Szénanátha, 1992 (33. évfolyam, 1-19. szám)

1992-06-19 / 9-10. szám

így is lehet SZÉNANÁTHA Tudnivaló, hogy a libák híres né­pek. Petőfi is megénekelte, őseik men­ték meg Rómát. Ma meg akár gyárat is lehet alapozni rájuk, gründolni belőlük. Már aki érti a módját. És van ilyen ember. Nem reklámozzuk, nem is üzleti titkát kutatjuk. Inkább egy-két ecsetvo­nással próbáljuk megrajzolni a portré­ját, de főként vállalkozói pályaívét. Élhetne ő bárhol kies hazánkban, de akiről szó van, az történetesen a fővá­rostól szűk félszáz kilométerre lakik, pontosabban­­ működik. Alig négyezer lelkes falu az otthona. A nép egy része itt hagyományosan a földet "esztergá­­lyozza", többsége Pestre járóként ke­­reste-keresi a kenyerét. Terem e föld, a sovány irtvány ügyes embert is bőven, tanúsítják a szebbnél szebb házak, pin­cesor "költeményei" (építményei). Hő­sünk is életre való. Sok hajszála - mondják a helybéli regősök elismerően - nem hullt ki a tudományokért, ám tehetsége, szorgalma példaként állítha­tó bárki emberfia elé. Tíz éve még csak tömte a libákat. Mára - állítják - az ország legkorszerűbb, úgy négyszáz négyzetméter alapterületű baromfifel­dolgozó "művét" üzemeli - saját tulaj­donaként. Amit elért, méghozzá az élel­miszeriparban, melyről tudvalevő, hogy egy-két ágazatától eltekintve igencsak válság súlytotta terep, magáért beszél. A liba volt - lett hősünk emel­kedésének, a boldogulásának a forrása. Nem neveli, hanem a magántermelők falkáiból, Kecskemét környékéről vá­sárolja "őket” - felpucolva, megtisztít­va "érkeznek" a "gyárba", a lánckesz­­tyűs, boszorkányosan ügyes és gyors kezek alá. Liba per két perc szükséges az értékes máj kitermeléséhez, ami el­őbb korszerű hűtőkamrába jut, kettő van belőle, majd konténerben, jégpár­nák között utazik Nyíregyházára a mer­­cin. A konzervgyárban dobozolják és onnan szállítják Ausztriától Japánig. A kiszerelés, már ami a dobozok és címkézés ízlésszintjét, esztétikumát il­leti, azért még fejleszthető. A csomago­lás mikéntje eddig sem a formatervező­kön, hanem az ipari technológián és persze a költségtényezőn múlott. Most jött el az ideje az előrelépésnek. Ami szép, az keresettebb, jobb az érfekvése és szemmagasságba kerül a szupermar­ketek polcain. Igaz, az áru így is kelen­dő. Méghozzá nehéz piacon, kemény versenyben a francia és az izraeli ex­portőrökkel. A libák húsa a fővárosi Liba-eposz vásárcsarnokok standjaira kerül. A gyár heti forgalma eléri az egymilliót, forintban. Az üzlet virágzik, elkészült az eddig hiányzó vágóhíd terve, sőt megindult a kivitelezés is. Egy tető alá kerülnek az eddigi építmények. A tulaj­donost, aki túl van a harmadik X-en, és a feleségét, aki nálánál is ifjabb, isme­rősei szerint szimpatikus embernek tartják. "Látható" vagyonát úgy ötven­millióra becsülik. (A faluban a virilis­ták elejéhez tartozik, jóllehet, aki itt a közvélemény a leggazdagabb polgár­nak mond, annak - hírlik - százmilliónál is többje van, és ugyancsak az élelmi­szeriparban lett érdekelt. A környék egyik legkorszerűbb, villanyüzemű hengermalmát vette meg, valami­n0 egynéhánymillióért.) A "libában utazó" titkát ismerősei abban látják, hogy emberünkben az adott, a veleszületett üzleti tehetség szorgalommal, sőt előrelátással társul. Fejlődése, pályaíve alighanem a lehető "legszerencsésebb". Szerencsés csil­lagálláskor indult, s ki tudja, meddig ível. Polgárrá, "korunk hősévé" emel­kedni így is lehet. -i.e.