Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

A napi vásárlást megtervezik Kicsit több jut a bolntéiba A vállalat inas! Monoron fejlesz! Hónap közepe, nyáridő. Ke­zemben listával, kosárral, ta­­sakkal felszerelkezve kocogok a legközelebbi meg a legtávo­labbi élelmiszerboltba, ABC- kisáruháziba. A beszerzésnek menetrendje van. Igaz, a ki­lós liszt mindenütt kilós liszt, a Rió kávé is Rió kávé, a tea tea, a tizennégy forin­tos hal­konzerv is mindenütt halkon­zerv. De a bevásárlás szertartá­sához kellenek a megszokott körülmények, arcok, hanglej­tések. Nem mindegy, kitől hallja az ember a kínálást, vagy azt a szóit, hogy hiány­cikk. Jut hús, már Az első félév mérlege már elkészült a Cegléd és Környé­ke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál. A bevételi fő­­igazgatóság küldte az adato­kat, miszerint a bázishoz mér­ve a terv 7,6 százalékkal nőtt. Igaz, az üzletpolitikai tervről szólva ezt tulajdonképpen 8,6 százalékosra tervezték, de így sem elégedetlenek. Pest me­gyében az élen járnak, a millió forint elmaradás pedig­­ nem oly nagy tétel egyelőre, ami év végéig behozhatatlan volna. Tulajdonképpen az tör­tént, hogy az újonnan belé­pett boltjaik nem hoztak olyan eredményt, mint amilyet rá­juk terveztek. Nem mentege­­tődzés, hogy a boltok tették a dolgukat. A tényekhez tarto­zik, hogy az emberek megfon­toltabban vásárolnak. Ha a megszokott és keresett árucikk épp hiánycikk egy időre, nem ragaszkodnak a drágább, a keresettet helyettesítő beszer­zéséhez, inkább várakozási ál­láspontra helyezkednek, má­sutt is próbálkoznak. Mint Kürti András igazgató említette, az alapvető árucik­kekből az ellátás nem akado­zott. Élelmiszerboltjaikban a tartós és a napi fogyasztási cikkekből választékos volt a kínálat. Húst árusító boltja­ikkal is elégedett lehetett leg­többször a vásárlóközönség, friss tőkehúst, belsőséget, má­jat vásárolhattak. Vegyiárunál mutatkozott bizonyos hiányos­ság. Kedvelt az új A féléves mérleg szerint az eredmény ugyan halványabb tehát, de nem rossz. Ami eb­ből a dolgozókat érinti, az az, hogy úgy gazdálkodtak, hogy április 1-től visszamenőleg a cég egy személyre átlagosan 4 százalék fizetésemelést tu­dott adni. Ez a summa termé­szetesen differenciált, függ a vállalatnál munkában eltöltött évektől, képzettségtől, beosz­tástól, munkaintenzitástól. A nagykőrösi átlag például eszerint 171 forintot jelent a fizetési borítékban havonta. A vállalatnak Nagykőrösön húsz boltja és több mint száz alkalmazottja van. Említették a legújabbat, a november óta üzemelő nagykőrösi 33-as bol­tot, amely a lakótelepet látja el Ez a Kossuth utcában van. A környékbeliek megkedvel­ték, érezni, elégedettek vele. A bolti létszám is kialakult, a féléves eredményhez a­ maguk módján ők is hozzájárultak. Cegléden most a Felszegi és a Pesti út sarkán elkészült, felújított boltról szólnak szí­vesen. Itt, a 28-asban az el­adótér 200 négyzetméterrel nőtt, s eszerint a létszám is. Az eladótér gyarapodása lehe­tővé tette, hogy hűtőpultokat állítsanak, mirelit árut kínál­janak. Lett helye a zöldséges résznek és a háztartási, kony­hafelszerelési cikkeket kínáló polcsornaik. A helyiség gázfű­tést kapott, az alkalmazottak öltözőt, zuhanyozót, jó körül­ményeket. Tágas eladótér A fejlesztésben most Monor van soron. A Cegléd és Kör­nyéke Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat a Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Válla­lattal és a Pest megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi Vállalat­tal együttesen általános áru­házat nyit, 3300 négyzetméter alapterületen. A ceglédi cégnek ebből 800 négyzetméter jut. Hűtőberen­dezéseit, bútorzatát szerelik, szállítják a kétkezi munkaesz­közöket. Az átadást augusztus 18-ra tervezték. A monoriak kezdettől érdeklődéssel kísé­rik a javukat szolgáló munká­­latokat.