Pesti Hirlap, 1842. december (200-208. szám)

1842-12-04 / 201. szám

kell, de ha önjavát ismeri, nem is szabad számítania; elannyira nem , hogy ha váratlanul mégis hozná­nak be valamit, mi a’ vitelbért mindaddig leszállítani óhajtanék, mig kivé­vén egy kis tatarozási tartalék­tőkét, a’ kezelési költségen felül egy fillért sem jö­vedelmeznének, mert az országnak mindenek fölött a’ közlelkedés ’s kereskedelmi forgalom élénkítése fekszik érdekében, ezt pedig olcsóság a’ gyors biztos szállításban kimondhatlanuíl elősegíti, ’s azért a’ vi­­telb­érnek tehetségig alacsony állása a’ sükernek m­ellőzhetlen föltétele, kivált minálunk, hol a' for­galomnak még csak a’ közlekedés könnyítése által úgy szólván teremtetni kell. — Minket tehát nem csak az vissza nem hökkent, hogy az országos vas­utak a’ népes ’s ipardús Belgiumban 3 pcentnél töb­bet nem jövedelmeznek, hanem még az sem­ hökken­tene vissza, ha épen semmit sem jövedelmeznének ; mert a’ vasutakban kölcsöntörlesztési, avvagy csak kamatfizetési forrást is találni félnénk, keresni nem akarunk. — Hozzá járul, hogy ha ez nem igy volna is, segédmódot mégis találunk, melly az egyenvo­­nalt kiegyenlíti; igyekezünk t. i. olcsóbban é­piteni, ’s ezt nem csak azáltal érjük el, ha kivált a’ fiumei vasútnál a’ szomszéd határőrezredek katonai erejét építésre használjuk, hanem az által is, ha gőzerőre nem, hanem csak lóerőre építtetünk. Ezáltal a’ költ­ség közel felényire száll, ’s megvalljuk, a’ mint cso­dálkoznánk, ha Belgium nem gőzerőre épített volna, mert ott személyszállítás volt a’ fő nézet, úgy miná­­lunk, legalább a’ duna-fiumei vasútnál, a’ gőzerőre építést nem csak szükségesnek r­em, de sőt csak hasznosnak sem találnék, miután itt főképen áruszál­lításra kell számítani. Midőn mi ezen nézetek ’s nagy pénzalap hiány tekintetéből oda nyilatkozunk, hogy hálát adandunk istennek, ha első lépésül nem is Pesttől, hanem csak Eszéktől (vagy talán inkább Vukovártól) építünk vasutat, a’ Jelenkor véleményünkben nem osz­tozott, hanem határozottan azt monda, hogy habár sokkal többe kerülne is, minden­esetre Pesttől épít­sük.­­ Hogy ez igen sokkal, tán kétszer annyinál is többe kerülne, az tagadhatlan; azonban ha tisztelt pályatársunk kivihetni reményű, hogy az ország ez­zel ne gondoljon, hanem a’szükséges roppant költsé­get mind megszavazza, mi annak bizonynyal csak ör­vendhetünk, ’s igen örömest átmegyünk véleményére; —ámde nekünk ehez most reményünk nincs; ’s azért nem ártand megjegyeznünk, mikint az aldunai rövidebb vonal szóba hozására minket nemcsak egye­dül gazdálkodási tekintet vezérlett,hanem azt hiszszük, hogy az aldunai megyéket Fiúméval vasút által össze­kötni még azon esetben is szükséges lenne, ha már Pesttől Fiúméig vasutunk volna, ’s hogy ez utóbbi tu­­lajdonképen a’ közvetlen czélnak nem is felel meg annyira , mint az aldunai vonal. Ugyanis fiumei vasútnál főképen áruszállitásra, még pedig kül­­kereskedé­si szállításra kell számítanunk; már pe­dig az, a’ mit Pest ’s a’ Pesten felüli vidék szállít­hat Fiuméba, csekélység ahoz képest, mit a’ Duna folytában