Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-25 / 200. szám
%törlap Példa-e a példa? Tankönyvárusítás Ócsán Mindig kell egy csapat Áthajolt az asztal fölött, mintha nagyon bizalmas dolgot kérdezne: — Tudja, mi hiányzik leginkább az embereknek? — apró hatásszünet után válaszolt a saját kérdésére. — A társaság! Olyan embereké, akikkel értelmes dolgot is lehet csinálni meg beszélgetni is, csak úgy, ami eszünkbe jut a világ folyásáról. Gyűrögette a parázstalan cigarettát, merthogy ő, vasutasként semmiképp sem gyújthat rá a vonaton. Amíg fejtegette véleményének szálait, többször eszembe jutott egy „társaság”, amelynek története a legfrissebb élményem volt. Az viszont már régi tapasztalat, hogy a kis közösségek alakítására több a lehetőség, mint amennyivel élni tudunk. Egy ifjú falu Véletlen-hozta ismerősöm pontosan fogalmazott: olyan csapat kell, amely valamilyen hasznos foglalatosság érdekében áll össze. De a hasznosság természetesen nemcsak anyagi természetű lehet, sőt az eredmény gyakorta csak áttételeken keresztül mutatható ki. Gondoljunk az ifjúsági házakban, könyvtárakban vagy a művelődési otthonokban működő körökre, klubokra, művészeti csoportokra. Feltehetjük a kérdést: Miért is kell a közös cél? Mert enélkül parttalanok, lazák maradnak az emberi kapcsolatok, s előbbutóbb felbomlik a csoport, aztán ki-ki beszélni kezd az emberek zárkózottságáról, vagy éppen az érdeklődés hiányáról. A kis közösségek alakulásához, létezéséhez jelenleg a művelődési intézmények nyújtják legkedvezőbb feltételeket. Mégis különös tény, hogy akár egy művelődési házon belül is találunk különböző előjelű példákat, élő és élesztgetés után is elhaló csoportokat. Ez is érezte útitársam mondatai között az ellentmondást. Ceglédbercelen szálltunk fel a vonatra. Tragikus nevezetessége van ennek a falunak. Bertel néven már 1281-ben említik a régi oklevelek, de a 18. század végén kolerajárvány kipusztítja a települést. S hiába népesül be újra, mert 1880 nyarán tűzvész visz el mindent. Így aztán Ceglédbercel fiatal falu, százévesnél öregebb háza nemigen akad, és évszámok szerint nagy múltú családokat sem találunk. Nevezetes embereket viszont igen. Egyikük Füzy Elek néhai iskolaigazgató. Éppen hatvanöt évvel ezelőtt állt az emberek elé az ötlettel: alakítsanak dalárdát. Hivatalosan 1919-ben jött létre a kórus, első szereplésük az első szabad május elsején volt. Generációk adták át egymásnak a dalokat és az egyesületük ma is működik. Íme egy társaság, amely mindig új tagokat vár a művelődési házba. Tápi Józsefné, a helybeli falukrónika szerkesztője gondosan jegyezgette a Ceglédberceli Önképző és Dalegylet — ez volt az eredeti elnevezés — minden nevezetes eseményét. Emellett megtalálható a dalosok nyilvántartó és pénztárkönyve is egészen 1918-tól. Néhány hónapja pedig Gimesi János, a művelődési ház igazgatója tanulmány értékű pontossággal megírta a kórus történetét a felszabadulásig. Kórussztori Vajon mi éltette több mint hat évtizeden át ezt a csapatot? Választ sejtet a történet. A kóristák 10 korona beiratkozási díjat, s további 1 korona havi tagsági díjat fizettek. Kottákra s az önképzőköri kellékekre kellett a pénz. A maguk zsebéből áldoztak rá, mert a faluban rangot jelentett a kórushoz tartozni. Lett is rövid két év alatt több mint