Százhalombattai Hírtükör, 2015 (28. évfolyam, 1-25. szám)
2015-01-15 / 1. szám
SZÁZHALOMBATTAI HÍRTÜKÖR • XXVIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sinka László alpolgármester Érdekes esztendő volt 2014. A Három választás - EU-s, országgyűlési, önkormányzati - megterhelte a közéletet, az embereket és a Polgármesteri Hivatalt. Mi persze a saját munkánkkal voltunk elfoglalva. Kiemelkedő beruházás fejeződött be, a szennyvíztelep 900 millió forintos rekonstrukciója. Az új telep kiemelkedően javítja a szennyvízfeldolgozást. A testületi munkában nem érződött a lejáró megbízatás közelsége. A képviselők, és a bizottságok a hivatal munkatársaival tették a dolgukat. Normális hangulatú üléseken vettünk részt, sok-sok határozat és rendelet vagy rendeletmódosítás született. A szép elismerések közül, amelyeket a testület ítélt oda, kiemelkedőek a „Város Díszpolgára” cím, amelyet Jankovits Márta és a „Pro Urbe Díj”, amelyet Szokolai Lászlóné kapott. Mindketten óvárosi lakosok. Most is sok örömöt okoztak a kiváló sporteredmények. Grátz Benjámin ifjúsági úszó olimpiai bajnok és bronzérmes lett, de a kajakosok, sportlövészek, judósok, a fiatal kosárlabdázók is számtalan szép sikerrel örvendeztettek meg bennünket. A kiválóan megrendezett Summerfest után szinte rögtön a Battai Napok következtek, s néhány hét múlva mi rendeztük az Európai Virágos Városok Versenye díjkiosztó gáláját is. Fergeteges siker volt, külföldi és hazai vendégeink ámultak-bámultak a zökkenőmentes szervezésen és városunk szépségén. Jó kis munka volt. 2014 fordulatos év volt, amelynek októberében választottunk harmadszorra, ezúttal itthon, Százhalombattán, a mi bájos városunkban. A választók akaratának köszönhetően a testület egy képviselő kivételével a régi maradt, én pedig a szívem csücskében, az Óvárosban nyertem képviselői mandátumot 506 igen szavazattal. Az új testület alakuló ülésén ismét alpolgármesteri megbízatást kaptam. Megtisztelőnek érzem és meg fogok felelni az elvárásoknak! Hosszú és izgalmas év volt 2014. Százhalombattán jó élni! Szabó Attila környezetvédelmi tanácsnok Először is szeretnék minden kedves Százhalombattáinak egészségben és sikerekben gazdag újévet kívánni! A 2014-es év - politikai szempontból - fontos mérföldkő volt az életemben. Három választáson kellett bizonyítanunk, hogy mindaz, amit mi a Demokratikus Koalícióban gondolunk az országról és benne Százhalombattáról, annak helye van a mai magyar közéletben. Munkánkat siker koronázta: személyemben a DK-nak van önkormányzati képviselője Százhalombattán és a Pest megyei közgyűlésben is, ahol a képviselőcsoportunk vezetőjének is megválasztottak. A környezetvédelem ügye iránt elkötelezett emberként, ismételten ennek a szakterületnek a tanácsnoki feladataival bíztak meg a képviselőtársaim. A százhalombattai képviselő-testület összetételében minimális változás történt, ami azt is jelenti, hogy az itt élők alapvetően elégedettek a képviselők munkájával. Magam is sikeresnek ítélem meg az elmúlt esztendőben végzett munkát: sikerült a város működtetését a megszokott, magas színvonalon tartani, valamint a kormányzati politika által okozott negatív hatások nagy részét kiküszöbölni. Természetesen mindig van mit jobban csinálni. A magam részéről erre fogok törekedni ebben az évben is, melyhez számítok az itt élők javaslataira és megtisztelő támogatására. Szabó Zoltán egyházügyi tanácsnok A 2014. év városi költségvetésében a bevételek és a kiadások terén nagy változások nem voltak az előző évekhez képest. Ez lehetővé tette, hogy az önkormányzat által az önként vállalt feladatok is az országos átlag feletti támogatást kaphassák. Az elmúlt év a kampány éve volt, amely számomra sok plusz feladattal járt. A 2. sz.választókörzet szavazói továbbra is megtiszteltek bizalmukkal, amely révén folytathatom az elmúlt négy évben megkezdett, a lakók véleményére és kéréseire alapozó közös munkát. A város képviselő-testülete, az önkormányzati hivatal irodavezetői és munkatársai segítségével minden esély megvan arra, hogy tovább szépüljön ez a választókörzet is. Az elmúlt év eredményei közül kiemelném a 120 lakást érintő panelrekonstrukció elvégzését a Kodály sétányon és a Bláthy utcában, valamint a járdafelújításokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a folyamatos karbantartás mellett a lakók által jelzett jó ötletek is megvalósuljanak, és a problémáik megoldódjanak. Mint egyházügyi tanácsnok, bátran kijelenthetem, hogy városunk egyházi gyülekezetei között a kapcsolat tovább erősödött, melyre jó példák az ökumenikus imahét és a részükre kiírt kispályás focitorna. A városi televízióban és rádióban kiemelt figyelmet kaptak az egyházi ünnepekkel kapcsolatos műsorok is, a lelki felkészülést elősegítve. Templomainkban rendszeresen megrendezésre kerülnek kulturális rendezvények is, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek a város lakói körében. Ez a város megszokta a folyamatos fejlődést, amely érdekében mindent meg kell tenni, hogy tovább haladjunk előre. A MOL helyzete számunkra kiemelkedően fontos, de a több lábon állás érdekében az ipari park fejlesztése még nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon. A bevételek mellett a munkahelyek teremtése miatt is fontos, különösen a fiatalok megtartása érdekében. Törekedni kell arra is, hogy gazdasági társaságaink hatékonyabban működhessenek, leginkább a kreatív és képzett helyi szakemberek bevonásával. Az elmúlt évek alatt sok országos pályázatot nyertünk, amelyre ezentúl is nagy figyelmet kell fordítani, ha kell, a környező településekkel is összefogva. Végül minden városlakónak kívánok áldott, békés és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt! Szalai Attila közrendi és sporttanácsnok Szalai Attila közrendi és sporttanácsnok nem kívánt élni az évértékelés lehetőségével. Szél Pál az Hiúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottság elnöke Fárasztó, sok munkával, de sok eredménnyel járó év volt a tavalyi - akár Dunafüred városrész fejlesztése, akár a város közbiztonsága tekintetében. Az önkormányzat tavaly is több százmillió forint értékben újította meg a városi út- és járdahálózatot, többek között a dunafüredi Fogoly utcát. Szintén ezen a területen, a Fogoly utca végén található a szennyvíztelep, amit szinte teljes egészében uniós forrásból, 900 millió forint értékben korszerűsített a város. A polgárőrség tavaly is egész évben járőrözött a közterület-felügyelettel és a rendőrséggel együtt, illetve biztosította a városi eseményeket, rendezvényeket. Újdonság volt a 2014-es évben, hogy az ifjúsági polgárőr tagozaton belül felvállaltuk és részt veszünk az 50 órás kötelező diákmunka lebonyolításában. Továbbá szerződést kötöttünk a Büntetés-végrehajtási Igazgatósággal is, aminek keretében a büntetésüket munkaórában letöltő szabálysértőket tudjuk foglalkoztatni. Elkezdtük szervezni a polgárőrség új, kiemelt csoportját, a gyors reagálású egységet, amelyben nagyon fontos szerepet kap a fizikai alkalmasság és a rendelkezésre állás. Ezt a csoportot mozgósítanánk balesetek vagy katasztrófa esetén, ha a rendőrség vagy a katasztrófavédelem igényt tart a segítségükre. Városunk 2014-ben elnyerte a település biztonságát szolgáló polgárőrség munkájáért és támogatásáért a Polgárőr Város kitüntető címet. A százhalombattai polgárőrség szintén tavaly ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozatát vette át Vezér Mihály, Körömi Lajos, Szalai Attila, Orovecz István nyugalmazott Polgárvédelmi Vezérőrnagy, dr. Mihály István, Kárász Benjamin, a százhalombattai rendőrőrs nyugalmazott vezetője, valamint magam is. Szeretném ismét megköszönni a dunafürediek bizalmát, hogy 2014 őszén, az önkormányzati választások alkalmával ismét, immár a hatodik ciklusra képviselőjüknek választottak. Nagyon sikeres, boldog, egészségben, közös lehetőségekben és élményekben gazdag 2015-öt kívánok! Török Sándor az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke Nem volt könnyű a tavalyi év, hiszen csökkent a munkahelyek száma, és nőtt a szegénység. Folyamatosan nőa szociális segélyt és önkormányzati bérlakást igénylők száma. Utóbbiak között egyre többen vannak, akik korábban rendelkeztek saját ingatlannal, de elveszítették, mivel évek óta nem sikerül megoldást találni a devizahitelesek gondjára. Sok mindent elárul, hogy ilyen köztudottan jómódú városban, mint Százhalombatta, naponta ötvenen-hatvanan álltak sorban