­ ­ E. K. Lakótelepi nap Meghívók a postaládákban Népművészeti vásár, tánctanu­lás Hétfőn, július 25-én, délután 4 órától a Vági István lakóte­lepen az Arany János Művelő­dési Központ közreműködésé­vel lakótelepi napot szervez­nek. Tavaly a Kossuth Lajos utcai lakótelepen igen nagy sikerrel már volt ilyen rendez­vény, s a szervezők az idén is mindent megtesznek a nap si­keréért "Jiú. ■ -.‘-.c* .">■<-A : -• A népművészeti vásárra két Szegedről érkező iparművész, egy keramikus és egy üveg­festő jelezte érkezését. A fia­talabbak Vincze Miklósnak a vezetésével táncokat tanulhat­nak, az asszonykórus a citera­­zenekar kíséretével lép fel. Az ottlakók bizonyára már megtalálták a postaládájukban a stencilezett meghívókat, re­mélhetően el is olvasták, s ak­kor teszik jól, ha le is mennek majd, bekapcsolódni az ese­ményekbe. Mindenkit erre biztatnak a szervezők. Sporthírek Atlétikai seregszemlék Heves, Nógrád és Pest me­gyék, valamint Budapest XX. kerülete (Soroksár) legjobbjaival két nap Dunake­szin rendezték a területi ser­dülő B-korcsoportos összetett atlétikai bajnokságot. Az első napon a leányok vetélkedtek. A Nagykőrösi Pedagógus SE két fiatalt indított. A­ variá­­cióban Zsuffa Dóra (80 méter gát 14,1 mp, magasugrás 130 cm, távolugrás 505 cm, ge­relyhajítás 29,80 méter) 2730 pontos ezüstjelvényes szintű eredménnyel második lett. Úgy, hogy a távolugrást és a gerelyhajítást megnyerte, 24 induló közül. C-variációban (16-an voltak) Hasúr Erzsébet 1526 ponttal, ifjúsági bronzjel­vényes teljesítménnyel nyol­cadik lett. Sérülések közöst fiúk nem indultak.miatt Cegléd volt a színhelye az úttörő-olimpia megyei déli ré­szi atlétikai többtusa döntőjé­nek, amelyen 123 iskola leg­jobbjai versenyeztek. A csa­patszámokban 6—6, az egyé­niekben 36—36 induló volt Városunkat 5 csapat képvisel­te. IV. korcsoportos ötpróbán fiú csapatversenyben: 1. Nk. Kossuth iskola (Péli László Kolozsi Béla, Bujdosó Balázs, Pintye Attila, Tényi András Urbán László) 1360 ponttal, mindössze hússzal a győztes mögött. Leány csapatban: 4 Nk. Kossuth isk. 1260 pont. Leány egyéniben: 1. Zsuffa Dóra (Nk. Kossuth isk.) 324 pont. III., korcsoportos úttörő négypróba, fiú csapatban: Nk. Arany isk. 812 ponttal 6 Fiú egyéniben: 3. Dobnik Ró­bert (Nk. Arany isk.) 170 pont Leány csapatban: 6. Nk. Rá­kóczi isk. 702 pont. Kisdobos hárompróba, fiú csapatban: 4 Nk. Rákóczi isk 592 ponttal. Fiú egyéniben: 3 Suba Gábor (Nk. Rákóczi isk.) 126 pont Elkészült az 1982/83-as tan­évi úttörőolimpia városi több­próba kupaviadal összetett végeredménye. Három korcso­portban vetélkedtek mindkét nemben a körösi pajtások, őszi-tavaszi rendszerben. A sportfelügyelőség és az ÁISB által felajánlott kupát nagy fölénnyel a Kossuth iskolások nyerték (9928); 2. Arany isk. (8086); 3 .Rákóczi vk. (7956); 4. Petőfi isk. (7457) összpont­­tal. Szombati sportműsor Birkózás Városi strandfürdő, 9 óra 30 perc: Nagykőrösi Kinizsi—Pest megyei válogatott, barátságos serdülő szabadfogású csapat­­mérkőzés. Természetjárás Bakony-hegység: a 920. sz. Arany János úttörőcsapat vándortúrájának 13. napja. Duna folyó: a Pozsony—Buda­pest nemzetközi ifjúsági vízi­túra 9. napja. Bakony-hegység: a 923. sz. Rákóczi Ferenc út­törőcsapat vándortúrájának 1 napja. Vasárnapi sportműsor Természetjárás Bakony-hegység: a 920. sz Arany János úttörőcsapat ván­dortúrájának 14. és a 923. szá­mú Rákóczi Ferenc úttörőcsa­pat vándortúrájának 2. nap­ja- Duna folyó: a Pozsony— Budapest nemzetközi ifjúsági vízitúra 10. napja. S. Z. Mozi Jézu­s Krisztus szupersztár Színes, amerikai filmmusical előadás 4, 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban A telhetetlen méhecske. Szí­nes, magyar mesefilmsorozat fél 4-kor. A sárkány éve. Színes, szink­ronizált, szovjet történelmi film, fél 