Pesti Hírlap, 1990. május (1. évfolyam, 14-39. szám)

1990-05-02 / 14. szám

I. évfolyam 14. szám m m Pesti­­Hírlap 1990. május 2., szerda _________________________MAJÁLIS '90_________________________ EGYHANGÚSÁG UTÁN FANTÁZIÁTLANSÁG MÁTAY MÓNIKA Planetáriumban meg­­endezett érdekvédelmi fórumot a vártnál kisebb ér­deklődés fogadta. A Függet­len Szakszervezetek Demok­ratikus Ligájának vitáján a MSZOSZ képviselői is részt vettek, akik elmondták, hogy március 4-én alakult szerve­zetük szakított az egykori SZOT irányelveivel, demok­ratikusan, alulról építkezik, és a tagszervezetek határoz­zák meg az apparátus tevé­kenységét. A MSZOSZ 3,6 millió tagot számlál, de gya­korlatilag csak most kezdi meg érdemi munkáját. A szervezet a kiszolgáltatott helyzetben lévők, a munka­­nélküliek problémáival kí­ván foglalkozni. Bruszt László, a MSZOSZ-t és a Ligát össze­hasonlítva elmondta, hogy a két szakszervezet között alapvető szervezési különb­ségek vannak. A Liga mun­kahelyi szintről szerveződik, legfontosabb feladatának az eddig visszaszorított munka­vállalói jogok kiharcolását tartja. A MSZOSZ inkább a munkáltatók, mint a mun­kavállalók érdekvédelmé­vel foglalkozott, és a­­rövid távú tervek kivitelezésére helyezte a hangsúlyt. A Li­ga taglétszáma két-három hónappal ezelőtt körülbe­lül 50-70 ezer volt, a mun­kahelyen a szervezettség ingadozó, 30-40 százalék­tól 100 százalékig terjed. Az MSZOSZ Ifjúsági Szö­vetsége a fiatalok érdekkép­viseletét tűzte ki célul. A vá­rosligeti sátrat mindkét na­pon sokan keresték fel, ami a szervezők szerint egyér­telműen bizonyítja a fiatal munkába lépők, a dolgozók és a diákok időnként telje­sen kilátástalan helyzetét. Az Ifjúsági Szövetség kiált­ványában többek között kö­veteli, hogy a minimálbére­ket ne engedje a kormány a társadalmi minimum alá csökkenni, az egy főre eső létminimum alatti jövede­lem legyen adómentes, az ösztöndíjakat szeptember 1-jétől emeljék fel legalább a létminimum 50 százalékáig, s ezután őrizzék meg reálér­tékét. A jelenlegi gazdasági helyzet mindenképpen szükségessé teszi az ered­ményes érdekvédelmet. Az áldatlan pártharcok után a különböző szakszerveze­tek remélhetőleg konszen­zusra fognak jutni. Városliget kontra Népli­get? A helyszínek ezúttal nem sokat számítottak. A választási küzdelmekbe be­lefáradt pártok nemigen re­mekeltek. A többség söráru­sítással kívánta öregbíteni — vagy éppen visszaszerez­ni — halványuló népszerű­ségét. A szocdemek a sör mellé „tájjellegű zenét" szol­gáltattak a nagyér­deműnek. Az SZDSZ-áru­­sok piros-fehér-zöld szár­nyakon repülő szabad ma­dárkákat kínáltak a „de­mokraták" gyermekeinek. A nép mindenesetre jól mulatott. Az eldobált sze­mét mennyisége, a dülöngé­lő családapák és a visítozó gyerekek legalábbis ezt a be­nyomást keltették. Az ün­nepségnek éppen nem ne­vezhető majális reménytele­nül siralmas és fantáziátlan volt, a hivatalos felvonulá­sok egyhangúsága után nem azt a fajta változatossá­got nyújtotta, ami valójá­ban kívánatos lett volna. AZ IDF FELELŐSÖKET KERES A hét végén tartotta Budapesten, a csillebérci táborban II. országos gyűlését az If­júsági Demokrata Fórum. Ezen részt vett az ország különböző részeiből a szervezet több mint ötven helyi csoportja. Az országos gyűlésen módosították az alapsza­bályt, s véleményt cseréltek aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről is. FEKETE ZOLTÁN A­z ügyvivői testület tagja, Bé­­gány Attila érdeklődésünk­re elmondta, hogy az IDF jogi­lag és szervezetileg független, ifjúsági, politikai és kulturális mozgalom, amelynek újonnan megválasztott elnöke Botos Máté lett. A tavaly júliusban megalakult szervezet deklarál­tan nem a