Pesti Hirlap, 1842. november (192-199. szám)
1842-11-03 / 192. szám
Csütörtök Pesti Hirlap Megjelenik e hírlap minden héten kétszer: csütörtökön és vasárnap, félévi előfizetés a két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postán borítékban 6 ft pengő pénzben. — Előfizetk-wr-M® * «n x ?,!?. tulajdonosnál, hatvani utczai Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyebütt minden császári királyi postahivatalnál.—Az ausztriai birodalomba ’s egyéb liinselni tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a megrendelés csak a’bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek, 's egy-egy haláleserért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. Novemb. 3. 1842 TARTALOM. Névmagyarítás. Halálozás. Vezérczikk. (Elemezés, példa ’s alkalmazás.) A’ nemzeti színház ügyében (gr. Festetics Leo.) Hangászegyesület. Vakok intézete. Adakozás. Fővárosi újdonságok. Zágráb sa’ báni beiktatás vége,— kivonat ehhez a’ zágrábi illyr lapból.) Királyi városok köréből: Körmöczbánya (a' rendőrség rendetlensége humorképben.) Kérelem. Közgyűlési határnapok novemberben. Külföldi napló. Szerbia, Nagybritannia és Izland. Poreszhon. Értekező: (Históriai visszapillantás IV.) Ilit italos tudósit. Hirdetések: KÁQI AKOISZKO ín névmagyarositás. A cs. ’s ap. kir. felsége Schwarczkopf Károly pesti kir. egyetemi ötödévi orvos növendék vezetéknevének „Siklósy“-ra változtatását kegyeim, megengedni méltóztatott. Halálozás. Fazekas András, cs kir. udvarnok, a’ Jász-Kún kerületek egy év óta nyugalmazott nádori alkapitánya, életének 86-dik évében végelgyengülés következtében Jász-Kiséren f. évi September 12-én elhunyt. Nagymagyari Nagy János, Torontál megye érdemteljes főjegyzője ’s több megye tbirája, f. é. oct. 7-kén Nagy-Becskereken, öt hétig tartó vízkórság következtében éltének 40-ik évében meghalálozott. Elhunytét özvegye két kis árvájával és számos tisztelői ’s baráti kesergik. A’ megye, mellynek 11 év óta főjegyzője volt, benne egy ügyes és munkás tisztviselőt vesztett. — Rónay Móricz. Vezérczikk. (Elemezés, példa és alkalmazás.) Mondok: hogy a’ már létező majorátusok eltörlésében a' kímélet határa addig terjedhet, meddig a majorátusok eszmében’ rejlő jog jogal- ma engedi. Hogy ez iránt tisztába jőjünk, szükséges a’ majoratusi eszmét elemezni. Mit cselekszik tulajdonképen az, a’ ki majorátust vagy senioratust alapít? Örököst helyettesít; megszabja t. i., hogy legidősb fia, vagy családjának legöregebb tagja legyen javainak örököse; annak halála után pedig az örökösödés ismét vagy a’ nemzetség legöregebb tagjára , vagy az első örökös legidősb fiára szálljon, és így tovább. A’ majoratusi és senioratusi hitrebizottság tehát tulajdonképen az örökösödési helyettesítésnek (substitutio haeredis) kinövése. Kinövésnek mondok, mert a’jogtudomány tiszta fogalma szerint valamint egy részről a’ hitrebizottság (fideicommissum) a’ helyettesítéstől (substitute haeredis) lényegesen különbözik (mi pedig zagyvalék ’s ép azért kétszeresen jogalaptalan majoratusi törvényünkben a’kettőt összezavartuk), úgy más részről az örökösödési helyettesítés eszméjét jogszerűn oda csavarni teljességgel nem lehet, hogy a’ ki örököst nevez , ’s annak helyébe mást helyettesít, az örökségbe hagyott javai tulajdoni jogát, magával nem mondom örök időkre (mint minálunk), hanem csak egy pillanatra is sírba vigye, vagy épen az utódok minden következő nemzedékeit egész a’ legutolsóig a’ tulajdoni jogtól megfoszsza,’s ő, ki maga már rég porrá lett, olly szerepet játszék, a’ mihez élet kívántatik. Olly kérdésnél vagyunk , melly mélyebb, tudományos fejtegetésre vonz, mint a’minő hírlapok körével , természetével megegyezik; igyekszünk kerülni az iskolaszínt, de hogy megértessünk, némi analysist mégsem lehet egészen elmellőznünk. — Megjegyezzük tehát, ’s ősiségi törvényeink eltörlésének érdekében jegyezzük meg: mi képén a’ holtaknak vagyon dolgában az élők fölötti hatalma, vagyis a’ végrendelkezési szabadság, egyedül azon eszmében találhatja ’s találja igazolását, hogy a’dolog ollybá vétetik, mintha a’ rendelkező azon tulajdoni jogot, mellyel maga bir, és ezen tulajdoni jognál fogva életében másra ruházná; csak azon megszokritással, hogy a’valóságos átruházás idejéül saját élete utolsó perezét szabja ki. — Kell tehát valakinek lenni, ki a’ reáruházott tulajdoni jogot átvegye; — ez az örökös — és ennek, ha ember, élnie, vagy ha erkölcsi lény (intézet, alapítvány), személyesítve lennie kell, mert tulajdonos csak személy lehet. De mivel nem lehetlen, hogy a’ kijelölt örökös az örökséget át nem veszi, vagy veheti, azaz tulajdonossá nem leszen, természetesen következik, hogy a’ végrendelő ezen esetről is intézkedjék, azaz mást jelöljön ki, a’ tulajdoni jognak (fictione juris) elte utolsó perezébeni átvételére. És minthogy ez esetben is tulajdoni jog átvételéről (mondhatni: kézből kézre vételéről) van szó, ezen föltételes örökösnek is (legyen physical, legyen erkölcsi személy) létezni vagy ép ezen intézkedés által léteibe hivatni kell; különben nem volna, ki tulajdonossá legyen annak helyébe, a’ ki minthogy lenni megszűnik, többé tulajdonos sem maradhat. — És ime itt vagyunk az örökösödési helyettesítés (substitutio haeredis) elméleténél. Legyen szabad egy-két szóval elmondanunk ezen helyettesítés gyakorlatának vagyis az elméleti jogtan e’ részbeni alkalmazásának eredetét. — A’ római jogra kell visszamennünk; mert ott van a’kútfő, mellyből az európai jog ezt is, mint jogtudományának legnagyobb részét, hol tisztán, hol zavarosan merité. — A’ rómaiaknál ugyanis az örökösödés bizonyos áldozatokkal járt, mellyek a’ pontificalis jog által valának szabályozva; innen van, hogy a’ római polgár gyalázatnak tartá örökös nélkül meghalni, nehogy ezen szabályzott áldozatok alól látszassák javait elvonni akarni; azonban az örökösödéshez hozzákötött teher némelly esetben olly súlyos volt, miszerint nem ritkán történt, hogy a’végintézetileg kirendelt örökös az örökséget el nem vállald; innen eredt a’helyettesítés eszméje, mellynek ezélja koránsem az volt, hogy az örökég egy bizonyos családnál maradjon,hanem az, hogy legyen, ki az örökséget elfogadja; mert a’ rómaiak kezdetben annyira szűkében voltak az örökösöknek , miszerint azokká gyakran rabszolgáikat nevezők. — Ez volt az örökös-helyettesités legelső módja (substitutio „vulgaris); másik vsp .V sv£fc'..tit u.tia pspillaris, melly azon esettre rendeltetek,hahogy az örökös meghalna, mielőtt nagykorúvá lett (mert a’ kiskorúak örökösödést el nem fogadhattak, tehát örököst nem is rendelhettek, ’s igy a’javak ismét örökös nélkül maradtak volna). — Ekkint