Pedagógusok Lapja, 2016 (72. évfolyam, 1-12. szám)

2016-01-10 / 1. szám

LXXII. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE - 2016. JANUÁR 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN ^ ^ 2 g A JÖVŐ ÍGÉRETE Tisztaszemű csecsemő még az új év. Vajon mivé serdül, s mivel búcsúzik majd 2016 „Kedves Max, Édesanyád és én még mindig nem találjuk a szavakat ahhoz, hogy elmondjuk, milyen hatalmas reményt adsz nekünk. Reméljük, mindvégig boldog és egészséges lesz az életed. Már most okot adsz nekünk arra, hogy másképp szemléljük a világot, amiben fel fogsz nőni. Mint minden szülő, mi is azt szeretnénk, hogy szebb és jobb világban élj majd, mint a mai. (...) A magunk részéről mindent meg fogunk tenni ezért, hogy ez így történjen, mert érted, és az utánunk jövő generációkért is felelősséggel tartozunk. Hiszünk benne, hogy minden ember egyenlő, beleértve a most születő gyerekeket és az ő gyerekeiket is. Ennyivel tartozunk nekik is, nem csak a most köztünk járóknak." Így kezdődik az a nyílt levél, amit Mark Zuckerberg, a Facebook-alapító és felesége, Chan tett közzé, amint megszületett várva várt babájuk decemberben. Ebben a levélben váratlan bejelentést is tettek, az emberiség érdekében lemondtak a család birtokában lévő Facebook-részvények 99 százalékáról. Minden idők legnagyobb jótékonysági felajánlása (45 milliárd dollár) a Chan Zuckerberg Initiative néven létrehozott alapítványhoz kerül. Igen, így is lehet gondolkozni a jövőről. Pontosabban így kellene gondolkozni róla. Tudom, nem mindenki Zuckerberg, nem mindenkinek van a zsebében annyi, hogy le tudjon mondani róla. De ebben a felajánlásban - bár nagyon is sokat számít - nem is a pénz a legfontosabb, hanem a gondolat. Az a szíven ütő idea, hogy minden ember, minden gyerek egyenlő, és, hogy a jövő generációjáért felelősséggel tartozunk. És nemcsak mi, magánemberek, szülők, nagyszülők, de minden hatalom is-fűzöm hozzá gondolatban. Az a mindenkori hatalom, amely birtokában van annak a lehetőségnek, hogy esélyegyenlőséget biztosítson minden gyereknek. Meggyőződésem, hogy ebben sokkal nagyobb a felelőssége a hatalomnak, mint bármely magánszemélynek, lett légyen is szülő vagy nagyszülő. S hogy ezt az esélyegyenlőséget miképp lehet a leginkább biztosítani? A választ álmunkból felkeltve is tudjuk! Oktatással! Csakhogy ehhez a sikerpropaganda kevés! Márpedig a ma Magyarországon sokkal inkább az folyik, mint valódi oktatás. Miért? Mert a pedagógusoknak lassan nem marad idejük rá, mert mondvacsinált és felesleges adminisztrációval sújtják őket, hogy aztán a külső-belső ellenőrzés ketrecébe zárva a hatalom lehajtott fejű kiszolgálóiként lehajtott fejű, csak bólogatni tudó új nemzedéket neveljenek. (Hogy az oktatási törvényről, kerettantervekről, kötelező tanmenetről, PÖCS-ről, BECS-ről, etikai kódexről és egyéb nyalánkságokról konkrétan ne is beszéljünk.) Mostanában dübörög a sikerpropaganda, szinte másnaponként jelenti be valaki, hogy ismét nő a pedagógusok bére. Tanítók, tanárok a megmondhatói, hogy mi és mennyire igaz ebből. Látszólag igen, de az életpályamodellel kapott béremelés eszméletlen munkaterhelést is hozott, ráadásul az ígéret az volt, hogy a minimálbérhez igazítják az