Százhalombattai Hírtükör, 1989 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-04 / 1. szám

SZÁZHALOMBATTAI fn gyűjtemény hírtükör II. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK SZERDÁN AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA Ára: 5.- Ft 1989. január 4. ÚJESZTENDŐI SZÁMVETÉS - beszélgetés Szekeres Józseffel a városi tanács elnökével - Az új esztendő küszöbét a számvetés és a tervezés idejének szoktuk mondani. Mit tud maga mögött a város, és milyen új fel­adatok előtt áll az év forduló­ján? - Megvallom őszintén, szíve­sebben és többet beszélnék a múltról - ami telén gazdasági kö­rülményeink között nem is igen csodálható. Ezt nem élőnek szántam, mert most bizony ala­posan mérlegre kell tenni a múl­tat, hogy tanulhassunk hibáink­ból és eredményeinkből. Más­részt nap nap után tapasztalnom kell, hogy akik gyakorta kritiku­san közelítenek városunk fejlő­désének részkérdéseihez, nem ismernek lényeges összefüggé­seket, nem látják tisztán milyen rendhagyó és nehéz körülmé­nyek között jött létre és alakult városunk a mostanivá. Százha­lombatta a kormányzat 60-as években kialakított koncepció­jának, a vidéki iparfejlesztésnek köszönheti létét. E koncepció deklarált célja bizonyos arányta­lanságok megszüntetése volt. Ezek az új városok - köztük a miénk is - a 60-as években, de a következő évtized elején is ala­posan átgondolt urbanizációs terv nélkül nőttek ki a földből. Százhalombatta várossá növe­kedését is bonyolult, ellentmon­dásos korszak előzte meg. Csak 1968-ban születtek meg a két vállalatnál azok a fejlesztési döntések, amelyek előrevetítet­tek és pontosabban körvonalaz­ták a mára már kialakult nagy­ságrendet. Nyilvánvalóvá vált, hogy azt a laza településszer­kezetet összefogni nem lehetett községi keretek között, még ke­vésbé volt elképzelhető új, egy­ségesítő változások és folyama­tok elindítása. 1970 április 1-jén Százhalombattát várossá nyilvá­nították. Az adminisztratív in­tézkedéstől persze még nem vált várossá. - Sok zökkenővel járt a vá­rossá válás útja? Százhalombatta igen hátrá­nyos helyzetben indult a várossá válás útján. Földrajzi helyzete sem mondható előnyösnek: ke­leten a Duna, délen és nyugaton Fejér megye, északon Érd hatá­rolja. Vonzáskörzete gyakor­latilag nincs, viszont beleesik a főváros agglomerációs övezeté­be. A töredezett településszer­kezet (Óváros, Dunafüred és la­kótelep) gyakorta kényszerítet­te a városvezetést részmegoldá­sok alkalmazására. Kedvezőt­len volt - és részben az még ma is - az ipar, a lakóterület és kör­nyezet kölcsönhatása. A tagolt­ságot fokozza a két nagyvál­lalatot összekötő vezetékrend­szer. Hosszú ideig az iparfej­lesztés állt előtérben, az­ új lakó­telep építésében sem érvénye­sültek különösképpen az urba­nizációs szempontok. A gyors­ütemű lakásépítkezés csak az iparfejlesztés függvényeképpen jött számításba. Ilyen körülmé­nyek között kellett a szakembe­reknek kialakítaniuk a városfej­lesztési koncepció közeli és táv­lati célkitűzéseit. Pontosan be kellett határolni a város külső és belső területeit, az ipari, a lakó­­területi és az üdülésre szánt te­rületeket, dönteni kellett a köz­tes területek távlati felhasznál­hatóságáról, ki kellett jelölni az intézmények, a szabadidő- és sportközpontok pontos helyeit. Ezt a koncepciót a közeli és táv­lati feladatokat a 70-es évek de­rekán sikerült kialakítanunk, akkor vette be kezdetét az az át­fogó városalakító munka, amely napjainkban is tart.