6-kor. NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM 1983. JÚLIUS 23., SZOMBAT Hely a bíró mellett A kibékítés a szép siker Körösi Balázsnak, a nagy­kőrösi születésű volt tanító­nak, igen mozgalmasan telnek a nyugdíjas évei, immáron 1969 óta. Népi ülnök a városi bíróságon. E munkával egyéb­ként még pedagógus korában ismerkedett meg. Tanítványok — Annak idején a Petőfi Sándor Általános Iskolában tanítottam t- mondotta. A városi bíróságon az volt a gyakorlat, hogy ha fiatalko­rúak bűnügyeit tárgyalták akkor népi ülnöknek pedagó­gusokat hívtak meg. Az isko­lánkból Tamási Gyulánéval kezdtük meg ezt a munkát. — Amikor kezdtem, többen voltunk népi ülnökök. Minden tárgyaláson ott voltunk. Most kevesebben vagyunk és csak a jelentősebb polgári pereken veszünk részt. Viszont a bűn­ügyek esetében minden tár­gyaláson van népi ülnök. — Örülök annak, hogy két volt tanítványom, Szarvas Zoltán és Kádár Zoltán is be­­lépett a népi ülnökök soraiba . A tárgyalásra kerülő ügyekkel már korábban meg­ismerkedünk annak érdeké­ben, hogy a témában jártasak együnk és kérdéseket tud­junk feltenni a peres felek­nek. Máskülönben az a gya­korlat, hogy a bíróságon népi ülnökök évente egy hó­n napig teljesítenek szolgálatot. Olyankor a nagyobb hordere­jű ügyek tárgyalásán segítik a bírók munkáját. — Annak érdekében, hogy a népi ülnökök minél felké­szültebbek legyenek, a to­vábbképzésükre évente több előadásból tartó ülnöki aka­démiát szerveznek. — Óriási felelősség terheli a népi ülnököket... — Ezzel teljes egészében tisztában is vagyunk. Azért is igyekszünk­­ az ügyekkel kapcsolatos legapróbb részle­tekkel is megismerkedni, hogy az ítélet kihirdetése után úgy érezzük, helyes dön­tést hoztunk. Ennek a mun­kának az az igazi eredménye, ha sikerül a feleket összebé­­kíteni. Az igazán nehezebb ügyek a válóperek, a gyer­mekelhelyezési és a vagyon­közösség felbontására vonat­kozó perek. Visszaköszönnek — Az utcán gyakran vis­­­szaköszön­nek azok az embe­rek, akik ügyeinek tárgyalá­sán népi ülnökként részt vet­tem. — Szívesen teszek eleget ennek a megbízatásomnak mert érdekelnek az emberek másrészt pedig úgy érzem hogy sok éves tapasztalatom­mal is segíthetem a városi bíróság munkáját. K. K. ücsérfé^bsn az uborka Megduplázzák a feldolgozást A konzervgyár savanyító­­üzemébe is beköszöntött a szezon. Valóságos ládahegyek várják, hogy tartalmuk mielőbb a feldolgozóvonalak­­ra kerüljön. Az emelővillás targoncák szakadatlanul hord­ják az uborkát és a patis­­­szont a mosógépekhez. Dévai Károly üzemvezetőt szinte alig lehet utolérni.­ Szervezi, irányítja és ellenőrzi a mun­kát. Kérdésünkre készségesen ad felvilágosítást az üzem ed­dig elért eredményeiről. Különleges ízek — Üzemünk fő profilja a különféle zöldségfélék tartósí­tása. Az első félévben a múlt évről megmaradt félkész ter­mékeket dolgoztuk fel. Tő­kés piacra Balaton salátát, belföldre pedig vágott vegyes savanyúságot gyártottunk. Má­jusban kissé eltértünk a pro­filunktól. A nyersáru minél előbbi tartósítása, nagy kapa­citású gyártóvonalaink ki­használása érdekében meggyet és cseresznyét is­zunk. Az ide szánt feldolgoz­nyers­anyagaink közül az egres ér­kezett először. Sajnos, a szá­razság rányomta a bélyegét­­ a termésre. Igen gyenge hoza­­­­mok voltak, így az előirányzott tervnek csupán 60 százalékát sikerült teljesíteni. Június vé­gén kezdtük el az igazi nagy munkát, az uborka feldolgozá­sát. A termeltetési osztály eb­ben az évben rekord mennyisé­gű uborkára kötött szerződést. Ebből az éves tervünk 300 va­gon készáru. Reméljük, ha az időjárás nem tréfál meg ben­nünket, teljesíteni is tudjuk. Programunk szerint a tőkés piacra készülő uborka zöme a holland, angol és ausztrál há­ziasszonyok asztalára kerül. Természetesen nem feledke­zünk meg a hazai vevők és a demokratikus gyasztóiról sem. országok