Pest Megyei Hírlap, 1985. április (29. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-03 / 78. szám

KIRAKODÓVÁSÁR, NÉPTÁNC, IRODALMI EST SZENTENDRÉN A SZENTENDREI DÖNTŐN VOLT MIT FELFEDEZNI FOLKLÓRFESZTIVÁL Népdalkörök, népi hangsze­resek és néptáncegyüttesek megyei vetélkedője volt a hét végén Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ­ban. A korábban megrendezett elődöntőkből több, mint húsz együttes került tovább a szent­endrei döntőbe. Az öt órán át tartó versenyen hagyomány­­őrző együttesek, páva- és nép­dalkörök, népi hangszeres együttesek és szólisták, gyer­mek és felnőtt táncegyüttesek mutatták be, hogy milyen vál­tozatosan lehet színpadon elő­adni népzenét és néptáncot napjainkban. Az öttagú zsűri kategórián­ként értékelte az együttesek műsorait A népi hangszeresek versenyében díjat nyert Tá­borfalva, a hagyományőrző né­pi együtteseknél Tápiószecső együttese. A pávakörök ver­senyében első díjat nyert a mogyoródi asszonykórus, má­sodikat a pilisszentkereszti szlovák pávakör, harmadik lett az ipolytölgyesi pávakör. A néptáncegyüttesek kategóriá­jában első a Tápiómente együttes Nagykátáról, második a Kék Duna Szentendréről és a szigetújfalui német nemzeti­ségi együttes, harmadik a fóti néptáncegyüttes. Szólótáncosi díjat kapott Ambrus Attila és Skuczi László, a szentendrei néptáncegyüttes tagjai. Kovács Lajos és Foltín Jo­lán — a zsűri tagjai — néhány szóban értékelték a díjazott együttesek munkáját. A leg­szebb műsorszámokból gála­műsort állítottak össze, amely április 14-én 10 órakor látha­tó a szentendrei művelődési központban. A díjakat a gálaesten oszt­ják ki. Sz: A tavaszi fesztivál sike­réhez már csak a tavaszi idő hiányzott — a végére az is megjött. Vele jöttek a kíváncsiskodók is a szent­endrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. Már délelőtt egymás után soroltak be a gépkocsik a parkolóba, a buszok hatalmas hullámok­ban ontották a látogatókat. A szervezők nem bíztak semmit a véletlenre: a ka­puban bohócok, komédiá­sok fogadták a betérőket, a hangosbeszélő pedig vég nélkül ontotta az informá­ciókat, hogy hol mit lehet, érdemes megnézni. Volt miből választani, mert a Felső-Tiszavidék tájegységé­ben falusi kirakodóvásár, szí­­nielőadás, bohócműsor, pász­torkutya-bemutató, a Kisalföld tájegységben pedig a működő kézműves műhelyek tartogat­tak izgalmakat, élvezetet, szórakozást. TÁGRA NYÍLT SZEMEK A vásártéren támadt a leg­nagyobb csődület, ahol faze­kasok, kosárfonók, mézeskalá­csas­ok, fafaragók, hangszerké­szítők, rézművesek és­­ bőrösök kínálták a portékáikat. Sokan nézegették kedvtelve a gyö­nyörűen hímzett erdélyi blú­zokat, szoknyákat, kendőket, amelyeknek készítői egyene­sen Szamosújvárról érkeztek. Volt mit (újra) felfedezni. A gyerekek tágra nyílt szemek­kel, a kérdésekből nem­ ki­fogyva bámulták a falusi múlt emlékeit, a gémeskutat, a szá­razmalmot és órákig tipród­­tak a befűtött kemence körül, ahol kenyértésztából ízletes lángost sütöttek. A vásárból nem hiányzott a komédia sem, erről a fiata­lokból álló budapesti Görgő amatőr együttes gondoskodott. A vaskos tréfákat sem nélkü­löző felhőtlen bolondozás a részeges vargáról és eszes fe­leségéről szólt, aki igen csa­lafinta módon szoktatja urát az ivásról. Az egybegyűl­te­tek egy kis vásári csetepaté­nak is részesei lehettek. No nem kell valami komoly ös­­­szezördülésre gondolni, mert ez is csak játék volt. A kora­beli történetek alapján össze­állított műsorban pásztorlegé­nyek, lompos komondorok mérték össze erejüket a váro­si ficsúrokkal és négylábú kí­sérőikkel. JÁRT A SZÖVŐSZÉK A Kisalföld tájegységben is zajlott az éset. Járt a szövő­szék a jánossomorjai lakóház­ban, előtte az udvaron koron­gozók ügyeskedtek. Tüzet csi­holt a fújtató, üllőn formáló­dott a szög a szilsárkányi ko­­vácsműhely­ben. A szomszéd­ban mázas cserépedényekben