­­ Melyek voltak ennek a munkának a fontosabb stádiu­mai az­ elmúlt másfél évtized­be­­? (folytatás a 2. oldalon) Jön a MŰHOLDAS tévé PROGRAM Ez év szeptemberétől várhatóan városunkban is lesz műholdas tele­vízióadások vételére alkalmas an­tennarendszer. A városi tanács és a székesfehérvári Elektrokomfort Szolgáltató Vállalat még a múlt év decemberében véglegesítette a mű­szaki terveket. A tanácstestület elő­reláthatóan április-májusban dönt a pénzügyi kérdéseket és a megvaló­sítást illetően, s a szakemberek ez­után kezdik kiépíteni a kábelhálóza­tot és a parabolaantennát (ami a ter­vek szerint valamelyik tízemeletes épület tetejére kerülne). Nem sikerült azonban pontosí­tani, hogy melyik televízióállomá­sok vételére lenne lehetőség. Csak kettő biztos: a Sky Channel és Su­per Channel műsora ott lesz a kép­ernyőkön. A zárt láncú, városi ká­beltelevízió megvalósításának prog­ramja később kerül „műsorra”. -k- VÁROSI ANYAKÖNYV Nem akarunk jóslatok­ba bocsátkozni arra vo­natkozóan, hogy mikor mit jelentenek a statiszti­kai mutatók, de egyik­­másik néha érdekes le­het, sőt mi több, használ­ható is. Annyi már bi­zonyos, hogy bár a város lakosságának növekedé­sét elsősorban az újszü­löttek száma határozza meg, mégsem kell tarta­nunk a demográfiai rob­banástól. Lássuk tehát a számokat. A város lakosságának száma 1988. január 1- jén: 18473 1988. december 31- én: 18630 Negyvenhárom esztende­je immár, hogy befejeződött a II. világháború. Emlékeze­tünk csendesedik, a világ­égés romjait felszámoltuk, lassacskán sebeink is be­gyógyulnak. Talán épp ezért hat ránk döbbenettel, ha bé­kés napjainkba még ennyi év után is betörnek a pusztítás rekvizitumai. A hír és a benne foglalt té­nyek önmagukért beszélnek. A DKV-tól Ercsi irányába hú­zódó Dunaparton, egy kidőlt fa gyökerei között víziaknára bukkantak az ott játszó gye­rekek. Kíváncsiságuktól ösz­tönözve azonmód nekiláttak és szétszerelték a szerkezetet! Az eset - szerencsére! - egy rendőr tudomására jutott, aki nyomban kihívta a tűzszeré­szeket. Mint a vizsgálat ki­derítette, az akna 40 kg trotilt tartalmazott. Számomra rejtély, miként tudták a srácok, eszközök hí­ján szétszerelni. De belegon­dolni is hátborzongató, mi lett volna, mi lehetett volna játékuk vége, ha kiszabadul egy ekkora töltet ereje? Mindannyiunk számára jó érzés tudni, hogy gyermeke­inknek nem kellett megél­niük, megismerniük a há­ború rémségeit. A mi felelős­ségünk azonban, ha tu­datában sincsenek tetteik lehetséges következmé­nyeinek. A mi pótolhatatlan veszteségünk az is, ha az ilyesfajta kíváncsiság ha­lálos véget ér. Mert ez a játék legközelebb akár halálos is lehet...! -így- Halálos játék Őrségváltás a városi Vöröskeresztnél Méray Tiborné 1980tól töltötte be a városi titkári tisztet. Tavaly november­ben azonban felmentését kérte funk­ciója alól. A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Vezetősége méltányolta kéré­sét, megállapította, hogy a mozga­lom nagyszerű aktivistától köszön el Méray Tiborné személyében, hiszen kiváló munkájáért múlt év május 8-án a Vöröskereszt Munkáért arany foko­zatú kitüntetésben részesítették. A városi titkári beosztásba Ruisch Já­­nosnét választották meg, a vöröske­resztes munka tevékeny résztvevőjét, aki hosszú évek óta aktív véradó és vöröskeresztes szervezőként tüntette ki magát. ITT ÉLNED, HALNOD KELL? Miért kell ezt a várost gyűlöl?Van az embernek hazája, van egy szűkebb hazája — pátriája — s van egy lakása — otthona. De vajon van-e valamennyi­ünknek? Meghökkenve olvastam la­punk első számában a „10 éve írták Százhalombattáról” című rovatban: „nem az a város, aho­gyan én elképzeltem”, vagy: „Itt lakni lehet, élni nem”. Az­tán visszaemlékeztem: bizony, többektől hallottam, hogy nem szeretik, nem kedvelik városun­kat. Nem tudnak megszokni, honvágyuk van korábbi élet­terük iránt, elvágynak innen. Való igaz: Százhalombatta nem a hagyományos értelem­ben vett városok példája