Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-20 / 221. szám

A járás munkásmozgalmi hagyományai kötetben — jövőre A járási pártbizottság kez­deményezésére alakult munka­csoport csaknem egy esztendős, széles körű kutatómunkával összegyűjtötte a váci járás munkásmozgalmi hagyomá­nyaival kapcsolatos dokumen­tumokat, visszaemlékezéseket. Veteránok mondták hangsza­lagra 1919-es emlékeiket, a két háború közötti munkásmoz­galmi, szakszervezeti krónika eseményeit­ tanulmányoztak. Újságkötegeket padlásokon, szekrényekben őrzött röplapo­kat, plakátokat személyi ok­mányokat vizsgáltak át a mun­kacsapat tagjai. A gazdag anyagból 4—5 nyomdai ív terjedelmű kézirat készült, melyet fényképfelvé­telek egészítenek ki. A kötet megjelenését 1978- ra tervezik. Ünnepség a pedagógusklubban Arany-, gyémánt- és vasdiplomák A Madách Imre Művelődési Központ pedagógusklubjában holnap, szeptember 21-én dél­után ■ 5 órakor ünnepséget rendeznek, melyen átadják a Vácott és a járásban élő idős pedagógusoknak az arany-, gyémánt- és vasdiplomákat. Weisz György, a városi ta­nács elnöke köszönti a peda­gógusokat, közöttük azokat, akik ebben az esztendőben már csak vendégként lépnek be az iskola kapuján, és azo­kat is, akik a helyükre állták a pályakezdőket. Az ünnepségen a városi KISZ-kórus ad műsort. Könyvek, folyóiratok Tizenkilencezer könyv és öt­­ven folyóirat várja az olvasó­kat a fóti közművelési könyv­tárban, mely mindennap dél­után egy és este hét óra kö­zött, szombaton pedig öt óráig tart nyitva. Aki csak délelőtt ér rá, szer­dán délelőtt 10 és 12 óra kö­zött is lehieFesnek­. Betonelemek­­ építkezőknek •n#:­.. v...• > >'t A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárának váci telepén egyebek között különféle betonfödémelemeket gyártanak. Képünkön: a frissen formázott betonelemet szárítás végett az udvarra szállítják. Ifj. Fekete József felvétele POSTALÁDÁNKBÓL Véletlen szerencse Pénteken este, fél nyolc táj­ban szokatlan látványban volt részem: a Köztársaság út és a Barabás Miklós utca sar­kán egy világosszürke teher­autó, bal hátsó kerekével be­szakadt a gázcsőfektetés miatt már hónapok óta tátongó árokba. Rendszámát nem fi­gyeltem meg, de ha jól em­lékszem, a betűjele FD Az autó helyzetéből arra volt­ kö­vetkeztettem, hogy a Kőkapu felé igyekezett, mert az orra arra mutatott, tehát a menet­irány szerinti bal oldalon sza­­­kadt­ be­­ hátsó kerekével. A sötétben kivehető volt három, négy ember, akik köveket hordtak az árokba, kiszedték az árokfalat támasztó geren­dákat, és a kocsi alá rakták, nyilvánvalóan azért, hogy az emelőt aránylag szilárd alap­ra helyezhessék. Sérülés nem történt, segí­teni nem kellett, hát nyugo­vóra tértem. Nem hittem, hogy az autót másnapra­­ kiszaba­dítják. Tévedtem. Reggeli be­vásárlásra menet, a kocsinak hűlt helyét találtam, illetve a beszakadás helyén sok desz­kát, lécet láttam, amiket a kö­zelben húzódó, nyitott árkok beomlásának megelőzésére, illetve a veszély helyeztek el eredetileg.Jelzésére Örülök a gépkocsi szeren­csés kiszabadulásának, de fé­lő, hogy az árkokra­­ figyel­meztető táblák, deszkák hiá­nyában kevésbé szerencsés balesetek következhetnek be. A Köztársaság utat június 6-án, tehát csaknem négy hó­napja kezd­ték el felbontani. Jó lenne, ha legalább ott temetnék az árkokat, ahol be­a munkát befejezték. Pár nap óta a TIGÁZ-­nak egyetlen emberét sem látni a környéken. Hová tűntek? Ne­kik nem sürgős a munka? Galambos Ferenc AZ ŐSZI HÓNAPOKRA Érdekes, színes program KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? Az Egyesült Izzó váci gyá­rának művelődési bizottsága tartalmas, a gyár valamen­­­nyi munkását és alkalma­zottját érdeklő programot ké­szített az őszi-téli A Madách Imre