Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

TÁVLOVAGLÁS MÁSODSZOR MÁGOCSON A Távlovagló és Távhajtó Szakág ob II. versenysorozatának második fordulóját július első szombatján tartották a Baranya megyei Mágocson. Kontár Gergőt, a Mágocs Kupa ötletgazdáját, rendezőjét kérdeztük az előzményekről, illetve a némi kihívást is rejtegető szervezésről. M­int elmondta, régóta szerelmese a távlovaglásnak és jelenleg is aktívan versenyez annak ellenére, hogy verseny­zői pályafutását egy másik szakágban, a fogathajtásban kezdte meg gyermekként. Akkoriban rendszeresen tartottak szülőfalu­jában, Mágocson is fogathajtóversenye­ket, mondhatni kialakult egyfajta hagyo­mány - fogalmazott. Az utóbbi években azonban ez a hagyomány kikopott, a lovaspálya többnyire parlagon hever, így az az ötlet merült fel benne, hogy a kör­nyék lovaséletének felpezsdítése érdeké­ben jó lenne távlovasversenyt rendezni. Az előkészületek során tartottak a kánikulától, azonban az időjárás megtréfálta a szerve­zőket és komolynak mondható esőzést ho­zott a verseny előtti éjjel. Közel 30 mm csa­padék esett le rövid időn belül, ami miatt a pálya talaja sajnos sárossá vált, főleg a fo­­gatos versenyzők dolgát nehezítve. Rövide­sen azonban kisütött a nap és a szél is fújt, így a verseny hátralévő részére sokat javult a talaj minősége - idézte fel a szervező. 80 kilométeren kilenc, 40 kilométeren húsz páros nevezett, a távhajtók 40 kilométeres távjára pedig öt fogat. A 20 kilométeres hagyományőrző túrára 1­2 induló jelentke­zett, a környék hobbilovasai most megis­merkedhettek egy állatorvosok által is kont­rollált távlovasversennyel. Nagy örömünk­re szolgált - mondta Kontár Gergő -, hogy ilyen sok volt a nevezés, és még Szlo­vákiából is érkezett két versenyző. Szeren­csére nem volt számottevő a kizárások szá­ma, a versenyzők többsége tavalyról ismer­te a pályát, és a sáros talaj miatt még job­ban vigyáztak a lovaikra. A díjátadón mindenki oklevelet és szala­got kapott, a dobogós helyezetteket graví­rozott üvegplakettekkel, a legfiatalabb és a legmesszebbről érkezett versenyzőket különdíjakkal köszöntötték, az első helye­zettek pedig a St. Hippolyt jóvoltából egy­­egy zsák minőségi lótápot is hazavihettek - részletezte. Egyúttal megköszönte a szponzorok támo­gatását, de azt sem felejtette el megemlíteni Gergő, hogy a verseny megrendezésében és a szervezésben milyen nagy segítségére volt a családja és a barátai, nélkülük ez nem jöhetett volna létre - fogalmazott. Re­ményei szerint jövőre is folytatódik az el­kezdett hagyomány és a III. Mágocs Ku­pán találkozhatnak a távlovasok. Apróbb változtatások mindenesetre tervben van­nak, esetleg más pályát jelölnek ki, hogy a környék többi csodálatos táját is megismer­hessék a versenyzők - jelezte. Törekedni fognak arra is, hogy egyre magasabb és magasabb színvonalú versenyt szervezze­nek, és szeretnék, ha a jövőben is ilyen nagy érdeklődést mutatnának a lovasok a Baranya megyei távlovasverseny iránt. Ballabás Kata ■ 1. Visy Bertalan, a 40 kilométeres táv győztese I 2. Hollósi Adrienn és Tóth Zsófia a 80 kilométe­res távot teljesítették | 3. Hűtés a pályán | 4. Még Szlovákiából is érkezett versenyző Mágocsra | 5. A 40 kilométeres táv lovasai 40 Pegazus - 2018. augusztus

Next