Pesti Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 143-169. szám)
1990-10-01 / 143. szám
I. évfolyam 143. számsSUffip 1990. október 1., hétfő ELŐLÉPTETÉSEK A FEGYVERES ERŐK NAPJÁN A Magyar Honvédség fegyveres erők napi központi ünnepségére szombaton délelőtt került sor a Magyar Honvédség Művelődési Házában. A rendezvényen részt vett Szabad György, az Országgyűlés elnöke, aki a köztársasági elnök nevében vezérőrnaggyá nevezte ki Keczer Imre, Makai Sándor és Szegedi Tibor ezredeseket. Az ünnepségen Für Lajos honvédelmi miniszter huszonegy honvédtisztet ezredessé léptetett elő. . A résztvevők megkoszorúzták a 15 mártírhalált halt honvédtábornoknak a művelődési házban lévő pannóját. Ezt követően került sor a központi koszorúzási ünnepségre a Hősök terén. A Magyar Hősök Emlékművénél koszorút helyezett el az Országgyűlés nevében Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Balogh György, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke, Király Béla nyugállományú vezérezredes és Mécs Imre, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának alelnökei. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség részéről Für Lajos honvédelmi miniszter és Lőrincz Kálmán altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, továbbá a Belügyminisztérium részéről Horváth Balázs belügyminiszter, Nováky Balázs határőr vezérőrnagy, a határőrség megbízott országos parancsnoka, Szabó Győző országos rendőrfőkapitány, Héra Attila tűzoltó vezérőrnagy, a tűzoltóság országos parancsnoka és Barna Sándor rendőr vezérőrnagy, budapesti rendőrfőkapitány koszorúzott. A koszorúzási ünnepségen jelen voltak a parlamenti pártok, valamint az egyházak képviselői is. (MTI) FOTÓ: TOROCZKAY CSABA A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG HETE ELŐTT VESSÜNK VÉGET A „STEMPLIVILÁGNAK”! BÁRTFAY GERGELY Az ENSZ gazdasági bizott- Asága az 1990. október 1-7. közötti időszakot a közlekedésbiztonság nemzetközi hetének nyilvánította. A hazánkban is komoly tudományos programmal szolgáló rendezvény apropóján kerestük fel Réthy Attilát, az Autóközlekedési Tanintézet (ATI) igazgatóját, a Fővárosi Tanács Közlekedési Intézetének igazgatóhelyettesét. Sajnos, beszélgetésünk kissé ünneprontóra sikeredett — a hazai közlekedésbiztonság helyzete nem ad okot túlzott vidámságra. — A közlekedés résztvevői — autósok, gyalogosok egyaránt — nap mint nap bőrükön tapasztalhatják a közlekedés gondjait. Szinte folyamatosan kerülünk veszélyes, de legalábbis kínos helyzetekbe. Mivel magyarázható ez? — Két alapvető okot említenék. Az egyik az emberi tényező. Ezt általában túlhangsúlyozzák, s megfeledkeznek a másik, igen lényeges dologról: a közlekedésbiztonságért felelős hatóságok (KHVM, Belügyminisztérium, Országos Közlekedésbiztonsági Tanács) nem kielégítő munkájáról. — Vegyük sorra az egyes problémákat! Hogyan vélekedik például a gépjárművezető-oktatás színvonaláról ? — A dolgok jelenlegi állása szerint néhány hetes elméleti és gyakorlati tanulás után bárki jogosítványhoz juthat. A papír megszerzése persze csak minimális alapot jelent, a tanulás ezzel korántsem fejeződik be. Felmérések bizonyítják: a 6, illetve 12 hónapnál frissebb jogosítvánnyal rendelkezők az átlagosnál kevesebb halálos és súlyos balesetet okoznak, bár veszélyeztettségük nagyobb a többiekénél. Ez azt mutatja, hogy az oktatók nem dolgoznak rosszul. Csupán a lehetőségek szűkösek, az idő rövid, képtelenség például eltérő látási és