eredett az örökösödési helyettesités, mellynek, minthogy végrendelet volt, ez pedig Rómában a’ polgári nyilvánjog körébe tartozva, mintegy néptörvény alakjában jelent meg, kötelező hangon, egyenes és parancsoló szavakkal (modo directo et imperativo) kellett szerkesztve len nie. — És ebben különbözött lényegesen a’ hitrebizottságtól (fideicommissum) , melly mindig kérő modorban hangzott, ollyasmire kérvén meg az örököst, mit a’végrendelő maga egyenesen nem eszközölhetett. A’ hitvebizottságra ugyanis Quintus Veconius néptribun törvénye adott alkalmat, melly az elharapózó fényűzés korlátozása tekintetéből a’ nőket bizonyos öszvegen túl az örökösödési jogból kizárá; de adományt szabad volt elfogadniok: ha tehát valaki özvegye vagy leánya birtokába kívánta javait halála után juttatni, olly örököst választott, ki az örökséget törvény szerint elfogadhatá, ’s kivel Voconius törvényének kijátszására ezélzó számlé- tekát előre tudató; és ennek kérelemképen hitére is bizá (fidei commisit), hogy az örökséget egészen vagy részben annak adja át adománykép, kit örö-kösödésből a’ törvény kizárt *). Ez a’ hitrebizottság eredete, mellynek eszméjében benrejlik azon fogalom, hogy a’kényszerített kötelezést kizárja,’s csak a’hüség ’s becsületesség iránti bizodalmon alapszik. Ezen rövidke előadásból (mellynek szobatudákos ; szagáért bocsánatot kérünk) világos, hogy az örö kösödési helyettesités, mikint az a’ középkori aristocratiákban majorátus alakban kifejlett, az ere- deti jogeszmétől merőben eltért, ’s kötelező erőt ru- ruházván a’ hitrebizottságokra, egymástól lényegesen különböző eszméket zavart össze, melly összezavarásból olly abnormis állapot jött létre, mellynek megszüntetését úgy a polgári magányjog logicája , mint a’köznemzeti hitelnek, iparnak ’s az ország vagyontőkéje nevelésének tekintete naponkint hangosabban sürgetik. — És ime’ száraz elemezésben találjuk föl annak kulcsát, hogy a majorátusok eszméjében rejlő jog fogalma meddig elégedi a’ már létező majorátusok eltörlésében, a törvény utalma alatt keletkezett érdekek iránti gyöngéd kiméletet terjeszteni? El kell t. itérni a’ hitrebizottsági eszmétől, mert az itt merő fogalomzavar, miután a’majoresco kezéből a’ tulajdoni jog egészen ki van véve, ’s igy az illy lelánczolt kezű haszonvevőnek hitére bízva (magyar-latinul szólva: fidei committálva) épen semmi sincs; esettől eltérvén, viszsza kell vinni a' majorátusokat és senioratusokat az örökösödési helyettesítés eszméjére, melly egyedül képes ezen institutiónak, a’mennyiben már létezik, kímélésére jogalapot nyújtani. Ha érdekelhetné olvasóinkat egy csoportba öszszeállítva látni mind azon országoknak substitutionális törvényeit, mellyekben az aristocratia, mint testület, semminemű különös politicai jogokkal nem bír: elbeszélnek, mikint a’ hires Code Napoleon, mellyről alkotója monda, hogy az ’s nem ezernyi véres győzelmei adandnak halhatatlanságot nevének elmondanék, hogy ezen codex a' substitutiókat eltörölte, azt mindazáltal, hogy az örökség, hagyomány vagy ajándék el nem fogadása vagy el nem fogadhatása esetére más helyettesittessék, megengedte; valamint azt is, hogy a’szülők gyermekeiknek, vagy a‘ testvér testvéreinek hagyhatja olly módon vagyonát, hogy azt első nemzedékbeli maradékuk számára (de minden nem- vagy