Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-15 / 63. szám

FÓKUSZ Veszélyes kísérlet? MINT ISMERETES, hétfőn Stuttgartban egész napos stra­tégiai megbeszélést tartottak a jobboldali Kereszténydemok­rata Unió vezető szervei — a párt elnöksége és országos ve­zetősége. A párt állásfoglalását — az ülés után — Rainer Bar­zel, a CDU elnöke fogalmazta meg. Ennek lényege, hogy az uniópártok — ha a helyzet úgy kívánja — készek átvenni a hatalmat akár országos válasz­tások kiírása, akár Rainer Bar­­rel parlamenti kancelláré vá­lasztása révén. MINDAZONÁLTAL a CDU elállt a választások kiírásának sürgetésétől, miután felismer­te, hogy a közvélemény jelen­tős része nem szívesen Barzel kancellárságát. A lám­á ku­darctól még inkább tart a ba­jor CSU vezetője. A pártvezetőség — a régi kedvenc jelszót felmelegítve — határozatot fogadott el, és eb­ben harcot hirdetett ismét „radikális tendenciák” ellen. a Felszólította ugyanakkor a kormányzó szociáldemokratá­kat, „ne tűrjék” a fiatal szocia­listák (az SPD ifjúsági szerve­zete) káros tevékenységét. A RÉGI JELSZÓ újbóli meg­hirdetésével a CDU azokra akar hatni, akik „radikális bal­­ratolódásnak” tekintik Brandt kancellárnak azt a bejelenté­sét, hogy a keleti szerződések parlamenti leszavazása és új választása esetén az SPD moz­gósítani fogja a nagyüzemi munkásságot. A nyugatnémet munkáltatók szövetsége hétfő délután köz­zétett nyilatkozatában „veszé­lyes kísérletnek” nevezi a „po­litikai viták bevitelét az üze­mekbe”. A baden-württembergi tar­tományi választási harc is azt mutatja, hogy a CDU igyekszik „radikális­­ pártnak” feltüntetni az SPD-t és FPD-t, saját ma­gát pedig a rend és nyugalom őreként, a jólét zálogaként, a jövő ígéreteként tünteti fel. A CDU — amelyet közismer­ten az „öregek és asszonyok” pártjának neveznek — az idő­sebb nemzedék konzervati­vizmusához Törekvéseinek fűzi reményeit, veszélyességét jól illusztrálja a Kölner Stadt- Anzeiger keddi jelentése egy nemrég készült közvélemény­kutatásról. A lakosság jelentős részében még mély gyökerei vannak a náci befolyásnak, és sokan állítják, hogy a hitleriz­­musnak voltak „jó oldalai” is. A megkérdezettek közül az idősebbek nagy része — a fia­taloktól merőben eltérően — magasztalta a harmadik biro­dalom belső viszonyait, mert akkor „rend és nyugalom ho­nolt az országban”. A KÖZELJÖVŐBEN külpo­litikai akciót is szándékozik indítani a CDU a ratifikálás ellen. Ismeretes, hogy az NSZK nyugati partnerei is kí­vánatosnak minősítették a ra­tifikálást, sőt Franciaország — a CDU nagy méltatlankodásá­ra — hivatalosan is a parla­menti jóváhagyást sürgette. A párizsi „téveszmék” eloszlatá­sára a jövő héten Barrel Fran­ciaországba utazik, és megkí­sérli áthangolni a hivatalos köröket. A Frankfurter Rundschau kommentárja azt tanácsolja a kereszténydemokrata kancel­lárjelöltnek, hogy inkább Nyu­­gat-Berlinbe utazzék, és győ­ződjék meg a helyszínen az európai enyhülési politika po­zitív eredményeiről. Nyugat- Berlinben megnyíltak az NDK- ba szóló látogatási engedélye­ket kiállító irodák. A jelentke­zők nagy száma mutatja, mennyire régen vártak a nyu­gat-berliniek ezekre az utazási könnyítésekre. A Német Szociáldemokrata Párt elnöksége hétfőn szintén ülést tartott, és