A Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesületének Körlevele, 2009
2009 / 1. szám
Mi történt ezután? A kihallgatók azt mondogatták nekem hol hangosabban, hol halkabban, hogy egyrészt „ha magától nem mondja el, amit kívánunk magától, majd megtaláljuk a módját, hogy maga elmondja.” Másrészt: „Magát berángatták ide. Mi tudnánk segíteni, csak egy szavunkba kerül, és maga máris visszakerül az egyetemre.” De ez csak nagyszájú kijelentés volt. Májusban ez az okosabb kihallgató magához hívatott, de nem az ablak alatt az íróasztalnál ült, ahol szokott, és engem nem az ajtónál álló székre ültetett, ahova korábban. Hanem most a szobában levő tárgyalóasztalnál ült, és oda hívott, hogy „Tessék, itt foglaljon helyet!”. Azt mondta: „Azért hívattam, hogy megbeszéljük a dolgokat. Mert hallottunk a fizikaóráról, megtudjuk az egyetemről, hogy ott maga jól tanult, jó véleménnyel vannak magáról, most megbeszélnénk, hogy kerüljön vissza az egyetemre.” Ekkor eszembe jutott, hogy ha én most igent mondok, akkor irkálnak mindenféle dokumentumot, kiengednek, az egyetemen pedig esetleg még utat is csinálnak. No, mondtam, ezt nem. Úgyhogy azt mondtam neki: „Nagyon szívesen, de nem mondok le arról, hogy pap legyek.” Ezt ugyanis tudták rólam. Gondoltam, hogy ha azt a békát lenyeli, hogy én pap akarok lenni, akkor nem állhat elő azzal, hogy írjak jelentéseket, legyek megfigyelő. Nem fog bemenni az egyetemre, hogy engem így meg úgy előre kell helyezni, mert ezt nem akartam. Erre mintha citromba harapott volna, és ezek után megbénult. Ezt nem bírta elfogadni, hogy engem úgy bocsát el innen, hogy egyetemre akarok járni, aztán pap akarok lenni, így aztán maradt minden változatlan. Meddig? Mikor került sor a tárgyalásra? Jött szeptember 10. környéke, amikor kezdődött a tárgyalás. A Fő utcából átvittek a Markó utcába és ott tárgyalták az ügyet. Úgy vittek be minket, hogy amivel vádoltak, annak a maximális büntetési tétele halálbüntetés volt, így hangzott a vád: „A népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és kezdeményezése.” Később odabent már átminősítették a vádat a szervezkedésben való „tevékeny részvételre”, aminek csak 15 év volt a maximális büntetése. Viszont ekkor már Rajk újratemetése előtt voltunk nem sokkal. Akkorra már nagy változások történtek. A legfőbb ügyész első helyettesét küldték ki a tárgyalásra, hogy bejelentse, a vádat átminősítik, mert „nem akarták megdönteni a népköztársaságot, de igenis szervezkedtek és mérgezték az ifjúságot,így végül a vád „izgatás” lett a Magyar Népköztársaság ellen. A tárgyalási szünetben az ügyész odajött az egyik atyához, aki nekem lelkiatyám volt, és aki tanított teológiára, és most vádlott társam volt. Azt mondta neki: „Nincs magának lelkiismeretfurdalása emiatt a fiatalember miatt? Mert a karrierjét derékba töri.” Azt mondta neki: „Ügyész Úr! Magának van lelkiismeret-furdalása! Azért jött ide!” Erre az monogott még valamit és elsomfordált. Ez is a fizikaóra hatása, ami bekerült hátsó jelentésekbe, és messzire eljutott. Végül szeptember 19-én szabadlábra helyeztek úgy, hogy a bíróság nyolc hónapi szabadságvesztésre ítélt, én pedig éppen nyolc hónapot voltam vizsgálati fogságban. De az ítélet nem volt jogerős, az ügyész súlyosbításért, a védők enyhítésért fellebbeztek. Hová ment ezután László atya? Szeptember 19-én kiengedtek, elmentem a Keleti Károly utcába, a lakásomba. 1-2 napot itt voltam, bementem az egyetemre. A tanulmányi osztályon ismertek engem, mert én ún. állami felelős lettem. Erre a feladatra két jobbra való egyetemi oktató nézett ki engem a felvételikor. Az állami felelős döntötte el, ki milyen szemináriumi csoportba kerül. Ezért én többször megfordultam a tanulmányi osztályon. Mondta is az AVO: „Voltunk ott! Mondtuk, hogy milyen veszedelmes dolgokat művelt maga meg a többiek, de ott azt mondták, hogy magát mindig kiválónak tartották, meg jónak, nem olyannak, aki valami rosszat tesz.” Mikor bementem, felugráltak, becsukták az ajtót, kérdezték, hogy „Mi lett magával? Megverték bent? Mi történt?”. Ezek között volt egy, akinek aranyból készült ötágú csillag volt a nyakában, mégis ő is az én pártomon volt. Ezután hazamentem Ősibe, mert már október volt, a félév elkezdődött, már nem lehetett mit csinálni, így otthon ért a forradalom, október 23-a. Aztán később feljöttem, akkor már elhurcoltak sokakat, akik részt vettek a forradalomban.