kétszáz pártoló tagja a dalárdának. Néhány név és foglalkozás az alapítók közül: Bugyi András bádogos, Dudás Pál vasutas, Cumpf István földműves, Heim István asztalos, Mayer István hentes, Patóczki István suszter, Vrbanek Mátyás kádár. Az egyesületben tisztséget viselt a falu majd’ minden elöljárója, mert a falunak is rangot jelentett a kórus létezése. Legalábbis a fasizmus szelének feltámadásáig.... de a csapat életben maradt. A hírhedt MOVE 1939-es megalakulása után a kórust be akarták olvasztani a szervezetbe, csakhogy a tagok egyöntetűen tiltakoztak. A helyi politika erős tényezője lett a munkásdalárda és jött a megtorlás. Elbocsátották a karnagyot, az egyesület helyiségében úri kaszinót létesítettek, a dalosokat elvitték katonának, közös pénzüket elkobozták. De már 1944 szeptemberében Heim István asztalos műhelyében újra találkoztak az énekesek. Mert fontos volt nekik együtt dalolni, de ez utóbbi szópárból számukra az együtt volt fontosabb. Régiek és újak A heti két dalospróbának ma is természetes velejárója, hogy a tagság egy-egy órát beszélget, csak úgy, ami eszükbe jut a világ folyásáról. Évente megrendezik a zártkörű dalosbált, olyankor családostul érkezik mindenki. Van mire emlékezniük és van amire joggal büszkék lehetnek: fellépéseikre a hazai és külföldi fesztiválokon, szerepléseikre a környező településeken és néha a rádióban is felcsendül a daluk. Erős közösség a ceglédberceli kórus. Mondhatná bárki: erejüket a múltból mentették át. De akad még hozzájuk mérhető csapat, amely az új feltételek között érlelődött. Említhetjük a nagykátai Tápiómente együttest, a veresegyházi Forrás színpadot vagy a csupán néhány éve alakult táborfalvai citerazenekart. Bizonyítékok ezek arra, hogy a változott életfeltételek — s ezt tágan értelmezzük —■, a lehetőségek bővülése kedvező a kis közösségek létrehozásához. De a kapcsolatokat keresni kell, be kell kopogni az ajtókon. S a ceglédberceliek példája arra is ösztönözheti a népművelőket; egy-egy érdeklődési csoport életét úgy szervezzék meg, hogy a „szakmai” elfoglaltság mellett legyen idő a közös és kötetlen szórakozásra. Ezekkel egyenrangúan fontosnak tűnik, hogy a helyi vezetőknek jobban terjedjen ki a személyes figyelme ezekre a csapatokra. Kriszt György Füzy Elek iskolaigazgató, a ceglédberceli kórus alapítója és első karnagya Ereklyeként őrzött bélyegző Hiányzó kötetek Biztató a naprakész statisztika — nyilatkozta tegnap lapunkban a tankönyvellátásért felelős illetékes. Az összes általános iskolai tankönyv megjelent és folyamatosan szállítják a 194 féle kötetet az iskolákba. Az ócsai Petőfi általános iskola előtt kígyózó sor jelezte, hogy árulják a tankönyveket. Második napja tart az eladás, az első nap bevétele ötvenhatezer forint volt. Mint Havasi Istvánné igazgatóhelyettestől megtudtuk, több könyv már az első napon elfogyott és néhány kiadványból egyáltalán nem kaptak, így például nem tudnak adni a diákoknak 6. osztályos földrajzi atlaszt, hiányzik a másodikos olvasási feladatlap, a nyolcadikosnak pedig az irodalom, illetve a fizika tankönyv is. A feladatlapokért még nem aggódnak, hiszen azokat az idei tanévben nem adják ki a gyerekeknek, hanem dolgozat gyanánt kezelik. Remélik, hogy iskolakezdésre ezek is megérkeznek. nél A hiányzó, illetve a rendeltkisebb példányszámok