olyan határo­zatot fogadott el, hogy április 23-án és 24-én országos felvi­lágosító kampány keretében fejtik ki a lakosságnak a ke­leti szerződések lényegét és összefüggésüket a nyugat-ber­lini rendezéssel. ‘“'zJCMap Abdul Zahir Moszkvában Abdul Za­hir afgán miniszter­elnök Moszkvába érkezett. Képünkön: Koszigin miniszterelnök fogadja a vendéget. Nagygyűlés Paviában Az Olasz Kommunista Párt­­ XIII. országos kongresszusán­­ résztvevő magyar pártkül­­­döttség, amely Németh Ká­­­­rolynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a buda­pesti pártbizottság első titká­rának vezetésével tartózkodik Olaszországban, kedden dél­után nagygyűlésen vett részt a Milánótól 80 kilométerre fekvő Paviában. A lelkes hangulatú paviai tömeggyűlésen Németh Károly mondott beszédet, majd And­reas Fantis, a Ciprusi Dolgozók Népi Haladó Pártjának főtit­kárhelyettese és Jorge Rebelo, a Mocambiquei Nemzeti Fel­­szabadítási Front KB végre­hajtó bizottságának tagja szólalt fel. Németh Károly beszédében üdvözölte a részvevőket, majd megköszönte az olasz test­vérpártnak, a haladó olasz dolgozóknak a szolidaritást, amelyet a magyar kommunis­tákkal a nehéz időkben is vállaltak és azt az érdeklődést, amelyet Magyarország szocia­lista építőmunkája iránt ta­núsítanak. Kijelentette: „az MSZMP nagy figyelemmel, megbecsüléssel és együttér­zéssel kíséri az olasz kommu­nisták nehéz, de küzdelmét és teljes igazságos mérték­ben szolidáris harcukkal. Kí­vánjuk, hogy vigyék győze­lemre az összes baloldali és haladó erők antimonopolista egységét, koronázza siker­vá­lasztási küzdelmüket” — mondta. Ezt követően Németh Ká­roly a Magyarországon folyó szocialista építőmunka ered­ményeiről tájékoztatta hall­gatoit ♦ BERNADETTE DEVLIN BORDEAUX­­ KALANDJA A francia hatóságok nem engedélyezték, hogy Berna­dette Devlin, aki a brit par­lamentben Észak-Írországot képviseli és az észak-íror­szági polgárjogi mozgalom egyik vezetője, francia földön tartózkodjék. Bernadette Ber­lint egy francia baloldali szervezet hívta meg, hogy a bordeaux-i egyetem társada­lomtudományi intézetében előadást tartson. Bernadette Devlin ennek ellenére útnak indult, amikor azonban az Air France francia légifor­galmi társaság repülőgépe földet ért Bordeaux-ban, azt azonnal körülvette a rendőr­ség, a többi utast kiszállí­tották. Devlin kisasszonyt pe­dig átkísérték a marokkói lé­giforgalmi társaság gépéhez, amely rövid idő múlva vis­­­szarepült Londonba. A SZOVJETUNIÓ LEGFEL­SŐBB TANÁCSA ELNÖKSÉ­GÉNEK és a Szovjetunió mű­velődésügyi minisztériumának meghívására kedden Moszkvá­ba érkezett Imelda Marcos, a Fülöp-szigeti elnök felesége. Kisiklott a turboszpressz Brevalban, Nantes közelében (Párizs­tól 40 kilométer­­nyire nyugatra) kedd délelőtt kisiklott a Párizs—Caen között közlekedő, turbómeghajtású expresszvonat. A négy kocsiból álló szerelvény első két kocsija felborult. Hét ember meghalt — köztük a mozdonyvezető­k, harminc pedig megsebesült, összesen 172-en utaztak a vonaton. > 1972. MÁRCIUS 15., SZERDA Három nap csend A brit megszállók ulsteri főhadiszállásának közelé­ben, Lisburnben gépkocsik­ban elhelyezett pokolgép hatalmas detonációja resz­­kettette meg a levegőt. Üz­letek dőltek romba, üveg csörömpölt és három angol