korbeli különbség nélkül) megtartani köteleztessenek (896, áöT, 1048 ez.); — elmondanék, mikint az 1826-ki máj. 17-kei franczia törvény a’ substitutiót nemcsak megengedé, hanem a’ hagyományos örököseinek két nemzedékéig, tehát összesen három nemzedékig, ki is terjesztő; ’s hogy ezen törvény, ámbár még eltörölve maiglan sincs, egészen kiment a’ gyakorlatból; mert —mikint Celliez mondja— mit ér annak két három nemzedék, kinek kevélysége örökkévalóságról álmodott! — elmondanák, mikint az ausztriai codex (611, 612. czikke) a’ substitutiót olly módon engedi meg, hogy a’ római substitutio vulgaris esetében, mellyet a’ franczia törvény substitutiónak nem is részén, életben levő személyt akárhányat szabad substituálni; de ha még nem született egyénekre is kiterjesztetik a* substitutio, ingatlan javakban az első, ingókban a'második nemzedéke* túl nem terjedhet; — és elmondhatnék Europa többi codexeinek e’részbeni rendeletét; mindez azonban minálunk a' majorátusok barátait nehezen indítaná követésre, miután egy részről (például az ausztriai ’s bajor codexben) a’ hitrebizottságok egészen külön tekintetbevételnek, ’s megengedtetnek ugyan, de nem egy vagy más néposztály külön kiváltsága gyanánt engedtetnek meg; mi által nem születési , hanem birtokaiiszocratiai szint öltenek föl; más részről — a’ mit már mondok — olly ország példája, mellynek aristocratiája, mint különös statushatalom, nincs, a’példa minálunk nem sokat nyom; e’ helyett inkább Angliát emeljük ki, melly fölé nemcsak azért, mivel az nagy, szabad, dicső— mint a’ halhatatlan Moore Tamás velőket rázó népdala szól— nemcsak azért, mivel nyilván jogunk elméletében Angliáéval tömérdek analógia van, hanem azért is sok szem vet honunkból sóvár pillanatot, mivel annak aristocratiája magát minden vélemény okán daczára maiglan fentartotta. Meg kell tehát mondanunk, mikint a’ par excellence aristocraticus Angol- és Irhonban az, a’ mit mi hitrebizottságnak nevezünk, tulajdonkép nem is létezik *), ott majoratus, senioratus nincs; mert az angol szokásos törvény tisztábban megmaradt, mint más akármelly európai törvény , a’ subsetutióban rejlő jog fogalmánál, ’s azt sem a’hitrebizott *) Cicero (De finibus bonorum et malorum) erről két érdekes esetet beszél. Egyiknek hőse Sextus Peducens, ki hitrebizottságképen igen nagy örökséget kapott; senki sem volt az egész világon, a’ ki tudta volna, hogy a’javak csak hitére bízottak; de ő elment, fölkeresé a’ végintéző özvegyét, s a roppant örökséget neki egészen átadá. — A másik eset Sextiliusról szól, Quintus Fabius Gallus örököséről, ki barátaitól kért tanácsot; vallyon tartozik e a’ végrendelő leányának kiadni atyja vagyonát, minthogy abban csak hitre- i bízással jön örökössé ? Baráti úgy vélekedtek, hogy nem kö-teles többet kiadni, mint mennyi Voconius törvénye sze-int a’ leányt megilleti; és ő-------a’ fidest szögre akasztá, 's a’hasznos tanács szerint cselekedett. — Teheté joggal, bár nem erkölcscsel; joggal, mert a’ hitrebizás nem volt 's nem lehet kényszerítés. I *) Scotiában igen; ott a” clan-rendsasinek , miszernt a’óla* főnöke úgy szólván az egész nemzetségről gondoskodni tartszott, az örökös substitutio, vagyis a’majorátus természete® következménye; míg minálunk csak gyökértelen idegen növény, melynek sem oka , sem alapja: 175 .