Magyar Demokrata Fórum ifjúsági tagozata. —A csillebérci gyűlésen két fontos politikai nyilatkozatot fo­gadtunk el — mondta. Az első­ben javasoljuk az Országgyűlés­nek, hogy hozzon létre egy kifeje­zetten nemzedéki feladatokat felvállaló ifjúsági bizottságot, amely a fiatalokat érintő vala­mennyi kérdéssel foglalkozna Az IDF az elmúlt egy év spontán privatizációs folyamataiért — amelyben véleményünk szerint áron alul és nem nyilvános tár­gyalásokon adták el az ország va­gyonának egy részét — felelős­nek tekinti az MSZMP-MSZP- t, és az ellenzéki szervezetek közül az SZDSZ-t. Ez utóbbit azért, mert a kerekasztal-tár­gyalásokon meggátolta, hogy a negatív folyamatot megfé­kezzék és politikájával ezt az irányt erősítette. Javasoljuk az új Országgyűlésnek, hogy határozatban ítélje el az ilyen irányú törekvéseket, és olyan új privatizációs törvényt hoz­zon, amely ezeknek a káros fo­lyamatoknak elejét veszi. SEBZETT NEMZETTUDAT TUDÓSÍTÓNKTÓL T­abutémákkal és egyúttal égetően aktuális problé­mákkal foglalkoztak a hét vé­gén Szentendrén tudományos ülésükön a Magyar Pszichiát­riai Társaság, a Pszichoszo­matikus Szekció, a helyi Ideg­gondozó és a Művelődési Köz­pont szakemberei. Az előadásokon elhangzott, hogy nemzeti azonosságtuda­tunk sebzetté vált, szétdara­­boltatott. Ennek következté­ben önértékelésünk alapjait vesztette és leértékelődött. Napjainkra kudarctűrő-ké­pességünk elérte az alsó ha­tárt, pszichés energiánk meg­csappant, forrása kimerülő­ben van. Hazánkban egyre uralkodóbbá válik a befelé for­dulás, a szótlanság, a konflik­tusok zavart kezelése. Kollektív nemzethalálhoz vezethet, hogy országunknak a XX. században mind területét, mind lakosságát megcsonkí­tották. A kollektív nemzetha­lál megnyilvánulhat az alko­holizmus, a pszichoszomati­kus betegségek, az öngyilkos­ságok további terjedésében, a születésszám folyamatos csökkenésében — hogy csak a legfontosabb gondokat emel­jük ki. Kultúránkban szinte intézményesült a depresszió, a kudarcok eleve elrendeltsé­­gének, az önsajnálatnak szin­te önmutogató kifejezése; hi­ányzik az optimizmus, az öröm kinyilvánítása, az igazi ünneplés elősegítése. Sajátos infantilizmussal mágikus cso­dára várunk, például sokan hisznek abban, hogy mély kul­turális, társadalmi, pszicholó­giai változások nélkül valami­féle hatalmi elit kivezethet bennünket a bajból. Hajlamo­sak vagyunk a túlzott eszmé­nyítésre, de a bűnbakok kere­sésére is. A változás útján első lépés lehet a problémák meg­vitatása a nyilvánosság előtt: alkalmat kell adnunk a fájdal­mak, a veszteségek elmondá­sára. Ezen a tudományos ülésen példát kaphattunk arról, ho­gyan lehet önbecsülésünket valós tények alapjául reálisab­bá, pozitívabbá változtatni. Az egyik menekülttáborban klinikai pszichológus vezeté­sével mentálhigiénés elveket próbálnak megvalósítani a fo­gadó szakemberek képzésével és folyamatos segítségével. A megelőzés és a gondozás ter­mészetesen kiterjed a táborba érkező erdélyi családokra is. A menekültek segítése a befoga­dó ország lakosainak, közre­működését is igényli. Módunk nyílhat mélyen átérezni: tu­dunk felelősséget vállalni, van erőnk, tehetségünk az ezekkel a folyamatokkal járó nehézsé­gek, konfliktusok kezelésére és megoldására. Nemzettuda­ A MINISZTÉRIUM HATTYÚDALA FEKETE ZOLTÁN T­öbb új területet nyilvánítottak védetté május elsejei hatállyal a környezetvédelmi és vízgazdálko­dási miniszter rendelete értelmé­ben. Védett lett több Balmazújvá­ros környéki terület, Cegléd kör­nyékén egy 18 hektáros rét, a Ku­­nadacs határában lévő 450 hektá­ros láp- és mocsárvidék, és az ásott­halmi láprét területén 100 hektár. A kiskőrösi Szűcsi-erdő és a tabdi kőrises