Pedagógusok Lapja, 2017 (73. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-10 / 1. szám
VÁRUNK „Bizonyos dologból" nem lehet várat építeni. Márpedig pénz nélkül csak „bizonyos dologhoz" juthat hozzá az ember. így van ez az élet minden területén, következésképp az oktatásban is. A kormány 2016. decemberében publikált tanulmányából kiderült, az oktatásban a nominális ráfordítás 2010-től 2013-ig drasztikusan csökkent. Ez az összeg 1990-2008-ig folyamatosan nőtt, 2009-ben kicsit csökkent, majd 2010-re ismét elérte a 2008-as értéket. Nagy valószínűséggel a pedagógusbérek emelésének köszönhetően 2013-ban és 2014-ben felkúszott a 2008-as szintre, kicsit meg is haladta azt. GDP-arányosan nézve viszont 2003-tól 2013-ig folyamatosan csökkent az oktatásra fordított összeg. A magyar kormány 1995-ben még a GDP 5,3 százalékát költötte oktatásra. Ennél többet csak 2002-2003-ban költött e célra kormány, majd az oktatás finanszírozása elszakadt a GDP növekedésétől. A mélypont 2013-ban volt, akkor mindössze a GDP 3,9 százalékát költötték oktatásra, hogy azután 2015-ig felemelkedjen 4,4 százalékra. Hozzátesszük, az OECD ajánlása az, hogy minden ország a GDP 6 százalékát költse oktatásra. Ennyit a pénzről. Azt már mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy elképzelje, miképp csapódik, csapódott le, mit is jelent ez a folyamat valójában az iskola világában. Segítségül csak a PISA-eredményeket, a funkcionális analfabetizmus növekedését, a sajátos nevelési igényű gyerekek számának drasztikus emelkedését, lemaradásunkat tudásban a világtól és egyéb ilyen „apró" dolgot említenék. De hagyjuk is a pénzt! Nálunk úgy is az a legkevesebb! Amiben nem volt hiány az oktatásban, az maga a reform. Téglának kevésnek bizonyult, leginkább csak légvárat lehetett és lehet építeni belőle. Mert „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol". A rendszerváltás óta mégis minden kormány azon igyekezett, hogy saját reformmal önnön arcára formálja a mindenkori oktatást. És még azt sem mondom, hogy nem a jó szándék vezérelte. De, mint tudjuk, a pokolhoz vezető út is csupa jó szándékkal van kikövezve. Oktatás alatt a hétköznapokban leggyakrabban valamely információ (tudás) - általában nagyobb mennyiségben történő - átadását értjük. Rendszeres, intézményesített formáját nevezhetjük tanításnak is. Ám a dolog lényege mégis csak az, hogy Magyarországon a mindenkori oktatással szembeni elvárás politikai. Magyarul, hogy olyan - a legképlékenyebb korukban „megdolgozott" -fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból, akik felnőttkorukra az őket „a tanulás áldásában részesítő" kormány lelkes támaszaivá válnak, az ő céljait szolgálják. Nincs ez másként ma se. És szerintem itt kezdődik a baj. Mert a politika nem csak akkor kúszik be az iskolákba a küszöb alatt, amikor ott késő délután vagy este valamilyen pártrendezvényt tartanak. Nem csak akkor, amikor osztályokat rendelnek egy hivatalos átadásra biodíszletnek. A politika elsősorban akkor kúszik be az iskolákba, amikor egy négy évre megválasztott kormány úgy dönt, csak ő mondhatja meg a „tutit", mit, mikor, kik és hogyan taníthatnak a jövő nemzedékének. És attól kezdve az ő szava a szent, aki ellenszegül, vagy véletlenül más véleményen van, az ellenség. Ellenség, akit le kell győzni, ki kell iktatni. Mert csak felesleges rossz. És ez itt a nagyon nagy baj! Pedig jobbító szándékból nincs hiány. A magyar oktatás lejtmenetét látva a jobbításra sokféle kínálat létezik, a tüntető professzortól a szakszervezeti és civil ellenálláson át a volt oktatási miniszter elképzeléséig sok-sok tégla beépíthető lenne a tudás várába. Csak a kormányon levők nem kérnek belőle. Pedig van, ami még a pénznél is, a reformnál is sokkal fontosabb, az, hogy végre közmegegyezés legyen ebben az országban arról, hogy kikkel, mit, mennyit és hogyan akarunk a gyermekeink fejébe tömni. Ez több lenne a téglánál, igazi várépítő anyag, mert erősebb a malternál, a cementnél is. Igazi összetartó erő. Mert ezen a jövőnk múlik! Millei Ilona LXXIII. ÉVFOLYAM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE HÍRLAPJA ÉS HÍRLEVELE - 2017. JANUÁR 10. ALAPÍTVA: 1945-BEN A TARTALOMBÓL Kattintson a Bölcs Bagolyra! A gyakran változó jogszabályok között nem egyszerű dolog eligazodni. A jog nem ismeretére senki nem hivatkozhat eredményesen, ha valamit elront, azért, mert a változásokat nem követte. Itt a szakszervezet beszél! Voltak és lesznek vitáink, harcaink különböző színtereken, de észérvekkel, törvényekkel alátámasztva többnyire meg tudunk állapodni. (Földváriné Jeneses Katalin, PSZ Itt a pedagógusok beszélnek! Az óvó nénik túlterheltek, néha nagyon fáradtak, de még mosolyognak, és teszik a dolgukat a gyermekekért, de csak miattuk, és hogy meddig bírják, az nagy kérdés. A gyermekeink tüneményesek, mindegy, hogy a család szegény vagy kicsit tehetősebb. PISA-sokk után Magyarországon szinte senki nem gondolkodik azon, milyen hosszú távú keretei legyenek az oktatásnak, hiszen még mindig a múlt problémáit próbáljuk megoldani, a múlt démonaival küzdünk. (Radó Péter, oktatáskutató) Újraválasztották Galló Istvánnét Ismét az Európai Oktatásügyi Szakszervezeti Bizottság (ETUCE) Végrehajtó Bizottságának tagjává választották Galló Istvánnét. A szervezetben a PSZ elnöke további négy évig képviseli a magyar pedagógusokat. Itt a szakszervezet beszél! j! A tantestületeken végignézve megdöbbentő kép tárul elénk: annyi kiszipolyozott, elcsigá- lízott pedagógust látni, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska, és ordítani szeretné: meddig tűritek még ezt a nagy megaláztatást?! (Lencse János PSZMSZ megyei alelnöki Az oktatás jobban teljesít! A legfontosabb fenntartói ügyekben - intézménylétesítés és -megszüntetés, intézményi tevékenység meghatározása - továbbra is a miniszter dönt. Ezáltal a közhatalmi és a fenntartói jogosítványok összemosódnak. sSzűdi János Ferge Zsuzsa ajánlja „Lent a szegények, mélyszegények, munkanélküliek, prekáriusok, hajléktalanná válók, romák milliós tömege... egyre inkább kiszakad a társadalomból, szorul be szegregátumokba... a reménytelen sorsvesztésbe."