Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
Vajon valóban oly sötét volt-e a középkor, mint azt — különösen régebben — vélték? Bizonyos vonatkozásokban talán igen, de a művészetekben aligha. Ha egy korszak az építészetben létrehozza a gótikát, a képzőművészetben a faragott vagy festett szárnyasoltárokat, az irodalomban a trubadúr- és a Minnesanger-költészetet, megtenni Chaucert és Dantét, van-e jogunk az elmaradottságot asszociáló sötét jelzővel illetni e kort? És akkor még nem szokottunk a mi közelebbi tárgyunkról, a színjátszásról. A középkor vallásos drámája, illetve színjátszása, az ekkor elterjedt dráma- és színjátéktípusok olyan gazdagságról tanúskodnak, hogy sok későbbi kor boldog lett volna, ha akár csak hasonlót is elér. Európaszerte kialakultak a hatalmas méretű és nagy nézőtömegekhez szóló különböző játékok; egyes produkciók több napon át zajlottak, másokban száz és száz szereplő lépett fel. Ismét mások egy egész városra kiterjedő színtérkomplexumon kerültek színre. özismertek e korszak drámatípusai. Ismert a passiójáték, mely elsősorban Jézus életét és kínszenvedését meséli el. Ismert a mirákulum, melyben legendák, csodák, a szentek életének mozzanatai kerülnek színre. És ismert a moralitás, mely allegorikus szereplőkkel és meglehetősen világi tartalommal a nagy erkölcsi kérdésekről szól. Ilyen moralitás volt a műfaj egyik klasszikus remeke, az angol Everyman, melyet 1495-ben játszottak először, szép magyarításban Akárki címmel emlegethetjük ezt művet) melynek hőse maga is a allegorikus személy, hiszen Akárki nem egy kontrét ember, hanem az ember, akit élete virágjában, gazdagsága, jóléte közepette szólít el a Halál, hogy számadásra menjen az Úr elé. Akárkinek azonban kísérőt is kell vinnie magával az utolsó útra. Ám senkit sem talál barátai, rokonai, hozzátartozói közül, aki erre vállalkozna. Magára marad, egyedül kell szembenéznie életével és halálával. Megjelenik azonban a Jólét és a Hit, s ezek az allegorikus személyek végül társául szegődnek és segítik, hogy halálában megtisztulva, bűnbánó lélekkel kerüljön az Úr elé, aki épp e bűnbánat okán meg is bocsátja neki vétkeit. A játék morális, erkölcsi allegóriái világosak. Az Ember, aki Itt e földön sok mindenben vétkezik, csak akkor remélheti lelki üdvét, ha megtér, s a vallás törvényei szerint él és hal. Akárki, ez gazdag és hatalmas úr, minda addig nem törődik a túlvilággal, istennel, az üdvösségével, míg meg nem szólal a Halál hívása. Addig szívtelen és rideg a szegényekkel szemben, érzéketlen anyja szeretete iránt is, még az ágyasát sem szereti igazán, s barátaival is fölényeskedve bánik. De amikor rádöbben, hogy a végső óra közeleg, s, hogy ezen az órán senki nem fog mellette állni, magába száll, megtér, megigazul, megerősödő középkori polgárság erkölcsi elveit és a merev vallásossággal szembeni világiasabb gondolkodásmódját nem nehéz kiolvasni Akárki történetéből. Ehhez háttérként ne feledjük, hogy ez a huszitizmus kora, Amerika felfedezésének kora, s hogy az Everyman bemutatása évében Luther Márton már tizenkét esztendős... Mit mondhat ma számunkra Akárki története? A valaha a szokott szabadtéri színpadon eljátszott moralitás modern, salzburgi szabadtéri változata, Hofmannsthal megfogalmazásában és Reinhardt rendezésében, hatvanegynéhány évvel ezelőtt nagyjából azt mondta, az 1920-as évek nézőinek, amit a középkori moralitás, az erkölcsi gátjait vesztett világban rá kell döbbennie az embernek — Akárkinek —, hogy csak az erkölcsi szigorúság mentheti meg pusztulástól. Ha jön a nagy a elszámolás napja, nem fog más számítani, csak a tett vagy a tettek őszinte felülvizsgálata. A sorsában és halálában magára maradó modern ember nem kapaszkodhat másba, másokba; a megváltás nem kívül van, hanem