időjárási viszonyok között gyakorolni, pedig ez rendkívül fontos lenne. Meggyőződésem, hogy a 2- 3 éve autót vezetők részére továbbképzésre lenne szükség. Ezek az emberek már maguk mögött tudhatnak néhány ezer kilométert és egykét kritikus szituációt; fogékonyak ismereteik felújítására, bővítésére. — Gyakran hallani:ha kevesebben ülhetnének a volánhoz, erőteljesebb lenne a szelekció, az sokat javítana a közlekedés biztonságán. — Ezzel nem értek egyet. Csak az egészségügyi alkalmasság jelezheti a határt. (Ebbe természetesen a pszichiátriai vizsgálat is beleértendő.) Ilyen alapon a népességnek csak 2-3 százaléka szűrhető ki. A többieket meg lehet tanítani kulturáltan közlekedni. Említette, hogy a hatóságokat is felelősnek tartja a kialakult helyzetért... így igaz! Nem lehet mindent a közlekedő kisemberre kenni! A mai közlekedésbiztonsági megelőző munka hatékonysága gyakorlatilag egyenlő a nullával, és ezt nem lehet a pénztelenséggel megmagyarázni. A közlekedés szervezettsége csapnivaló. Aki járt nyugati nagyvárosokban, tanúsíthatja ezt. A közlekedésrendészet büntetéseinek visszatartó ereje csekély. Aki kétmilliós Mercedessel jár, az mellényzsebből fizet ki háromezer forint bírságot. A jogosítvány bevonása sem igazán hatásos. Az emberek nagy része ilyen esetben is tovább használja gépkocsiját. A KRESZT-t túl bonyolultnak tartom. Gyakori változtatgatásai megjelennek ugyan a Közlönyben, gyakorlatilag azonban nem változik semmi. A 80-100 oldalas KRESZ-értelmezéseknek pedig nincs jogszabályi súlya. Véget kellene vetni ennek a K. und K. stemplivilágnak, ahol a hivatal akkor boldog, ha az állampolgár — már bocsánat — ötévenként elmegy pisilni az SZTK-ba! ANARCHISTA TÜNTETÉS L. LÁSZLÓ JÁNOS Szombat délután 100-200 rikító ruhákba öltözött, piros-sárga-zöld hajú fiú és lány gyülekezett a budapesti Vörösmarty téren — több anarchista csoport tagjai indultak el innen a Honvédelmi Minisztérium elé, hogy kifejezzék tiltakozásukat a hadsereggel kapcsolatban. Ők így emlékeztek meg a fergyveres erők napjáról. Még a tüntetés előtti napokban levelet juttatott el Für Lajos honvédelmi miniszterhez a NAP Anarcho- Punk csoport, melyben követelték a hadsereg azonnali felszámolását, mert az „az alapvető emberi jogok megtiprása (személyi szabadság korlátozása); ölni tanít; testet-lelket roncsol; sok pénzt emészt föl és nem jelent potenciális védelmet egyetlen támadás ellen sem... Tisztelettel adózunk minden szolgálatmegtagadó előtt, fölhívunk mindenkit, hogy kövesse a jó példát, égesse el katonakönyvét, bojkottálja a sorozást, tagadja meg a bevonulást!” Mire a menet a minisztérium elé ért féltucatnyi rendőrautó várta őket. A fiatalok anarchista jelszavakat kiáltoztak, többen buzdították a rendőröket, hogy dobják el egyenruháikat. Sor került néhány katonakönyv elégetésére is, majd néhány beszéd hangzott el. Egy fiatalember megesküdött: „...a Magyar Köztársaságnak sem hűséges, sem hűtlen katonája nem leszek...” A félórás demonstráció a kölcsönös toleranciának köszönhetően, rendőri beavatkozás nélkül ért véget. HELYI ÉRTÉK KŐSZEGI FERENC Tegnap nem havazott. Az ország szavazott. Hol többen, hol kevesebben — benyomásom szerint, akik az urnák elé járultak, azok már jó ideje tudták kit, melyik listát támogatják. Távol maradtak, akik nem ismerték a jelölteket, pártokra pedig nem akartak szavazni. Nem nevezném ezt közömbösségnek, egyszerűen az elmúlt hetekben, hónapokban sok volt a politikából, s a választási