égerláp természetvédelmi területeket egyesítették, s hozzá­csatoltak egy 370 hektáros részt is a mocsarak és a növények megóvá­sa érdekében. Országos jelentősé­gű természetvédelmi területté nyilvánították az izsáki Bikatorok és a fü­löpházi Hosszúrét néven is­mert részeket. Ezentúl védett a ba­­konygyepesi zergebogláros, a fe­nyőfői ősfenyves, hódoséri ciklá­­menes és a tapolcafői láprétek is. Dr. Radó Dezső címzetes egye­temi docenst, a Zöld Párt szakér­tőjét kérdeztem az intézkedés je­lentőségéről. — Vegyes érzésekkel értesültem a védetté nyilvánításokról Termé­szetesen örülök, mert az ügy mindany­­nyiunknak rendkívül fontos. Ugyan­akkor elgondolkodtató, hogy a megszűnőben­ lévő minisztérium egy ilyen látványos lépésre szánja el magát. Mintha azt kívánná de­monstrálni hogy nemcsak vízü­gyi minisztérium, hanem termé­szetvédelmi is. Ám ez még hattyú­dalnak is gyengécske: egyrészt már nem kell törődni a végrehaj­tással másfelől köztudott, hogy nincs ,,rendfokozata", az ő rende­­leteiknek, tehát bármelyik ágaza­ti tárca megszegheti őket. Például a keszthelyi Kastélypark védett 42 hektárjából 35 hektárt a Hon­védelmi Minisztérium saját célja­ira az ötvenes években elvett, és a mai napig nem adta vissza Azok­ban az országokban, ahol a kör­nyezetvédelmet kormányzati szinten is komolyan veszik, ott nem rendeletekkel, hanem parla­menti törvénnyel védik a termé­szetet. Most, beszélgetésünk ideje alatt Budapesten, a II. kerület­ben, a Pilisi Parkerdő Gazdaság kezelésében lévő területen dóze­rok irtják a térképen is zölddel jel­zett erdőt. Ez a példa is igazolja, hogy a minisztérium rendelete a lakott környezettel egyáltalán nem foglalkozik, holott az igazi probléma ez. A POLGÁRNAK IS VÉDEKEZNIE KELL...? Jászfényszarun a helyi lakosság önkéntes polgári őrsé­get szervezett az elszaporodó bűncselekmények vissza­szorítására. Hasonló kezdeményezésről érkezett hír az elmúlt hetekben Dunaharasztiról is. Ennek kapcsán kérdeztük Dobos János ezredestől, az Országos Ren­dőrfőkapitányság bűnüldözési osztályvezetőjétől, ked­vezőnek ítéli-e ezt a jelenséget? _______LÁSZLÓ JÁNOS_______ — A lakosság részéről min­denképpen szemléletváltásra van szükség, a korábbi ké­nyelmes paternalista állás­pontot, mely szerint ott a rendőrség, majd az megvédi a tulajdonomat, felül kell vizs­gálni — válaszolta. — Meg kell tanulni aktívan védekez­ve együttélni a bűnözéssel, de aki erre nem képes, az ma már profi szolgáltatásokat is igénybe vehet (vagyonőrök, személyi testőrök). A rendőr­ség — az élet és a testi épség óvása mellett — leginkább a személyi tulajdon védelmét tekinti szívügyének, de elvár­ható az is, hogy a tőkésített vagyonok egy meghatározott hányadát a vállalkozók fordít­sák tulajdonuk őrzésére. Van­nak már jó példák, Petrenkó János ózdi gyárát önerőből a legkorszerűbb védelemmel látta el. A jászfényszarui önkéntes polgári őrséghez hasonló la­kossági önszerveződésekben nagyon sok a jó vonás, ám né­hány dologra ügyelni kell. Mindenképpen szükség van valamilyen szintű profizmus­ra (kapcsolat a helyi rendőr­séggel, közrendvédelmi, vagy bűnügyi szakemberek taná­csainak kikérése), hiszen fennáll a veszélye az önbírás­kodásnak, és annak, hogy amatőrök profi bűnözőkkel találják szembe magukat. Az sem árt, ha ezek a csoportok ismerik, hogy mely időszakok­ban, milyen típusú bűncselek­mények ellen milyen módsze­rekkel lehet védekezni. Természetesen a rendőrség sem­ adhatja fel a közterület védelmét, hiszen ezért „tart­ják". De meg kell találni min­denkinek a maga szerepét. LEMONDAN(N)ÁNK, NEM MONDAN(N)ANK M­­ IGLODI CSABA_______ J­ár megint azok a fránya újságírók! Azok, akik ismét hírbe hoz­ták Petrasovits