Százhalombattai Hírtükör, 1990 (3. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-03 / 1. szám
vt~ • .vm SZÁZHAZOWIBATTAI turmkör VÁROSI KÖZÉLETI LAP 1990. január 3. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK MINDEN MÁSODIK SZERDÁN ÁRA 5- FT A párbeszéd felelősségéről Az új esztendő mindig valamiféle számadásra késztet mindenkit, mind magánembert, mind szervezett, vagy más természetű embercsoportokat. Ez késztet most minket is egyféle számadásra: miként állta meg helyét állandóan változó szerkesztői és újságírói kollektívánk az elmúlt év nagy politikai fordulatai közepette, hogyan válaszoltunk a gyülemlő társadalmi kihívásokra, hogyan igyekeztünk valósághű tükörképet mutatni városunk közéleti kérdéseiről, olvasóink mindennapjairól. Mindenképpen fogas kérdések ezek, és nem is vállalkozhatunk arra, hogy pontosan beszámoljunk minden egyes lapszámunkról az elemzés igényével. Kezdhetnénk talán egyféle mentegetőzéssel - lemondott a felelős szerkesztőnk, főmunkatársunk tartósan beteg volt, néhány külső munkatársunk letette a lantot, az új pártok politikai türelmetlenségük okán mind több teret kértek -egyszóval, volt gond éppen elég. Ám helyesebbnek véltem, hogy a valós helyzet vázolásán túl ne mentegetőzzünk most, legyünk inkább őszinték: gyakorta megesett sajnos, hogy nem álltunk a helyzet magaslatán. A nagy politikai változások hullámverése természetszerűen lapunkat is érintette. Megjelentek azok az anyagok, amelyekben túláradtak az érzelmek és indulatok túllépték városunk határát és fogadatlanul országos kérdéseket kezdtek feszegetni. Ezzel még nem lett volna gond, de mindenki nyilatkozni kezdett, és ekkor szaporodtak el a véget nem érő tengeri kígyószerű nyílt levelek, amelyekben mindenről szó volt, csak éppen városunk közéleti kérdéseiről egyre kevesebb. Mondom, próbáltunk alkalmazkodni, s ez öreg hiba volt. Ám egyik közmondásunk azt tartja: az hibázik, aki ugyanazt a hibát követi el újból. Maradjunk tehát csak a mi városunkban. Mert mi tagadás, a mi házunk táján is akadt gond elég. Talán emlékezik még az olvasó, hogy abban a legelső beköszöntő számunkban az írástudó felelősségéről értekeztünk. Ám döbbenten tapasztalnunk kellett, gondok vannak az olvasó „készülékével" is. Való igaz, tökéletes lapot nem lehet írni, egyszerűen azért, mert amiért az olvasók egyik csoportja tapsikol, másik része kárhoztat minket. Ám az ellentéteken túl mégis igazunk van talán, ha higgadt hangon teszünk fel egyes kérdéseket, megkockáztatva, hogy netán valaki megsértődik. Mert attól még messze vagyunk, hogy akit elmarasztaló szó ér, annak igazát az be is lássa. Igen, még nevelődnünk kell, és had legyen ez valamiféle „ars poetica”: nyugodt hangon szóljunk mindig, és igazat, így talán majd eljutunk valahova. Szaniszló József Máté Imre Érdohányfalván élő költő rokonai útján juttatta el hozzánk két versét. 1983 óta egyetlen versét sem közölték Romániában. Radnóti töprengő Gerincet hajtó alázattal, fogköves ősi gyalázattal szeretném egyszer eldalolni, amit nem lehet eldalolni, amiért szívünk élni lázit, a legutolsó dobbanásig. Embert teremtő emberséggel, parolázva a békességgel, törvénytelenül törvényt állni, télnek gúzsában tavaszt várni, s istenhatalmú Krisztusoknak szemébe vágni, hogy hazudnak. Mamó Tűzhely mellett is fázik szegényke, emlék-lovon sem jön már legénye. Pedig most volna mondani való, nyolcvan évében nyüzsgött a csaló. Dédunokája hangja idegen, korcs nemzedék nő torz reményeken. Elkopott benne sok szép régi vágy, fülébe zúg a buldózer-világ. Máté Imre Mindentől félve, hogyha sírba hull, ejtsünk egy könnyet érte szótlanul. SZÜLETÉSNAPI VIGASSÁGOK A Forrás Néptánc együttes nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte ötödik születésnapját. Az együttes vezetőjét, Szigetvári Józsefet ebből az alkalomból kértük beszélgetésre. - A jubileum alkalmából 4 napon keresztül telt ház előtt mutattuk be Édesanyám sok szép szava című műsorszámunkat. A második napon az alapító tagok is szerepeltek, akik az ország különböző helyeiről jöttek el, együtt ünnepelni és szerepelni a mostaniakkal. - Összesen hány fő lépett fel ezen a napon? 