Pest Megyi Hírlap, 1973. szeptember (17. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-02 / 205. szám

MONOR'VIDI­ XV. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM 1973. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP Harminckilenc brigád, ötszázhét taggal A szocialista nkaverseny helyzete az üzentekben és az intézményekben Pártbizottsági ülés Gyomrán A párt Központi Bizottsá­gának határozatán 1001/1970. (I. 7.) számú alapuló kor­mányrendelet a szocialista­­ brigádverseny szervezését, cél­jainak megvalósítását a párt- és gazdasági vezetők feladatai közé sorolja. A legutóbbi gyömrői párt­bizottsági ülésen A szocialista munkaverseny helyzete az üzemekben és intézmények­ben címmel Bata János vég­rehajtó bizottsági tag, a ru­haipari szövetkezet elnöke tar­tott beszámolót. Gyomron hat üzemben, il­letve intézményben 39 szocia­lista brigád tevékenykedik öt­százhét taggal. A TOVÁL-nál a verseny­mozgalom folyamatos, szerve­zését és irányítását a párt- és a gazdasági vezetők végzik. A termelékenységet növe­lő vállalásaikon kívül je­lentős társadalmi munkát is végeznek. Eredményt értek el a fegyelem meg­szilárdításában is, csök­kent az igazolatlan mu­lasztások száma. Jelentősen fejlődött a bri­gádmozgalom a PEVDI gyöm­rői vegyi üzemében. Harminc­négyen rendelkeznek bronz­koszorús fokozattal. Évek óta patronálják a Kossuth Fe­renc utcai óvodát és az öre­gek napközi otthonát. A ruhaipari szövetkezetben tízéves múltja van a verseny­mozgalomnak. Jelenleg több brigád a szocialista üzemrész cím elnyeréséért fáradozik. Szocialista szerződést kötöttek a gyógypedagógiai intézet pár­tolására, és esetenként társa­dalmi munkát végeznek az óvodák és a bölcsőde számá­ra. A vas- és fémipari szövet­kezetben három éve bontako­zott ki a brigádmozgalom. Egy brigád már kétszer nyer­te el a szocialista címet. Itt díjazták legmagasab­ban a versenyben részt vevőket, egyénenként ezer forintot fordítanak évente jutalmazásra. Hét brigád rendelkezik a szocialista cím valamelyik fokozatá­val. A járási szolgáltató ktsz legjobb kollektívája az ecseri vasipari részleg, amely arany­koszorús fokozatot ért el. Tár­sadalmi munkáik között je­lentős az üzemi célra épített fedett szín készítése Ecseren, a telephely bekerítése Gyom­ron, a nemrég felavatott mo­nori tornateremben 35 nyí­lászáró szerkezet elkészítése. Az OTP gyömrői fiókjá­ban a Tyereskova brigád hatszor nyerte el a szo­cialista címet. A pártbizottság tagjai meg­állapították, hogy az elmúlt években jelentősen fejlődött a szocialista brigádmozgalom a gyömrői üzemekben. Örven­detes, hogy ebben az évben 171 ezer forintot osztottak szét a szocialista brigádtagok között. Hangsúlyozták, hogy párt-, gazdasági és társadal­a­mi vezetők a legfontosabb fel­adatok figyelembevételével szervezik a szocialista brigád­­versenyt, amely a beszámolá­si időszakban létszámban és eredményekben is fejlődést mutat. G. J. NYÁREGYHÁZA Új elnököt választott az Egyetértés Tsz közgyűlése A nyáregyházi művelődési otthonban tartotta közgyűlé­sét az Egyetértés Termelőszö­vetkezet, amelynek legfonto­sabb napirendje az új elnök megválasztása volt. A nagy jelentőségű közgyű­lésen