Százhalombattai Hírtükör, 2009 (22. évfolyam, 1-25. szám)

2009-01-15 / 1. szám

Gáz, ha nincs gáz Az első fokozatú gázkorlátozás elrendelése után a Dunamenti Erőmű január 6-án este átállt olajtüzelésre - tájékoztatott Csiba Péter vezérigazgató. Kihangsúlyozta: a törvényben meghatározott tartalékok rendelkezésre állnak, emellett már intézked­tek további olajkészletek beszerzéséről. Az olajra való átállás nem okoz fennakadást a távfűtésben. A magyarországi gázfogyasztást a ha­zai kitermelés nem képes fedezni, hiszen a MOL jelenleg 8 millió köbmétert ter­mel ki, és a tervezett bővítés után is mindössze további egymillió köbméter­rel növelhető a mennyiség. Január 7-én 64 millió köbméteres gázfogyasztással számoltak, ezt részben a hazai termelés, részben az Ausztria felől érkező mintegy három millió köbméter, illetve a gáztá­rolókból kivett 52 millió köbméter föld­gáz biztosította. Az Ausztria felől érkező mennyiség nem kiszámítható, emellett a föld alatti tárolók kapacitása sem végte­len, ráadásul ha apad a bent lévő gáz mennyisége, a nyomás is csökken, és ez behatárolja a kivétel mennyiségét. A ma­gyarországi tárolókban még mindig há­­rommilliárd köbméter földgáz van, ami a lakosság téli ellátásához elegendő. Tóth András, az E.ON Földgáz Storage Zrt szabályozási vezetője a hvg.hu-nak elmondta: a napi maximális 51,5 millió köbméteres kivét heteken keresztül fenntartható. Amennyiben a helyzet nem változik, tehát ha még sokáig sem érkezik Ukrajna irányából gáz és tartós marad a hideg, további korlátozásokra lehet szükség, hiszen egy fokos hőmér­sékletcsökkenés napi másfél-két millió köbméterrel növeli a lakossági és a kom­munális földgázfelhasználást. Sovány vigasz, hogy nemcsak bennün­ket, hanem a környező országokat is érinti a Gazprom döntése, szakértők sze­rint Magyarországot és Szlovákiát a leg­súlyosabban, mert mindkét ország ener­giaszükségletének 40 százalékát orosz importból fedezi. A gázkorlátozás az egész gazdaságra veszélyt jelent. A január 7-én elrendelt második fokozatú korlátozás miatt több üzemben leállt a termelés. A Tondach Magyarországnál például a hirtelen leál­lás miatt a félkész termékek tönkremen­tek, a leállás utáni ismételt üzemindítás pedig nagy költségeket emészt majd fel. Félő volt, hogy leállhatnak a nagyobb tejfeldolgozók, sőt, a húsellátásban is le­het fennakadás, ha a vágóhidak korlá­tozzák a vágást és a húskészítmények előállítását. Amennyiben például egy ba­romfifeldolgozó a leállása miatt nem ve­szi át a termelőktől a vágásra szánt szár­nyasokat, azok a túltartás következtében tömegesen elpusztulhatnak. Az alterna­tív fűtőanyagokra való áttérésnek kör­nyezeti hatása is van, hiszen az olajtüze­lés növeli a levegőben a szálló por meny­­nyiségét. A legalább két hétre elegendő készle­tek tartalékolását törvény írja elő az energiatermelők számára, emellett a stratégiai készletek is rendelkezésre áll­nak. Ugyanakkor eddig soha nem for­dult elő, hogy ténylegesen előállt volna a vészhelyzet, ezért pontos választ senki sem tud adni arra, mennyi időre elegen­dőek a tartalékaink. Van, aki szerint másfél-két hónapig, mások viszont úgy vélik, csak hetekről lehet szó. Nyilván ez attól is függ, hogyan gazdálkodunk a meglévő mennyiséggel, és ebben nem­csak a nagy-, hanem a kisfogyasztóknak is van felelősségük. pm dr. Földvári Mária Ügyvédi Iroda www.drfoldvari.hu • tel.: (06 20) 200 29 92 2030 Érd, Fehérvári út 32/b. V 1 . HELYTÖRTÉNETI­­ GYŰJTEMÉNY SZÁZHALOMBATTAI Írtükör VÁROSI KÖZÉLETI LAP www.hirtukOr.hu XXII. Évfolyam 