kuglófot sütöttek és sokan megízlelték a friss, illatos mézeskalácsot. ELISMERŐ KRITIKA Jó ötlet volt a szabadtéri m­úzeumot is­­ bevonni a tava­szi napok rendezvényeibe. Maga a látvány volt az elis­merő kritika: késő délután tikkadt szülők rángatták ele­ven gyerekeiket a kijárat felé. K. L. VÁSÁRI KOMÉDIA, CSETEPATÉ Nagy sikert aratott a Kék Duna együttes Hogy is kell ezt csinálni? Er. K. Zsírral, vagy tejfellel? Igazi csemege a kenyértésztából sütött lángos Szól a gitár, száll az ének: bohóc­­műsor gyerekeknek Erdősi Ágnes felvételei IRODALMI HANGVERSENY HARANG­ SZAVAK Ha nyelvünk harangszavát repedtfazékká engedjük zülle­­ni, ne csodálkozzunk, ha senki se hallgat ránk és elmerülünk a népek tengerében. Kodály Zoltán figyelmezte­tő szavai nyomán építette fel harang­szavas estjét Császár Angela a szentendrei galéria színpadon. Nem csupán szavai csendültek fel tisztán, a gon­dolatok — amelyekkel meg­ajándékozta a közönséget — is mentesek voltak a hamisság­tól, a sallangtól. Mondhatnánk, műfajteremtő erő találkozott az ihletettség pillanatával tavaszi fesztivál estjén.­­Mert a Császár Angela komolyan vet­te a bartóki intelmet: csak­ tiszta forrásból merített vízzel lehet élni. A népművészet kin­csestára jelenti számunkra az alapot, amiből elindulhatunk históriánk, a magyar szelle­miség kutatásakor avagy be­mutatásakor. A népballadák sajátos meg­szólaltatásai voltak a műsor sziklakövei. A rossz asszony, Kádár Kata és sorolhatnánk a gyöngyszemeket, amelyek pil­lérként tartották az előadóest ívét. Vas Istvánt, Balassi Bá­lintot, Babits Mihályt, Koszto­lányi Dezsőt, Karinthy Feren­cet, Petőfi Sándort, a magyar irodalom jeleseit hívta segít­ségül, hogy felmutassa a ma­gyar nyelv értékeit. Azt kincset, amely nélkül nem lé­­­tezik nemzet, amely nélkül nem élhetünk egy hazában. A szó tiszta zengéséért csatasor­ba állók mellett felvillantotta Misztótfalusi Kis Miklós há­nyatott sorsát. Jelezve, hogy a legtöbb jóakarat és tehetség az irigység, a gáncsoskodás ál­dozata lesz. Császár Angéla igényesen válogatott, szépen szerkesztett irodalmi és zenei művekkel, rendkívüli szuggesztivitással szólalt meg. Harang­szavain átsütött az aggódó szeretet. Tehetsége, művészete legjavát bontakoztatta ki az előadás során. TAVASZI NAPOK­ ­­ Összeállításunk szeretné felidézni, fel­­­villantani a tavaszi fesztivál színeit. Szerencsére ezúttal csupán a szürke hi­ányzott a palettáról — persze ezt nem bánjuk. Megint halványodott Magyaror­szág gulyás—csikós romantikája; helyet­te igaz értékeinket mutattuk fel. Külön öröm, hogy ehhez hozzájárult a szentend­rei tavaszi napok rendezvénysorozata is. A hangulatos Duna-parti város tíz napon át kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal és bemutatókkal várta a kül- és belföldi látogatókat. A szálak a Pest megyei Műve­lődési Központ és Könyvtárban futottak össze. — A közönség jól szórakozott, elégedett volt. És a szervezők? Hogyan vélekedik Tóth Béla, az intézmény igazgatója? — Nem ért készületlenül bennünket a Művelődési Minisztérium és az Idegenfor­galmi Propaganda Vállalat ajánlata, hogy kapcsolódjunk be a tavaszi fesztivál ese­ményeibe. Már a tavalyi rendezvény ide­jén is megnőtt Szentendre idegenforgalma, s akkor is programokkal vártuk a vendé­geket. Az idén csupán törvényesítettük, rendszerbe foglaltuk, kiegészítettük a vál­lalkozást. A siker azon is múlott, hogy nem kényszerítettek ránk semmit, a saját lehe­tőségeinket bontakoztattuk ki, így aztán Budapesten, Sopronban és Szentendrén is más, eltérő ízeket kapott a látogató. Jó ér­zés volt, hogy mindenki segített, mellénk állt. A szentendrei nyár tapasztalatait fel­használva változtattunk a rendezés mód­szerén. Míg akkor egy-egy ember csupán a saját területéért volt felelős, addig most kollektív népművelői munka hozta meg a gyümölcsét. A megnyitó napján senki nem volt