katona megsebesült. Ez a robbanás olyan volt, mintha karmester intett volna be: puskák ropogtak Belfastban és Londonderryben, a lövöl­dözésnek máris újabb angol és ír áldozatai vannak — szóval a háború ismét fo­lyik tovább. Azért mondjuk, hogy is­mét, mert három teljes na­pon át Észak-Írországban immár szokatlan jelenség volt megfigyelhető: hallgat­tak a robbanószerkezetek és a fegyverek. Az IRA (ír köztársasági hadsereg) úgy­nevezett ideiglenes szárnya ugyanis háromnapos fegy­verszünetet hirdetett , és be is tartotta azt. És ez az, amire érdemes felfigyelni. Az IRA az ír független­ségi mozgalom régi, de ha­gyományosan ellentmondá­sos szervezete. Tagjainak el­szántságához, áldozatkész­ségéhez soha nem férhe­tett kétség, módszereikről viszont annál több vita folyt és folyik most is. Még­hozzá nemcsak a mozgal­mon kívül, hanem nyilván­valóan azon­ belül is. Sőt, alighanem azt is hoz­zátehetjük, hogy az IRA különböző szárnyai és frak­ciói között nemcsak az esz­közöket, hanem a rövidebb és hosszabb távú célokat il­letően is bőven akad véle­ményeltérés. Amikor tehát most az IRA, pontosabban annak egyik szárnya, meg­hirdette a háromnapos fegyverszünetet, nemcsak a két Írországban és Angliá­ban, hanem világszerte nagy érdeklődéssel — és némi kétkedéssel — fogad­ták a bejelentést. Sokkal többről volt szó, mint arról, valóban csend lesz-e három napon át a sokat szenvedett Ulsterben. Annak kellett eldőlnie, ké­pes-e arra az IRA, hogy el­rendeljen és végrehajtson egy ilyen akciót. Ma ugyan­is már ott tartunk, hogy a pattanásig feszült idegek és érzelmek e földjén nehe­zebb három egyértelműen csendes napot produkálni, mint fokozni a harci tevé­kenységet. Amint lejárt a három nap, felrobban a pokolgép Lisburnban — újabb bizo­nyíték arra, hogy az IRA megvalósította, amit akart. Az akció azt tanúsítja, hogy az IRA képes egységes cse­lekvésre, hogy számolni kell vele és a londoni kabinet­nek potenciális partnerként kell rátekintenie. Írországban véget ért az IRA által meghirdetett há­romnapos fegyverszüneti. Londonderry egyik szu­permarkettje a detonáció után. Szűk esztendő a müncheni rádióknál hus­zonhárom esztendő alatt, amióta a Szabad Európa rádió és az úgynevezett Szabadság rádió működik, még soha nem kellett takarékoskodniuk a müncheni uszítóközpontok­nak: akármire volt szükségük, jött a pénz számolatlanul Washingtonból, a Potomac-fo­­lyó partjáról, ahol a CIA, az amerikai hírszerzés központja emelkedik. A pénzt — a dol­lárt —, persze, valakik vala­hol azért megszámolták, de az összegek a nyilvánosság előtt mindenesetre számolatlanok maradtak. Most már pontosabban tud­juk, mibe kerül a két mert Fulbright szenátor, adó, az amerikai szenátus külügyi bi­zottságának elnöke közölte: az Egyesült Államok kormánya az elmúlt két évtizedben álcá­zott költségvetési tételekből mintegy 500 millió dollárt köl­tött a két állomás működteté­sére. Ötszázmilló dollár hatal­mas összeg. Sok mindenre telt belőle eddig Többek között a SZER­ és a Szabadság rádió munkatársain­­ak az átlagos­nál magasabb fizetésére, az­tán különböző emigráns szer­vezetek pénzelésére, amelyek úgy vették körül e rádiókat, mint a bolygók a napot. pénzforrásról az amerikai adó­t fizetőknek fogalmuk sem