értékállóságát, de erről később lemondtak. Pedagógusaink bére pedig még így sem éri el más felsőfokú végzettséggel rendelkező fizetésének 60 százalékát. Az oktatást, nevelést segítők pedig még béremelést sem kaptak 2008 óta. Pedig az ő munkájuk is nagyon fontos és meghatározó az oktatáson belül. Arról sem szól a fáma, hogy az Unión belül az oktatásra fordított magyar államháztartási kiadások GDP-hez viszonyított aránya a legalacsonyabbak között van, hogy az OECD-országok viszonylatában Magyarország költi csaknem a legkevesebbet - 5564 dollárt - egy-egy tanulónak az általános iskolától a felsőfokú oktatásig tartó útjára. Hogy a 18-ról 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatár következtében gyerekek kerülnek az iskolapad helyett a közmunkába, mert a család csak így tudja fenntartani magát, hogy a még rosszabb sorsúak hajléktalanként, képzettség és a jövő lehetősége nélkül tengődnek az utcán. Ferge Zsuzsa szociológus szerint egyre igazságtalanabb a magyar társadalom. És nem csak a mai szegénységről van szó, a gyerekek jövőbeni életesélyeit is kockáztatja az ország. Az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója, L Riták Nóra azt mondja, húsz év kőkemény munkája kell ahhoz, hogy a generációk óta mélyszegénységben élők helyzete javuljon. Ezt a munkát pedig mindannyiunk érdekében minél előbb el kéne kezdeni. Elkezdeni pedig azzal lehet, hogy átvesszük a Zuckerberg házaspár gondolkodási módját. Mi is, a hatalom is. A hatalomnak pedig nem propagandát kell folytatni, nem ígérgetnie kell, az ő felelőssége az, hogy megvalósítsa a jövő ígéretét! Millei Ilona A TARTALOMBÓL PSZ: A pedagógusokat nem lehet megtéveszteni A most bejelentett béremelés csak az októberi bankszámlán jelenik majd meg, így felesleges volt ezt év elején bejelenteni. (Galló Istvánné, a PSZ elnöke) In memóriám Varga László Ez a kor nem tudott mit kezdeni azzal a makacs és következetes tisztesség­gel, ami Laci elidegeníthetetlen saját­ja volt. /Földiák András, a SZEF elnöke) Látlelet a magyar oktatásról A kezdő tanár nettó bérét tekintve csaknem 10 ezer forinttal kapna töb­bet kézhez, a 42 éve pályán lévő pe­dagógusnak pedig 20 ezer forinttal jutna több. A gyerekszegénységről A szegénység sújtotta kistérségekben az oktatás nem segít a problémák megoldásában, sőt mintha még in­kább elvenné az esélyeket, bebeto­nozná őket oda, ahonnan jöttek. (­ Riták Nóra) A szarvasi pedagógusok arcképcsarnoka így szolgálhatjuk azt a nemes törek­vést is, hogy az eredetileg megyei ha­tókörűnek indult életrajzgyűjtemény egyre kiterjedtebb hatósugarúvá vál­hasson. (Dankó Ervin, PSZ Orsz. A­y. Tagozat) A befőtt és a spájz Az állam előírta azt is, hogy intéz­ményi önellenőrzés keretében, két­évente minden pedagógus munkáját értékelni kell. Az értékelést azonban meg kell küldeni az Oktatási Hiva­talnak. (Szüdi János) Mondóka Az Önértékelési Csoport tagjai, felbá­torodva az Igazgató Úr elítélő hang­nemétől, sorra kértek szót, és mind politikailag, mind erkölcsileg pocs­kondiáztak és rágalmaztak.­­Spiró György­ trpi bácsi az­őr feszes vigyázzba merevedve isztelgett neki, de közben döbben­­ten konstatálta, hogy a védett sze­­mély egy vödör szeméttel baktat a hátsó lépcsőház felé.

Next