megjelent Várszegi György, az MSZMP Monori Járási Bizottságának, gazda­ságpolitikai osztályvezetője és Tunyogi György, a Pest me­gyei Tanács járási hivatalá­nak élelmiszer-gazdasági kereskedelmi osztályvezetője,és Lánczy Kornélt, a tsz ed­digi elnökét saját kérésére, mivel más munkahelyre ke­rült, a közgyűlés felmentette elnöki tisztségéből, és helyébe Kerekes Ferencet, a termelő­­szövetkezet köztiszteletben ál­ló eddigi párttitkárát válasz­totta meg titkos szavazással egyhangúlag. A közgyűlés egyidejűleg ha­tározatban fejezte ki köszöne­tét és elismerését Lánczy Kor­nélnak a termelőszövetkezet­ben végzett kiemelkedő és eredményes munkájáért. Dr. Illanicz György Hétfőtől SOFO&US A monori járásban 1973. szeptember 3. és 19-e között általános sorozást tartanak a sorkötelesek számára Mono­­ron, a járási művelődési ház­ban. Hétfőn a csévharaszti, vasadi és péteri fiatalokat várják reggel fél 8 órára. Jó bolt — elégedett vásárlók SÁRGA, MINT AZ ARANY Sülysápon, a MÉK 123-as zöldségboltját egyre többen látogatják. Az üzlet közepén két nyitott zsák hívja magára a figyelmet. Az egyikben bú­za, a másikban árpa csillog. A vásárlók elégedetten néze­getik. Sokan belenyúlnak, és kedvtelve morzsolgatják uj­jaik között az aranysárga szemeket. A szép, tiszta áru­ból naponta 5—6 mázsa is elkel. PIROS, MINT A TŰZ Szombaton délután többen álldogáltak a bolt előtt. Din­­­nyére vártak. Csakhamar ér­kezett is egy nagy kocsival. A szemrevaló gyümölcsöt ha­lomba rakták a bolt előtt. A vevők élvezettel válogattak belőle. Szomszédom is kiválasztott a kupacból egyet, s odavitte a boltvezetőhöz. — Ezt lékelje csak meg ne­kem — mondta határozottan. A boltos azonnal teljesítet­te kívánságát. A dinnye bel­seje piros volt, mint a tűz. A boltvezető a dinnyedarab­kát színpadi mozdulattal át­nyújtotta a kedves vevőnek, aki máris beleharapott. — Ó, de finom! — kiáltotta. Honnan hozták? Az üzletvezető büszkén fe­lelte: — Ez, bizony, hazai termés. Valamennyi a sülyi Virágzó Tsz földjén termett. Azonnal nagy mozgolódás támadt, a jó hír gyorsan ter­jedt el a környéken, s a nagy halom dinnye három óra le­forgása alatt mind elfogyott. EGY KIS FIGYELMESSÉG Feltétlenül meg kell emlí­tenünk, hogy ennek a kis MÉK-boltocskának olyan ne­vezetessége is van, amellyel egy sülysápi társa sem di­csekedhet: pár napja kis pad húzódik meg szerényen előt­te. A padot jó érzékkel, vá­sárlói részére az üzletvezető állította a bolt elé, s az a ve­vők körében máris igen nép­szerűvé vált. Kiváltképpen az idősebb emberek pihennek meg szívesen rajta. A boltve­zető figyelmessége általános helyeslésre talált. (­ky) Az üstfoltozó Ma este ismét bemutatják A Jókai Színjátszó Együt­tes a szeptember elsején nagy sikerrel bemutatott, Az üst­foltozó című,­­régi francia ko­médiát m,%, vasárnap este órai kezdettel ismét előadja a G vecsési József Attila Művelő­dési Házban. Maglód Tanácstagi beszámolók Az idei tanácstagi beszámo­lókat Maglódon szeptember 1. és november 10-e között tart­ják meg az ötven tanácstagi körzetben. MŰSOR MOZIK Ecser: És üdvözlöm a fecské­ket. Gomba: Mackenna aranya. Gyömrő: Valaki az ajtó mö­gött. H: A félszemű seriff. Maglód: A bűnügyi nyomozó. H: A sex és a hajadon. Men­­de: Egy bolond Párizsban. H: A bűnügyi v.h: West nyomozó. Monor: Side Story I—II. Nyáregyháza: Hideg pulyka. H: A boszorkánymester. Péteri: Föltámadott a tenger. Pilis: Forrófej. H: Botrány az Ope­rában. Tápiósáp: nyolckor érkezik. A vőlegény­eri: öreg rabló nem vén rabló. Üllő: A tüzes íjász. H: Forrófej. Ve­­csés: v.h: Az Ezüst-tó kincse. Matiné: A kétarcú felderítő. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 19 órakor: táncos klubest, Üllőn, 17-től 22 óráig: ötórai tea, játszik az Alfa­együttes. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj­­csy-Zs. u. 3.), Gyömrőn, Men­­dén és Péteriben: dr. Halmai Géza (Gyömrő), Monoron és Monori-erdőn: dr. Mészáros György (Monor, Petőfi Sándor és Németh Ágoston út sarok), Maglódon és Ecseren: dr. Szu­­haj János (Maglód), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Czinder Bálint (Pilis, Rákóczi u. 63.), Sülysá­pon és Úriban: dr. Sass János (Úri), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár Mo­noron a főtéri, Vecsésen az Andrássy-telepi. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén: vasár­nap reggel 8-tól 13 óráig és délután 15-től 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. Minden szülő beleegyezett Tartalmasabbá válhat az oktatás Iskolabusz Bénye és Káva között Németh Gizellával, a bényei iskola igazgatónőjével beszél­getünk.­­ Az 1973/74-es tanítási év­ben most először a bényei és a kávai iskolákban együtt ta­nulnak a két község diákjai, az alsósok Bényén, a felső ta­gozatosok pedig Káván — halljuk tőle. — Hogyan fogadták a szü­lők a körzetesítést? — Eleinte idegenkedtek tő­le, de később belátták, hogy így helyesebb, ésszerűbb, mi­vel tartalmasabb folyhat az iskolában. oktatás Végül minden szülő beleegyezett a körzetesítésbe. Az igazgatónő elmondotta­­ még, hogy mind a két iskolá­­­­ban csak délelőtt lesz tanítás,­­ s nem lesznek összevont osz­tályok sem, következésképp a tanulókkal jobban és többet tudnak majd foglalkozni. nevelők munkája is könnyeb­­­bé válik, mivel eddig össze­vont, azaz egy teremben­ több osztálybeli tanulóval is kel­lett egyszerre foglalkozniuk. Biztosan jobb lesz a tanulmá­nyi átlag is. — Hány nevelő tanít majd? — Bényén négy, Káván pe­dig hét. Az összevonás előnye az is, hogy a szaktantárgyakat szakosított nevelők oktatják. Megkerestük Kása Károlyt, Gomba község közös tanácsa elnökét, aki elmondotta, hogy külön iskolabusz közlekedik majd Bénye és Káva, illetve Káva és Bénye között. A szü­lőket semmiféle különkiadás nem terheli, mivel az utazási költségeket teljes egészében a tanács fedezi. A két iskola szeptember 1- től egy igazgatóság alá tarto­zik. Vitéz Imre Kirakatban a mintapéldány Vízmű épül Úriban Vecsés, Ecser után, sorrend­ben Úri lesz a monori járás harmadik községe, ahol jó ízű, egészséges ivóvíz folyik a csa­pokból. Ahogy elkezdődött A törpe vízmű építése jó ütemben halad, s amíg Bre­­csok Illéssel, Úri tanácselnö­kével a mély csatornákat, agyaghegyeket kerülgetjük, megismerjük a vízműtársulás történetét. — 1969-ben, egy tanácsülé­sen vetődött föl először, meg kellene építeni a községi víz­művet. Még az évben elké­szült a tanulmányterv és a költségvetés az építés várható forintösszegéről. 