Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

Pegazus - 2018. augusztus 33 MEGEMLÉKEZÉS «­ született első évjárat csikót felnevelve és a versenypályára kerülve méltó versenytár­sai voltak a másik két hazai ügetőménes lovainak. A következő évek már Derby­­nyerőket is adtak. A mezőhegyesi ügető­versenyló-tenyészet első két évtizedében 1­3 Derby-nyerővel és 7 hazai pályarekor­dot javító teljesítménnyel bizonyította a ló­­tenyésztést irányító Gergely Imre és az ágazatban dolgozó munkatársai magas­­szintű munkáját. A mezőhegyesi tenyésztők tehát az 1961-ben kapott feladatok egyi­két, az ügető versenyló tenyésztését kiváló­an teljesítették. Az 1961-ben kiadott rendelkezés szerint Mezőhegyes másik új feladata a magyar sportló fajta kitenyésztése volt. A hagyo­mányos fajták áthelyezése után itt maradó, vegyes fajtaösszetételű lóállománnyal kez­dődött a munka. Induláskor a sportban ki­próbált kancák száma a tenyésztési fel­adathoz képest nagyon kevés volt. Ger­gely Imrének sikerült az innen elhelyezett félvér állományból néhány sportteljesít­ménnyel rendelkező kancát visszahozni. Tovább keresve a teljesítménnyel rendelke­ző lovakat, csere útján sikerült az ugró­sportban és a military szakágban egyaránt kitűnően szerepelt 1­6 éves Pillangó nevű kancához jutni. Sor került néhány értékes holsteini kanca importjára is. Apai ágon angol telivér méneket, illetve Németország­ból bérelt és vásárolt hannoveri és holstei­ni méneket állítottak tenyésztésbe. Ez a következetes tenyésztői munka már az 1­970-es évek elejétől jó eredményeket ho­zott a hazai versenyzésben a tenyészet és a tenyésztők számára. Az 1980. évi moszk­vai olimpián a tenyészet három lova szere­pelt eredményesen. A 23 éves tenyésztői munka, az elért versenyteljesítmények alap­ján, valamint a kialakult új tenyészet 60 kancájának tenyészértékével indokolva kérte Mezőhegyes az új fajta állami minő­sítését. A Mezőgazdasági Minősítő Intézet 1984. május 16-án kiadott oklevelében Mezőhegyesi Sportló néven államilag mi­nősített fajtává nyilvánította az új fajtát. Az eredményes szakmai munkája mellett mi tette Gergely Imrét olyan egyéniséggé, akit szinte mindenki tisztelt és szeretett? Természetessége, természetéből fakadó barátságossága, közvetlensége. A magá­nak megfogalmazott egyik életelvet, mi­szerint „Legjobb befektetés a barátság..." egész életében tartotta, s ebben nem is csalódott. Fiatal szakemberként vonzódott s nagy tisztelettel közeledett az akkor még aktív, legálisan vagy féllegálisan dolgozó, kép­zett, nagy tapasztalattal bíró szakembe­rekhez. Tőlük nagyon sokat tanult. E régi szakemberektől az akkori (politikai) irányí­tás szinte mindent elvett, mellőzöttek vol­tak. Gergely Imrétől pedig éppen a szak­mai tudás iránti alázatot érezték megnyil­vánulni, s ez szolgált egész életre szóló barátságuk alapjául. Szakmai munkája során is sokoldalú ta­pasztalatot szerzett mind vezetőitől, mind a ménesekben dolgozó idősebb ménes­vezetőktől. Ő maga is a gyakorlatban, a ménesekben érezte jól magát. A lótenyész­tés szakágában és szakterületén olyan gyakorlati tapasztalatokkal bírt, amilyet csak nagyon kevés ember mondhatott ma­gáénak. Gergely Imrének kiváló adottsága volt a lovak származásának megjegyzésére. Fe­jében tartotta lovak ezreinek pedigréjét, s bármikor szükség volt rá, az „kéznél" volt. Ez igen jó támaszul szolgált tenyésztői munkája során. Kiváló érzéke volt a lovak küllemi bírálatá­hoz, valamint az egyedek színek, jegyek szerinti megismeréséhez is. Még 80 éves korán túl is jól emlékezett fiatalkorában megismert lovak jegyeire, bélyegeire. A szakmai munkáját, a mezőhegyesi lóte­nyésztés ügyét mindenek elé helyezte. Gondolatában sem fordult elő soha, hogy Mezőhegyestől megváljon, bármi­lyen lehetőségek csábították. Ez a ra­gaszkodás a szakma és a hely szeretetén túl annak a mezőhegyesi szakmai, baráti közösségnek is köszönhető volt, amely­nek sok tagja, csakúgy, mint ő, egész éle­tük munkáját Mezőhegyesnek szentelték. Gergely Imre nyugdíjazásáig 38 évet, majd még közel 4 évet szolgált Mezőhe­gyesen. Dr. Török Imre kortárs, munkatárs, 70 éven át jó barát ■ Gergely Imre és Papp István Tibor

Next