ideges, mert mindenki tudta a dolgát. — Mit fogadott legszívesebben a közön­ség? — Még nem készítettünk mérleget, de a visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy a szentendrei iparművészek kiállítása és vá­sára tetszett a legjobban. Utána a 40 év legszebb érmeiből és kisplasztikáiból vá­logatott bemutató következik a sorban. Jól fogadták Császár Angéla előadói estjét, a Cziffra-alapítvány ösztöndíjasainak kon­certjét és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezvényeit. — Mindennel elégedett? — A színvonallal, a látogatottsággal igen, a pénzügyekkel nem. A tavaszi fesztivál elsősorban a kulturális rendezvényekre épül, ugyanakkor az idegenforgalom, a vendéglátás fölözi le a hasznot. Komoly összeget fektettünk be, de a néhány forin­tos belépő díjakból csupán a töredékét lát­juk viszont. Igazságtalannak tartom, hogy a kulturális intézmények alig részesülnek a bevételből. Pedig ez lenne az egyik fel­tétele annak, hogy a következő esztendők­ben még jobb, színesebb programot állít­hassunk össze. Kövess László A NYUGHATATLAN FŐISPÁN EGY IGAZ EMBER Időszerű könyv A nyugha­tatlan főispán, Bicskei Gábor második kötete. Az ünnepi számvetés napjait éljük, vis­­­szatekintünk, honnan hová ju­tott az ország negyven eszten­dő alatt. A gyarapodást sta­tisztikákkal könnyű regisztrál­ni, a számok meredeken emel­kedő vonalat rajzolnak elénk. Sokkal nehezebben érhetők tetten az emberi sorsok. Az életutak nem mindig ívelnek töretlenül felfelé. Az ünnep perceiben illendő rájuk is gon­dolni — élőkre és már nem élőkre —, akik formálói, ala­kítói voltak az elmúlt négy évtizednek. Ilyen tisztelgés Bicskei Gá­bor könyve Földi István előtt. Kanyarokkal, kitérőkkel és bukásokkal tarkított életút, mindig egy cél érdekében. A fiatal gazdasági cseléd 19-ben vöröskatonának áll. Majd ku­bikos lesz és szociáldemokra­ta. Sztrájkok, letartóztatások, illegalitás. A felszabadulást követő napokban megalakítja a kommunista párt kisújszál­lási szervezetét, ennek titkára lesz. Pártiskola következik, majd a földosztás irányítása a Jászságban kormánybiztos­ként. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye főispánjának 1946- ban nevezik ki Földi Istvánt. Saját kérésére mentik fel tiszt­ségéből és állítják a megszerve­zendő Bábolnai Állami Gazda­ság Nemzeti Vállalat élére. In­nen már nem önként távozik. Ismét kubikos, igaz, csak napo­kig, utána SZTK-ellenőr Zsámbékon. Azután tanácsel­nök ugyanitt és Pilisvörösvá­­ron. Igazgató lesz megint, több állami gazdaságé egymás után, közben alapszervezeti titkár Zsámbékon. Nyugdíjazá­sa után is aktív szereplője a falu közéletének, egészen tava­lyi haláláig. Bicskei Gábor jobb híján dokumentumregénynek nevezi könyvét. Mondhatnánk szo­ciográfiának is, de ez sem len­ne igazán találó, mert a szer­ző nem fest részletes társada­lomképet, nem elemzi a kor­szak eseményeit. Mindez Föl­di István személyes sorsán ke­resztül bontakozik ki. Egy em­ber jellemének, karakterének és hitvallásának bemutatását szolgálja minden: az eredeti dokumentumok, a levelek és a Földi Istvánnal folytatott hosszú, emlékek után kutató beszélgetések. Életrajznak szintén nem ne­vezhető a könyv. A szerző nem ragaszkodik a szigorú időrendhez. Éveket ugrik elő­re, majd vissza, egyes doku­mentumokat többször is közöl. A szerkesztésmód a munka erényei közé tartozik. A szín­házi szakember dramaturgiai érzéke mutatkozik meg abban, ahogy Bicskei Gábor rendezi az anyagot. Az eredmény: lendületes ritmusú könyv. A szerző nem titkolja, hogy nagy tisztelője Földi István­nak. Nem akar — nem tud — kívülálló krónikás maradni. Személyes, helyenként lírába hajló hangon szól hőséről. Kár, hogy néha a kelleténél többet foglalkozik saját sze­mélyével, ennek nem minden esetben érezni a funkcióját. Igaz könyv A nyughatatlan főispán. Egy igaz ember tör­ténete, M. N. P,

Next