Százhalombattai Hírtükör, 1990 (3. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 1. szám

vt~­­ • .­vm SZÁZHAZOWIBATTAI turmkör VÁROSI KÖZÉLETI LAP 1990. január 3. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK SZERDÁN ÁRA 5- FT A párbeszéd felelősségéről Az új esztendő mindig valamiféle számadásra késztet mindenkit, mind magánem­bert, mind szervezett, vagy más természetű embercsopor­tokat. Ez késztet most minket is egyféle számadásra: miként állta meg helyét állandóan változó szerkesztői és újságírói kollektívánk az elmúlt év nagy politikai fordulatai közepette, hogyan válaszoltunk a gyü­­lemlő társadalmi kihívásokra, hogyan igyekeztünk valósághű tükörképet mutatni városunk közéleti kérdéseiről, olvasóink mindennapjairól. Mindenképpen fogas kér­dések ezek, és nem is vállalkoz­hatunk arra, hogy pontosan be­számoljunk minden egyes lap­számunkról az elemzés igé­nyével. Kezdhetnénk talán egyféle­­ mentegetőzéssel - lemondott a felelős szerkesztőnk, főmun­katársunk tartósan beteg volt, néhány külső munkatársunk letette a lantot, az új pártok politikai türelmetlenségük okán mind több teret kértek -egyszóval, volt gond éppen elég. Ám helyesebbnek véltem, hogy a valós helyzet vázolásán túl ne mentegetőzzünk most, legyünk inkább őszinték: gya­korta megesett sajnos, hogy nem álltunk a helyzet ma­gaslatán. A nagy politikai válto­zások hullámverése termé­szetszerűen lapunkat is érin­tette. Megjelentek azok az anyagok, amelyekben túlárad­tak az érzelmek és indulatok túllépték városunk határát és fogadatlanul országos kér­déseket kezdtek feszegetni. Ezzel még nem lett volna gond, de mindenki nyilatkozni kez­dett, és ekkor szaporodtak el a véget nem érő tengeri kí­gyószerű nyílt levelek, ame­lyekben mindenről szó volt, csak éppen városunk közéleti kérdéseiről egyre kevesebb. Mondom, próbáltunk alkal­mazkodni, s ez öreg hiba volt. Ám egyik közmondásunk azt tartja: az hibázik, aki ugyanazt a hibát követi el újból. Marad­junk tehát csak a mi váro­sunkban. Mert mi tagadás, a mi házunk táján is akadt gond elég. Talán emlékezik még az olvasó, hogy abban a legelső beköszöntő számunkban az írástudó felelősségéről érte­keztünk. Ám döbbenten ta­pasztalnunk kellett, gondok vannak az olvasó „készü­lékével" is. Való igaz, tökéletes lapot nem lehet írni, egyszerűen azért, mert amiért az olvasók egyik csoportja tapsikol, másik része kárhoztat minket. Ám az ellentéteken túl mégis igazunk van talán, ha higgadt hangon teszünk fel egyes kérdéseket, megkockáztatva, hogy netán valaki megsértődik. Mert attól még messze vagyunk, hogy akit elmarasztaló szó ér, annak igazát az be is lássa. Igen, még nevelődnünk kell, és had legyen ez valamiféle „ars poetica”: nyugodt hangon szóljunk mindig, és igazat, így talán majd eljutunk valahova. Szaniszló József Máté Imre Érdohányfalván élő költő rokonai útján juttatta el hozzánk két versét. 1983­ óta egyetlen versét sem közölték Romániában. Radnóti töprengő Gerincet hajtó alázattal, fogköves ősi gyalázattal szeretném egyszer eldalolni, amit nem lehet eldalolni, amiért szívünk élni lázit, a legutolsó dobbanásig. Embert teremtő emberséggel, parolázva a békességgel, törvénytelenül törvényt állni, télnek gúzsában tavaszt várni, s istenhatalmú Krisztusoknak szemébe vágni, hogy hazudnak. Mamó Tűzhely mellett is fázik szegényke, emlék-lovon sem jön már legénye. Pedig most volna mondani való, nyolcvan évében nyüzsgött a csaló. Dédunokája hangja idegen, korcs nemzedék nő torz reményeken. Elkopott benne sok szép régi vágy, fülébe zúg a buldózer-világ. Máté Imre Mindentől félve, hogyha sírba hull, ejtsünk egy könnyet érte szótlanul. SZÜLETÉSNAPI VIGASSÁGOK A Forrás Néptánc együttes nagyszabású rendezvénysorozat­tal ünnepelte ötödik születésnap­ját. Az együttes vezetőjét, Sziget­vári Józsefet ebből az alkalomból kértük beszélgetésre. - A jubileum alkalmából 4 na­pon keresztül telt ház előtt mutat­tuk be Édesanyám sok szép szava című műsorszámunkat. A máso­dik napon az alapító tagok is sze­repeltek, akik az ország különbö­ző helyeiről jöttek el, együtt ünne­pelni és szerepelni a mostaniak­kal. - Összesen hány fő lépett fel ezen a napon? 