKETTET KAPTAK • PEDAGÓGUS-SZAKSZERVE­ZETI JUBILEUM • ÚJ ESZTENDŐ, REPÜLŐ IDŐ • MINIMÁLBÉR ÉS PEDAGÓGUSBÉR • PL-ÚTMUTATÓ,­­ KÖLTSÉGVETÉS-2005; - A KJT. ÉS A KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA; - PRÉMIUMÉVEK PROGRAMJA

Next