300 - 320 fő táncolt. Bár nem a szerepléshez szorosan tartozóan, de 30/35 szülő minden alkalommal segítette fellépésünket. Terítettek, öltöztettek, jegyet árultak, voltak akik mind a négy napon. - A lelkes taps önmagában minősít, de a vezető hogyan értékeli az elmúlt napok szerepléseit? - A minősítés most még nagyon nehéz. Ami bennünket is meglepett az, a közönség nagy száma, erre igazából nem számítottunk. Az elmúlt két hónap nagyon kemény munkával telt, minden hétvégén próba, amely meghozta gyümölcsét. Vendégünk volt Bodza Klára, aki elismeréssel szólt együttesünkről. Én a magam részéről mind a négy napot szakmailag nívósnak minősítem. Az elmúlt egy év alatt sokat fejlődött az együttes, ez látszott a mostani produkción is. - Van-e még az országban ilyen nagy létszámú és sikeres együttes? - Természetesen több is, de olyan nincs, amely ilyen rövid ideje működik. Említhetném a szegedi, gyulai, gyöngyösi együtteseket, itt Százhalombattán, egy ipari településen, szinte hihetetlen, hogy a folklór iránti szeretet és igény ilyen nagy. Holland vendégeink - akik szintén a jubileumra érkeztek - nagyon csodálkoztak, hogy ennyi gyereket és fiatalt lehet mozgósítani. - Ilyen nagy csoportlétszámnál kialakulhat-e közösség? - Csoportonkénti igen, így pl. az ifjúsági vagy a haladó, de még a szülők is egyfajta közösséget alkotnak. Az elmúlt évek, hónapok nagy hajtása, a sok munka, de az együttes élmények hatására már egy együttesi tudat is kezd kialakulni. Két évvel ezelőtt hagyta el a csapatot az alapító tagok nagy része, összesen 6 pár maradt, velük kellett szinte újra kezdeni. Sikerült. - Mi tartja itt az embereket? Szakmai ambíciók, vagy egyéb motivációk? - A csoport tagjai kötődnek a néptánchoz, de emellett valahol önmegvalósulásra is keresték. Mára már szintezmussá vált többségüknél ez a tevékenység. Sokan vezetnek csoportokat, amellett, hogy itt aktívan táncolnak. Ez így, egy olyan közösség, ahol a küzdésnek értelmét látják. - Látszik, hogy élvezik amit csinálnak, felszabadultak, vidámak a színpadon. - Ez így is van. - Mit vársz az 1990-es évtől? - Ennek a forrásnak egy patakba kell torkollnia, erre meg is van minden esély. Létezni akarunk, ez a legfontosabb, a mai nehéz gazdasági helyzetben ez nem kis dolog. Eddig is nagyon sokat segítettek különböző szervezetek, melyet nagyon köszönünk. Remélem a jövőben is megkapjuk tőlük a támogatást. Szeretném a 10. évfordulót megélni, és még 400 gyereket az együttesben táncolni látni. Ne is próbálkozzon, a Hírtükör elfogyott • • Mit vár Ön az Új Esztendőtől? Dr. Horváth József, fejlesztési és beruházási főmérnök: - Én optimista vagyok a jövőt illetően, de nem hurrá-optimista. Hogy hová juttattuk negyven éven át az országot, és hogyan? Talán úgy, hogy csak terveket készítettünk, olyan szép terveket, melyek megvalósítására már nem volt időnk. De nem tudok azokkal egyetérteni, akik azt huhogják, hogy csődbe megy az ország. Most majd új terveket készítünk, de csak annyit, amennyi szükséges. Egyet mondhatok: csak a magyar nép lesz képes az ország szekerét kihúzni a kátyúból. Vannak akik bíznak a külső segítségben, s vannak akik csak a külső tényezőket okolják a bajokért. De ahogy mi is hibásak vagyunk, ugyanúgy igaz, hogy magunkon kell segítenünk. Hosszú, kitartó, szívós munkával. S bízom abban, hogy ez nem lesz hiábavaló. (folytatás a 2. oldalon) Az ötéves évfordulón elismerésben részesültek: „A kultúráért Sázhalombatta” plakettet kapott: VLASIN JÓZSEF Együttesi nívódíjat: KÓCSINÉ SKULTÉTI ÉVA, HENN RÓBERT együttes alapító tagok Közönség díjat, megosztva: BRÁDI MÓNIKA, VLASIN JÓZSEF Kakukk Pál koreográfus különdíját: NAGY RÓBERT vehette át.