Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-02 / 1. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP IRODALOM Bajor Andor Az én jóságos keresztapámA mikor megkaptam a kötéltáncos-mesteri diplomát, azonnal fölhívtam a minisztériumban a keresztapámat, és megmondtam, hogy szédülős vagyok. — Drága keresztapám — mondtam —, én ringlispílre se tudtam soha ülni, mert rettenetesen szédülős vagyok, az első emeletről se tudok lenézni, mert úgy érzem, menten kiesek az ablakon! Hát miképpen fogok én kötélen táncolni, drága keresztapám? Erre Miska bácsi megnyugtatott, hogy most már végképp nem kell a kötélen táncoljak, elmúlt az az idő. Egyébként azért kerültem oda, mert ott volt szabad hely, és mindegy, milyen címen kapom a pénzt. Miska bátyám válasza megnyugtatott ugyan, bár eredetileg nem így egyeztünk meg. Arról volt szó, hogy „érdemes dinnyecsősz” címen jutok némi mellékjövedelemhez, és abból kertet vásárolok, ahol idővel megtanulom a dinnyetermesztést is. Ezt ígérte meg Miska bátyám. De mint kiderült, a „dinnyecsősz” beosztásért óriási tülekedés volt, és azt végül Miska bátyám kapta meg. Természetesen nem kívánhattam, hogy hatvan évével és köpcös megjelenésével erről a fontos beosztásról lemondjon a javamra, és elvállaljon egy esetleges kötéltáncolást. Végül is így volt igazságos, hogy ő legyen a címzetes dinnyecsősz és én a kötéltáncos, mert aki megnézett bennünket, ezt elhihette rólunk. Én ugyanis két méter magas vagyok, zörgő csontú, és a járdán is úgy megyek végig, hogy esernyővel egyensúlyozom magam. Két hónapig igen gondtalanul éltem, és jól megbarátkoztam a diplomámmal, amikor váratlanul táviratot kaptam a légtornászszövetségtől, azonnal jelentkeztem,hogy kétségbeesetten telefonáltam Miska bátyámnak, de ő ismét megnyugtatott. Azt mondta, formaság az egész, csak egy gyűlésen kell elnököljek. Hát nem volt formaság. Mert az emelvény, ahol ültem, olyan magas volt, hogy majdnem beszédültem a tagok közé. Legalább mésfél méter lehetett, és én az ilyesmihez sohase voltam hozzászokva. Mondtam is a tagoknak: szeretnék lemenni közéjük. Ezt a kijelentést nagyon megtapsolták, de amikor fölkeltem, visszaültettek a pódiumra, ahol úgy éreztem magam, mint egy feneketlen kút káváján. — Én — mondtam ismét — nem bírok itt fönt ülni, amikor önök lent ülnek. Ezt megint megtapsolták, de hogy egy normális helyre telepedjek, nem engedték meg... A gyűlés után szédelegve megkerestem Miska bátyámat, és súlyos szemrehányásokat tettem neki. — Drága keresztapám — mondottam —, majdnem kitörtem miattad a nyakamat. A pisai ferde torony tetejéről jövök, hát ez neked formalitás? Mista bátyám is el volt keseredve. Őt pedig a dinnyecsőszök hívták meg, és félt, hogy napszúrást kap. — És hol lesznek azok — kérdeztem —, síkságon, vagy hegyen? Mert én akkor szívesen helyettesítelek... Sajnos, szegény Miska bátyám nem tudta, milyen helyt termesztik a dinnyét. Sohase látott dinnyeföldet az én áldott jó keresztapám, és Ezért ő maga ment el, pontosan úgy lett, ahogy megjósolta. Egy fél óra alatt napszúrást kapott. De olyat, hogy amikor hazahozták, mindenütt dinnyét látott. És ezt nevezte szegény, gyermeki hiszékenységében, formalitásnak... ő keményen küzdött a dinnyecsőszi beosztásért, mert amíg feküdt, vizes borogatás volt a fején, és mindenféle dinnyék jelentek meg előtte. Ezután nyugdíjazták, mert amíg a dinnyéket látta, a rosszakarói összefogtak ellene. Még avval is