Pesti Hírlap, 1992. november (1. évfolyam, 222-246. szám)

1992-11-02 / 222. szám

1. (151.) ÉVFOLYAM 222. SZÁM 1992. NOVEMBER 2., HÉTFŐ Pesti­ Hírlap HALOTTAK NAPJA A VAJDASÁGBAN Megtagadni a behívóparancsot! A halottak napja alkalmából a Vajdaságban számos városban megemlékeztek az ártatlan áldozatokról, a jugoszláviai háború, a világháború és az 1848—49- es szabadságharc halottairól. Újvidéken most első ízben tartottak közös magyar—osztrák koszorúzást a Futaki úti hősi temetőben. MUNKATÁRSUNKTÓL Simics Sándor, a belgrádi ma­gyar nagykövetség ügyvivője és Máthé Szabolcs ezredes, ka­tonai attasé, valamint Markus Wuketich osztrák ügyvivő és Josef Klamminger dandártá­bornok, katonai attasé helye­zett el koszorút a katonasírok­nál és a világháborús emlék­mű maradványánál, valamint az 1944-es megtorlás áldozata­inak emlékére idén ismét fel­állított fakeresztnél. Ezután felkeresték a te­­merini temetőt. Itt temették el Barát Róbertet, a délszláv háború egyik magyar áldoza­tát, és itt nyugszik az 1944- es, magyarellenes bosszú­­hadjárat csaknem 700 áldo­zata is. A holttesteket részint tömegsírokba, részint más helyeken hantolták el. Simics Sándor ügyvivő és Máthé Szabolcs ezredes dél­után Zentán részt vett a nagytemetőben megtartott halottak napi istentiszteleten, és megkoszorúzta az 1849-es zentai áldozatok emlékére emelt márványobeliszket. Az itt tartott ünnepségen Szloboda János, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Kö­zössége körzeti elnökségének tagja az újabb sorozásokról is beszélt, és arra szólított fel, hogy a behívottak tagadják meg a szolgálatot az értel­metlen és gyilkos háborúban. A temerini temető FOTÓ: DOS­MÁN LÁSZLÓ Koszorú a katonáknak MTI • A Budapest védelmé­ben elesett hős magyar kato­nák nyughelyénél, az Újközte­metőben katonai tisztelet­adással koszorúzási ünnepsé­get tartottak vasárnap. A fővá­ros legnagyobb katonai kegye­leti emlékhelyén két hete he­lyezték el százhatvan magyar katona földi maradványait. A Budapesti Helyőrség koszorúját Kelemen István vezérőrnagy, parancsnok he­lyezte el a síremléknél. * * * A második világháború áldo­zataira emlékeztek tegnap a Komárom-Esztergom megyei Tokod községben. Az ünnepi nagymisét Paskai László bí­boros, prímás, esztergomi ér­sek celebrálta. A szentmise után a temp­lom szomszédságában em­léktáblát avattak a háború tokodi katonai és polgári ál­dozatainak tiszteletére, ahol Surján László népjólé­ti miniszter ünnepi beszé­dében rámutatott: bonyo­lult korunkban emlékműve­ket bontunk és emlékműve­ket állítunk. A fájdalom em­lékművei közel hozzák egy­máshoz a népeket, a nemzet halottaira való emlékezés tiszta indulatokat vált ki. Ki kell mondanunk — hangsú­lyozta —, hogy egy nemzet­nél sem vagyunk alábbvaló­­ak. * * * Budafokon katonai tiszteleta­dással egybekötött halottak napi emlékünnepséget ren­deztek a helyi városvédők a II. világháborúban elhunyt ma­gyar katonák tiszteletére. Er­dős László ezredes, a Honvé­delmi Minisztérium képvisele­tében tartott beszédet, mely­ben megemlékezett a hősökről. PONGRÁTZ GERGELY NYÍLT LEVELE Demszky Gábor főpolgármesternek Főpolgármester Úr! Elfogadom az 1992. október 30-i, pénteki kihívását. Csupán azt szeretném Önnek tudomására hozni, hogy én nem jogokra hi­vatkozom, hanem kötelezettsé­gekre. 1956. október 30-án, pon­tosan 36 évvel az Ön kihívása e­­lőtt, engem választottak meg a Corvin köz főparancsnokának. Ez a választás az életem végéig kötelez, mert a fele azoknak a baj­­társaimnak, akik megválasztot­tak, az életét adta azokért az esz­mékért, amelyeket még győzelem­re kell vinni. 