okáról az igazgatónő nem tudott felvilágosítást adni, az azonban kiderült, hogy a dobosi járás késve kapta meg a szükséges szállítmányokat, talán innen ered a hiány. Az ócsai iskola kapujában egyébként egy élelmes műanyagfeldolgozó kisiparos könyv- és füzetborítókkal, tolltartókkal várta a csomagokat átvett gyerekeket és szülőket. Jó lenne, ha hasonló leleményről és üzleti szellemről tennének tanúbizonyságot a papír- és írószer árusítással foglalkozó illetékesek, hiszen megkímélhetnék magukat, s a diákokat a szeptember elejei rohamoktól, tumultuózus jelenetektől. M. K. Rejtélyek nélkül, egymást segítve Kép — szabályos vonásokkal A közművelődés terén végzett eredményes munkája elismeréseként Kiváló népművelő címet kapott Kecskés József, a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója. (Újsághír) 1/i is az a népművelő? Mi -*-*• is az, hogy népművelés, közművelődés? Megszállottak, átutazók, avagy beletörődők, akik ifjonti hévvel, romantikus elképzelésekkel választják maguknak ezt a hivatást? Benkő Éva, a Népművelési Intézet igazgatója a közelmúltban egy, a népművelők körében végzett felmérés végkövetkeztetései közepette töprengett a sorsokról. Még azt az elképzelését is papírra vetette, hogy aki népművelő lesz, többnyire nem tudja, miért, mire vállalkozik. A tradícióktól mentes pálya azok számára vonzó, akik egyszerre szeretnék habzsolni a világ szellemi kincseit. Mindennél jobban munkál bennük az iskolai kötöttségeket átlépő továbbadás vágya. Aki ezt komolyan vállalja, meg kell sokszorozza önmagát: hideg fejjel és lelkesedéssel, hozzáértéssel és kellő lezserséggel, időt áldozón kell áttekintenie feladatait. Szakmai berkekben egyre többen kérdezgetik — hol az őszinte elismerés, máskor rejtett irigykedés hangján —: mitől sikeres a gödöllői ház? Miért van az, hogy minduntalan újabb és újabb ötletekkel állnak elő, s azt megszereti a látogató? Hogy lehet az, hogy a nap, a hét, az esztendő bármely szakában járunk arrafelé, sohasem tátong üresen az épület? Hosszú elemzés tárgya lenne, ha a titkot fel szeretnénk fedni. Azt, ami végül is nem rejtély, hanem a ház munkatársainak szívós, több esztendős összehangolt munkájának eredménye. Kecskés József, a művelődési központ igazgatója időben visszapörgeti a történéseket. A hajdani balmazújvárosi kisdiák az általános eszmélkedés éveiben az irodalom, a történelem, a latin műveltség és a biológia iránt volt rendkívül fogékony. A jó tanulás középiskolai esztendők után habzsolta volna a tudást. A mindenféle szellemi érték megszerzésének kívánsága hajtotta-e pályára ugyanúgy, mint a többi népművelőt. Végül is vargabetűvel került a debreceni főiskolára, majd az egyetemre. Időközben kitanulta a nyomdászmesterséget is. Tanárai nagy reményű mérnököt, bibliográfust láttak kibontakozni, majd felvillant előtte a tanszéken maradás lehetősége is. Elméleti elmélyülésre hajlamos lénye ellenére a gyakorlatot, a mélyvizet választotta. Visszament népművelőnek a szülőfalujába. Első pillanatoktól olyan feladatokkal bízták meg, amelyeknek tapasztalatait, tanulságait a későbbiekben kamatoztatta. A legtöbb ember elképzelései között szerepel, hogy kipróbálhassa önmagát: lássuk, mire megy szerzett tudásával, elképzeléseivel. Kecskés József számára bebizonyosodott, hogy lehet valaki, próféta