Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-06 / 56. szám

Beiratkozás az általános iskola első osztályába A hatodik életévüket 1976. szeptember 1-ig betöltő gye­rekek Vácott, a lakóhely sze­rint illetékes iskolába, már­cius 11-én és 12-én, reggel 8 órától délelőtt 12 óráig, illet­ve délután 2-től 6-ig írathatók be. A szülők vigyék magukkal személyi igazolványukat és a gyerekek orvosi igazolását. Az iskolakörzetek beosztása megtalálható az óvodákban, az iskolákban és a városi hir­detőhelyeken. Kórushangverseny A Konstantin téri zeneisko­la hangversenytermében ma, szombaton, este 7 órakor, kó­rushangversenyt tartanak. Közreműködik a Liszt Ferenc vegyes veszprémi kar, az OKISZ Erkel Ferenc Művész­­együttes kórusa és a váci Vox Humana, Kollár Kálmán és Maklári József vezényletével. Észak-afrikai élmények útibeszámoló, diafelvételekkel A Dunakanyar Fotoklub Ba­ráti Körének hétfőn, március rendezésében nyolcadikon, este hat órakor, dr. Tahin Gyuláné nyugalmazott tanár­nő tart színesdia-vetítéssel kí­sért Hajóval útiélmény-beszámolót, Észak-Afrikában címmel. XX. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM 1976. MÁRCIUS 6., SZOMBAT Sportköri közgyűlés Eredményes kézilabda-szakosztály Sokat segítenek a pártoló tagok Négy év munkáját értékel­ték a Váci Fonó Sportkör ve­zetőségválasztó közgyűlésén. A létszámában kicsiny, de a Váci Híradáshoz hasonlóan eredményes kézilabda-szakosz­tályt egy 400 dolgozót foglal­koztató üzem tartja fenn. A Nemzeti Bajnokság meg­szervezése óta játszik a csapat az NB II-ben. Két évig még az NB I/B-s osztályban is benn volt, 1971 óta két alkalommal vívott ki második, kétszer 4., egyszer 5. helyezést. Mint Vuklovszki János sportköri elnök elmondta, eredményeiket saját nevelésű sportolókkal érték el. Biztató a jövőre nézve, hogy a test­nevelő tanárok már felső ta­gozatos korban az egyesületbe irányítják a tehetséges fiata­lokat. Különösen sokat segít Buchnitz Zoltán testnevelő ta­nár a Báthori utcai iskolából, valamint Török Sándor, aki aktív sportpályafutása után, most 20—25 fia­tallal ismerteti meg a kézilabdázás alapjait. Ahhoz, hogy üzemi sportkör ilyen eredményesen működjék, anyagi támogatás is szükséges. A 122 ezer forintos évi költ­ségvetésből 25 ezer forinttal az OTSH, 10 ezer forinttal pedig a városi tanács járul hozzá az utazási és egyéb költségek ki­fizetéséhez. A beszámoló után több fel­szólaló kérte a pálya és az­­ öl­tözőik korszerűsítését, szóba került a pálya bitumenezése is. Nagy segítséget jelent, hogy nem kell költséget tervezni a pálya karbantartására és egyéb kisebb munkálatokra, mert a 210 pártoló tag társa­dalmi munkában segít. A beszámoló elfogadása után került sor az új vezetőség megválasztására. A sportkör elnöke is­mét Vuklovszki Já­nos lett. (t. s.) VASÁRNAP Labdarúgó-műsor A járási labdarúgó-bajnok­ság első fordulóját március 7-én, vasárnap játsszák a csa­patok. Az ifjúságiak fél egy­kor, a felnőttek fél három­kor kezdik a mérkőzéseket. Váci Vasutas—Szokolya (ve­zeti: Emődi, Debre, Petró), Váchartyán—Fóti SE (v.: Sle­­zák, Kónya, Kőbányai), Szob —Esze Tamás (v.: Köncöl, Vécsei), Püspökhatvan—Vác­­duka (v.: Molnár, Földi), Vác­­rátót—Nagymaros (v.: Fodor, Sinkó), Gödi TK—Dunakeszi (v.: Bernáth, Nagy K.), Lel­kes—Sződliget (v.: Várszegi, Mohácsi, Kunstár). ÖTVENEDIK JUBILEUM Felújítják az öltözőt TEKEPÁLYA EPUL Befejeződtek a közgyűlései. A Fóti sportkörök Vasutas sportegyesület közgyűlésén Szebeni Ferenc elnök számolt be­ a tavalyi eredményekről. A sportegyesület nyáron ün­nepli megalakulásána­k 50. ju­bileumát. A megjelentek között ott volt Német Kálmán szob­rászművész, az első sportköri elnök és Gulyás Jenő, aki ugyancsak az alapító tagok kö­zé tartozik. Az elmúlt évszázad fényes napjairól és szomorú perceiről egyaránt megemlékez­tek. Tavaly csak a labdarúgók szerepeltek bajnokságban, a tö­megsportágak közül az aszta­litenisz és a sakk működött. A tanács most 25 ezer forin­tot és anyagot ad az öltöző fel­újítására, a tekepálya építésé­re. A kisalagi klubkönyvtárban megjelent száz érdeklődő egy­öntetű kérése volt, hogy szer­vezzenek női kézilabda-szak­osztályt. (A korábbi hosszú éveken át sikeresen képviselte a Fóti Vasutast.) Az 50. jubileum alkalmából nagyszabású tárlatot rendez­nek, sportbélyeg-kiállítással egybekötve, június 27—30. kö­zött. Az új vezetőség kilenctagú, elnöke újra Szebeni Ferenc. (solymosi) Falugyűlések Társadalmi összefogással sok elképzelés megvalósítható A József Attila Művelődési Ház nagyterme teljesen meg­telt a gödi falugyűlésen, melynek megkezdése előtt göd-alsói általános iskola ta­­­nulói szép műsort mutattak be. Hantos József, a községi népfrontbizottság titkára szá­molt be a múlt négy év munkájáról, külön kiemelve a bizottság keretén belül mű­ködő szülői­ munkaközösség, a kertbarátok klubja, vala­mint ményes a népfrontklub ered­működését, s hibául náci elnöke, beszámolót tar­tott a tanács munkájáról, és ismertette az ötödik ötéves terv feladatait. A negyedik ötéves terv egyik kiemelkedő eredménye a göd-alsói vízvezeték-háló­zat megépítése. Korszerűsö­dött a világítás a 2-es szá­mú főútvonalon, a nagyköz­ség főutcáján, megkezdő­dött az elektromos hálózat rekonstrukciója, új járdák épültek, folytatták a fásí­tást, áruház, a parkosítást. Új ABC- iparcikkbolt, vegyes­bolt, gázcseretelep, TüZÉP- telep épült. Göd-felsőn egész­ségházat nyitottak, megszer­­zzva fel azt, hogy nem min­­ő vezték az ötödik orvosi kör­űen tanácstag kérte a nép­frontbizottság segítségét.­­ A megválasztásra kerülő bizottság előtt sok feladat áll, egyebek között új óvodai he­lyek és tantermek építése, a tanácstagokkal kialakult kap­csolatok szélesítése, környe­zetvédelmi őrség megszer­vezése — hangsúlyozta. A továbbiakban Metykó Gyuláné, a nagyközségi ta- Tanítás — két műszakban Az új tervidőszak legfonto­sabb feladata az óvodai és általános iskolai helyek szá­mának növelése. A 2. számú iskolában, Göd-alsón, jó kö­rülmények között oktatnak, hiszen az elmúlt tervidőszak­ban építették az új iskolát, Göd-felsőn­nulócsoport azonban a 22 ta­11 tanteremben oszlik el, kétműszakos a ta­nítás, szakköri foglalkozások­ra, tanfolyamokra lehetőség nincs. Az 1. számú iskola nyolc tantermessé bővítéséhez szük­séges anyagi fedezetet rész­ben saját fejlesztési alap­ból, részben az ötmillió fo­rintos megyei támogatásból és széles körű társadalmi ös­­­szefogásból lehet biztosíta­ni. Számítanak a lakosság és a gazdasági egységek szocia­lista brigádjainak segítségé­re is. Az óvodák szintén zsúfol­tak, de 30 gyermek jogos fel­vételkérelmét még így sem tudták teljesíteni. A bővítés­re az ötéves terv során, saj­nos, mindössze 800 ezer fo­rint áll rendelkezésre.