Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2018-08-01 / 8. szám
LÓTARTÁSztetés vagy ■ [UNK] [UNK]и [UNK]д táplálás? Sport- és versenylovaknál mérlegelni kell, hogy az ideális testtömeget ne lépjék túl, és ehhez az is hozzátartozik, hogy nem lehet a lónak óriási, csüngő széna/szalmahasa. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy napi háromszor két villa széna nem elég. A széna javasolt minimális adagja száz testtömeg-kilogrammonkét egy kiló, vagyis egy 600 kilós lónak minimum napi 6 kiló szénára van szüksége, de úgy, hogy éjszakára is legyen mit ennie. Nemcsak a hízásra hajlamos vagy a falánk lovaknak, de az unatkozó, stresszes sportlovaknak is slow feederrel, vagyis evéslassítóval kínáljuk a szénát, így több legyet üthetünk egy csapásra. Túlsúlyos és gyomorfekélyes lovaknak kötelező, mert előbbieknek korlátozni kell a kalóriabevitelt, utóbbiaknál pedig azt kell elérni, hogy folyamatosan rágjanak-nyálazzanak, mert az csökkenti a savasságot a gyomorban. Az evést lassítók (legtipikusabb a szénaháló) nem hagyják, hogy pocsékoljon a ló (pl. bekaparja a trágyába, szalmába, beforgassa a sárba stb.). Elűzik az unalmat is, mivel órákon át pepecselhet a ló a lyukon át kihúzható szálakkal, és nyugtató hatásuk is van, főleg, ha a ló nem korgó gyomorral kezd neki (ha már eljut a rágásig, akkor ettől megnyugszik). Minél kisebbek a rések, amin keresztül a ló kihalássza a szénaszálakat, annál több időt fog evéssel, rágással tölteni. Míg mi, emberek egy citrom gondolatára vagy egy finom étel látványára is azt mondhatjuk, összefutott a nyál a szánkban, addig lovunknál ez nem így van. Csak akkor kezd nyálat termelni a szervezete, ha elkezd rágni, vagyis mozgatja az állkapcsát. Ez gyomorfekélyes lovaknál különösen fontos, hiszen a széna látványa nem elég: rágniuk is kell. A gyomorfekélyt állatorvosod gasztroszkóp, vagyis az orron át a gyomorba dugott, kamerával felszerelt cső segítségével tudja biztonsággal megállapítani. A ló nyálában alig van amiláz nevű emésztőenzim, ezért az emberrel vagy sertéssel LÓHERBA ® magazin - tudatos lovasoknak SLOW FEEDER Az evéslassítókkal nemcsak széna spórolható meg, de kitölti a ló idejét, így nem unatkozik, ráadásul folyamatos evési lehetőséget biztosít számára. LÓHERBA ® magazin - tudatos lovasoknak NYUGODT EVÉS Ha stressz éri a lovat, akkor vérében megemelkedik a stresszhormonok szintje. A kortizol például az emésztés ellen hat: összeszűkíti a gyomrot és beleket tápláló vérereket. Válogasd meg lovad társaságát! Igaz, hogy az egyedüllét sem jó, de a tartós karámharcok is nagyon megbetegítőek a copyright: FitoCavallo ®- Gyógynövények lovaknak Biztosíts nyugodt lovaknak evéshez: akár szénát, akár füvet, akár abrakot eszik! copyright: FitoCavallo ®- Gyógynövények lovaknak Ma már egyre több helyen vásárolhatunk tartós, strapabíró anyagból készült terméket. 36 Pegazus - 2018. augusztus