szerint épült. Itt nincsenek széles sugá­rutak, hiányoznak a hatalmas kirakatok a nagy terek. Ez egy telepszemen beépített város, a neve is mutatja: lakótelep. Csakhogy, amikor a város szerveződött, az emberek jöttek és pontosan tudták, mit vállal­nak! És akkor örömmel vállal­ták azt, mit most megtagadnak! Tudták! Tudták, hogy a vá­ros egyik nagy ipari létesítmé­nye egy olajfinomító gyár. Kör­nyezetszennyező? Igen. De tud­ták azt is, hogy ez a gyár — a „FIGYELŐ” közgazdasági szaklap sorolása szerint — az or­szág első száz vállalata közül az első helyen áll! Tudták, hogy az országban Százhalombattán le­het legelőbb lakáshoz jutni! Tudták, hogy országos átlagban itt a legmagasabb a kereseti lehe­tőség! És — a térképről — tud­ták, hogy mindössze 30 km-re esik a fővárostól! É­­ mert erre lehet következtet­ni legalábbis a déli bejárat felőli városjelző táblára feketével oda­mázolt — gúnyos-irónikusnak szánt, ám inkább szellemi ti­­borcságot tanúsító — „A VÁ­ROS” feliratot. Örömmel közlöm mindenki­vel, aki nem szereti ezt a várost, aki utál itt lakni, aki máshová vágyik: ismereteim szerint jelenlegi Alkotmányunk nem foglalja magába — így nem is ér­vényes — Verbőczi István híres­­hírhedt tripartitumát, amely örök időre kimondotta a dol­gozó tömegek röghözkötöttsé­­gét. Magyarul: nem kell itt lak­ni! El lehet költözni egy „igaz” városba, Debrecenbe, Nyíregy­házára, Körmendre, bárhová. Sőt! Világútlevelünk tágabb lehetőségeket is biztosít: az elégedetlenkedők előtt nyitva az út Bécs, Párizs, vagy éppen Rawalpindi felé is! Csakhogy egy a bökkenő. Azt hiszem, az őrök elégedetle­nek, mindenhol találnak hibát, vagy hibáztatni valót. Minden városban akad, ami valamiért nem tetszik. Százhalombatta ilyen. Ilyen­nek épült. Nekünk épült. Sze­retni kellene. A várost, a parko­kat, a köröttünk levő zöldöve­zetet. A „betonrengeteget” mely meleg lakást, komfortot, otthont ad valamennyiünknek. Végezetül szeretném Tamási Áron gondolatait emlékeze­tükbe idézni: „Azért vagyunk e világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.­ ­hu- CSAK A JÓT? Nincs mit tagadni, valamen­nyien éhesek vagyunk az infor­mációkra, így volt ez eleddig is, s különösképpen így van napjainkban, amikor - szeren­csére - egy egész sor területen nagyarányú változásoknak le­hetünk tanúi. Ilyen körülmé­nyek közepette aztán érthető, hogy mindenki várja a tágabb és a szűkebb környezetről ér­kező híreket Csakhogy csep­pet sem mindegy, milyen je­lentések jutnak el az olvasók­hoz. Olyanoké, amelyek tény­legesen a való életet tükrözik, vagy olyanok, amelyek egyfaj­ta álomvilágba kalauzolnak el. Mindezek a gondolatok ak­kor jutottak az eszembe, ami­kor az egyik cég vezetője, akit arra kértem, szóljon már az ál­tala irányított üzem tevékeny­ségéről néhány szót, érdeklő­désemet - amely természete­sen nem magánjellegű volt - azzal hárította el: most nem ak­tuális a dolog, rossz passzban vannak, térjünk vissza akkor a témára, amikor majd szebb eredményekről számolhat be. De a világhoz a rossz éppen úgy hozzátartozik, mint annak ellentéte. Önmagunkat csap­nánk be, ha a negatívumokat nem vennénk észre, ha csu­pán a szépre, a kellemesre az ideálisra figyelnénk. Az effajta struccpolitika nemhogy nem használ, hanem kifejezetten káros. Hamis, torz képekre egyáltalán nincs - nem lehet­­ szükségünk. Azt, hogy vannak még fogyatékosságok - úgy ahogy -, elviseljük. De akkor, amikor azt látjuk, hogy e hibá­kat „dugdossák” előlünk, már lényegesen kisebb a tűrőké­pességünk. Ha egyszer felnőtté váltunk - márpedig ezt fölöttébb gyak­ran halljuk emlegetni -, akkor ennek megfelelően is kell ke­zelni bennünket. Magyarul: nem csupán a jóval kívánunk szembesülni.

Next