­ ­ / Óvodásoknak, nyugdíjasoknak Az ifjúságpolitikai célok el­érése érdekében, sportöltöző és erdei sportpálya építé­sét tervezik. Feltétlenül lé­tesíteni kell a nagyközség idős embereinek napközi ott­hont is, társadalmi össze­fogással. A két beszámolót vita kö­vette. A KISZ göd-alsói alap­szervezete az erdei sportpá­lya építéséhez 200, az öre­gek napközi otthona tető alá hozásához pedig 150 társa­dalmi munkaórát ajánlott fel, Rökk Árpád, Bartók Béla ut­cai lakos pedig bejelentette, hogy szerelési a Béke úti óvoda víz­­munkáját teljes egészében, központi fűtésének szerelését pedig részben el­vállalja, ugyancsak társadal­mi munkában. Az új megtartotta népfrontbizottság első ülését, me­lyen megválasztották a tiszt­ségviselőket. Elnökké Jánossy Endrét, helyettesévé Richter Alajos, titkárává pedig Han­tos Józsefet. Helyben dolgozhatnak A sződligeti falugyűlésein Tóth Géza, a községi nép­frontbizottság elnöke számolt be az elmúlt négy esztendő helyi eredményeiről. Elmond­ta, hogy a falu útviszonyai jelentősen javultak, fejlesz­tették az egészségügyi és mű­velődésügyi intézményeket. A községbeli munkalehető­ségeket nyár Ktsz jav­ítta a Dunáka­újonnan épített Visszatekintés zetet. A József utcában 75 személyes óvoda nyitt meg, kialakították a szociális fog­lalkoztató telephelyét, üzemcsarnoka. Ugyancsak je­lentős a Váci Autójavító és a Fémipari Vállalat betelepü­lése a községbe. A kisközség gondokkal is küzd. Szűkös a körzeti or­vosi rendelő és nem kielé­gítő az üzlethálózat. A tár­sadalmi segítséggel bővített óvoda ismét kicsinek bizo­nyul. Az iskola bővítése is egyre időszerűbbé válik. Víztársulat alakul A népfront számolója után, elnökének Re­bert tanácselnök Simigh Al­adott tá­jékoztatást az új feladatok­ról. Közülük a legjelentő­sebb a község vízműrend­szerének megépítése. A kö­zeljövőben kerül sor a víz­társulat megalakítására s a szervezési feladatokra. Ismer­ve a községbeliek összefogá­sának jelentőségét, felkérte a falugyűlés résztvevőit társa­dalmi munkára. Dr. Rissanek Klára, a já­rási hivatal hozzászólásában elnökhelyettese hogy a községbeliek elmondta, társa­dalmi munkájának értéke két esztendővel ezelőtt mes­­­sze elmaradt a járási át­lagtól, azóta azonban be­bizonyosodott, hogy gondos szervezéssel sok segítséget tud adni a község társadal­ma. A falugyűlés, a helyi nép­fronttá­zottság munkájának el­ismerése jeléül, újraválasz­totta a tisztségviselőket, s a bizottságot új tagokkal erősí­tette meg. (rozsnyay—gebora) 1 Vác a hazai lapokban A Népszabadság net­ gyűjteményekkel helytörté­foglal­kozó cikkéből megemlíti, hogy a váci Vak Bottyán Mú­zeum feladata lesz a jövőben Pest megye munkásmozgalmi hagyományainak, dokumentu­mainak gyűjtése, bemutatása. A Népszava arról tudósí­tott, hogy az Egyesült Izzó váci gyára Európa legnagyobb fénycsőgyártó bázisa lesz, mi­ve­l