hónapokra. Művelődé­si Központ szervezi meg a gyári brigádvezetők fórumát. Holnaptól, szerdától már lát­ható a művelődési központ képzőművészeti szakkörének kiállítása. Októberben folytatja soro­zatát dr. Czeizel Endre gene­tikus. Második előadásának címe: Az öröklődés titka. A Musica Humana az új év­adban is fellép a gyár nagy­termében, A zene mindenkié című sorozatával. Ugyancsak októberben mutatkozik be Sáros András Miklós grafi­kusművész. Tárlatát, novem­berben fotókiállítás követi. Októbertől, a Magyar—Szov­jet Baráti Társasággal közö­sen, vetélkedősorozatot ren­deznek. Ki tud többet a Szov­­­­jetunióról? címmel. A Nagy - Októberi Szocialista lom 60. évfordulójának Forrada­meg­ünneplését készíti elő az MSZBT kiállítása. A tízezer kötetes könyvtárban előbb a műszaki, majd novemberben a politikai könyvnapok kere­tében lesz kiállítás és előadás. A könyvtár vendégül lát­ja Sánta Ferenc írót, regényeiből készült amikor a is levetítik a gyárban.filmeket Az ország-világjárók és fotósok szeptember 29-én Kol­a­lár Istvánnal találkoznak, aki Saigont és környékét mutatja be, majd októberben és no­vemberben vietnami útjának más élményeiről is beszámol. Decemberben Kocsis Iván az mutatja be érdeklődőknek­ diaporámáit A könyvtár nyolc hónapig tartó TIT-előadássorozatot in­dít, Megismerés, művelődés, tanulás címmel, melyen a szakszervezeti kultúrbizott­­ság tagjai hivatalból vesznek részt, hogy munkájukban hasznosíthassák a hallottakat.is A művelődési bizottság a novemberi nyugdíjastalálko­zóra meghívta a fóti citera­­együttest, hogy játékával szó­rakoztassa az egykori kollé­gákat. December 5-én Miku­lás-napi műsort rendeznek a gyerekeknek. Még ebben a hónapban be­fejeződik a vasasszakszervezet centenáriumára kiírt hősorozat döntőjét a vetélke­­vállalat fonyódi üdülőjében rendezik meg. Új tagokat vár P. R. a fóti kórus A fóti Vörösmarty Művelő­dési Ház kórusa új tagokat to­boroz valamennyi szólamába. Az érdeklődők csütörtökön és szombaton, a kórus próbáin, Baráz József karnagytól kap­nak részletes felvilágosítást. HOLNAP Pálmánkéi Holnap, szeptember 21-én, a Fedőneve: Lukács című film előadása után, ankétot rendez­nek a fóti könyvtárban, ahol a nézők az magyar film alkotóival találkozhatnak. \ XXL ÉVFOLYAM, 221.. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 20., KEDD Az első sorozat decemberben készül el Fürdőruhákat is gyártanak Kapcsolatteremtés nyugati cégekkel Lakástextíliák, áruk, női és férfi-, konfekció­­gyermek fürdőruhák és valamint egyéb termékek gyártására írt ki pályázatot a Könnyűipari Mi­nisztérium. A pályázatnak az volt a célja, hogy ösztönöz­ze a gyártókat olyan alap­anyagok előállítására, ame­lyek vetekednek az importál­takkal. A pályázat a Váci Kötött­árugyárban újabb ösztönzést adott azoknak a szakemberek­nek, akik már kutattak az­után az alapanyag után, amely nagy rugalmasságú, fényálló és a jelenleg színtartó, kere­sett divatiszínekben gyártható. Készítettek egy női, férfi- és egy gyermekfürdőruha-, il­letve leány iskolaruha-kollek­­ciót, és benyújtották a pályá­zatra. Mindhárom fürdőruha-kol­lekció második díjat nyert. Ez a helyezés annál értékesebb, mert első díjat nem adtak ki. A leány-iskolaruha harma­dik díjat kapott. Az üzemben a előkelő helyezésének fürdőruhák örülnek a legjobban. A hazai üzletek­ben évente 3 millió fürdőruhát hoznak forgalomba, többsé­gében importból. Most mód nyílik arra, hogy itthon gyártott alapanyag­ból, még­­ jobb minőségű fürdőruhák kerüljenek a boltokba. Egyelőre 100 ezer kétrészes női és 200—300 ezer férfi- és gyermekfürdőruhát készíte­nek.