saját hazájában. Úgy érzi, hogy ezekben az években a személyes kapcsolatteremtés és a kitartó pontosság jelentette a munka értékét. Négy esztendővel ezelőtt hozzá is eljutott a gödöllői művelődési központ építésének híre. Úgy gondolta, itt ismét megmérheti erejét. Szerencsésnek mondható a ház indulása, ha már az építkezések alatt előkészítik a tartalmi tevékenységet. Két esztendő állott rendelkezésére, hogy minden egyes terület arculatát megalapozza, s hogy az egyes területekhez értő népművelőket összegyűjtse. Feladatmegoldásra érkeztek a munkatársak, s az évek során kialakult a megfelelő munkamegosztás. S az, hogy ki-ki megvalósíthatja elképzeléseit, jó érzéssel tölt el mindenkit. Ezáltal a munkatársak egymásra figyelése, egymás iránti toleranciája is magasabb fokú. Kapocsként csatlakoznak egymáshoz a tematikák, az egyik ötlet vonzza a másikat, amit az igényes megvalósítás követ. Ki is az népművelő? Mi is az, hogy népművelés? Szavakkal elmondani, mondatokban megfogalmazni meglehetősen kevés. Ha valaki tudni akarja, járjon utána Gödöllőn ... Erdősi Katalin 1983. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK ■ Heti filmjegyzet: Elcserélt szerelem Örömmel jelenthetem: „... megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!" Legalábbis a szerint a vígjátéknak mondott munka szerint, melyet Kállai István és Szálkái Sándor írt filmre, Szálkái Sándor rendezett, konzultáns pedig Makk Károly volt, s hogy a dolog újszerűségét se titkoljuk: nem a MAFILM valamelyik stúdiójában készült, hanem egy szokatlan társulás, a televízió szórakoztató főosztálya és a MOKÉP (tehát a filmforgalmazás vállalata!) közösen gyártotta. A Kánaán pedig a következőkért van itt. Bizonyos Pusztai Gábor magyar állampolgár, üzemi dolgozó (valószínűleg művezető) felnőtt, önállóan kereső fia, Pusztai Zsolt (foglalkozására nézve orvosi műszerész, legalábbis pillanatnyilag), szűzies zavarában a következő nőügyeket bonyolítja egy időben, egyszerre, párhuzamosan vagy hogy: 1) Kriszti, apja barátjának, dr. Zsámbéki Dezsőnek egyetlen, viszont felnőtt lánya; 2) Kati, egy kőszegi ápolónő, aki ezzel szemben férjezett, de a férje jó naver, és mint mentős sofőr, kitörő örömmel fuvarozza Kőszegről Pestre Zsoltikát és Katikát, hogy azok Zsoltika szobájában — a Pusztai szülők lakásán, természetesen — kitöltsék a Kriszti pillanatnyi távollétével keletkezett űrt; 3) Magdi, Zsoltikáék szomszédjának a szintén felnőtt, ellenben szemüveges és csufiságát kompenzálandó, rámenős leánykája, aki — mialatt Kriszti (No. 1.) és Kati (No. 2.) épp nincs jelen (sajnos) — egy óvatlan pillanatban befekszik Zsoltika ágyába, részint, hogy végre túladjon már rémesen unt szüzességén, részint, hogy kézbe vegye ezt a csacska kis Zsoltit, aki mindenfelé szórja a hímport, pedig az igazi méhecske mindössze a szomszéd ajtóban döngicsél. Szóval ez a Kánaán ittlétének első jele; egy fiúra három lány. (Ebből kettő igazán minőségi, de szemüveg nélkül a harmadik is meglehetős). A Kánaán persze inkább csak Zsolti nézőpontjából van itt; ha megfordítjuk az aranypárt, a lányok inkább a bibliai szűk esztendőkre gondolhatnak — bár ki tudja, milyen erőben van manapság egy fiatal orvosi műszerész? (Különösen, ha mint a filmből kiókumlálhatjuk, nem nagyon szakítja meg magát a műszerészkedéssel.) De