le­hetett. A SZER-nek az ameri­kai közvélemény előtt sokáig sikerült játszania a „magánin­tézmény” szerepét: olyan szer­vezetét, amely egy fillért sem kap az amerikai államtól, ha­nem közakad­ozásból tartja fenn magát. S mert a pénz azoktól szár­mazik, akik „a rab nemzetek javára” adakoznak, a SZER irányítói csak azoknak tartoz­nak felelősséggel. Így próbál­ták feloldani azt a képtelen ellentmondást, hogy az Egye­sült Államok olyan országok ellen folytat külön erre a cél­ra létrehozott rádióadókkal propaganda-hadjáratot, ame­lyekkel egyébként nem hábo­rúban, hanem normális diplo­máciai kapcsolatban áll A hazugságoknak azonban az a sorsa, hogy előbb-utóbb lelepleződnek. Még Johnson idejében, 1­967. február 23-án, George Christian, a Fehér Ház akkori szóvivője arra kény­szerült, hogy beismerje: kez­dettől fogva a CIA pénzeli és irányítja a müncheni adóikat, amelyek kisebb-nagyobb kém­­tevékenység jellegű szolgála­tokat is tettek a hivatalnak. S hogy a botrány még nagyobb legyen, a szóvivő azt is kény­telen volt elismerni: a nem saját felelősségére, CIA ha­nem a Nemzetbiztonsági Ta­nács 1952-ben és 1954-ben ho­zott irányelveivel összhang­ban, a fontosabb kormánybi­zottságok, a külügy- és hadügyminiszterek jóváhagyá­­­sával pénzelte e „magánszer­vezeteket”. Vagyis az ameri­kai kormány és a CIA közösen tévesztette meg az amerikai közvéleményt Ezután jött lét­re az úgynevezett Katzenbach bizottság, amely „a leplezet­ten finanszírozott cégeket” vizsgálta és tevékeny­amely 1967. december 31-ét jelölte meg végső határidőként, ami­kor „a burkolt pénzügyi tá­mogatásnak nagyrészt, talán teljesen meg kell szűnnie”. Johnson azonban a problé­ma megoldását utódjára, Ni­­xonra hagyta, aki miután Clif­ford Case szenátor közzétette a SZER és a CIA titkos kap­csolatairól szóló vizsgálat eredményeit, már kénytelen volt valamit cselekedni is. A SZER tevékenységét külön­ben egyáltalán nem ellenző szenátor a vizsgálat során ar­ra a megállapításra jutott, hogy a Szabad Európa rádió költségeinek mintegy 90 szá­zalékát közvetlenül és bizo­nyíthatóan az Egyesült Álla­mok kormánya fedezi. Ezért javasolta: a CIA helyett, amely titokban pénzeli a te­vékenységet, a SZER költség­vetését ezentúl az amerikai törvényhozás határozza meg. Ez elől már nem lehetett ki­térni. Így került a Szabad Európa költségvetése tavaly nyáron a kongresszus, illetőleg annak különböző szervei elé. Nixon eredetileg 3S millió dollár megszavazását kérte a követ­kező esztendőre. Hosszas vita után az összeget lefaragták 32 millióra. A valóságban persze, sokkal többről van szó, mint arról az általános takarékosságról, amelyre az Egyesült Államok kormánya a dollár romlásával rákényszerült. Azután, hogy a SZER és a Szabadság rádió működéséhez szükséges össze­gek a kongresszus ellenőrzése alá kerültek, mód nyílt arra is, hogy a szenátorok és a képvi­selők, s általuk az Államok közvéleménye Egyesült bele­tekintsen a kártyákba. Egyre több higgadt és megfontolt amerikai politikusnak az a vé­leménye, hogy a blöff még a pókerben sem mindig célrave­zető, hát még a politikában, a propagandában. Úgy vélik, hogy ennyi pénz túlságosan sok azért a soványka eredmé­nyért, amelyet a müncheniek hozhatnak. A CIA hatalmas