Pesten alól jobbról mint balról fekvő me­gyék, ’s Temes, Torontál, a’ Béga, az altiszai részek pedig és Maros vidéke a’ Ferencz csatorna sege­delmével az aldunai vasúthoz szállíthatnának; külön­ben is a’ mi Pestről ’s Pesten felülről menne Fiu­méba, annak leszállítása vizmentiben a’ Dunán Vu­­kovárig nem olly sokba kerülne; ellenben a’ most elszámlált alsó részek nehéz ’s kerületes (volumino­­sus) termékeinek vizen fel Pestig, innen pedig az al­dunai vonalnál kétszerre hosszabb vasúton Fiuméba szállítása kimondhatlanníl sokba kerülne, ’s a’ vál­lalat fő czélja merőben eltévesztetnék.— Ha van em­ber, ki azon eszmének barátja, hogy Pest honunk testének szíve, az összes vérfogásnak gyülhelye le­gyen -, mi bizonynyal hozzá csatlakozunk; de ezen központosítási eszmét képtelenségig vinni nem kell; képtelenség volna pedig akként intézni közlekedési eszközeinket, hogy Magyarország gabnakamrája, Temes, Torontál, Bács ,stb . Fiuméba küldendő bú­záját repetéjét Pestre legyen kénytelen felküldeni, semmi más czélból,mint csak épen hogy elmondhas­sa, miképen Pesten is volt.­­ Azonban ismételnünk kell: elmélkedésünk korán sem oda megy ki, hogy ne örvendenénk, ha nemzetünket annyira megszállja a’ honboldogitás angyalszelleme, miszerint elég erős leend magát egy pest-fiumei vasút roppant költségei­re elhatározni; hanem csak oda kivántuk olvasóink figyelmét irányozni, mikint a’ fiumei vasútnál Pestet kiindulási pontnak,mint conditiosinequa non-t, honunk érdeke nem kívánja; sőt ha Pesttől Fiuméig vasutunk már volna is, ahol az aldunai részekről egy szárnyvonalt kötni minden esetre szükséges volna,’s azért ha conjuncturáink akkint alakulnának, hogy a’ pest-fiumei vonal roppant költségeire magun­kat el nem határozhatnék; puszta centralisationalis szerelemből nem kellene semmit sem tennünk, ha­nem épitnünk vasutat a’ Dunától Fiúméig, hol az leg­kevesebbe kerülne, ’s mellynek fölépítésére valami szokatlan uj teher ’s áldozat tán nem is kivántatnék.­­ A’m­agfy. tudós társaság el­ik nyil­vános közgyűlése. Fővárosi lapjaink többet­kevesbet mindnyájan szólottak ezen közgyűlésről. Egy lap emphasissal kiált fel, hogy az ,,egyik diadal­napja volt a’ „megfontolt“ haladásnak.“—Nem az én gondom, ha valljon a’ dicsőített e‘ dicsőítés­nek nagyon megörül e? rémlik előttem, mintha ol­vastam volna, hogy a’ közelebb múlt pesti gyűlésen valami ollyast mondott, mintha egy bizonyos tárgy­hoz azért nem örömest szólna, mert attól tart, hogy valaki őt is a’ fontolva haladókhoz találja számítani. Való, hogy a’megfonto­lás igaz értelemben vé­ve nemcsak nem rész, sőt minden okos lépésnek m­ellőzhetlen postulatuma; ’s bizonnyal nincs ember eléggé kába, ki a’ megfontolást kárhoztatná; de e’ szónak nem is igaz valódi értelme lett honunkban némi csipős elménezkedések tárgyává, hanem azon különös szabású alkalmazás, mellyet ama’ pártnál nyert, melly a’ negatiók zászlajára igen-igen sze­rényen azt irá, hogy az a’ megfontolás zászlaja ; ’s fontolgatását azzal akará bizonyítani, hogy vagy szünetlen negatióban marad (kivévén egy-két tár­gyat), vagy ha ebből néha