a Kánaán ittlétének másik — nem kevésbé csalhatatlan —, jele, hogy fent nevezett Pusztai Gábor, aki pedig gyártó egy fontos akármikot fontos akármilyen gyárban fontos akárki, munkaideje alatt úgy rohangászhat szeretett fiacskája után Kőszegre, rendbeteendő Zsoltika némiképp bonyolult szerelmi ügyeit, mint egy magánzó, aki fotón szerzett milliói kamataiból él, s kötetlen mint ember, mint férfi, mint férj, mint apa és mint állampolgár, mert kimaradt a totóperből. Sok riasztó hírt lehet olvasni a magyar munkahelyeken elhatalmasodott lazaságokról, de ilyen munkafegyelem-nélküliség talán még így is sok. Mindenesetre Pusztai Gábor esetében már eljött a magán-Kánaán, mert Kőszegre nem is egyszer ugrik le, hanem kétszer, s hogy a Kánaán további jeleire is rámutassunk : első leruccanásakor, persze a fiacskáját keresve, a kies Kőszegen egy leginkább tán az örömszerzésre alapultnak nevezhető kisvállalkozásleánytanyára esik be, ahol természetesen épp házibuli van (így is lehet nevezni), és természetesen jobbnál jobb kisvállalkozók sereglenek. Másodszor meg — csak úgy mellesleg —, rajta kívül álló objektív okok is csak alig akadályozzák meg abban, hogy Zsoltika kedvenc ápolónője, Kati, le ne ápolja a rokonszenves és láthatólag jó karban lévő apukát is. Hát ha ez nem , akkor semmi, igaz?Kánaán. A film készítői mindezt a butuska históriát úgy adják elő, mintha egy realista igényű vígjátékról lenne szó, melyben a mai magyar élet színről színre, a maga valóságában jelenik meg. Ebből a filmből viszont csak annyi derül ki, hogy a mai fiatalok nemcsak beszélnek a promiszkuitásról, hanem gyakorolják is, hogy a negyvenes pápák irigylik felnőtt fiaikat, mert nekik annak idején nem volt módjuk erre, tehát pótolni igyekeznek a mulasztottakat, s hogy mindez olyan hercig módon megy végbe, hogy meg kell minket zabálni, milyen aranyos emberek vagyunk, mi mai magyar fiúk, apák, lányok, feleségek, ápolónők meg a többi. Az Elcserélt szerelem tipikusan az a munka, melynek sztorija, figurái egyetlen délután kitalálhatók egy presszó teraszán, de közben nem szabad kinézni az utcára, mert a realitás megzavarná a kitalálókat. Mindenféle vígjáték, szatíra, ironikus vagy groteszk mű alapszabálya hogy végső soron a valóságból indul ki. Ezt lehet túlrajzolni, kicsavarni, fejtetőre állítani stb. Olyan magyar valóság azonban, amelyből ez a film kiindul, vagy úgy tesz, mintha kiindulna, egyszerűen nincs. Következésképpen vígjáték sincs, csak öreg, általános vígjátéki rutinpatronok és öreg, általános vígjátéki sablonfigurák. ■ Lehet, hogy szükség van a magyar filmgyártásban új vállalkozásokra. De ha ezek olyan filmet eredményeznek, mint ez a mostani kisvállalkozás, talán inkább várni kéne még az új barkácsműhelyek létrehozásával. S azzal sem kellene sietnünk, hogy majdnem fellinis magaslatokba értékeljünk fel egy mélyen leszállított igényű és képességű filmet. Vannak ugyanis bizonyos valós értékrendek és objektív esztétikai kritériumok, melyek szerencsére ellenállnak minden infláló kísérletnek. S még valami: ha tuldlom, a gazdasági életben tukisvállalkozások és munkaközösségek nem azzal érnek el sikereket, hogy a lejárt szavatosságú árut vadonatúj, világszínvonalú próbálják elsütni...termékként Takács István Moór Marianna és Avar István, a Pusztai-szülők