belül, bennünk. A Körszínház most Jedermann történetét vette elő. Az angol eredeti német átdolgozását, s a későbbi Hofmannsthal-mű, a Salzburgi Nagy Világszínház elemeit olvasztotta egybe Kazimir Károly. Az utóbbi darabból keretjátékot szerkesztett, melyben Mester (az Úr) és a Sátán elé játszatják Akárki történetét. S a baj épp ezzel az eljátszatással van. A keretjáték ugyanis fölösleges. Akárki története kerek egész önmagában is, és a szükséges morális tanulságok ebből az allegorikus figurák benépesítette allegoriás történetből minden mankó nélkül világosan és pontosan előlépnek. Ha ma eljátszunk egy moralitást, szükségtelen azt mímelnünk, hogy ez játék, úgyis tudja a néző. Ugyanakkor ez a moralitás ma nem nézhető elvontan, a morális allegóriák szintjén. A mai ember szemében Akárki már nem azonosítható mindenkivel, bárkivel. Konkrét személy, akiben ugyan sok általános vonás testesül meg, de mégsem merő jelkép és nem puszta szócsöve bizonyos erkölcsi elveknek. Azaz: nem elégedhetünk meg sem Akárki, sem a többi figura egyszerű jelzésével. Reinhardt ugyan azt mondta, hogy mindaz, ami Jedermannal történik, közhely — de ezzel nem zárta ki, hogy Akárki története dráma legyen, s a figurák túllépjenek az illusztrálás szintjén, és valódi morális és karakterbeli konfliktusok alakuljanak ki közöttük. Épp ez a konfliktusokra alapozás hiányzik a Körszínház előadásából. Színes, érdekes és jól pergő illusztrációt kapunk a gazdag ember életéről és haláláról, akit történetesen Akárkinek hívnak. De, hogy ebben az Akárkiben máig érvényes emberi és erkölcsi vonások fogalmazódnak meg, hogy a környezetében máig ismert típusok bukkannak fel, s hogy e figurákkal végül is meghatározott és konkrét konfliktusai is támadnak Akárkinek, az nem világlik ki játékból. A drámád matéria a erőssége azonban néha áttöri az illusztrálás korlátait. Akárki és a Jóbarát összecsapása a végső útra szólításkor még így is drámai és feszült, s azt igazolja, hogy ezt az előadást talán nem is sok fáradsággal egy igazi mai moralitássá lehetett volna formálni. Olyanná, melyben — mint annak idején a középkori néző — Akárki történetében magunkra ismerhetünk. Takács István K ZINHÁZI LEVEL Nem mindenki Akárki A Kozák András és Kánya Kata Emlékek az őslakóktól Több, mint negyvenezer tárgyból álló gyűjteménye van az aszódi Petőfi Sándor Múzeumnak a Galga mente történetével kapcsolatban. A közelmúltban dolgozták föl szőkébb pátriájuk néprajzi történelmi emlékeit. Az őslaskosság életét kívánják fölidézni a ma emberének ötezer év anyaga bemutatásával. Céljuk az, hogy kiállításuk összefüggő egészként segítő bázis legyen az iskolai oktatás számára. Felvételünkön a múzeum restaurátora egy XIX. századi ökörjármot ment meg az utókor számára. Perbáli napok Tegnap kiállítások megnyitásával kezdetét vette a perbáli napok eseménysorozata. A program ma ifjúsági vetélkedővel és tábortűzzel folytatódik. Vasárnap délelőtt kirakóvásárt tartanak a tanácsháza előtt, délután zenés irodalmi bohócműsorra kerül sor, majd kamaraműsort ad a pilisvörösvári nemzetiségi táncegyüttes. Tv-figyelő Pályamódosítás. innen Gödről származott át a Dunántúlra, egészen pontosan Szigligetre az a szakállas fiatalember, aki egy bérvita miatt úgy megsértődött, hogy nem csak ipari vállalatát hagyta ott, hanem hátat fordított magának az egész iparnak is. Most teheneket tart. Ha valaki, ő aztán valóban nagyot igazított életpályájának irányán — a róla forgatott és csütörtökön kora este műsorba iktatott riportfilm teljes joggal viselte a Pályamódosítás címet — ám ez a foglalkozás- és lakhelyváltoztatás egyáltalán nem törte meg. Falusi származék lévén, a paraszti munkában újból beletanult, s most olyan természetességgel etet, almoz, fel, mintha folytonosan ott