Pergő Képek, 1942 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1942 / 1. szám
1931—1942. 11-ik éve dolgozunk! Irta: KOMJÁTH ISTVÁN. Tizenegy éve dolgozunk a filmmel, a filmért. Nem csak a mi érdemünk — de jelentős részben a keskenyfilmé — az a tény, hogy a legszélesebb körök tudatává vált az, hogy a ma történéseit a valóságban vagy más szükségleteknek megfelelően, a legjobban a pergőkép adja vissza, ma, holnap, vagy akár évszázadok múlva. Szövetségünk múltját, munkáját és eredményeit híven őrzi a celluloid szalag az első bizonytalan forgatásoktól egészen a máig, mikor világviszonylatban is jelentős helyet töltünk be. Tizenegyéves munkánk küzdelme, sikere a pergő celluloid szalagokra van rögzítve. Nem szabad azonban megfeledkeznünk e „történetírás“ egyéb eszközei között a másik formáról, a Nyomtatott Betűről sem. A tizenegyéves magyar amatőrfilmező társadalom hű kísérője, a Magyar Amatörfilm Szövetség hivatalos közlönye a Pergő Képek IX. évfolyamába lépett. A „Pergő Képek“ velünk és értünk, magyar filmamatőrökért harcol. Örömeinknek és bajainknak mindig hű tükre volt. Ha a régi példányszámokat lapozgatjuk, sok nehéz és sok dicsőséges harcra nézhetünk vissza. Harcok a meg nemértés, a közöny és a kontárok ellen. Sokan voltak ugyanis a múltban olyanok, akik ahelyett, hogy a saját házuk táján teremtettek volna rendet, bennünk kerestek hibákat. Sokan küzdöttünk ezek ellen a szellem, a toll fegyverével és — minthogy csak olyankor harcoltunk, ha tudtuk igazunkat — mindig győztünk. Lapunk mindenkor az amatőrtársadalom érdekeinek képviselője volt. Hasábjain megpendített gondolatok, ha gyakran elsikkadtak is, mégis sokhelyt szolgálják a kultúrát, a haladást. Fiataljaink, akik az első filmesztétikai és gyakorlati fogalmakat soraiból sajátították el, ma már szép számban szolgálják a magyar professzionista filmgyártást és mint ilyenek tudásuk alapjait innen nyerték, tőlünk tanulták. Annak a gárdának pedig, mely amatőrlelkesedéssel és önzetlen odaadással hónapról-hónapra a lelkét adja a lapba, szépíti, csinosítja azt a legszebb babér a lap címoldalán, hogy: IX. évfolyam. Szép idő ez egy lap életében és különösen szép akkor, ha az jóformán semmiből válik megfogható valósággá évről-évre. Munkával és kitartással haladunk továbbra is előre, a részünkre kijelölt, általunk kiszabott utón. A „Pergő Képek“ sohasem fogja célját valóban elérni, mert célja végtelen. Hisszük és reméljük, hogy még számtalan sok évfolyamon fogunk küzdeni a kitűzött végtelen célért: a művészi magyar amatőr filmért! Szabó Dezső nyilatkozata a filmről Nagy meggondolásra érdemes felfogásban nyilatkozott a filmről Szabó Dezső, a robusztus magyar írói egyéniség a Film, Színház, Irodalom 1941. decemberi számában. Szabó Dezső véleményét minden megjegyzés nélkül adjuk az alábbiakban: — Maga a film teljesen önálló és független művészet, azonban nagy tragédiája, hogy nem közvetlen, mint a zene és az irodalom. A filmnél közeg lép az író és a mű közé, olyan közeg, amely nem művészi.• A film, mint kifejezési forma, felvehette volna a versenyt a zenével. És itt meg kell mondjam, hogy teljesen téves az a felfogás, hogy a filmnek hangosnak kell lennie. Ez a felfogás azért téves, mert a filmnek, helyesebben a filmmesének leglényegesebb építőeleme a csend. Éppen úgy, mint a szobornak a három dimmenzió. A film, mint művészet, néma művészet. — A film a színháztól áll a legtávolabb, ahhoz semmi köze nincs, mert a film teljességében vissza tudja adni, ki tudja fejezni az emberekben történő világot és a világban történő embert, ami csak néma mese, mozgó vizuális ábrázolás útján lehetséges. És a film közelebb áll az idős művészethez, a zenéhez, mint a térbeli művészethez, a színpadhoz. — Megvallom, azt is a film tragédiájának tartom, hogy színészekkel kell játszani. Még nagyobb aberáció, hogy — kivéve a fantasztikus filmeket — egyetlenegy jelenetet sem az élet valóságában vesz fel, hanem a műteremben. Meg kellene már érteni, hogy a film akár a képzelet, akár a való valóságát adja egy, vagy Teqfttyuc