Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-07 / 186. szám

RT DIÓFIGYELŐ' AZ ESZPERANTÓ NYELV elismert szaktekintélyével, dr. Szerdahelyi Ádámmal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensével készített interjút Felső Pál, abból az alkalomból, hogy a nemzetközi nyelv művelőinek világtalálkozóját most tartották Budapesten. Ugyanazokról a kérdésekről volt szó, amelyek az események kapcsán alighanem sokunknak eszébe jutnak: nemzetközi nyelv lehet-e valóban nemzetközi, vagy csak néhány százezer ember hobbija, éppúgy mint a bélyeggyűjtés vagy a repülőmodell-készítés? Alkalmas-e arra, hogy segítségével az elkövetkező nemzedékek jobban megértsék egymást, mint mi, vagy legjobb esetben is csak a világjáró turisták szűkebb szókészlete marad? Dr. Szerdahelyi Ádám úgy szereti tudományos hobbiját, hogy közben nem válik elfogulttá iránta. Véleménye szerint az eszperantó már bebizonyította, hogy jól megalkotott, teljes értékű nyelv, s hogy nem terjed jobban, szerinte az azzal is magyarázható, hogy a köréje szerveződő mozgalomnak száz év után sincs igazi, megalapozott, hosszú távra szóló stratégiája. A szakember munkássága pedig jól bizonyítja, hogy nyelvtudományos igényű művelésével igenis a valóság talajára lehet állítani ezt a szép ideát. AZ UTOLSÓ HÁBORÚ. Kirill Bulicsov tudományos-fantasztikus művét, Az utolsó háborút játszotta csütörtökön a Petőfi rádió. Akik valamikor a 70-es években nem hallották ezt a hangfelvételt, örvendezhettek, végre ismét találkozott a rádióban a magyar színésztársadalom színe-java: Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Koncz Gábor, Szabó Gyula, Sinkó László, Béres Ilona és a többiek. Ennyi idő múltán értelmetlen lenne a Bozó László rendezte hangjátékot újra elemezni, s aligha szükséges a XX. századi mesét pótló műfajt, a sci-fit értelmezni. Ez az ismétlés mégis érdemel szót. S nem csupán azért, mert sok nagy színész hangját hallottuk újra, hanem azért is, mert ez a dobozban őrzött szalag ismét bizonyította, hogy a tehetséges művészekből álló társulat ebből az igazán egyszerű, az alapigazságokat szájbarágó, s rádiós feldolgozásra sem igazán alkalmas alapanyagból is képes rangos előadást létrehozni. S mert az utóbbi időben az ilyen vállalkozások eltűnőben vannak a rádió műsorából, örülünk az ismétlésnek is, reménykedünk, hogy újra készül majd hasonlóan nagyszabású előadás a stúdióban. magyarán szólva, e műsor elején rendszerint az újságokból idézett pongyola fogalmazású, kétértelmű, zavaros mondatokkal okítják mindazokat, akik fontosnak tartják, hogy igényesen beszéljenek, írjanak és gondolkozzanak magyarul. Előfordult már, hogy saját sorainkat is kipellengérezték az idézetek között, mégis szívesen dicsérjük Grétsy László és Hernádi Sándor műsorát. S nem csak azért, mert nyelvművelő tanácsaik hasznosak, hanem azért is, mert sok ötlettel, kedvességgel, nyelvünk iránti tisztelettel tanítgatják mindenkinek a tiszta, logikus beszédet, s ami ebből következik, a világos gondolkozás mesterfogásait. Cs. A. in%mn 4firy Kiunap 1983. AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP Politikai kiadványok A sas és a sárkány Gömöri Endrének a Kossuth Kiadónál most megjelent könyve Washington és Peking csaknem százötven éves kapcsolatáról szól, arról, hogy milyen előzmények játszottak közre a mai viszonyok kialakulásában. A szerző bő forrásanyagra támaszkodva lépésről lépésre vezeti az olvasót a nemzetközi kapcsolatok történetének egyik legszövevényesebb területén, elemezve olyan látszólag apró változásokat, jelenségeket is, amelyek a későbbi szenzációs fordulatok elindítói voltak. Kölcsönhatások A könyv olvasásával választ kaphatunk olyan kérdésekre, mint arra, hogy mi lehet az oka Kína legújabb kori szovjetellenességének? Milyen mélyek a gyökerek, amelyek feltárása megmutatja, hogy Kína történelmében keresendő az ok, mint ahogyan a Washingtonhoz fűződő kínai viszony sem ma kezdődött, már egy évszázaddal ezelőtt is az Egyesült Államok igyekezett gazdaságikatonai súlyával befolyásoln a