az év végi népkonyhán. A fentiek ellenére Százhalombatta tavaly is a béke és nyugalom szigetének tűnt az országos folyamatok tükrében. Itt is élnek nehéz helyzetben családok, de az önkormányzat minden segítséget megadott számukra, amit a törvények és a helyi szociális rendelet lehetővé tett. Idén jelentősen csökken a szociális ellátási formák állami támogatása, amely számos településen a megszűnésüket is fogja jelenteni. Bízom abban, hogy nálunk nem. Büszkék lehetünk az egészségügyi ellátásunkra, amely az országosan jellemző szakorvoshiány ellenére még mindig kiemelkedő. Bár nálunk is akadnak rendelések, amelyekre várakozni kell, de minden szakmát kiváló szakemberek látnak el. Míg sok más hazai településen egy laborvizsgálatért is fél napot kell utazni és várakozni, nálunk számos műtétet is helyben végeznek. Előrelépés, hogy tavaly lehetővé tettük a két és fél éves gyerekek óvodába íratását. Rugalmasabbá tettük a gyerekek ellátását és biztonságosabbá a szülők munkába való visszatérését. Jó együttműködés alakult ki az általános iskolákat működtető járási tankerülettel, amiben tudjuk, segítjük az oktatónevelő munkát. Ugyanakkor nagy fájdalom, hogy az államosítás következményeként egyre kevesebb szolgáltatást nyújt az évtizedeken keresztül nagyon színvonalasan működő nevelési tanácsadó. Emiatt kellett gyógypedagógusi, pszichológusi státuszokkal megtámogatnunk az óvodákat. Nagyon sokat fejlődött a körzetem. Új parkoló épült a Gesztenyés úton, amelyre óriási igény volt, hiszen az átadás óta szinte folyamatosan tele van. A rekonstrukciónak köszönhetően a város legszebb parkja lett a rendelő előtti, és nagyon jelentős fejlődésnek értékelem az Erőmű úti körforgalom átadását is. Nemcsak jóval gyorsabbá, hanem biztonságosabbá is vált a közlekedés az egyik legforgalmasabb kereszteződésben. Dunafüreden sikerült jelentősen bővíteni a VSZK-parkolót, amely jóval kulturáltabbá teszi a nagyrendezvényeket, rengeteget fejlődött a Csónakázó-tó, és végre valóban a rózsák tere lett a Rózsák tere. Sok-sok év után sikerült elérni, hogy közvilágítást kapjon a Bajnok és Aréna utca, valamint a Triatlon köz. Idén pedig a csapadékvíz-elvezetés és a szilárd burkolat is eljut ebbe az igaz, nem sűrűn lakott, de mégiscsak a város központjában található szegletbe. Hatodik alkalommal szavaztak a képviselő-testületbe a körzetemben élő választók. Évről évre megdolgozom a bizalmukért, mint ahogy igyekszem a legnagyobb felelősséggel irányítani a szakbizottságot egy nem túl hálás területen. Idén is sok munka vár rám. Ráadásul szűkös esztendő elébe nézünk, amit csökkenő bevételek és állami támogatás jellemez. 3. oldal 6. ÚJ ÉVI KONCERT IOZÉKONYSÁGI RENDSZVÉNY A SZÜLŐK FÓRUMA EGYESÜLET VEZÉR MIHÁLY PHD POLC ARMISTIR PÉTER SZABÓ SZILVIA 2015. JANUÁR 18. 18 ÓRÁTÓL SZEKERES lózser KONstRINCIA- ÉS RENDSZVÉNYKÖZPONt Ezek az utak váltak fizetőssé a megyében Közzétette a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NVSZ) azokat a részletes térképeket, amelyek a január 1-jétől fizetőssé váló útszakaszokat jelölik. A megyei térképek a megye közigazgatási határán belül húzódó gyorsforgalmi úthálózatot ábrázolják, a díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot minden esetben piros vonal jelzi, a díjfizetés nélkül használhatót pedig zöld - írta ismertetőjében a NUSZ. A térképek feltüntetik a megye közigazgatási határán belül található összes gyorsforgalmi úti csomópontot is, külön jelölve a megye közigazgatási határához legközelebb eső csomópontot. Az adott megye gyorsforgalmi úthálózatát az ennek használatára jogosító matricával az utolsó, kiemelten jelölt csomópontig lehet jogszerűen használni, ezt követően a gyorsforgalmi úthálózat igénybe vétele kizárólag a szomszédos megyére érvényes matricával, vagy a teljes úthálózatra (például 10 napos jogosultság) jogosító termék birtokában lehetséges. További információk: www.nemzetiutdij.hu Jelmagyarázat • Gyorsforgalmi úti csomópontok • Jelölt megyei matricával használható első/utolsó csomópont —— Díjmentes szakaszok •• ——— Díjköteles gyorsforgalmi szakaszok «M» Jelölt megyei matricával használható szakaszok Jelölt megyei és Irány szerinti szomszédos megyei maticákkal használható szakaszok