költségvetésében annak idején jelentéktelennek számított a Münchenre szánt pénz. Önálló tételként viszont jelentős és felülvizsgálható kiadás. De William Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke mégsem egyszerűen ta­karékossági okokból ellenzi a Szabad Európa rádió és a Szabadság rádió állami költ­ségvetési kereteinek további fenntartását, hanem azért, mert a hidegháború elavult maradványának tartja. Kétségtelen, hogy az Egye­sült Államokban sokan véle­kednek másként. A New York Times például azt írta, hogy „mindazok, akik halogató tak­tikával próbálják e rádióadá­sok beszüntetésének elérését, csak a Kremlnek használnak”. Furcsa logika, úgy tűnik, a hi­degháború érveinek maradvá­nya. Az Egyesült Államokban mégsem lehet az az alapkér­dés, hogy mi használ, vagy árt egy másik országnak, hanem az,­­ hogy mi használ vagy árt az Egyesült Államoknak. Már­pedig — az eddig elköltött fél­­milliárd dollárról nem is be­szélve — e két adó működése a gondolkodó emberek előtt leleplezte az Egyesült Államok igazi szándékait. A SZER és a Szabadság rádió felszámolása pedig használna a Fehér Ház tekintélyének. Azt mutatná, hogy ha Nixon nem is tud ki­bújni a bőréből, van érzéke a realitásokhoz. S tudja, hogy vannak eszközök, amelyek használhatatlanná váltak. Sajnos, ekkora józanságot, úgy látszik, egyelőre nem lehet elvárni az amerikai politika irányítóitól. Vasárnap érkezett a hír: a kormány nyomására az amerikai törvényhozás az utolsó pillanatban megmentet­te a két uszító adót az állami támogatás felfüggesztésétől. A kongresszus hozzájárult, hogy június 30-ig, a pénzügyi év le­jártáig élvezhessék az adófize­tők pénzéből az állam támoga­tását. Ezután azonban már csak újabb törvényjavaslat el­fogadásával lehet állami pénz­ből fenntartani a Münchenből sugárzó két adót. Az ügyet tehát csak elodáz­ták. A nemzetközi enyhülést szolgálná mindenképpen, ha végre pontot tennének a lejárt lemezű müncheni propagan­disták dicstelen pályafutásá­nak a végére. Pintér István AZ MTI JELENTETTE KEDDEN Az amerikai szenátus és a képviselőház egy közös bizott­sága hétfőn olyan határozati javaslatot fogadott el, amely­nek értelmében az Egyesült Államok további négy hónapig pénzeli a Szabad Európa rá­dió és a Szabadság rádió tevékenységét. A törvényja­vaslatot, amely 36 millió dol­lárt juttatna a rádióadóknak, valószínűleg a hét végén ter­jesztik a képviselőház elé. William Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke és több szenátor már koráb­ban kifejezésre juttatták köve­telésüket, hogy a hidegháború örökségeként hátrahagyott rá­dióadókat fel kell számolni. Bizonyos fokig az ő győzelmü­ket jelenti, hogy a közös bi­zottság nyitva hagyta a kér­dést, mivel a törvényjavaslat csak az 1972-es pénzügyi év végéig, június 30-ig „gondos­kodik” a két rádióállomásról. Úgy látszik azonban, hogy egyes amerikai körök továbbra is pártfogolni akarják eddigi védenceiket. David Abshire, a kongresszusi kapcsolatok ügyeinek államtitkára a Reu­­ter­ hírügynökség tudósítójával közölte: az Egyesült Államok annak lehetőségét vizsgálja, hogy a jövőben nyugat-euró­pai szövetségeseit kéri fel a szocialista országok ellen propagandatevékenységet foly­tató rádióállomások pénzügyi támogatására.

Next