Kínában lejátszódó eseményeket. Hadd idézzem a szerző erre vonatkozó megállapítását: A kínai szándékok meg nem értése, illetve félreértése, a Kínában zajló hatalmi küzdelem, az amerikai Kínapolitika irányáról kialakuló, egymásnak ellentmondó nézetek és lobbyk, valamint a világpolitika sorsdöntő fordulatai, ezek azok az erők, amelyek bonyolult kölcsönhatása szabta és szabja meg Washington és Peking kapcsolatainak alakulását. Sümegi Endre nagy hozzáértéssel, rengeteg adat közlésével tárja fel ennek a csaknem másfél évszázados kapcsolatnak történelmi hátterét, a gazdasági és dinasztikus okait, a hatalom megtartásának vagy megszerzésének formáit, illetve az ebből fakadó kapcsolatkeresést. Elvezet bennünket az 1844- es esztendőkbe, amikor a Középső királyság és a „barbárok” kapcsolatba kerülnek. A kínai vezetők ugyanis mindig a világ közepének tekintették országukat. Mindent abból a szempontból vizsgáltak, hogy a mennyei birodalomnak milyen haszna van az egészből. Úgy is nevezték magukat, hogy „középső királyság”, vagy a „középső hatalom”. De mielőtt az Egyesült Állammok és Kína szerződéses kapcsolatba került volna, kereskedők megtették a manguk dolgát, már a XVIII. század végén megjelentek a kínai partok közelében, hogy aztán kialakuljon a tea- és a selyem, illetve az ópiumüzlet, amelyet aztán más is követett. Igaz, hogy az amerikaiak nem tettek egyebet, mint utánozták az angolokat, akik már korábban felfedezték, hogy Kínával kereskedni jó üzletet jelent. Szokás szerint aztán a kereskedelmi kapcsolatokat követte a politikai, hiszen a gyarmatosítás fő elve mindig a politikai hatalom megszerzése, legalábbis diktálása volt, hogy aztán minél olcsóbban meg lehessen szrzni az árut, ki lehessen zsákmányolni a gyarmati sorban élőket, vagyis minél nagyobb profitra szert tenni. Kínában sem váratott magára sokáig ez a törekvés. Okozott gondot, hiszen az ópium csempészése, vagy kereskedése végül is háborúhoz vezetett, egyben belső válságot okozott Kínában. A hatalmi harc megkezdődött Anglia, a cári hatalom, a nyugati gyarmattartó országok között Kína feletti gazdasági ellenőrzésért. Míg — a történelemből ismerjük — elvezetett a kínai—japán háborúhoz, megindult a harc a koncesssziókért. Ekkor jelent meg Amerika, belépve az imperialista nagyhatalmak sorába, részt kért a hatalomból. Tízéves alku A szerző nagyon szemléletesen írja le, hogy ez a kapcsolatteremtés hogyan történt. Nyomon követi az évtizedeket, kereskedelmi kapcsolatokat, melyekkel újból és újból megpróbálták az amerikai imperialisták, hogy Kína piacát megszerezzék maguknak. Voltak eredmények, visszavonulások, de egy biztos, az amerikaiak soha sem mondtak Kínáról. Voltak nagy „betörésesek”, kudarcok, mint 1917 és 1925 között, amikor Kínát Szun Jat-szen vezette, amikor is a kínai vezetők Moszkvával, a szovjetekkel keresték a kapcsolatot, mert így remélték, hogy függetlenek tudnak maradni. S aztán jött a második világháború, a kínai kommunisták harca, a kínai polgárháború, a kommunisták győzelme. Következett a húszéves jégkorszak Kína és az Egyesült Államok között, amelyet tíz évi alku követett, míg végül is 1980-as évekre rendeződtek a kínai—amerikai kapcsolatok. Más szemmel Hogy ez miként szolgálja az emberiséget, arról is képet kapunk a könyvből, amelyet érdemes elolvasni, hiszen utána más szemmel látja az ember a Kínából érkezett híreket, eseményeket, jobban megérti a világ mai helyzetét. Gáli Sándor Képzőművészeti szabadiskola Zebegényben A mester megvalósult álmai A talentum nem születik egyik pillanatról a másikra. Hosszú, önkínzó utat tesz meg az, aki a mindennapok fölé emelkedve gondolatait a művészetek eszköztárával kívánja kifejezni. Zebegényben, a Szőnyi István Nyári Képzőművészeti Szabadiskola szervezői meg vannak győződve arról, hogy minden emberben ott szunnyad az alkotókészség. Valamire mindannyiunknak van érzéke, csak fel kell fedezni, hogy milyen formában bontakoztathatjuk ki. A felismerés és nem utolsósorban a gyakorlat termi az igazi tehetséget. Ott, ahol Szőnyi István