kivetkezik is, örökös ag­­gatózással, kisszerű szóbonczolgatással és undo­rító személyeskedéssel bíbelődik *), mintha bizony a’ perpatvarkodás annyi volna, mint megfontolás. — Nekem úgy tetszik, hogy minden illy jelemzés job­ban hangzanék mások szájából, mint magunkéból, így igen könnyen kérkedéssé válik. Ez pedig néha nevetség tárgyává lesz; kivált ha egy barátom el­més szava szerint, némi fontolva haladást emlegető jámbor, azon cselédhez hasonlít, ki olly fontolva haladt urához a’megrendelt fagylalttal, hogy elol­vadt, mikorra megvívó. — Élni akartam ez alkalom­mal , hogy megmondjam önnek, mikint gondolko­zom én e’ dologról. De utána teszem, hogy a’ minő nevetségesnek találom, ha valaki megfontolásnak nevezi azt, mi néha rövidlátás , néha ingatagság, néha elvtelenség, néha balitélet, néha önérdek-le­­gyezés, néha szenvedély, szóval: minden egyéb, csak megfontolás nem, úgy nem szeretem, hogy di­vattá válik elménczkedni illy szavak fölött. — Egy másik hírlap, mellynek a’ magyar nyelv körül érde­mei tagadhatlanok, kivonatot közöl az academia má­sod elnökének reám ’s mondhatom sok másokra is fájdalmasan hatott beszédéből; olly kivonatot, mellyen nyilván látszik, hogy alkalma volt azt nem puszta hallás után készítni.— E’ hirlap, ha jól emlé­kezem, kezdője volt a’ panszlavismus elleni journal­­harcznak , ’s ebben magához mindekkorig követke­zetes. — Meg kell vallanom, hogy a’ magyar acade­mia közülésérőli jelentését ’s abban különösen az érdeklett kivonatot olvasva, e’ lapban azon lapra nem ismerek.-- Ennyit megjegyezni tisztemnek véltem. Gondolom lesznek mások , kik — ha kell — számba veendik egyről is másról is, mit mondottak másszor,­­ ’s mit mondanak most. — Én csak szavamat akarom beváltani, mellyet ön múlt lapjában adok, hogy a’ magyar academia közüléséből még egy másik várat­lan ’s megfoghatlan tüneményről fogok egy-két rö­­vid szót szólani; ’s ezzel tartozom korunk históriá­jának , tartozom korán hunyt jeles hazánkfia gróf D­essewffy Aurél emlékezetének, melly iránt ép olly érzelem,dobog szivemben, minőt ennek szív­ből eredeti, szívhez szóló meleg szavai, a’ gyász al­kalomkor kifejeztenek. — A’ másodelnök beszéde után,az academia titoknoka Dr.Schedel Ferencz jelentést ten a’ m. t. társaság 1841/1-ki munkálkodá­sairól. Jelentése folytában , az elhunyt tagok emlé­kezetének áldozva, mint kellett, gr. D­es­s­e­w­ffy Aurélt is megemlité; ’s többek közt igy szól ne­­crologjában: „gr. D.­Aurél tárgya sokféle üldözéseknek, ’s ki merem mondani: e­­zeknek áldozatja.“ — és ismét alább: „le­­gyünk mi igazságosabbak ma,midőn emlé­kezet­ének ün­nepét megülni készülünk azon teremben, hol ő nem kisded részét szenvedte fájdalmainak.