­ "A lovakról" Beszéljenek a tények. Nálunk a lóte­nyésztés, a lóversenyek jelentőségére - mint köztudott - legelőbb, 1823-ban gr. Széchenyi István könyve hívta fel a figyelmet. Mezőgazdaságunknak ez - ahogyan a szerelmesei nevezik - a dísze, eredeti rendeltetése szerint min­denekelőtt a tenyésztő munka eredmé­nyének a tesztelésére szolgált. Ma ott tart, hogy hetek alatt összeomolhat, merthogy veszteséget termel. Ennek összege tavaly megközelítette a 100 millió forintot. A csődveszélyt közvet­lenül a szerencsejátékokról szóló tör­vény" hívta elő". Az ugyanis a lósportot adózási szempontból "egy tekintet alá" vette a totóval és a lottóval. Pedig esély­kiegyenlített versenyről és nem szeren­csejátékról van szó. A "kegyelemdö­fést" a forrásadó jelentette. Az eddigi bruttó 800 milliós forgalom ez évben 700 millióra eshet, miközben ennek­­ elvileg a versenyre fordítható 35 se­ából is egyre többet visznek el ez emel­kedő közüzemi, fenntartási költségek... A deficites működés ódiumát termé­szetesen ma már az a hat állami gazda­ság és az a két TSZ sem vállalhatja, melyek a lóversenyzést (lényegében 1996-ig) támogatásukkal fenntartották. Nélkülük pedig igazán kevés annak a 2000 embernek a fogadása, aki rend­szeresen látogatja a budapesti - Európa legszebbnek mondott - versenypályá­ját. A Magyar Lovaregylet meg, mely­nek minden kis és nagy lótenyésztő tag­ja, a versenylovak tulajdonosa, nem ké­pes a ménestartó gazdaságok elé bíztató perspektívát állítani. Ezért azok te­­nyészmunkáját is veszély fenyegeti; új­bóli talpraállásukhoz 5-10 évre volna szükség. (Tény viszont, hogy angol te­­livérjeikért ma a szabadpiac nem kínál 60-80 ezer forintot, lévén, hogy e ne­mes lovakat nem érdemes szekér elé fogni.) A mondottak együtt vezethet­nek oda, hogy hazánkban a lótenyésztés és vele a lósport akár össze is omolhat. Annak ellenére, hogy ez az ágazat ná­lunk állami támogatást nem kapott, és másutt (például az USA-ban 2,6 billió, Honkongban 1,6 billió, Ausztráliában 600 millió dolláros) hatalmas hasznot hoz. A gondok megoldására kínálkozó kiút, a "ránézésből" 1,2 milliárd forintra becsült lóverseny-vagyon privatizáció­ja, is csak úgy lehet eredményes, ha a működés alapvető koncepciójában, to­vábbá az aktuális, a közép- és a hosz­­szútávú teendőkben is minden érdekelt fél (a Nemzeti Lovaregylet Kft, az Álla­mi Vagyonügynökség, az FM...) egyet­ért. Talán üdvös lenne - hangzott el a parlamenti "Agrárklub" június 11-i ülé­sén, melyen Csépi Lajos, az ÁVÜ igaz­gatója, Raskó György államtitkár, s egy ideig Gergátz Elemér m­iniszter is részt­­vett - ha a lóversenysport, szakmai fel­ügyeletét illetően továbbra is az FM irányítása alatt maradna; az ÁVÜ pedig gondoskodna róla, hogy tőkeerős és "türelmes" befektetőt találjon... Szük­ség lenne egy 300-350 millió forintos tőkeinjekcióra, a fogadóirodák orszá­gos hálózatának kiépítésére, főként pe­dig külön adózási szisztémára..Kétség­telen, bármilyen megoldás-változat lett légyen is majdan a szimpatikus(abb)­­ pénzbe kerül. Ré. 9

Next