1972 szeptem­berében megalakult a községi vízműtársulás. És amint lát­hatja, most már az építés fo­lyik, megítélésem szerint is jó ütemben. — Várhatóan mikor fejeződ­nek be a munkák, mikor ke­rül átadásra a vízmű? — Hát ezt az építőktől kel­lene megkérdeznie. Fele az idén Visszatérünk a tanács épü­letével szemközti építésvezető­ségre, s az iménti kérdésre Tóth Mihály, a PVCSV Oriban dolgozó csoportjának műveze­tője válaszol: — A csőhálózat 40—50 szá­zalékát már lefektettük. E munkálatokkal folyamatosan, azok részeként, végrehajtottuk egyes utcaszakaszok leválasz­tását, úgynevezett csomóponti kialakítását, és utcai tűzcsa­pokról, közkifolyókról is gon­­dosk­odtunk. Várhatóan az ös­­­szes munka ötven százaléka készül el az idén. Amíg a művezetőt hallgat­juk, az egyik satupadon nyo­móvezeték körülbelül félmé­ternyi darabját pillantjuk meg, rajta a lakásokhoz ágazó vas­szerelékkel. Mintapéldány, mutatóban. A tanácselnök ad bővebb magyarázatot: — Lépten-nyomon kérdések­kel ostromolták a lakók az építőket, s minket tanácsi ve­zetőket is: nem tudják elkép­zelni, hogy a már lefektetett csöveket miként fúrják át, mi­ként készülnek el a lakások­hoz vezető leágazások, ezért készíttettük el e mintapél­dányt. Kitesszük egyik üzle­tünk kirakatába, mutatóba, hadd szemléljék az emberek. Nem akarták elhinni Milyen egyszerű is így, dió­héjban, az úri vízmű eddigi története. Pedig a valóságban mennyi gond, töprengés, előre nem látott akadály adódik még ma is. — Nem, nem hittük volna, hogy itt, Úriban, vízvezeték lesz valamikor is. És, hogy ilyen rövid időn belül megva­lósul — mondogatják még ma is gyakran az úriak. Megint mások így fogalmaz­nak: — Tudjuk, vízműügyben so­kat tesz, sokat fáradozik ta­nácselnökünk. Felbecsülhetetlen értékű segítség Visszatérve a tanácselnök­kel hivatali helyiségébe, gon­dokról beszél ő is, de a sok­féleképpen megnyilvánuló se­gítséget sem hallgatja el: — Sokáig törtük a fejünket, hogy a 100 köbméteres hidro­­glóbust Vecsésről hogyan hoz­zuk át Űriba. Végül is szá­munkra legjobb megoldásként a hazánkban ideiglenesen ál­lomásozó egyik szovjet katonai alakulathoz fordultunk segít­ségért. Nem helikopterrel, ahogy ígérték, hanem nagymé­retű, különleges járművükkel hozzuk majd el a hatalmas víztartályt. A jármű üresen, próbaként, már végig is ment a tervezett útvonalon. Amíg beszélgetünk, rövidke negyedóra alatt a tanácselnök három telefonbeszélgetést bo­nyolít le, és mi is lehetne a telefontéma, mint a vízműépí­téssel kapcsolatos teendők. Az iménti gondolatsort végül is Brecsok Illés így fejezi be: — Hisszük, kisebb talaj­­egyengetéssel, villanyvezeté­kek áramtalanításával, szük­ség esetén leszerelésével, a nagy terjedelmű és súlyos hid­­roglóbust is sikerül idehozni. S bár a végrehajtás még hát­ra van, jó érzéssel mondhatom, a szovjet alakulat segítségének értéke felbecsülhetetlen. Jandó István A zeneiskolában is megkezdődik a tanítás A monori zeneiskolában, amelynek több községben is vannak kihelyezett osztályai, szeptember 4-én, kedden kez­dődik a tanítás; a zeneiskola igazgatósága