élt volna az istállók környékén. Kapusi Imre szerkesztő-riporter jó érzékkel fedezte fel magának — s így a televízió nézőinek is — ezt a férfit, hogy sorsa példáján a mesterségcsere lehetségességét bemutassa. S nemcsak azért volt remek a választása, mert az illető személyében valamiféle véglegesség testesül meg, hanem azért is, mert biztosan ítélő, jó gondolkodású valaki ez a riportalany, önmaga helyzetét szinte szociológusi alapossággal képes elemezni, s egyáltalán, családjának dolgaiban, gazdaságának állapotát tekintve egyaránt biztosan értékel. Tökéletesen tisztában van például azzal, hogy mekkorát kockáztatott, de ugyanígy azzal is, hogy meg fog majd térülni ez a kockázatvállalása. Sajnos, nem a legalkalmasabb időpontban — éppen hazatérés, a vacsorához való a készülődés perceiben — tűnt fel képernyőn ez az eleven példázat. És szintén sajnos, hogy csak egymaga győzködte a nézőt, miszerint lehet is, érdemes is ily óriási kanyart venni. Bizony még tartalmasabb érvcsokorrá kerekedett volna ez a Pályamódosítás, ha nagyobb terjedelmet kap, és más újra startolók is szólnak benne. Ellenpéldák, avagy éppen még több tapsra érdemes sikeremberek esetei is dúsítják. Ezt a kiegészítést persze még el lehet készíteni. Akár egy érdekes és nagyon időszerű sorozat is kikerekedhetne az ötletből, természetesen Pályamódosítók címmel. Hírháttér. Most, hogy a Fórumok — mind a kül-, mind a belpolitikaiak — kihalni látszanak, az előfizető helyettük a Hírháttérre figyel. Igaz, ezekben kevesebb a vendég, és a téma is szűkebb, de azért ott vibrál bennük éppen elég elevenség. Valóban a legközérdekűbb kérdések kerülnek így terítékre, s kapnak elegendő ráadásmagyarázatot. Legutóbb ugyan mi más, mint labdarúgásunk siralmas állapotán tűnődtek el a meghívottak, illetőleg ismertették azokat a meglehetősen szigorú rendelkezéseket, amelyek a tisztátalan eredetű pénzek csereberéjét vannak hivatva megakadályozni. Ha valóban igazzá válik az, hogy a bázisszervi összegekből nem képezhető játékjutalom, akkor remélhetőleg beköszönt majd az a hőn óhajtott, tisztább erkölcsű világ. Viaszfigurák. Lehet, hogy a késő éjszakába nyúló adásidő miatt, de gyanús, hogy nemcsak azért, a Viaszfigurák című tévéjáték kevéssé tetszett. Mit kevéssé — egyáltalán nem tetszett! Azon egyszerű oknál fogva, hogy a legmegfeszítettebb figyelés ellenére sem derült ki belőle, mivégre csinálták. Az amerikai társadalom néhány különös panoptikumfiguráját akarta Stanley Ellin novelláinak felhasználásával könyvet elénk idézni a forgatóíró és a jeleneteket egymás után igazító Szurdi András? Avagy csupán az volt a — különben dicsérendő — szándéka, hogy egy szokatlan játékban több, szinte ismeretlen színésznek feladatot ad? Elképzelései, ha egyáltalán voltak, rendre a háttérben maradtak. Ami elibénk került, az nem volt más, mint elmefárasztó sejtelem. Akácz László 1 Csillagfény Dózsa György idejéből Otthon lenni az égbolton lagda. Ám arról sem mondtunk le, hogy újra legyen csillagvizsgálója a városnak és környékének. A használaton kívüli, 18 méter magas, a tetején hét méter átmérőjű egyetemi víztorony mintha kifejezetten ezért épült volna. Két szintet alakítanánk ki rajta. Az alsóban előadásokat rendeznénk, de más célra is megfelelne, például házi muzsikálásra. Feljebb helyeznénk el egy nagy — társadalmi munkában épített — távcsövet. Az erkélyről kisebb műszerekkel kémlelnénk az eget. Leleplező felvételek A művelődési központ természettudományi előadájában először Gesztesi Albert kap szót. A TIT Pest megyei szervezete csillagászati-űrkutatási szakosztályának elnöke a Föld szolgálatába állított űrkutatásról beszél, diaképeket vetít. — Az égből kapott felvételekről láthatjátok, hogy ma már semmit sem lehet eldugni a Földön. Kirajzolódnak