1. szám Megjelenik minden második csütörtökön • INGYENES 2009. január 15. »Városi (V/­CU.) Premier plán: Kovács Marianna A könyörgő rabló esete Nem lesz helyi népszavazás Újra napirenden az összevonások? Fedél nélkül senki sem maradhat Lehet-e jobbat olcsóbban? Sokféle elképzelést hallottunk az utóbbi hónapokban a SZAKOM Kft-vel kapcsola­tosan, végül decemberi ülésén úgy döntött a képviselő-testület, hogy egyelőre eláll a cég kiszervezésétől, viszont Valkai György személyében új ügyvezetőt nevezett ki az irányításra. Az átadás-átvétel már megtörtént, de - amint azt Valkai György mond­ja - nagy a terület, összetett a feladat, ezért még tájékozódnia kell. A társaság irányí­tása mellett azzal is megbízták, hogy derítse fel, hogyan lehetne az eddiginél gazda­ságosabbá tenni a tevékenységet, és ő biztos benne, hogy találnak is tartalékokat. - Mit tudhatunk meg önről? - Budapesten születtem, ott nőttem fel. 1969-ben végeztem a műegyetemen, de mert ösztöndíjszerződésem volt, Deb­recenbe kerültem, az ottani közlekedési vállalatnál töltöttem egy évet, majd a vá­rosi tanács közlekedési csoportvezetője lettem. Ezt követően visszakerültem a fővárosba, a Pest megyei Tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának cso­portvezetője lettem, 1983-tól az osztály vezetőjévé neveztek ki, 1988-tól pedig a megyei tanács elnök­helyetteseként dol­goztam a rendszerváltásig. Utána egy cikluson keresztül megyei közgyűlési képviselő voltam, emellett egy osztrák­magyar, gépjárműabroncs-nagykereske­­delemmel foglalkozó közös vállalat ügy­vezetőjeként és egyéni vállalkozóként dolgoztam. 1997-től tíz éven keresztül Salgótarjánban a Nógrád megyei közle­kedési felügyeletet vezettem, tavaly óta pedig Százhalombattán, a Polgármesteri Hivatalban dolgozom. - Nem túl hálás feladat a SZÁKOM ve­zetése, hiszen a szolgáltatásokat a lehető legolcsóbban, ugyanakkor a legjobb mi­nőségben várja el a lakosság. Lehet ezt teljesíteni?­­ Tény, hogy van ebben ellentmondás. Azt szokták mondani, olyan nincs, hogy jó is legyen és olcsó is, és egészen biztos, hogy a takarékosság áldozatokat köve­tel. Óhatatlanul a kiszolgálás rovására megy, a feladat az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, azt a pontot, ahol még kivá­ló a szolgáltatás, ugyanakkor nem drága. - Vannak-e már konkrét elképzelései arról, milyen intézkedéseket hoz? - Elképzeléseim vannak, de ezek még nem döntések. Ha letisztulnak, egyezte­tünk a tulajdonossal, a vezetőkkel, és utána tájékoztatom a dolgozókat is. A szervezeti felépítésen változtatni kell, ra­cionalizálni, például vannak párhuza­mosságok, amelyeket megszüntetve lét­számot takaríthatunk meg. Lehetséges, hogy hasznos lenne a cég számára egy profiltisztítás, mert nem biztos, hogy ér­demes egy társaságnak ennyire sokirá­nyú tevékenységet folytatnia. Csak egy példát említek: a szakipari tevékenység olyan terület, amelyre nagyon sok vállal­kozás alakult, és nem kizárt, hogy külső folytatás a 4. oldalon Közmeghallgatás a költségvetésről Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. január 26- án (hétfőn) 17.00 órától a 2009. évi költségvetés témakörében közmeghallgatást tart a Városháza Dísztermében, melyre ezúton meghívom. Ezúton kérem Százhalombatta város lakosságát, hogy a fenti témával kapcsolatos közérdekű kérdéseikkel, javaslataikkal segítsék az Önkormányzat munkáját. Vezér Mihály polgármester ­ Új parancsnok a rendőrőrs élén Január elsején állt munkába a Százha­lombattai Rendőrőrsön Pál Péter, az új parancsnok. A főhadnagy Somogy me­gyei, balatonberényi származású. Testne­velő tanári szakon végzett a Testnevelési Egyetemen. Dunaújvárosban, a Vasvári Pál sporttagozatos általános iskolában, majd a Dunaújvárosi Főiskolán tanított. Gyermekei megszületése után pályamó­dosításra szánta el magát. 