kéri a növendé­keket, hogy ezen a napon je­lentkezzenek­­ órabeosztásra. Tüdőszűrés Üllőn Tüdőszűrést tartanak Üllőn szeptember 3-tól 25-ig a mű­velődési otthonban. Hétvégi sportjegyzet Mi az oka a gyengébb szereplésnek? Sokan feltették vasárnap a kérdést: mi az oka, hogy monori labdarúgók két mérkő­­­zésen tíz gólt kaptak, s jelen­leg az utolsó előtti helyen áll­nak? Nem könnyű rá válaszolni. Nem is a mi feladatunk. Meg­próbálunk azonban, a tények­ből kiindulva, következtetése­ket levonni. A monori sportkör játékos­­állománya, Halápi, Zöldi és László nélkül Halápi bevonult, meggyöngült. Zöldi más egyesületbe távozott, László sérült. A monoriak a bajnok­ságban és a Rákóczi Kupa so­rozatban gyengén szerepeltek, a csapatjáték akadozó, sok labdakezelési hiba, a védelem a — a jelenlegi két szélső hát­véddel — átjáróház, a csatárok játéka is széteső. Még ha a Rákóczi Kupa so­rozatot felkészülésnek is te­kintjük (nem érte el a kívánt eredményt!), valahol baj van. A csapat összeállítása állan­dóan változó, az a látszat, hogy az edző most keresi csapatát. Kacsánál balszélen,­­ Jarábik jobbszélen játszott Perbál el­len, Gergely Pilis ellen jobb­szélsőt, Déri hátvédet. Perbál ellen már Déri középpályás volt, a Kécskei fivérek meg örök tartalékok, hol játszottak, hol nem. Sok olyan észrevétel is el­hangzott, hogy talán Solti László szakosztályvezető állít­ja össze a csapatot. Ez ellen a lelkes, a monori labdarúgás élén hosszú éveken át eredmé­nyesen tevékenykedő sportem­ber felháborodva tiltakozott, mondván, az összeállítás He­rendi edző szuverén joga, sok­szor még ők, a sportvezetők sem tudják, milyen összeállí­tásban lép pályára a csapat. Véleményünk szerint az el­nökségnek a legsürgősebben össze kell hívni a sportkör ve­zető testületét, meg kell vizs­gálnia a gyenge szereplés okát, az edzői munkát, a folyamatos felkészülés rendszerét, és egy­általán azokat a körülménye­ket, amelyek akadályozzák az eredményes szereplést. Még most, a legelején, ami­kor sokkal könnyebb az or­voslás, mint később, a kudar­cok után. Nem szégyen ez, ezt teszi az NB I-es Csepel is, ír­ja az Esti Hírlap. Nem konga­tunk vészharangot, de felelős­séget érzünk a monori sport­egyesületért. A nagyközségi tanács nem kis erőfeszítést tett, hogy Mo­­nornak, a járási székhelynek szép, korszerű sportkombinát­­ja, színvonalas sportolásra al­kalmas otthona legyen. Volt NB I-es játékost szerződtetett edzőnek. A megteremtett fel­tételekhez hozzá kell igazítani a sportmunka színvonalát, az eredményeket: ez minden mo­nori sportvezető és szurkoló óhaja. Hörömpő Jenő A vasárnap sportja A Monori SE első és ifi csapata Szigetszentmiklóson szerepel. A mérkőzésre külön autóbusz indul délután órakor, a sportszékház elől.14 Monoron, délután 14.30-kor bajnoki női labdarúgó-mér­kőzés : Monori SE—Beloian­nisz, 15.30-kor járási labda­rúgó-mérkőzés: Monor II.— Dánszentmiklós. A további labdarúgó-mér­kőzések kezdési időpontjai: Abony—Gomba, Mende—Mag­lód II., Kőrös­tetétlen—Törtei ifjúsági 14, felnőtt 15.30 óra­kor, Ecser—Vasad 14.30, illet­ve 15.30, Nyáregyháza—Vecsés II. 8.30 és 10 óra, Gyömrő II. —Nagykőrös II. 9, illetve 10.30 óra.

Next