1956-ban is voltak olyanok, akik ellenünk harcoltak, s úgy lá­tom, ma is vannak. Más fegyve­rekkel ugyan, de ígérem, hogy folytatjuk a harcot a „végső győ­zelemig"! Tudom, hogy ezt is a történelem biztosítja számunkra. Felhívom a figyelmét, Főpol­gármester Úr arra a tényre, hogy mi 1956-ban egy megszálló szov­jet hadsereggel vettük fel a harcot és azok kiszolgálóival. A szovjet hadsereg — mint olyan — már megszűnt létezni, tehát érthetően irritál minket Budapest egyik legszebb terén az akkori ellenség­nek felállított emlékmű. Előző nyílt levelem egy nemes gesztus volt, egy kompromisszum, békés megoldásra, amit Ön cinikusan elutasított. Ezért a felelősség Önt terheli. Azt a harcot, ami még hátra van, már csak a kiszolgálókkal kell megvívnunk. Arra azonban legyenek felkészülve, hogy mint 1956-ban, most is a nemzetnek legalább 90 százaléka velünk van. Ebben és sok más kérdésben, egységesek vagyunk. Nem enged­jük, hogy most a liberális kozmo­politák és a reformkommunisták lopják el tőlünk a forradalmat. A Szabadság téri szovjet em­lékmű helyére vissza kell állítani az eredetileg ott álló ereklyés or­szágzászlót. Ez nemzeti követelés. Emlékművet pedig a szövetséges hatalmaknak emeljenek az arra kijelölt, megfelelő helyen. (Ame­rikai, angol, francia, szovjet ka­tonáknak.) Küldetés­­ a Panoráma ellen? A Népszabadság október 30-ai, pénteki számában Küldetés cím­mel Hovanyecz László jegyzetét közölte, amely a Panoráma szer­kesztőségének nyílt levelével foglalkozott. A Panoráma válasz­cikkét a lap felelős szerkesztője szóbeli ígéretétől eltérően nem közölte, sőt faxon kért megerősí­tést arra vonatkozóan, hogy az írás valóban a szerkesztőség vé­leménye-e. A Panoráma szer­kesztősége minden munkatárs aláírásával támogatva erősítette meg álláspontját. A Népszabad­ság felelős szerkesztője ezután szóban ígéretet adott a közlésre, de a válaszcikk nem jelent meg. A Panoráma válaszát ezért mi közöljük: „Olvassuk a szocialista napi­lap jegyzetírójának farka­ piszká­­ját, pontosabban: tudható szán­dékú és kiszámítható célú, ám minden alapot nélkülöző táma­dását. Bizony, erről már hírhedt­té vált a lap, mármint tudniillik arról, hogy 1956 novembere óta folyvást a szereptévesztés tipi­kus hibájába esik. A korrekt, tisztességes tájékoztatás helyett megpróbál inszinuálni, hírbe ke­verni, lejáratni, gyűlöletet kelte­ni. Lám, most oktondian beleka­paszkodott egy összetartó szer­kesztőségi kollektíva, a Panorá­ma szerkesztősége levelének egyik szavába (Tudnivaló, hogy a szerkesztőség e levélben egyön­tetűen kérte a demokratikus já­tékszabályokra többnyire fittyet hányó Hankiss doktort — egyéb­ként törvényellenes — döntése fölül­vizsgálatára) Küldetés...? — horkan föl H. L., aki szerint a magyar politikai nyelvben e szónak „mágikus" je­lentése volna. Megértjük idegen­kedését e szótól s attól, amit e ki­fejezés tartalma jelentett évtize­deken keresztül a Népszabadság számára. Hogyisne, hiszen ez az internacionalista napnap 1956 októberének végén született, no­vember 4-én már teljesen új „küldetést” vállalt, és azóta is számos misszióváltáson esett át. (Csupán utalni kívánunk arra a már untig ismert, ám úgy látszik változatlanul fölelevenítendő tényre, hogy azok, akik ma is a lap vezető munaktársai, Kádár és Grósz idején ugyanebben a ki­oktató hangnemben vádolták a Panorámát erdélyi vagy szlová­kiai riportjaiért, a Duccekkel vagy a Havellel készült interjú­ért...) Mosolyogva olvassuk, hogy H. L. oly magabiztosan tudja, hogy a külpolitikai szerkesztőség mit hisz, vagy szeretne hinni. Abban persze egyetérthetünk vele, hogy az egyetemes magyar­ság érdekeinek szolgálata való­ban nem csupán a Panoráma fel­adata. Mi mindig is ezt és így gondoltuk és mondtuk — ellen­tétben H. L. mostani sugalmazá­­sával. Sőt! Még e „szolgálat” mi­benlétét is értelmezhetjük kü­lönbözőképpen, de az bizonyos: a támadó írások vagy a raffinált­­nak tűnő, de bátor kis jegyzetecs­­kék — melyekben a Népszabad­ság jeleskedik —, semmiképpen sem ezeket az érdekeket szolgál­ják. Habár lehet, hogy a Népsza­badságnak most éppen ez a kül­detése. A Panoráma szerkesztősége” FIDESZ-VÉLEMÉNY A VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGRÓL Az elnök nem egyenlő a demokráciával Az Országgyűlés mai ülésén a szabaddemokraták és a szocialisták képviselői indítványt nyújtanak be parla­menti vizsgálóbizottság felállítására az október 23-i nemzeti ünnep megzavarása miatt. Orbán Viktort, a fiataldemokraták frakcióvezetőjét kérdeztük arról, tá­mogatják-e képviselőtársaik javaslatát. B. I. — Támogatjuk az ellenzéki pártok kérését, bár nem bí­zunk abban, hogy ez bármi­féle eredményre vezethet. — Ha megalakul a bizott­ság, véleménye szerint vizs­gálni kellene azt is, hogy az Országgyűlés elnökével és a miniszterelnökkel szemben korábban ugyancsak kifejez­ték egyesek nemtetszésüket ? — Ennek a bizottságnak nem azt kellene vizsgálnia, hogy kik és miért fütyültek, hanem csupán azt, hogy a rendőrségnek volt-e valami köze az incidenshez. Ha fel­merül az a gyanú, hogy An­tall József és Szabad György kifütyülését a rendőrség szervezte meg, akkor azt is meg kell vizsgálni.­­ A szabaddemokratákkal közösen tartott parlamenti saj­tótájékoztatón azt mondta, hogy az Operaházban történtek — miszerint a közönség feláll­va tapsolta a miniszterelnököt — rossz emlékeket idéztek Ön­ben. Mik ezek a rossz emlékei ? — Én akkor azt mondtam, hogy nem mindig szeretünk járni ezekre az ünnepségek­re, mert vannak olyan ese­mények, amelyek a Fidesz mentalitásától idegenek, s ezek közé tartozik az, ha fel­állva tapsolnak egy pártve­zért. Személyes emlékeim nincsenek, de ha megkérdezi valaki a szüleit és a nagyszü­leit, számos hasonló példát sorolhatnak a történelemből. Nem gondolom azt, hogy ez egyfajta rákosista személyi kultuszhoz vezetne. Antall József messze áll ettől, és nem is hiszem, hogy szüksé­ge lenne ilyesmire, de olyan kritikátlanságnak voltunk szemtanúi, ami a fiatalde­mokratáktól idegen. — Nem volt hasonló rossz érzése, amikor egyes napila­pok politikai hirdetéseiben feltűnt az a jelszó: elnök egyenlő demokrácia ? — Hasonlót nem éreztem, de nem is értettem vele egyet. Véleményem szerint aki azt állítja, hogy az elnök egyenlő a demokráciával, nem tudja, mit beszél. Ma­gyarországon az alkotmá­nyosságnak ma számos biz­tosítéka van, egyike a köztár­saság elnöke, de messze nem a legfontosabb. MECIAR AUSZTRIAI LÁTOGATÁSA UTÁN Elégedett osztrákok A hivatalos Ausztria lesöpörte a tárgyalóasztalról a bősi erőmű ügyét, nem törődött saját környezetvédőinek, az érintett terület lakóinak aggodalmaival. Amikor Vladimír Meciar szlovák kormányfő háromnapos ausztriai látoga­tását lezáró kismartoni sajtóértekezletén leszögezte, hogy ez a probléma csakis a magyarokra és a szlovákokra tarto­zik, harmadik országban nem kíván róla tárgyalni, végül is Ausztria hallgatólagos támogatásáról tudósított. MTI—PANORÁMA Még Burgenlandban sem tet­ték fel neki azt a kínos kér­dést, hogyan befolyásolja az erőmű a talajvizeket, senki nem firtatta, mi a helyzet az­zal a néhány nappal ezelőtti jelzéssel, miszerint súlyos ár­talmakat szenvedhet a Bur­­genlandnak oly fontos Fertő­tó. S bár a Meciar elutazása utáni napon a tegnapi bécsi Kurier ismét a bősi erőmű munkálatainak helyszínéről közöl vészhelyzetjelentést, az osztrák kormány — Vranitzky kancellár és Mock külügymi­niszter —, Bécs polgármeste­re, Alsó-Ausztria és Burgen­land tartományi vezetői nem okoztak egyetlen kínos percet sem vendégüknek. Ugyanezt a szívességet Meciar nem tette meg nekik: a házigazdák — előbb Hel­mut Zilk polgármester, az­után Karl Stix Burgenland tartományi vezetője — látha­tóan feszengtek, amikor a sajtóértekezleteken Meciar szabatosan és folyamatosan szidalmazta Magyarországot. A bécsi sajtóértekezleten még csak nem is az újságírók nyomására: már bevezető nyilatkozatában elmondta a magyarellenes vádakat, me­lyeket azután a fülüknek hinni nem akaró újságírók egyik-másik kérdésére még részletesebben kifejtett: Meciar nem