az 1973. évi két és fél mil­lió darabos termelést idén már 10 millióra növeli, 1980 ig évi 20 millióra fokozza. A Somogyi Néplap bírósági tudósításában olvastuk, hogy a 20 éves Perlei János váci lakost a Kaposvári Megyei Bíróság jogerősen háromévi szigorított börtönre ítélte, mert hidegvágóval üzleti vit­rineket feszegetett föl, két hó­nap alatt ötvenhétezer forint értéket zsákmányolva. (—pr—) Hasznos viták, javaslatok a beszámoló párttaggyűléseken Vác város mind a 87 párt­­alapszervezetében megtartot­ták az elmúlt évi munkát ér­tékelő beszámoló taggyűlése­ket. Az ezekről szóló jelen­tést a napokban vitatta meg és értékelte a városi párt­végrehajtó bizottság. Mint a testület megállapítot­ta, a tapasztalatok szerint a be­számoló taggyűléseket nagy érdeklődés előzte meg. A ve­zetőségek tagjai közösen ké­szítették el az előterjesztése­­seket, egy-egy részletét, leg­fontosabb megállapításait, még a taggyűlés előtt megvitatták a pártcsoportokkal is. Ebből kettős haszon származott. Egy­részt a taggyűlésen nem első hallásra kellett véleményt mondaniuk a kommunisták­nak a beszámolóról. Így kön­­­nyebb volt azt kiegészíteni, vagy egy-egy részletével vitá­ba szállni. Másrészt a vezető­ség közös munkája és a párt­csoportok véleménye nyomán, teljesebb, alaposabb beszámoló került a taggyűlés elé. A pártszervezetek figyelmü­ket elsősorban a helyi gazda­sági kérdésekre irányították. Véleményt mondtak a gazda­sági munka hiányosságainak okairól, a szocialista munka­versenynek az üzemen belüli szerepéről, továbbfejlesztésé­nek lehetőségéről. A pártélet kérdései közül az irányítás és ellenőrzés értéke­lése késztetett a legtöbbeket véleménynyilvánításra. Ugyan­csak sokan mondták el gondo­lataikat a pártmegbízatásokkal és a pártfegyelemmel kapcso­latban. A jegyzőkönyvek bizonysá­gai szerint, a viták során min­den negyedik váci kommunista kért és kapott szót. A jól poli­tikai légkört, a tenniakarást azonban az is jelzi, hogy na­gyon sok volt a kritikus hangú, a bíráló felszólalás, s a felve­tett kérdések a párttagok többségét állásfoglalásra kész­tették. A beszámoló taggyűlések si­keresek voltak, hasznára vál­nak az idei év gazdaságpoliti­kai munkájának. A végrehajtó bizottság kö­szönetét fejezte ki a pártveze­tőségeknek, a pártalapszerve­­zeteknek a múlt évi eredmé­nyes munkáért és a beszámoló taggyűlések alapos előkészíté­séért. Ugyancsak ezeken a taggyű­léseken foglalkoztak a tag­­könycserét előkészítő beszélge­tések megszervezésével. Kije­lölték a beszélgető csoportokat, meghatározták a beszélgetések időpontjait. A tagkönyvcserét megelőző beszélgetések március elsején elkezdődtek. Máté Imre, a Vác városi Pártbizottság osztályvezetője A tanácstagi munkáért Tavaly a város figyelme kísérte Nyolcszoros szocialista brigád élén Barazutti Sándor féltve őriz ma is egy 1945-ben kelt megbízólevelet: Sebes Imre, az MKP Pest megyei Bizottságá­nak akkori titkára írta alá, az első demokratikus válasz­tások idején. S a dokumentu­mok hosszú sorának végén, a legutolsó: egy nemrégen kelt irat, amely bizonyítja, hogy Barazutti Sándor sok éves tár­sadalmi munkája elismeréséül, megkapta A tanácstagi mun­káért kitüntetést. Harmincegy­­ év különbség van a két irat keltezése kö­zött, önként vállalt, becsület­tel teljesített sok-sok feladat. Barazutti Sándor 1959 óta tag­ja Vác város tanácsának. El­ső körzete a várostól északke­letre elterülő hegyközség volt: Sejce, Gombás vidéke. Porban, sárban járva kereste föl vá­lasztóit, s vitte az örömhírt: villamosítják a vidéket. Később Deákváron választot­ták tanácstaggá. Már a har­madik ciklusban képviseli 63-as körzet lakóit, a Botond, a a Kazinczy Ferenc, a Kis ut­ca lakosságát, a Bacsó Béla út környékének érdekeit. Kérték, segítsen a Petőfi Sándor álta­lános iskola bővítési munkái­ban. Megépítették az épület­részeket összekötő folyosót, bor­dás falat kapott a tornaterem. S tavaly az egész város fi­gyelme, elismerése kísérte a nagyszerű kezdeményezést: Kis utcában lakók, saját erő­­­ből, tanácsi segítséggel, utat, járdát építettek a sáros-poros útvonal helyén. ★ Munkahelyén is becsülettel helytáll Barazutti Sándor. A gyáralapítókkal került az Egye­sült Izzó váci gyárába, s ma is hű maradt a régi munka­helyhez: törzsgárdatag, a tmk­­ban dolgozó Zrínyi nyolcszoros szocialista Miklós brigád vezetője. A városi tanács ifjúságvé­delmi bizottságának tagja: a bizottság 3—1S éves korúak számára biztosítja a művelő­dési, szórakozási, sportolási le­hetőséget. S marad ideje, energiája ar­ra is, hogy ellássa a Géza ki­rály téri középiskolában a szülői munkaközösség elnöki tisztségét. P. R. Robbantás a kőbányában Gyakran hallani a városban is, hogy robbantanak a DCM kőbányájában. A Naszály mészkövéből naponta 5 ezer tonnát termelnek ki, illetve használnak fel cement- és mészgyártásra. Gerengay Gusztáv felvétele kiskerteknek. Közeleg a ta­vasz, a kiskertek, a háztáji gazdaságok lassan benépesül­nek. A következő hetekben a tavalyinál jobb vegyianyag- és vetőmagellátásra számíthat­nak a kistermelők, akiknek a megrendeléseknek megfele­­lően, mintegy 30 ezer tonna különféle kis csomagolású mű­trágyát biztosít az Agrotröszt. Ez a mennyiség mintegy 15 százalékkal haladja meg a múlt évi tavaszi forgalmat. Piaci jelentés Péntekre virradóra havazott. Sokan fázhattak hiába a hir­telen jött hidegben a piacon, mert jelentéktelen volt a fel­hozatal. Emelkedtek az árak is. A fejes káposzta 10, a sa­vanyított 12 forintba került. A kelkáposzta nem drágult, kiló­ját 8 forintért mérték. A zöld­ség, a múlt heti 12 forint he­lyett, ma 20 forintba került. A sárgarépát 10, a zellergyökeret 12, a céklát 6—7 forintért ad­ták. A burgonyát 3,50—6, a tarkababot 24—26, a fehéret 18—20 forintért kínálták. A vöröshagyma ára 18—20, fokhagyma 30—10, a dughagy­­o­máé 40—50 forint volt. A sa­vanyított paprikát 14 forintért adták. A spenót csomójáért 3, a petrezselyemzöldért ugyan­csak 3 forintot kértek. A ku­koricaliszt és kása literjét 8 forintra tartották. A májas- és véres hurka 30, a tepertő 35, a disznósajt és füstölt szalonna kilója 40 forintért kelt el. Az alma ára 6—12 forint kö­zött változott, nagyságtól és fajtától függően. A sült tök darabját 5­ nyersen, kilóját 6 forintért adták. A termelőszövetkezeti áru­­dákban az élő tyúk kilóját 25 forintért mérték. A tojás ára a múlt heti 1,30-ról 1,50-re emelkedett.

Next