Pest Megyi Hírlap, 1971. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-16 / 244. szám

éta­ E&Y £> hírlap : kCITon k.i ap^tsat XV. ÉVFOLYAm, 243. SZÁM 1971. OKTÓBER 16., SZOMBAT A környékből is odajárnak Amikor az ÉRDÉRT Válla­lat megnyitotta Kecskeméti utcai üzletét, jó tervet valósí­tott meg. Az új létesítményt nemcsak a város lakói keresik fel, de­ Ceglédtől Kecskemé­tig, az összes környékbeli köz­ségből is egyre többen, építő- és bútoripari furnérlemeze­kért. Meggyesi János asztalos, az üzlet szakvezetője elmondta, hogy a farostlemezt négyzet­méterenként 27 forintért, a színes farostlemezt 51 forin­tért árusítják. Legtöbbért a fürdőszobacsempe helyett al­kalmazható, színes, kockás le­mezt keresik, melynek 73 fo­rint a négyzetmétere. A színes lemez mázsája 200 forint. Ottjártukukkor Vincze Lajos ceglédi iparos éppen 3 mázsát vásárolt. Víkendhá­­za belsejét borítja be vele. Megnyílt Cegléden a BARÁTSÁG PINCE-ÉTTEREM Házi készítésű, kitűnő ételek, tájjellegű borok. Gudi Farkas Mihály népi zenekara muzsikál. Nyitva: déli 12 órától reggel 5 óráig. A kedves vendégeket ■ SZERETETTEL VÁRJÁK a ceglédi Magyar-Szovjet Barátság Mg. Termelőszövetkezet BARÁTSÁG PINCÉJÉNEK DOLGOZOL A levélíró Arany­ ­ ÜLÉST TART AZ ARANY JÁNOS TÁRSASÁG Vasárnap délelőtt, 11 óra­kor tartja az Arany János Társaság idei első ülését, a városi művelődési központban. Az ülés témája: „A levélíró Arany”. Arany Jánost, mint költőt, jól ismeri az irodalomkedvelő közönség. Költészete Nagykő­rösön különösen közel áll az emberek szívéhez. Levelezése azonban kevésbé ismert. Pedig legalább annyira feltárul nagy költő lelke leveledben is, a minit lírai költeményeiben. El­sősorban sógorával, aztán Tompa Mihállyal, illetve pesti íróbarátaival levelezett sűrűn. Leveledben olyan „titkok”-ról is szó esik, amelyeket csak a beavatottak ismernek. Milyen titkai lehettek Aranynak? Erről tart majd előadást dr. Sáfrány Györgyi irodalomtör­ténész, az Arany-kéziratok gondozója. Kedves ismerős miként üdvö­zölhetik a körösiek a­­ társulati ülés művész-előadóját, Sellei Zoltánt, aki több alkalommal járt más­ városunkban és min­dig sikert ért el a versbará­tok körében. Most Arany­műveket mond majd el, és mai költők verseit adja elő. *­ A tejüzem gépházában Nincs szénlapátolás, nincs korom, nincs füst a tejüzem kazánházában: modern olajfű­tésű kazánok szolgáltatják a gőzt és a meleg vizet. Irányításuk nem igényel nehéz fizikai munkát, csupán ébrenlétet, jó felkészültséget. Bartha Balázs munkaideje alatt számtalanszor végigjárja a kazánház minden zugát, ügyel az olaj adagolására és a vízlágyító munkájára is. (Fotó: Kiss András) MINDANNYIUNKNAK FIGYELMEZTETŐ! Ormsm kéri kölcsön — az orvost mégs hívta ki Hogyan vált lehetségessé? Várnai György kőműves az Építő Ktsz-n­él. Havi keresete 2000 forint. Közös megegye­zéssel elvált feleségétől, két kiskorú gyermeke az asszony­nál maradt. Miután a válást kimondták, Várnai egyre töb­­­bet ivott a íSöff-fratermiert, ittas állapotban vezette gépjármű­vét, 6 hónapi munkára ítélték.javító-nevelő Még 1960-ban eltartási szer­ződést kötöttek Kállai János­sal. Természetesen a válás után is gondoskodniuk kellett az idős emberről. Várnaiék szóban megegyeztek, hogy minden ingatlan, amit az el­tartással szereztek, marad, s ő vállalja Várnai­ János további eltartását.Kállai Az idős ember állapota egy­re romlott, napközben magá­ra maradt, orvost nem hívták hozzá, elhanyagoltan feküdt betegágyában, s március 15- én meghalt. A halottkémlő orvos megállapította, hogy az elhunytnak több hetes sza­kálla van, teste gondozatlan. Kállai János, betegsége és idős kora miatt, rendszeres orvosi kezelésre szorult. A gondozási kötelezettség el­mulasztása veszélyeztetésnek minősül, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethe­tő. Várnai György tudta, hogy az idős ember súlyos beteg, hiszen azzal az indokkal, hogy orvosi kezelésre és gyógy­szerre kell, 100—600 forintig terjedő kölcsönöket csalt ki ismerőseitől. A pénzét azon­ban saját magára költötte, vagy elitta. A városi bíróság ítélőtaná­csa Várnai Györgyöt, egy rendbeli gondozási kötelezett­ség elmulasztásáért, egy rend­beli csalásért és hat rendbeli csalással elkövetett kisebb sú­lyú bűntettért, 1 év 4 hónapi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától 2 évre eltiltotta, s kényszer al­­koholelvonó-kúrára kötelezte. Az ítélet nem jogerős, Várnai György enyhítésért fellebbe­zett. Az ítélet nem tett pontot a bírósági ügy végére. A vizs­gálat megindult annak meg­állapítására, hogyan vált le­hetségessé, hogy az idős em­bert Várnai György nem tar­totta el szerződési kötelezett­sége szerint? Az ügyész vád­beszédében hangsúlyozta, hogy a városi tanács szakigaz­gatási szerve 1969 májusa óta elmulasztotta a rendszeres el­lenőrzést. Kállai János beteg­sége kétségtelenül halálos volt, de emberbaráti köteles­ség orvost hívni bármilyen súlyos beteghez, ha kell, an­nak akarata ellenére is.­ Figyelmeztető ez a törté­net azoknak, akik tartási kö­telezettségüket nem teljesí­tik, s figyelmeztető mindnyá­junknak, hogy többet törőd­jünk embertársainkkal. Sz. M. Kutyaharapást — nem a szőrivel A FŐÁLLATORVOS NYILATKOZATA Szinte nincs nap, hogy ne kopogtatnának be az állator­vosi hivatalba vagy a rende­lőintézetbe a hírrel: valakit megharapott a kutya. — Mivel magyarázható az eset­ek gyakorisága? — kérdem dr. Faith István főál­latorvostól. — Nagykőrösön különleges kutyakultusz alakult ki. So­kan félnek, hogy meglopják őket, s ezért úgy nevelik ház­őrzőjüket, hogy az mérges, harapós legyen. Még így sem volna baj, ha okos magyar komondort, kuvaszt vagy ju­hászkutyát tartanának. Saj­nos, a gazda legtöbbször nem tud saját állatával bánni! Megköti, csak néha ad neki ételt, és ezzel elvadítja a sze­rencsétlent. Időnként foglal­kozni kell az ebbel, hogy hoz­zászokjon a családhoz, szót fogadjon. Sajnos, Pest megyé­ben a legtöbb kutyaharapás Nagykőrösön fordul elő. — Mi a teendő, ha valakit kutya mar meg? — Azonnal jelenteni kell, és a kutyát, 14 napi megfigyelés­re, a gyepmesteri telepre vi­tetjük. Sokszor azonban a sé­rült nem tudja a kutyatulaj­donos pontos címét. Főként a kóbor ebek veszedelmesek. Tekintettel arra, hogy a me­gyében nem ritka a veszett­ség, súlyosabb esetekben kutyaharapott sérültet beolt­a­nák veszettség ellen. A ve­szettség veszélye az agyvelő­höz közel eső, a fejet, arcot ért sérülés esetében a legna­gyobb. Az okozott kárt a ku­tya tulajdonosa köteles meg­téríteni — fejezte be nyilatko­zatát dr. Faith István. \ Egyesületi sportiskola létesül Kevés a tornaterem Október 7-én kibővített el­nökségi ülést