lehetőségek színes kavalkádja inkább „blokkolt”, mint lelkesített volna. Inflálódtak a szavak is. A történelmi jelzők. Már évek óta konkrét dátumokhoz köti a politizáló közvélemény a radikális változások bekövetkezését — most éppen az önkormányzati választásokhoz. Annyit lehetett hallani, hogy ezzel a szavazással véglegesen lezárul egy korszak és a rendszerváltozás befejeződik. Az érvelés úgy szól, hogy eddig a hatalom csúcsán, a központi intézményekben hajtották végre az átalakulást, most pedig helyi szinten, az állampolgároknak kell közvetlen környezetükben a változtatásokat voksaikkal szentesíteni. A régi rend utolsó hatalmi bástyáit lebontani. Ez a pártok szempontjából bizonyára így is van, hiszen elemi érdeke a parlamentbe került pártoknak, hogy házukat biztosítsák a politikai, államigazgatási intézményrendszer minden szintjén. Az emberek is akkor érzékelik leginkább a rendszerváltozást, ha a maguk életében is látják: dönthetnek, leválthatnak, saját képviselőiket emelhetik a pulpitusra. S akkor a régi félelmek, az „úgysem változik itt semmi”mentalitás eltűnhet. Ez pedig előfeltétele lehet az önkormányzatok autonómiájának, a szabadság megvalósításának. Kérdés persze, vajon a tegnapi szavazás és a hamarosan megtartandó második forduló kinek volt a legfontosabb. Jóllehet a pártok teljes mellszélességgel vetették magukat a küzdelembe, mégis az volt a benyomásom, hogy szemben az országgyűlési választásokkal, most a választók kevésbé az egyes szervezetek programját, jelszavait figyelték, hanem inkább a jelölteket. Nem véletlen az sem, hogy az önkormányzati választásokon olyan sok független jelölt szállt a ringbe. A falvakban, a városokban sokan gondolják ugyanis azt, hogy a megoldandó problémák kevésbé pártpolitikai megközelítést, inkább az érintett közösség egészét felölelő hozzáállást kívánnak. Nyilván tartanak attól is, hogy a leendő önkormányzati testületek vég nélküli pártcsatározások színterévé válhatnak. Megszívlelendő fenntartások, akkor is, ha egyetlen politikai párt sem örül neki, így történhetett, hogy helyenként a független jelöltekre össztűz zúdult, különböző szekerek tologatásával vádolva őket. Hiszen érzékelték a pártok is: mintha az utóbbi időkben a szavazók egyre inkább közömbössé válnának a szigorú értelemben vett pártpolitizálással szemben. A történelmi jelzőkkel egyébként is óvatosan kell bánni. Az országban zajló változások ugyanis végre nem hektikusan, hisztériában, radikális kilengések közepette zajlanak. Egyike ez történelmünk azon ritka pillanatainak, amikor a szerves fejlődés, a józan megfontolás, a délibábok kergetésének elutasítása tűnik a meghatározó politikai irányvonalnak. Jó, hogy így történik, akkor is jó, ha sokan az erőszaktól, a számlák kíméletlen rendezésétől valamiféle lelki megtisztulást várnak. A gazdasági fellendüléshez azonban nyugalom szükséges: az országnak, szomszédainknak, és külföldi támogatóinknak, a beruházóknak is. Az önkormányzatoknak is, hogy ügyeik rendbetételéhez nekiláthassanak. Pártokkal, függetlenekkel együtt. KAMPÁNYCSÖNDÜNNEP ELŐESTÉJÉN RENDKÍVÜLI MŰSORRAL AJÁNDÉKOZTA MEG NÉZŐIT A TELEVÍZIÓ PÁRTFILMFESZTIVÁL — EGY TÁVOLMARADÓVAL Utolsó nagy körtáncukat rejtették el a nagyobb pártok a szombati országos Kampánycsöndünnep előestéjén a televízióban. Ez volt az a hosszú, ám annál tanulságosabb műsor, amely a hazai nemzetiségek (nem mindegyikének) igen tiszta, tisztességes kis blokkjával vette kezdetét. Méghozzá olyan