megvádolták, hogy alaptalanul harcolta ki számomra a kötéltáncosmesteri beosztást. Mintha szegény keresztapám tehetne arról, ha tériszonyom van. Én a lehetőségekhez képest mindent megtettem, hogy ne essek le, valahányszor fölraktak két, két és fél méter magasra. Citromot nyalogattam, időnként behunytam a szememet. Nem az én keresztapám a felelős azért, hogy egy gyűlés közepén elfogyott a citrom, mire én föltámolyogtam, és reáestem az alattam ülő jegyzőkönyvvezető fejére. De mégis fölcitáltak egy irodába, ráadásul — valószínűleg merő rosszindulatból — a negyedik emeletre. Hogy már a liftben iszonyodjak el. Egy rideg, szemüveges tisztviselő fogadott, átható pillantással méregetett, és megkérdezte: — Ön kötéltáncos? Természetesen megmondtam a színigazságot. — Nem kötéltáncos vagyok, hanem mester. Akinek nem is kell a kötélen ugrálnia, mint egy jöttment tagnak. Ez azonban nem elégítette ki az illetőt. — És kitől szerezte a szakképesítési diplomát? — faggatott tovább. — A dolgozó néptömegektől — feleltem élesen. Jól?— Nem a keresztapjaSzegény keresztapám volt a keresztkérdés. De nem jöttem zavarba. — Tőle is. Mert ő is B dolgozó bátor és szókimondó fellépésem után — legnagyobb örömömre — elnökölni se kellett többé. Csak küldték a pénzt. Mígnem hallom, hogy állítólag föl kell lépnem, hiába vagyok szédülős. Már több magas fórumhoz fordultam, noha félek minden magasságtól. Kérvényeztem, hogy tegyenek át inkább dinnyecsősznek, de nem válaszoltak. “__./ Árkossy István illusztrációi 1995. JANUÁR 2., HÉTFŐ 9 Zágoni Attila Arany János a nagyvilágban Tisztelt szerkesztőbizottság! Saját személyemmel nem szeretném terhelni túlzsúfolt lapjukat. Bevezető gyanánt csupán annyit árulok el, hogy a széles olvasótáborba tartozom, s ez a magam műve, nem a véletlené. Már negyvennégy előtt nagy haszonnal forgattam lapjukat, pedig akkor sem terjesztették jobban, mint mostan. Nagyon szeretem, az előfizetési nyugtákat fel tudom mutatni. Esti óráimban szoktam olvasni abban az esetben, ha nem jön szememre az álom. A lapból tudtam meg, hogy Arany-évforduló van, ami nem csoda, mert száz esztendő, az se több, se kevesebb. így bátorodtam neki, hogy én is fordítcsak. Hallottam, hogy van, aki magyarít,, de angolításról még nincsenek ismereteim. Úgyhogy megpróbáltam, és nekiestem a welsi bárdoknak. Jelzem, angolul csak otthon tanultam, mint autodidakta, és a moziban, a film alatt, mint néző. Lehet ez kissé kiütközik a versből, melynek csak a lényegét tolmácsoltam át. De gazdagítottam egy népmeséi elemmel, a király új ruhájával. The hards from the Wales (A welszi bárdok) Edward king, english king Nincs rajta semmi ing, It isn’t rajta ing, Mégis king, british king. Only palást rajta, Szemi-kamgám rajta, But nem azt nézte bárd, Hanem, hogy kiabált: „How many river, In And szántója nagyszerű? How many a pogány It the Wales tartomány?” „The people is Happy rajta, Sir; Nincs más informéson, That’s a pointos hír...” Montgomery is the castle, Hol aznap evening aludt. Mister Montgomery Riglizte a kaput. Hamburgert, Fischert, S mi jó falat, Mi szemnek, szájnak splendid Hundred szolga. Mint hotel-boy A király felé lendít. „Ti urak, ti urak, Ti hitvány dogok! Hát, ne éljen Edward?” A király így dohog: „You, misters, you, misters, You, welszi bulldogok! A királyi ház lájf It’s a big dolog.” Edward king, english king Mindent a lord majorra kent, Of course, hogy legvégül Nem lett happy end...