tartottak a Ki­nizsiben. Az ülésre meghívták a helyi iskolák képviselőit is. Nyikos József sportköri elnök bevezetőjében, segítséget kér­ve, a Kinizsi sportiskolájának létrehozásáról szólt. Az egyes sportágak oktatói, a szabály­zat szerint, a most edzői tan­­folyamot hallgató 10 kinizsis közül kerülnek ki. Dobos Tibor általános ta­nulmányi felügyelő, a műve­lődésügyi osztály nevében, a kezdeményezésnek megadta a támogatást. Elmondta, hogy aggodalmat okoz a város rossz tornaterem-ellátottsága, meg­javítására a Kinizsit is kérte. Kovács László igazgató helyi szakmunkásképző iskola­a és a Kinizsi jó kapcsolatáról beszélt. Felajánlotta, hogy a tanulók a megrongálódott sporteszközök megjavításával is segítik a sportegyesületet. Dajka Ambrus, a Rákóczi is­kola igazgatóhelyettese, a ta­nulók délutáni sok elfoglalt­ságát említette, s azt, hogy ke­vés idő jut a sportolásra, bár a szakági sportfoglalkozás so­kat adhat minden fiatalnak. Reszeli Soós Ambrus, a Ki­nizsi módszertani bizottságá­nak tagja, arról szólt, hogy a leendő, kibővített sportisko­la­­ egyik legfontosabb felada­ta lesz az ifjúság jellemneve­­lése, valamint a körösi sport­élet fellendítése. Az utóbbi­hoz a sportlétesítmények bő­­­vítésére van szükség város­szerte. A többi hozzászóló is tár­gyilagosan beszélt. Közülük Hegedűs Károly kérte, hogy az általános iskolán­ segítsék a toborzók sikerét. Birkózó-, labdarúgó-, kézilabda- és asz­talitenisz-sportiskolát is szer­vez a Kinizsi. Befejezésül elhangzott, hogy Nagykőrösnek nincs méretű sportcsarnoka, olyan ami­lyet megérdemelne. Jó lenne ezen valahogyan segíteni! S. Z. Egy pillanat A fekete Wart­burg a központ fe­lé tartott. Egy­szer csak nagyot lódult, utasai majd kiütötték fe­jükkel a szélvé­dőt. Egy ötéves forma fiúcska sza­ladt át a túloldal­ra. Csokit vett a tukorkásnál, az­tán uccu, vissza a másik oldalon vá­rakozó nagyma­mához, aki fejsi­mogatva fogadta őt. Hogy közben egy kocsi iszonyú fékcsikorgással megállt? Mit szá­mít! Hogy nagy a forgalom? A nagy­mama azért csak elengedte a fiúcs­ka kezét. Hiszen csokit akart ven­ni az aranyos! Nem is féktávol­ságon, de reakció­idő határon belül ugrott az úttest­re, s mire fék megcsikordult, a már át is szaladt a kocsi előtt. Vezetőt szinte ki­­­rázta a hideg. S kirázott bennün­ket is, akik a jár­dán állva, bent láttunk, min­ta egy pillanattal ko­rábban indul, vagy meghal, vagy örök életére nyomorék lesz a kisfiú. A nagymama fejsimogatva fo­gadta. Hogy egy kocsi csikorogva fékezett? Mit szá­mít! Talán a veze­tő is apa. Talán egy életre tönk­rementek volna az idegei. Mit számít! A nagymama fej­simogatva fogad­ta unokáját. Egy pillanat, és véres roncsot ölel, és jajgatva szid­ja a semmiről sem tehető, szerencsét­­len vezetőt. Nem, nem a­ ta­pasztalatlan kis­fiú a hibás. Ha­nem a nagymama, aki el merte gedni a kezéb.en­mosolygós, sző­ke, egészséges kis­fiú. Egy pillanat­tal előbb szalad, és­­ csak sírem­lék. Szülői fájda­lomnak, s egy ön­hibáján kívül gá­zoló ember két­ségbeesésének oko­zója. A kisfiú nem tehet arról, hogy életben maradt. Kedves, szöszi fe­jet simogató nagy­anyja még kevés­bé. Élete, ott és akkor, csak a vé­letlenen múlott. Miklay Jenő HÉTFŐN E osdás a k­ubban A múzeumi hónap rendez­vényei során dr. Tőrös László múzeumigazgató előadást tart a művelődési otthon klubter­mében, hétfőn, október 18-án, este 7 órai kezdettel. Előadá­sának címe: Újabb eredmé­nyek az Arany János nagykő­rösi életével kapcsolatos ku­tatásban. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Baleset a tengerparton. Szí­nes francia bűnügyi-lélektani dráma. Kísérőműsor: Levelek az öttalálatoshoz. Előadások kezdete: 5 órakor. és 7 Bélyegkiállítás Vasárnap délelőtt 10 .óra­kor, az ÁFÉSZ szákházának első emeletén, megnyitják a bélyegkiállítást. S ■ P ■ O ■ R ■ T BIRKÓZÓ NB II Az NB Birkózó NB II II-es kötöttfogású birkózó csapatbajnokság kere­tében, 4 csapat volt hivatalos 9-ére és 10-ére, Nagykőrösre. Mivel a­­ dunaújvárosiak vis­­­szaléptek, csak 3 együttes lé­pett szőnyegre, s a 2 mérkő­zést, a csapatok beleegyezésé­vel, szombaton eldöntötték. A sportotthoni felújítás miatt az Arany János általános iskola tornatermében, csaknem 100 néző figyelte a küzdelmeket. Újpesti Dózsa—Nk. Kinizsi 8,5:1,5. A körösiek a tőlük tel­hetőt megtették a volt NB I-es fővárosiak ellen, de meglát­szott, hogy a dózsások sokkal­­ többet szerepeltek az idén ver­senyen. 48 kg: Deme ponto­zással vesztett Erdődi, 52 kg­­ban Bundi kétvállal Győri el­len, 57 kg-ban Sárosi Tibor kétvállra fektette Agonicsot. 62 kg-ban Bíró döntetlent ért el a válogatott kerettag Bol­­lával, 68 kg-ban Tóthpál Ka­tonától, 74 kg-ban Sárosi Béla Serestől, 82 kg-ban Papp Czif­­rától, 90 kg-ban Gulyás Ivá­nyitól szenvedett tusvereséget. 100 kg-ban Fornosi (Újpest) ellenfél nélkül győzött. Nehéz­súlyban Dányi visszalépett Ed­­­ényivel szemben. Újpest—Szegedi Vasutas 5,5:4,5. Sok színvonalas össze­csapás is volt ezen a találko­zón. A Kőrösön szerepelt 3 csapat így áll: a 16—17-i utolsó csapatmér­kőzések előtt: Újpesti Dózsa 4 3 — Szegedi VSE 2 1 — Nk. Kinizsi 2 — 1 22,5:15,5 6 1 11,5: 8,5 2 :14 — 2 6 Budapesten, a játékcsarnok­ban rendezték meg a 17—18 évesek országos ellenőrző bir­kózóversenyét. Fehér István (Nk. Kinizsi) ismét kitett ma­gáért. Súlycsoportjában, 15 induló közül öttel kellett mér­kőznie, s mind az öt ellenfe­lét kétvállra fektetve, meg­nyerte a küzdelmet. A rokon­szenves körösi fiú ismét nagy sikert ért el. Gratulálunk! Atlétikai CSB A megye déli részének kö­zépiskolás atlétikai csapat­­bajnokságát a Kinizsi-sport­telepen rendezték. Két ceglé­di és egy monori intézet ver­senyzett, Nagykőröst csak gimnazisták képviselték. Bu­a­gyi András (Nk.) érte el a leg­jobb eredményt, másfél kilós diszkosszal, 52,04-et dobott, négy méterrel túldobta az aranyjelvényes szintet. Körö­si eredmények: Fiúk Súly (3 csapat): ... 2. hely 9,59 m-es átlaggal. Lányok 4x100 m (3): 1. Nk. A (Han­­ny K., Klingl, Balogh, Horváth I.) 50,6; 2. Nk. B (Erős, Hor­váth S., Katona, Hanny J.) 53,2 mp. Nagy volt a körösi előny. Magas (4): 1. hely 141 cm-es átlaggal. Távol (3): 1. hely 496,4 cm-es átlaggal. Súly (2): 1. hely 868-as átlaggal. Az északi csoport versenyé­vel a körösi győzteseket szám­szerűleg összehasonlítják, Pest megye legjobb csapatai s jutnak az országos vetélkedő­re. Szombati sportműsor Birkózás Debrecen: Szegedi Vasutas Nk. Kinizsi és Diósgyőri VTK —Nk. Kinizsi NB II-es kötött­fogású csapatbajnoki mérkő­zés. Kosárlabda Sportotthon-udvar, 16 óra: Nk. Pedagógus—MAFC II (Bp.) NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. S. Z.

Next