Pegazus, 2018 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2018-08-01 / 8. szám

helyet sikerült megszereznie Csalán mö­gött, azonban ekkor nem futott zavartalan versenyt. A Derbyben viszont már minden kedvezően alakult számára és sikerült fel­érnie eddigi pályafutása csúcsára. A Ma­gyar Derby győztese legközelebb július 15-én (lapzártánk után), a Szlovák Derbyben állt starthoz. Eddig két idősebb (Esti Kornél és Estike) és egy, idén kétéves anyai féltestvére (Enig­ma) született, Steady As A Rocktól, illetve Saldenzartól. A testvérek között a legered­ményesebb eddig egyértelműen Esti Fény. A KERETPROGRAM A Derby előtt jobbnál jobb versenyekkel melegíthettek a nap fő eseményére a né­zők. A legnagyobb várakozás talán a ma­gyar mezőnyből kiemelkedő hároméves 44 Pegazus - 2018. augusztus Tour To Paris futamát előzte meg, akit az 1600 méteres Nemzeti Díj után ezúttal a számára sokkal kedvezőbbnek tűnő, 1­200 méteres távon indítottak az 1,3 millió forint összdíjazású Flandorffer Tamás Emlékver­senyben. A mén a legjobb magyar sprinte­rek között csak sétált és 14 hosszal győzött az ötéves, tavaly a rövidtávú versenyeket uralt Duce, valamint Welena előtt. A legjobb mérföldesek Buccaneer Díjában az igazi érdekességet a tízéves Silent Blessing futása jelentette, aki két év kiha­gyás után tért vissza a pályára. Ez a vissza­térés pedig olyan jól sikerült neki, hogy azonnal visszaszerezte a legjobb magyar mérföldes telivérnek járó helyet. A mezőny­ben Fire For Gaga futására is sokan kíván­csiak voltak, hiszen tavaly, kétévesen ez a kanca tudta csak megszorongatni Tour To Paris-t. Ezúttal azonban elmaradt a várako­zásoktól és a vert mezőnyben végzett. Vele szemben viszont Silent Blessing hatalmas kedvvel galoppozott és könnyedén győ­zött - immár harmadszor - a 1,5 millió fo­rint összdíjazású Buccaneer Díjban. A hosszútávú, idősebb lovak az MNV (Magyar Nemzeti Vagyonkezelő) Díjában 2800 méterre, 1,5 összdíjazás mellett áll­tak starthoz. Itt Bigfoot, az egykori Derby­­nyerő Sunny Sam fia győzött és mutatta meg, hogy az év eleje óta ismét vissza­nyerte tavalyi jó formáját. Szokás szerint a legjobb korai csikók is be­mutatkoznak ezen a napon az 1­100 méte­res, 690 ezer forint összdíjazású Patay Sán­dor Emlékversenyben. A népes, 12 lovas mezőnyben az élete első versenyét futott, angol tenyésztésű Dante's Peak aratott biz-

Next