Annát, a Ma­gyarországi Szociáldemokra­ta Párt elnökasszon­yát, s el­terjesztették róla, hogy le­mond tisztségéről. A Magyar Távirati Iroda múlt pénteki hírében még Lugossy László, az MSZDP irodavezetője is kommentálta a tényt, mégpe­dig úgy, hogy az nem oldja meg a párt jelenlegi belső problé­máit, hanem inkább növeli azokat. Az elnökasszony lemondási terve megjelent a szombati új­ságokban, majd következett a nem várt fordulat: a dolog nem igaz, illetve nem úgy igaz, job­ban mondva tényként kezelték a bizonytalan felvetést, azaz a párttagok azt hitték maguk kö­zött vannak, nem tűnt fel a jegyzetelő tudósító — tiltakoz­tak a párt háza tájáról. Petrasovits Anna tehát — amennyire e sorok írásakor meg lehet ítélni — marad. Ma még titok, hogy a vasárnapi választmányi ülésen mi is tör­ténik majd. S titok lesz min­den bizonnyal azután is, hi­szen az újrakezdés asszonyá­nál sohasem lehet tudni... Z­É­L­E­T • HOL ÉLÜNK? DEÁKI LÁSZLÓ M­i ebben a siralmas völgyben élünk, a Kárpát-medencében, így első pillantásra idegen ég­tájaktól és kultúráktól — látszólag — függetlenül, ám nagyon is függően at­tól, hogy értelmünket és fi­gyelmünket merre fordít­juk. Itt vagyunk, s most ép­pen, mint annyiszor a tör­ténelem, a megmaradás és a gyarapodás világvonalai­tól, a valamihez való illesz­kedéstől, a csatlakozástól várjuk a megváltást. Ré­gebben is attól vártuk, csak ellenkező irányból. Ám festett egekbe tekin­tettünk, hamis isteneket imádtunk, s elveszteget­tük a szép időt. Apáinkét, s magunkéiból is jónéhány lépésnyit. S nem jött a megváltó, csak bitang mes­siások, ördögök és anti­­krisztusok, és az ő hazug apostolaik. Már-már azt gondoltuk, hogy van feltámadás, vár­tuk, mert elhitették ve­lünk. Ma már látva-látunk, de nem hiszünk. Csak va­gyunk. Tudjuk viszont, hogy nem találták ki az utat, azt az egyedülit, mert tudjuk azt is, hogy a mosta­ni, a lehetséges világok kö­zül valahogy egyik sem az igazi. Emitt cékláért, ká­posztáért, sózott halért, kenyérért állnak hosszú, tömött sorokban; amott a fény és a talmi pompa, s fél­ezer sajt közül válogatnak. Tegyék, ha módja van. Te­gyük mi is, ha lehet. Ám biztos, hogy ez, csak ez a sorsban és a történe­lemben nekünk vágott ös­vény? Csak el ne tévedjünk ebben a modern, numeri­kus alagútban, ahol a meg­váltás jórészt az egydimen­ziós, csupán a fogyasztás kategóriáiban fogalmazó gondolkodás, az emberi jó­lét anyagi valóságát, ám egyben tragikus lelki stig­mákat teremtve... Hol is élünk? Nos, drága Barátaim, ez a Föld, s ez a föld a mi otthonunk ebben az ezredvégi otthontalan­­ságban. Föld, mint amikor a barbárok már letiporták. Ez jutott. Nincs idea, nin­csenek álmok, vannak vi­szont nagyon is határozott koncepciók —jók, rosszak, amilyenek, és gyenge ka­paszkodók a küldetéses élethez. Most nálunk elmozdult a forgószínpad. A régi színé­szek ájultan és zordan me­rednek a mosolytalanokra. Az az előadás tán véget ért. A ceremóniamester halott. A szekundánsok is. Az egy­kori primadonnák bordély­ba járnak, a kóristáik pedig bukott angyalok. S ahogy tűnnek a színpadfél unt sziluettjei, úgy bukkannak elő az új díszletek, a mások, a ma­ igézőbbek. Jönnek a krisztusi szomorarcúak. Ott állnak árnyékában a keresztnek. Hatalmas, sú­lyos ez az árnyék. Jönnek a megalázottak és megszo­­morítottak elé. Holnapot, reményt ígérnek. Csak bort nem. Sem búzát, és békességet. S ha monda­nák is: van-­e még annyi erőnk és kitartásunk, hogy velük feszüljünk? Hol is élünk? Én például a Gizella utcában. A Duna bal partján, Budapesten. Európa közepén. Közép- Európában. És nem má­sutt. Se keleten, se nyuga­ton. Sem Keleten, sem Nyugaton. Magyarországon. Itt, ve­letek...

Next