300 - 320 fő tán­colt. Bár nem a szerepléshez szo­rosan tartozóan, de 30/35 szülő minden alkalommal segítette fellé­pésünket. Terítettek, öltöztettek, jegyet árultak, voltak akik mind a négy napon. - A lelkes taps önmagában minősít, de a vezető hogyan érté­keli az elmúlt napok szerepléseit? - A minősítés most még na­gyon nehéz. Ami bennünket is meglepett az, a közönség nagy száma, erre igazából nem számí­tottunk. Az elmúlt két hónap nagyon ke­mény munkával telt, minden hét­végén próba, amely meghozta gyümölcsét. Vendégünk volt Bod­za Klára, aki elismeréssel szólt együttesünkről. Én a magam részéről mind a négy napot szakmailag nívósnak minősítem. Az elmúlt egy év alatt sokat fejlődött az együttes, ez lát­szott a mostani produkción is. - Van-e még az országban ilyen nagy létszámú és sikeres együttes? - Természetesen több is, de olyan nincs, amely ilyen rövid ideje működik. Említhetném a szegedi, gyulai, gyöngyösi együtteseket, itt Százhalombattán, egy ipari településen, szinte hihetetlen, hogy a folklór iránti szeretet és igény ilyen nagy. Holland vendégeink - akik szintén a jubileumra érkeztek - nagyon csodálkoztak, hogy ennyi gyereket és fiatalt lehet mozgósí­tani. - Ilyen nagy csoportlétszám­nál kialakulhat-e közösség? - Csoportonkénti igen, így pl. az ifjúsági vagy a haladó, de még a szülők is egyfajta közösséget alkotnak. Az elmúlt évek, hónapok nagy hajtása, a sok munka, de az együttes élmények hatására már egy együttesi tudat is kezd kiala­kulni. Két évvel ezelőtt hagyta el a csa­patot az alapító tagok nagy része, összesen 6 pár maradt, velük kel­lett szinte újra kezdeni. Sikerült. - Mi tartja itt az embereket? Szakmai ambíciók, vagy egyéb motivációk? - A csoport tagjai kötődnek a néptánchoz, de emellett valahol önmegvalósulás­r­a is keresték. Mára már szinte­zmussá vált többségüknél ez a tevékenység. Sokan vezetnek csoportokat, amellett, hogy itt aktívan táncol­nak. Ez így, egy olyan közösség, ahol a küzdésnek értelmét látják. - Látszik, hogy élvezik amit csinálnak, felszabadultak, vidá­mak a színpadon. - Ez így is van. - Mit vársz az 1990-es évtől? - Ennek a forrásnak egy patakba kell torkollnia, erre meg is van minden esély. Létezni akarunk, ez a legfonto­sabb, a mai nehéz gazdasági hely­zetben ez nem kis dolog. Eddig is nagyon sokat segítet­tek különböző szervezetek, melyet nagyon köszönünk. Remélem a jövőben is megkapjuk tőlük a tá­mogatást. Szeretném a 10. évfordulót megélni, és még 400 gyereket az együttesben táncolni látni. Ne is próbálkozzon, a Hírtükör elfogyott • •­­ Mit vár Ön az Új Esztendőtől? Dr. Horváth József, fejlesztési és beruházási főmérnök: - Én optimista vagyok a jövőt illetően, de nem hurrá-optimis­ta. Hogy hová juttattuk negyven éven át az országot, és hogyan? Talán úgy, hogy csak terveket készítettünk, olyan szép terveket, melyek megvalósítására már nem volt időnk. De nem tudok azok­kal egyetérteni, akik azt huhogják, hogy csődbe megy az ország. Most majd új terveket készítünk, de csak annyit, amennyi szükséges. Egyet mondhatok: csak a magyar nép lesz képes az ország szekerét kihúzni a kátyúból. Vannak akik bíznak a külső segítségben, s vannak akik csak a külső tényezőket okolják a bajokért. De ahogy mi is hibásak vagyunk, ugyanúgy igaz, hogy magunkon kell segítenünk. Hosszú, kitartó, szívós munkával. S bízom abban, hogy ez nem lesz hiábavaló. (folytatás a 2. oldalon) Az ötéves évfordulón elismerésben részesültek: „A kultúráért Sázhalombatta” plakettet kapott: VLASIN JÓZSEF Együttesi nívódíjat: KÓCSINÉ SKULTÉTI ÉVA, HENN RÓBERT együttes alapító tagok Közönség díjat, megosztva: BRÁDI MÓNIKA, VLASIN JÓZSEF Kakukk Pál koreográfus különdíját: NAGY RÓBERT vehette át.

Next