Pesti Futár, 1919 (12. évfolyam, 568-592. szám)

1919 / . szám

PESTI FUTÁR már csend volt, különben is értesültem, hogy nem történt ostrom, pillanat alatt vége volt az egésznek. Először is Ku* liffaival beszéltem. Elmondta, hogy az elmúlt éjszakai гаг* ztán néhány nőt hoztak be; egyik nő kedvese már délelőtt követelte, hogy engedjék szabadon, mert az neki a menye­asszonya. Schaffer tanácsos kijelentette az illetőnek, hogy annál kevésbbé engedi szabadon, mert az illető nő körözve van. Erre ez az ember, aki huszárszakaszvezető ruhát hor­­dott, eltávozott. Az Óv utca 48. földszintjén van az általános női fogda, a lányok úgy hívják: rácsos kapu! Izgatott volt ott mindenki, de senki nem tudta, mi történt; egyik azt mondta, húsz katona támadta meg, egy másik pár száz ka­­tonát látott. A merénylő kilétét senki nem tudta. Egyik lány elmondta, hogy ő azt hiszi, hogy az a katona követte el a merényletet, aki neki az ebédet hozta be. Egy czukszfürer, családos ember, Huszár Károlynak mondta magát, 7-es hu­­szárezredbeli szakaszvezető. A leány elmondta, hogy előtte való este a huszárral szállodában volt s mikor a leány mond­­ta, hogy fél, hogy a rendőrség előállítja, a gyerek azt mondta neki, ne félj, én mindenáron ki foglak szabadítani. — Mindezt — folytatta Benyovszky — gyorsan megtud­­tam, jegyzőkönyvet nem vettem fel, nekem fontos volt a felet­tes s nem a jegyzőkönyvezés. A tettes kiléte. Mert láttam, hogy mindenki csak kapkod. Hogy a tettes kilétét hogyan vettem ki a leányból? Szép szóvá. Szépen beszéltünk vele, hogy a huszárnak nem lesz semmi baja, hiszen itt csak vele.

Next