elegánsan-egyszerűen, hogy az agitációba belefáradó boldogtalan magyar néző már-már kezdett volna fölkiáltani: Gyerekek, megérkeztünk Európába! BENCSIK ANDRÁS Ámde ekkor jöttek a pátok. Magam csak egy kérdésre voltam pénteken kíváncsi (hogy a mai eredmények ismeretében okosabb lehessek): melyik párt melyik pártot fogja mocskolni, s lesz-e olyan párt, amelyik képes lesz túllépni ezen, s csak arról és csak úgy beszélni, ahogy például a nemzetiségek szónokai tették. (Értem alatta: a szlovák szónok nem szidta sem például a németek, sem a magyarok Istenét stb.) Mindez, hogy úgy mondjam stratégiailag érdekelt, azaz arra voltam kíváncsi, hogyan és mit tesznek előbb, s azt mennyire igazolja vissza a lapunkban már olvasható végeredmény. Íme, a rögtönzött statisztika: a Fidesz, az SZDSZ, az MSZP és az MSZMP nem tudta megállni, hogy ne csíphesse meg a kormánypártokat. A kormánypártok csak a maguk programját ismertették. Mielőtt bárki a fenti tényekből bármit is tanulságként levonna, nézzük magukat a műsorokat. Először emlékezetem szerint a Fidesz mutatta be opusát. Már a tavaszi fordulóban megnyerőnek bizonyult a szervezet frontembere, aki ugyan nem magyar állampolgár, nem is fiú, talán nem is fideszes és az is elképzelhető, hogy fogalma sincs mekkora politikai karriert futott be nálunk, viszont remekül énekel egy pompás nótát, amit még most is élvezettel lehet hallgatni. Azaz: a klip alapanyaga (egy másik klip) biztos fedezet a sikerhez. Az ifjú hölgy akár budapesti főpolgármester is lehetne, biztos sokan szavaznánk rá, ha a Fidesz elindítaná. Ezzel együtt a műsor szellemes, remekül fényképezett, jó ritmusban vágott és hatásos. Érzi a néző, hogy a Fidesz tagjai egyszer még központi figurái lesznek a magyar showbiznisznek. Ámde kellemes műélvezetének az ifjú demokraták néhány mondattal keményen odatesznek. Azért ajánlják magukat az önkormányzatokba úgymond, hogy az államapparátus elnyomó keze ne nyúljon végtelenül messzire. Hohó! Mondja az állampolgár. Fiúk, ez most mi is volt? De még alig tér magához hüledezéséből, amikor jön egy ravasz kis félmondat: százhúsz nap köd után süssön végre már föl a napsugár! Ha nem tudnám, hogy egy parlamenti, azaz hatalomban lévő párt inszinuálja most másik hatalomban (kormányban) lévő társát, s mellesleg hatallomban lévő önmagát, azt hihetném, egy elnyomott kisebbség keserű kifakadása ez. Pedig csak fölösleges és ízléstelen demagógia. Ami mellesleg önveszélyes is. Ha végiggondolják. Jön a baj. A szocdemek ezúttal Petrasovits Anna nélkül adják elő mindenféle emóciót és hatást mellőző szavalatukat. Talán megbocsátják a jegyzetírónak, ha azt mondja, kórusművükből nem sok maradt meg emlékezetében. Az MSZP viszont pompás és meglepő ötlettel mintegy véletlenül egy egyszerű vasgyári munkásasszonyt keresett fel forgatócsoportjával az esztergapad mellett, aki merő véletlenségből éppen remekül ki volt sminkelve, éppen tudott kívülről egy remek szónoklatot és mit ad Isten, hát véletlenül nem tagja a párt elnökségének? Ha ehhez hozzáveszem, hogy bár elégedett a maga jövedelmével (de nem úgy ám a munkatársaiéval!), viszont négy gyermek dolgos édesanyja, s férje és legnagyobb lánya is a gyárban dolgozik, könnybe lábad a szemem és a legszebb emlékű ötvenes-hatvanas évek langy hullámain ringatózom. Még az sem zavar a boldog emlékezésben, hogy az asszonyka keményen rápirít az odaföntiekre az idelentiek nevében. Nyilván Pozsgayra, Hornra és Nyersre gondol. Mi tagadás