­­ A kereskedelem élénken ér­deklődik, s ahogy szaporod­nak a megrendelések, úgy emelkedik a gyártott men­­­nyiség is. Az első sorozat de­cemberben kerül le a gyártó­szalagokról és legelőször a gyár váci mintaboltja kap belőle. A minőségre különös gon­dot fordítanak. Minden egyes fürdőruhában megtalálja majd a vásárló a KERMI kiváló minőséget tanúsító védjegyét. Az új alapanyagból ké­szült fürdőruhák modell­jeit már az őszi BNV-n megismertetik a illetékeseivel és a szakma jóközönséggel.vásár­A Váci Kötöttárugyárban to­vább akarják fejleszteni az alapanyagot és a Nyugati cégekkel is modelleket, felvették a kapcsolatot, gyártási együtt­működések megvalósításán fá­radoznak. Jelenleg maximáli­san 300—400 ezer fürdőruhát képesek csak készíteni, de ar­ra törekednek, hogy minél rövidebb időn belül 1 milliót gyárthassanak. A gyorsítás ér­dekében, központi támoga­tást kértek, de ha nincs rá lehetőség, akkor is elérik tervezett egymilliós darabszá­­­mot, ám ebben az esetben las­súbb lesz a fejlődés. K. Sz. I. Csütörtöktől — a megjavított kazánnal kevesebb fost száll a levegőbe Tervtárgyalás a teljes rendezésre Az előző években a port árasztó DCM-et szidták a vá­ciak a levegőszennyezésért. Az utóbbi hónapokban a Cement­es Mészm­ű váci gyárában, horibilis összegekért megkezd­ték a porszűrő filterek fel­szerelését, következésképp va­lamelyest csökkent a város fö­lé szórt por mennyisége. Ugyanakkor, talán még a pornál is kellemetlenebb anyaggal, korommal szennyezi a levegőt a váci fegyház. En­nek okáról érdeklődtünk Hor­váth Sándor BV-ezredestől, a büntetésvégrehajtási intézet parancsnokától és Magyari András századostól, az intézet párttitkárától. Mint tájékoztattak, néhány hónapja megrepedt 1962-ben épített kazánjuk, s ezért a­ szükséges gőzt mozdonyka­zánnal termelik. A múlt hét közepén jártak az intézetben a kazánbiztosok, s­lyezték, hogy az erősen engedő­füs­tölő mozdonykazánon kívül a másikat,­­is használhassák, de csak fél kapacitással. Az olatlan állapotot, amelytől ál­ők maguk is szenvednek, úgy sze­retnék kedvezőbbé tenni, hogy normál a hagyományos kazánt, ellel a mozdonykazánt mű­ködtetik Az intézet fűtési rendsze­rének felújítására megvan a pénzük. Eredetileg gáztüze­lésű fűtőrendszert építtetni, de ahhoz a akartak Nehéz­­ipari Minisztérium Országos Energiagazdálkodási Hatósága nem járult hozzá. Határoza­tát, amelyben az­­ intézet föld­gáz-energiahordozó telmét elutasítja a iránti ké­hatóság, így indokolja: „A Szénbányászati Tröszt Magyar véle­ménye szerint, a tervezett gőz­­teljesítmény a környezetvé­delmi követelményeknek meg­felelő, korszerű széntüzelésű kazánokkal kielégíthető. A Magyar Szénbányászati Tröszt a­ szükséges szénmennyiséget biztosítani tudja.’’ A napokban tartják a terv­tárgyalást, de az új, szénre épülő fűtési rendszer létre­hozása, az új kazánok üzem­be lépése csak 1980. végére várható. Az intézet­ vezetői elmond­ták azt is, hogy csütörtökön kezdhetik meg a fűtést a meg­javított, régi kazánban, s at­tól kezdve legalább nappal kevesebb füst kerül Vác le­vegőjébe. Bányász Hédi Az üzemek támogatásával négyszer álltak a dobogón Tovább fejlődik a város MHSZ-szervezete Kettős feladatot látnak el a Magyar Honvédelmi Szö­vetség irányításával működő klubok a városban. Az egyik a nagy számú fiatal összefo­gása és rendszeres foglalkoz­tatása, hazafias nevelése. Az elsajátított ismeretek jó fel­készítést nyújtanak a katonai szolgálatra. Másik feladatként ellátják a hadkötelesek, a le­szerelt tisztek és tiszthelyet­tesek utóképzését: fontos, hogy a megszerzett katonai is­meretek ne menjenek fele­désbe. Az MHSZ városi bizott­ságának irányításával műkö­dő négy ilyen tartalékos klub­ban évente több mint három­száz­ embert részesítenek utó­­képzésben. Öt országos helyezés — Az MHSZ szervezetéhez 17 klub tartozik — mondta Horváth Géza, a szervezet