fo­Érdekesség­ként elmondhatom, hogy pél­dául a hollandok édesen és hagymával szeretik az ubor­kát. Sajátos fűszeraromával ízesítjük, melyet ők küldenek. Jelenleg az uborka felfutásá­nak időszakában vagyunk. Három műszakban dolgozunk, s segítünk az őszibarack tar­tósításában is. A sok éves átlagnál hama­rább érik az idén a paradi­csom. Megkezdhetjük a szov­jet exportra készülő darabos, vegyes savanyúság gyártását. Ez a termék a megrendelő igénye szerint egész uborká­ból és paradicsomból áll. Eh­hez, kérésre, patisszont is te­szünk. Ezt követően nagyobb tételben paradicsompaprika feldolgozása a feladatunk. Eb­ből 260 vagon a tervünk. Do­bozos paprikakockát és szele­telt árut készítünk belőle Mindezek mellett kisebb téte­lekben karfiolt, különböző sa­vanyúságokat, salátákat kell gyártanunk, melyek termékeink a tőkés, kere­p­ demok­ratikus és hazai piacokon egyaránt. Akad gond is . Hogyan győzik ezt a sok­­ munkát? — Az elmúlt Bekben olyan­­ jelentős beruházásaink vol­tak, amelyek szinte forradal­masították az egész feldolgo­zási rendszerünket. Gyártóka­pacitásunk a régihez képest jelentősen növekedett. A be­ruházás előtti teljesítményünk 200 százalékra növekedett. V uborka mosását korszerű MK—3-as típusú hidrociklon­­n­al ellátott kínos mosógépek­kel végezzük. Óránkénti telje­sítménye eléri a 60 mázsát. Univerzális holland ENBE tí­pusú töltőgépeink darabos és szeletelt áruk betöltésére egy­aránt használhatóak. Az 5 ki­­­logrammos üvegek zárásában egyre nagyobb tért hódít az ALFAPANK zárómód. A ha­gyományos háromrészes záró* garnitúra helyett egyetlen kor­szerű, esztétikusabb tetőt használunk fel. Kaptunk egy négyfejes ALFAPANK záró­gépet, amely termelékenysé­günket növeli. Hasonlóképpen a rakományképző konzerveket gúlába sorolja, s már szállít­­hatók is a raktárba. Ezzel ki­küszöböltük a jelentős fizikai erő igénybevételét, munkaidőt takarítottunk meg, s csökken­tettük az anyagmozgatást. Gépeink nagy kapacitása mel­lett n­em szabad megfeledkez­nünk arról sem, hogy egyes munkafolyamatokat még min­dig nem tudunk ilyen magas színvonalra emelni. A készáru minőségét nagy­mértékben befolyásolja a nyersáru minősége. A romlott konzerveket ma hibás,­­s kézzel válogatjuk szalagon, s az ember teljesítménye ilyen téren elmarad a gép mögött. Hőkezelő berendezéseink ka­pacitása is kicsi. Problémát jelent még, hogy egyetlen műszak alatt többször át kell állnunk, hisz a különböző mé­retű uborkát méretazonosan kell üvegbe töltenünk. Alkalmi segítőtársak — Kik segítik a munkáju­kat? — Saját törzsgárda tagjaink mellett építőtáboros fiatalok, nyári szünidőben munkát­­ vál­laló diákok és a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépisko­la és Szakmunkásképző Inté­zet tanulói dolgoznak itt. Szeptemberben az Arany Já­nos Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola­ tanulóit vár­juk. Ha szükséges, más üze­mekből is idecsoportosítják a dolgozókat. Szeretném kiemel­ni a szocialista brigádjaink te­vékenységét. Éves vállalá­saikban a gyártás szinte min­den területét szem előtt tart­ják. Technológiai követel­mények betartása, anyag-, és energiatakarékosság, a gépek kapacitásának és a munkaidő­nek kihasználása mellett vál­lalják, ha szükséges, a túl­órázást is. Munkavédelmi és higiéniai előírások betartásá­ra törekszenek. S számos olyan vállalásuk van, melyek teljesítése esetén csak a nyers­anyag mennyisége teszi kér­gessé feladataink teljesíté­sét. Gyarmati Klára ISSN «133—2708 (Nagykőrösi Hű Megkezdték a Nagykőrösi Konzervgyárban a baracktermés feldolgozását is. A sárga- és őszi­barackból naponta 30 vagonnyit tesznek el, amelyből befőtt, ivólé, sárgabarackíz és dzsem alapanyag készül. Képünkön: a barackkal teli ládákat lerakják, majd a targoncások a fel­dolgozó üzemrészbe szállítják Hancsovszki János felvételé

Next