2002-ben je­lentkezett rendőrnek, és egy tízhónapos, másoddiplomás rendőrtiszti főiskolai át­képzés után a Dunaújvárosi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályára került vizsgá­lótisztnek. 2002-ben­ felesége szülei és nagyszülei után Százhalombattára köl­töztek, ezért Pál Péter áthelyezését kérte az Ercsi Rendőrőrsre. Egy évig vizsgáló­tisztként, majd ezt követően három évig őrsparancsnok-helyettesként dolgozott. - A százhalombattai bűnügyi helyzetet eddig úgy ismertem, mint bármely más százhalombattai lakos - mondta. Na­gyon jó körülményeket örököltem, elő­deim lelkiismeretesen dolgoztak, ezért főleg az lesz a feladatom, hogy továbbvi­gyem a lendületet. A munkánk túlnyo­mó részét belső normatívák, törvények szabályozzák, emellett természetesen minden vezetőnek vannak saját elképze­lései. Szeretném, ha javulna a közterüle­ti állomány aktivitása, emellett jó lenne, ha tovább erősödne az együttműködés a polgárőrséggel, a közterület-felügyelet­tel, a civil szervezetekkel. Hozzátette: nagy előny Százhalom­battán, hogy az önkormányzat támoga­tást nyújt a rendőrség munkájához, ezért úgy látja, hogy a tárgyi feltételekben nem lesz hiány. A rendőrőrs hivatalos ál­lománya 20 fő, de jelenleg csak 15-en vannak. A következő hónapokban új kollegák érkeznek, így a személyi feltéte­lek is javulni fognak. A térfigyelő rend­szerrel kapcsolatban elmondta: elsősor­ban a bűnmegelőzésben van nagy szere­­pe, hiszen ahol kamerák működnek, ott a bűnözők nem követnek el bűncselek­ményeket. Ezzel is magyarázható, hogy míg a környező településeken az élet­­színvonal csökkenésével párhuzamosan jelentősen nőtt a bűncselekmények szá­ma, Százhalombattán a múlt évben mintegy húsz százalékos csökkenés volt tapasztalható. A távolabbi tervekről szólva annyit el­árult: mint eddig, a jövőben is lesznek nagyobb közlekedésbiztonsági és közbiz­tonsági akciók, amelyekben a társszerve­zetek is részt vesznek majd. pm Poros a levegő A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az ország egész területén jelentősen meg­emelkedett a levegőben a szállópor kon­centrációja. Százhalombattán is megha­ladta az egészségügyi határértéket. Ilyen körülmények között nem tanácsos hosz­­szasan a szabad levegőn tartózkodni, ugyanis a légszennyezettség elsősorban az időseket, a gyerekeket, illetve az asztmá­sokat, légzőszervi, valamint keringési be­tegségekben szenvedőket teszi próbára. A fővárosban a szmog miatt már kor­látozásokat vezettek be a közlekedésben, Százhalombattán a helyzet ennyire még nem súlyos, de Vezér Mihály polgármes­ter arra kéri a város lakosságát, hogy aki teheti, saját autója helyett inkább a tö­megközlekedést használja. A légszennyezettségi mutatók változá­sa elsősorban időjárási tényezőktől függ, de az összetételt nagyban befolyásolja a szennyező anyagok kibocsátása, ezért a környezettudatos magatartás sokat javít­hat a helyzeten. KUTYABAJ 81 MAOKAJAJ ÁLLATORVOSI RENDELŐ 2030 Érd, Felső u. 14. Tel./Fax:(rendelési időben) 06-23-366-778 Rendelési idő: H-P: 9 -11h és 17-19h SZ: 9-11h V: 17-19h Teljesköri állatorvosi ellátás ... Egy en«« i° "“"t'' V fc9Y WWW. Dr. Fekete Richard 06-20-632-22-22 Dr. Herendi György 06-30-482-51-89 Dr. Zsomboly Miklós www.kutyabajmacskajaj.hu 06-20-438-69-08 i> J

Next