jött üres kéz­zel Ausztriába. Nem keve­sebbet ajánlott fel, mint Bo­­hunice, az osztrákok számá­ra folyamatos veszélyt jelen­tő atomerőmű leállítását — abban az esetben persze, ha Bős pótolja az ott kieső áram­termelést. Meciar pontosan tudja, hogy ez az ajánlat ju­talmat érdemel, s nemcsak azt, hogy egyetlen erőtlen kis megjegyzésnél nagyobb szemrehányás nem hangzott el Bős ügyében (Mock kül­ügyminiszter jelezte, hogy „aggodalommal figyeli a Bős körüli fejleményeket”). Ausztria ennél többet ad: a gazdasági együttműködés, amelynek ígéretével Meciar hazatért, egészen nagyszabá­sú, s a regionális kooperáció olyan válfaja, amely a legkor­szerűbbnek mondható a ha­tárok nélküli Európában. Az osztrák házigazdák lát­hatóan elégedettek voltak a jószomszédság ilyen méretű kibontakozásával. A nem hi­vatalos Ausztria azonban to­vábbra is aggódik: a bécsi Kurier tegnapi számában technikai problémákról, a katasztrófa veszélyéről cik­kezik. * * * Meggyőződésem, hogy a Gab­­cikovóval kapcsolatos ma­gyar külpolitikai kezdemé­nyezések kudarccal végződ­nek — nyilatkozta Vladimír Meciar szlovák miniszterel­nök a szlovák rádiónak, mi­után hazatért háromnapos ausztriai látogatásáról. Kö­zölte, hogy Ausztria ismeri a vízierőmű körül kialakult helyzetet. Kifejtette a szlo­vák rádióban azt is: ha a ma­gyar kormány továbbra is bí­rája az ő nyilatkozatait, mi­szerint nacionalista, militáns és antiszemita megnyilvánu­lások tapasztalhatók egyes magyar kormánypártokban, akkor ez azt jelenti, hogy vé­delmébe veszi ezeket a meg­nyilvánulásokat. Ha viszont a magyar kormány elfogadja Meciar nyilatkozatait, akkor a szlovák kormányfő szerint azt otthon nem fogják jó szemmel nézni. A dunacsúnyi projekt folytatás az 1. oldalról Bejutni a munkaterületre persze ezen a szombaton se tudtak, akárcsak néhány nappal korábban az előző magyar, osztrák és szlovák tüntetők. Nem a kutyák, nem a némán figyelő rendő­rök miatt, hanem mert az építkezés egyik vezetője ne­met mondott a bebocsáttatá­­si kérelemre. Pedig a mosta­ni magyar tüntetési ceremó­niát vezénylő Lipták András, Lipták Béla öccse a demokra­tizmus szabályait kínosan betartva, két ízben is kérte az építkezés egyik vezetőjét, engedjék be őket. Mint mondta, szándékaik abszolút békések, mindössze írásos jegyzéküket kívánják átadni az építkezés jelen nem lévő vezetőjének. A szelíd, de ha­tározott menet száz méterrel arréb is hiába próbálkozott a legális bejutással, így mind­össze azzal kellett beérnie, hogy az építkezésen kívül meghallgatta Lipták András beszédét, aki a legnagyobb példányszámú amerikai új­ságban, a New York Times­­ban három nappal ezelőtt megjelent Lipták Béla-cikket ismertette. Igazi amerikai stílusra vallott, hogy az idé­zett cikk szerint Lipták Béla miként kíván nyomást gya­korolni a Meciar-kormányra. Ha nem állítja le Meciar a Duna elterelését — hangzott az idézet —, követelni fogjuk a szlovák kölcsönök megta­gadását. Nemzetközi bojkot­tot hirdetünk az osztrák pénzemberrel, Androschsal kapcsolatban álló minden cég ellen. De ha Meciar beleegye­zik, hogy itt termé­szetvédelmi park létesüljön, akkor kérjük a Világbankot, hogy a helyreállítás költsége­it rögtön szavazza meg. A tüntetők ezután Dunaki­­litibe zarándokoltak, hogy sa­ját szemükkel győződjenek meg a számtalan kiszikkadt, víztelen mellékág állapotáról. A Lipták-kör most először fogott össze a magyar kör­nyezetvédő csoportokkal, amelyek még a buszok fuvar­díját se tudták kifizetni. A hazaiak nemcsak a fizetést, hanem a vezető szerepet is átengedték a Lipták-körnek, amely a tüntetést már nem holmi tüntetésként, hanem a Nemzetek Házában székelő Intenzív B nevű magyar— amerikai csoport projectje gyanánt szervezte meg. Ez a dunacsúnyi szombat négy­száz magyar kisember szom­batja volt, akik most a hami­sítatlan amerikai—magyar projectből is ízelítőt kap­hattak KÖZÉLET 3

Next