vá­rosi titkára. — Ezek a klubok elsősorban üzemekben működ­nek, de van olyan is, ame­lyik a legfiatalabb korosztályt­­ fogja egybe az úttörőházban: a modellező klub. Nagyon nép­szerű a 10—14 évesek köré­ben. Kétszáznyolcvan tagja van ennek a repülő- és hajó­­modelleket építő­ körnek. Legújabban barkácsoló­autómo­­dellek építésével is kísérletez­nek. Az úttörőházon­­ kívül, az MHSZ-szervezet mában, a Madách Imre székhá­Mű­velődési Központban és az ál­talános iskolákban is működ­nek ilyen körök. A barkácso­láshoz szükséges anyagot az MHSZ adja és gyerekek szakmai megszervezi a irányítását is. Jó eredményekkel büsz­kélkedhetnek a fiatal építők, akik országos versenyekről eddig öt helyezést hoztak ha­za. A lövészklubok mindegyike a város ipari üzemeiben mű­ködik. Ahhoz, hogy tevékeny­ségük eredményes legyen, sok fiatalra, felszereléseikhez pe­dig anyagi támogatásra van szükség. Mindkettőt az üze­mek tudják a legjobb felté­telekkel biztosítani. A válla­latok, köztük a DCM, a hajó­a gyár, az Egyesült Izzó, a Forte, Híradástechnikai Anyagok Gyára segíti az eredményes felkészülést. A klubok az üze­mi KISZ-szervezetekkel együtt­működnek és részt vesznek a irányításukban pártszerveze­tek is, bennük a sorköteles fiatalok megismerik a fegy­vereket és elsajátítják a lövé­szet tudományát, sokan közü­lük olyan magas fokon, hogy a honvédségnél a kiváló lövé­szetért több nap szabadságot kapnak. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség felkészítő­ben megköveteli a módszer a­fiatalok­tól , azt a fegyelmet, amely a sorállományra jellemző. Azo­kat az összetett honvédelmi versenyeket, amelyeket éven­te rendeznek, csak szigorú rend szerint lehet tani. A honvédelmi lebonyolí­kupaversenyek nagyon lövész­nép­szerűek, egy-egy sorozatban a városból kétezerötszáz munkás, fiatal vesz részt. üzemi Az aktivitás, a jó felkészülés eredménye volt, hogy az or­szágos lövészkupaversenyen n­égy ízben állhattak fel a do­bogóra. Növekvő létszám Az utóbbi hónapokban el­ért eredmények kedvezően befolyásolták a szervezeti éle­­tét. Hatszázra emelkedett a klubtagok száma, száz körül jár azoknak a párt- és gazda­sági vezetőknek a száma, akik pártoló tagként támogatják a szervezetet. A központi rádiósklub or­szágos­­ hírű, igen sok rádió­­távírászt adott már a katonai alakulatoknak. Legalább fe­lét itt készítik elő azoknak a bevonuló váci fiataloknak, akik tényleges szolgálatuk alatt morse-billentyűvel ko­pogtatják a híreket, paran­csokat. Rádióállomásunk kap­csola­tban áll a világ legtöbb amatőr rádióállomásával, évente 5 ezer összeköttetést lé­tesítenek. Legismertebb a vezetői kiképzés a gépjármű­­szervezet tevékenységében. Évente 170 sorköteles fiatal kap — négy­hónapos felkészítés után — hivatásos gépjárművezetői jo­gosítványt, személy- és te­herautóra, illetve motorkerék­párra. Nyolchetes­ban 450, úgynevezett turnusok­úrveze­tőnek is lehetővé teszik, hogy személygépkocsira vezetői jo­gosítványt szerezzen. A fel­készítésben korszerűen fel­­sorelt tantermek és képzett oktatók nyújtanak segítsé­get. Lőtér — összefogással A tervek között szerepel a lövészklubok számának növe­lése, elsősorban a honvédelmi törvény által megszabott elő­­oktatást kívánják bevezetni a város középiskoláiban és a szakmunkásképző intézet­ben. A Lőwy Sándor Gépipa­ri Technikumban hamarosan megalakul a lövészklub. A következő év legnagyobb feladata az MHSZ városi lő­­terének megépítése. Már jelölték a lőtér helyét is, ki­a DCM-lakótelep mögötti terü­leten. A földmunkát ebben az évben elvégzik. Olyan lő­­teret akarnak a város üze­meinek, más gazdasági egy­ségeinek összefogásával épí­teni, hogy 20—25 leállásával, alkalmas legyen nemzetközi versenyek is. Kő Szabó Imre

Next