álmodta vászonra a Dunakanyar fényeit, fiatalok látnak reggelente munkához, hogy ellessék mestereik fogásait, hogy a képzőművészet segítségével tegyék teljessé önnön lényüket. Nem művészképző — Ezt a szellemi hagyatékot adta örökül az utókornak Szőnyi István — mondja Kórusz József festőművész, az egykori tanítvány. — A mester annak idején úgy gondolta: ide telepedünk mindannyian, akik körülötte voltunk. Azután ki-ki járta a maga — egyéniségére szabott — útját. Úgy éreztük, nem sajátíthatjuk ki csupán magunknak az örökséget. Tizenhat esztendővel ezezelőtt elhatároztuk, hogy szabadiskolát nyitunk, ahová előítéletek nélkül jöhetnek az alkotni vágyók az ország, a világ bármely részéről. Nem kérdezzük meg senkitől sem, milyen előtanulmányai vannak. Itt mindenki megmérheti erejét, képességét. — Mi történik akkor, ha valaki hamis illúziókat dédelget: művészi ambíciókkal érkezik, de nincsen hozzá elég ereje, képessége? — A kéthetes stúdium meglehetősen kevés idő arra, hogy valaki kibontakozzék. De ahogyan telnek a napok, kialakulhat a helyes önértékelés. Váltig hangoztatjuk, itt nem művészeket képezünk, mi több, nem is célunk, hogy a főiskolára készítsük fel a fiatalokat. A lényeg, hogy rávezessük a résztvevőket a képi látásra. Freskó, tűzzománc Dániel Kornél festőművész, a Szőnyi István Múzeum igazgatója, idestova két évtizede szervezi a szabadiskolát. Kezdetben csak néhányan fértek el a házban, később — a bővítés után — a festő szekció mellé megalakulhatott a többi is. — A legfontosabb, hogy a képzőművészet különböző ágainak ismeretére, értésére neveljük a jelentkezőket — fejtegeti Dániel Kornél. — Ezt a célt szolgálják azok a különböző gyakorlati foglalkozások, amelyek megismertetik a kezdőt a művészet eszközeivel, anyagaival, módszereivel. Az oktatást vezető tanárok — Jets György, Korga Kórusz József, Asztai György, Csaba festőművészek, Lammel Ilona keramikusművész, Poór Imre grafikusművész, Körössényi Tamás szobrászművész — olyan feladatprogramot alakítottak ki, amely hozzásegíti a résztvevőket hajlamaik, készségeik tudatosításához és a továbblépéshez. — Manapság divatos tűzzománccal, kerámiával foglalkozni. Ha valaki csupán felületesen a technikát kívánja elsajátítani, nem megy az a művészi igényesség rovására? — Csak jót tesz, ha hozzánk jelentkezik. Az itt töltött idő éppen elég arra, hogy eligazítást kapjon. Később belső igényként jelentkezik: mi az ízléstelen és mi a szépség. Színek és fények A kora reggeli derengő fényben már felállították a festőszekció tagjai állványaikat. Föl-fölsandítanak az égre, a gyülekező felhők zivatart sejtetnek, de azért mindenki nekilát az előző napon elkezdett munkának. Mesterük, Korga György festőművész beállítja a modellt, megszemléli, ki hol tart, aztán kezdődhet a napi tevékenység. — Hat esztendeje vezetem a stúdiumot — kezdi a beszélgetést. — Mindig másként alakul a tematika. Minden attól függ, kik érkeznek. Akadnak egészen kezdők, de sokan évről évre visszajárnak. Jó néhányan jönnek olyan helyről, ahol még iskola sincsen — honnan kérnének segítséget? Itt mindenki megtanulhatja az alaplépéseket: hogyan kell ügyelni az arányokra, miként lehet elkezdeni, majd megkomponálni a képet, nem beszélve a színek keveréséről. — Hogyan lehet irányítani azokat, aki már az alaptudást elsajátították? — Sokat beszélgetünk technikáról, esztétikáról, de a saját módszereimet, művészi eszközeimet senkire sem szeretném rákényszeríteni. Mindenki külön egyéniség, így kell, hogy kialakuljon saját kifejezési módja. Nem stílust és főként nem stílusmásolást tanítok, hanem a sajátos látásmód kibontakozását szeretném megvalósítani. Mindenki megméretik Balás Tamás a csoport hangulatát igyekszik megörökíteni a vásznon. Halason ügyvéd, Zebegényben tölti immár nyolc esztendeje a nyarakat — Az Alföldhöz képest itt, a Dunakanyarban tobzódnak a színek. Minden évben visszajövök, mert élvezem ezt a környezetet, itt megpihenek, feltöltődöm, megnyugszom és ezzel az energiával megyek vissza a munkahelyemre. — Alig várom, hogy jöhessek — kapcsolódik a beszélgetésbe Ványai Magdolna rajztanár. — Az ötödik vakációmat töltöm itt. Egy hónapnál kevesebb időre nem is jönnék. A tanultakat igyekszem év közben átadni a gyerekeknek. a Jó alkalom a megméretésre is szabadiskola: elfogadjuk egymás biztató, netán kritikai megjegyzéseit. — Az Iparművészeti Főiskolára készülök — mondja Dolezsán Ágnes, a Magyar Divat Intézet munkatársa. — Sokat rajzolok. Most úgy gondoltam, hogy ki kell próbálnom a festészetet is. A kerámiaműhelyben forog a korong, a zivatar elől menekülünk hozzájuk. Ascher Zoltán szegedi biológus előtt a népi edényminták. Úgy érzi, hogy ezek a formák a legalkalmasabbak a tanulásra, az ízlésformálásra. Az iskolában végignézzük a grafikusokat, a tűzzománc-készítőket. Az aszódi Blaskó Sándor — a tavalyiak közül ő volt a legjobb, így kéthetes ösztöndíjat nyert — szobrásznak készül: — Bútorasztalos vagyok — kezdi a fiatalembert — Különböző fafigurákat hoztak hozzám, hogy javítsam ki. Így találtam rá a faformálás szépségére. Később nagy mesterek alkotásait másolgattam, mert tőlük lehet úgy igazán tanulni. A kezdeti kísérletezgetések után jöttem Zebegénybe. Jelentkeztem a főiskolára. Mindenki biztat. Remélem sikerül. Ismét kopogtatnak — Sajnos nem egyforma a lelkesedés — szól Balázs Márta, aki évekig itt tanult, s most visszajár, hogy az oktatásnál segédkezzék. — Sokan még késő este is a vászon fölé hajolnak, mások már régen szórakoznak valahol. Úgy gondolom, hogy érdemes minden időt az ismeretek szerzésére, a gyakorlásra szánni. Két hétig, egy hónapig itt ki-ki megismerheti önmagát. Vászonra, kőbe, kerámiába álmodhatja elképzeléseit. Olyan társakkal találkozhat, akik hasonlóképpen gondolkodnak, akiknek segítségével megítélheti tehetségét. Ma zárja kapuit a szabadiskola. A résztvevők magukkal viszik élményeiket, hogy jövőre ismét kopogtassanak Zebegényben. Erdősi Katalin készül az ősi formákat idéző kerámia Modell után rajzolnak a szabadiskolában A sokszorosító grafika műhelyében Trencsényi Zoltán felvételei Újdonságok a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Szabadrajzú szőrhímzés Az év első felében több mint ezer darabbal gyarapodott a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum gyűjteménye. Három jelentős tárgyegyüttest szállítottak a múzeumba: egy falusi szatócsbolt berendezését (645 darabból áll), egy mezővárosi asztalosműhely eszközeit (140 darabos) és egy század eleji polgári lakószoba használati tárgyait (240 darab). Kiemelkedő az értéke a XIX. századból származó szabadrajzú szőrhímzéses, hódmezővásárhelyi párnavégnek. Kulturális programok, diákoknak Megelevenedő hagyományok Új kulturális programokkal — a tizenéves diákfiatalok igényeinek figyelembevételével — munkálták ki a napokban a KISZ Központi Bizottsága mellett működő középiskolai és szakmunkástanuló-tanácsnál az 1983/84-es tanév kulturális rendezvényeinek tervét. A KISZ KB tizenéves fiatalokra vonatkozó határozata feladatául fogalmazta meg a haladó diákhagyományok felkutatását, felelevenítését. Ennek jegyében — a debreceni városi KISZ-bizottság kezdeményezésére — szeptemberben Hajdú-Bihar megye székhelyén rendezik meg első ízben az ősi diákvárosok találkozóját. A debreceni fiatalokon kívül Pápa, Esztergom, Sopron, Pécs, Kecskemét diákjai vitatják meg e hagyományok ápolásának, őrzésének mikéntjét, felelevenítését. A kulturális rendezvények naptára decemberben diák közművelődési fórummal folytatódik. Ehhez kapcsolódik a diákévi gála, amely a mostani diákév nagyszabású, demonstratív záróakkordja lesz. Januárban ismét meghirdetik a szocialista országok életének jobb megismerését célzó, Barátaink országos játékot. A Hazai tájakon című, másik országos játék felhívását februárban teszik közzé. Folytatódik a Könyv és ifjúság elnevezésű akció; ez a könyvek iránti érdeklődés felkeltésével az irodalmi élmények adta örömökre kívánja ráébreszteni a tizenéveseket. Ennek részeként bizományosi könyvterjesztési versenyt hirdetnek, és ismét várják a jelentkezőket az Olvasó ifjúságért pályázatra.