a sivatagi oázisokhoz vezető évszázados karavánutak, s a földkéreg törésvonalai is, melyek rengésveszélyre figyelmeztetnek. De felismerhetők a szennyeződések is. íme, ezen a balatoni felvételen a víz minőségét tanulmányozhatják a szakemberek. Lelepleződnek a levegőt szennyező hőerőművek, vegyi üzemek is. Felderíthetők a magasból a mezőgazdasági táblák betegségei. Gesztesi Albertet Zombori Ottó, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatóhelyettese váltja fel. Kedvenc témájáról a csillagászati mérésekről okítja hallgatóságát. Vesszőparipája, hogy legalább azt kellene tanítani e tudományból az általános iskolában, amit az ókori görögök is tudtak. — Az égbolton otthon kell lennetek! — mondja, és ez mottója is lehetne a rendszeressé váló amatőrcsillagász találkozóknak. Balázs Gusztáv Két tucat tizenéves, a Pest megyei ifjúsági amatőrcsillagász találkozó részvevői kémlelik a gödöllői éjszakát az űrkikötőnek átkeresztelt művelődési központ előtt. Elszántan forgatják tükrös távcsövüket az égi látnivalók után. Fölöttük ostornyeles lámpák világítanak, zavaró a fény. Nem bánnák, ha egy időre sötétségbe borulna a város, csak a Hold sütne és a csillagok ragyognának. Ám már éjfél előtt kihunyni tűnnek a távoli fények, felhőtakaró közelít a magasban, nyugat felől. Egyedül ez a vörös óriás látszik — ugratja a többieket egy toronydaru piros jelzőlámpájára mutatva az Örkényi Sztancsik Imre. Álmatlan várakozók az A találkozó szálláshelyének, Agrártudományi Egyetem kollégiumának parkjában egy másik álmatlan csoport várja az égbolt tisztulását. Az észlelésmentes perceket kihasználva kérdem tőlük: — Tudjátok, hogy a csillagos égen a történelem látszik? — Ha jól emlékszem, az angol Herschel mondta, hogy a csillagász munkájának tárgya hasonlít az erdészéhez. A tölgyesben egyszerre látunk makkot, csemetét, felnőtt és korhadó fákat. Az égen is megfigyelhetünk fiatal és öreg képződményeket, kialakuló naprendszereket vagy felrobbant csillagok maradványait — magyarázza a gödöllői Kiss János. Az isaszegi Illényi Sándor nem elégszik meg ennyivel: — Az irdatlan távolságok miatt a múltat látjuk fent. A fény sebessége sem végtelen, ezért nem észlelhetjük egyetlen égitest jelenidejű képét sem! A ritka holdi felvillanásokról egy másodperc alatt tudomást szerzünk. Ám ha a legközelebbi csillag, a Proxima Centauri most kihunyna, azt csak négy év múlva tudnánk meg. A Sarkcsillag ma látható fénye pedig négyszázhetven éve indult el, egy évvel a Dózsa vezette parasztháború előtt! — Hát nem fantasztikus? — Nem, ezek fizikai tények — állítja a házigazda szakkör egyik vezéregyénisége, Árvai László: Ebben megegyezve térünk nyugovóra. Hűséges ballagok Másnap délelőtt előadásokat hallgatnak a résztvevők. A reggeli után még marad kis idő, hogy a csillagászati hét fő szervezőjével, a gödöllői szakkör vezetőjével beszélgessek. Lukács Lászlóval Túrán találkoztam először, a tavalyi összejövetelen. Egy éve Gödöllőn tanít, s úgy tűnik, ahol ő megjelenik, ott fellendül az amatőrcsillagászat is. A szakkör tagjai többnyire a Damjanich úti iskola diákjai. A végzősök, például Kerti Eszter és Takács Annamária sem lesznek hűtlenek, mint ígérik, visszajárnak majd. — Találkozónk egyik fontos célja az, hogy megismerkedjenek egymással a megye műkedvelő csillagászai. Közös nyelvünk, a matematika és a fizika, valamint a kíváncsiság elég is ehhez. A gyerekek bővítik ismereteiket, s akik úgy gondolják, vizsgázhatnak az elsajátított anyagból. Megbukni nem lehet, viszont élményt jelent tudósokkal társalogni. Nem mi találtuk ki a csillagászatot Gödöllőn. A hajdani gimnáziumban már volt csil- Zombori Ottó:Nem baj, ha van számológéped, de érteni sem árt a tudományt! Irdatlan távolságot csökkent a távcső A szerző felvételei