“ — Ezeket D­r. Schedel Ferencz ur monda, a’ magyar tudós társaság titoknoka, ’s hogy monda, nemcsak hallá­som áll jót, hanem jót áll a’ „Társalkodó“, melly­ben mind ezt szorul szóra olvashatni. — Ha e’ sorokban csak egy parányi gondolat foglaltatnék, melly a’tisztelt emlékezetű jeles férfiú nevének fény­köréhez bárha csak mi kicsinyded csillámsugárkát illeszthetne is, nem szólanék; — nem szólanék, ha­bár érzem, hogy semmi esetre sem szabad, kivált pedig egy academia titoknokának nem szabad igy el­torzítani a’ históriát, ’s áldozatokat sorozni azon ol­dalra, mellyen áldozatok nem lehetnek, melly sok­kal erősebb, hogysem e’ quilificatiót elfogadhatná. És nem szabad üldözésről beszélni, hol üldözésnek árnyéka sem volt, és üldözőkké bélyegezni azokat, kiknél erre sem akarat sem erő nem vala. — Illy ih­­sinuatják azonban a’ dicsőült férfiú emlékezetét csak *) Nem szerettem, hogy ön néha-néha illy megtámadásokra feleselésbe bocsátkozott. — Egy idő óta azonban azt gondo­lom észrevenni, hogy hivatását, helyzetét és idejét ,mél­­tán­­ többre becsüli, hogysem ezt tenné. — Kérem önt,ma­radjon e­­mellett, ’s higye el, hogy az olvasó közönség már bir annyi f'élőtehetséggel, mennyi kell, hogy a’ pisz­­kolódás senki másnak, mint csak épen a’ piszkolódónak árt­son. —­­ homályosithatják, nem deríthetik. ’S azért, mint fér­fihoz illik, kereken kérdem: a’ holdból hullott e alá Magyarhon földére titoknok úr, hogy a’ legújabb kor eseményeit ’s ez események színét, és a’ fér­fiút, a­ kiről szólott, ennyire nem ismerő? — És ha tudományos buvárkodásiba merülve nem ismerhető, miért bocsátkozék politicai súrlódások torzításába, mit tenni a’ magyar tudós társaság ülésében és úgy nem volt hely és alkalom, mint az elnöki beszéd po­liticai vagdalózásira nem? —„Sokféle üldözé­seknek áldozatja!!“— Avvagy nem tudja e titoknok ur, ki volt? milly palczon állott országgyű­lésen kivül ? mellyik oldalon állott országgyűlésen? ’s mikor és miként kezdé rövid journalisticai pályáját országgyűlés után az, kiről szó van? ’S ha tudja, és sejti, milly fényes pálya kezdetén állott, nem kell e bámulnunk,hogy őt, épen őt­ a’ hatalom részesét, ’s bizonyos tekintetben orgánumát, üldözések áldo­zatává törpíti le? És a’ megyei teremet, melly ha­zafias készséggel nyittaték meg a’ tudós társaságnak, olly helylyé szentségteleníti, melly szenvedéshelye volt az üldözések áldozatának? és miért? mert Pest vgye közönségének többsége,három gyűlésen, mely­­lyen a’ tisztelt emlékezetű gróf országgyűlés óta megjelent, nem volt vele egy véleményen. — És ez­ért : üldöztetések áldozatja !! — Bizony bizony nem igy készítik a’ históriát.------A’ titoknok után J­á­s­z­a­y értekezésének közbevetésével Császár Fe­­r­e­n­c­z 1. tag. emlékbeszédet mondott ugyancsak gr. Dessew­ffy Aurél fölött; ’s e’ beszédről mond­ható egy, hogy szívet indított, mondhatja más, hogy hidegen hagyott; de azt mindenki köteles megval­­lani, hogy a’ helyről ’s alkalomról meg nem felejt­kezett ; politicai dyatribák mezejére a’ társaság el­nökét’s titoknokát nem követé; magasztalt érdem, magasztalt hivatása szerint, de magasztalását má­sok sértésére, egy egész országpárt sértésére, nem alapitá; ’s ez azon tapintat, melly a’ tudós társa­ság üléséhez illő ’s méltó volt.------’S most még csak egy szót. Minthogy az ez évben megjelent ma­gyar munkák között egy sincs, melly vagy kitűnő lángészt, vagy nagyszerű jutalmat tüntetne elő, az academia, alapszabályai sinér mértékén, az 1840-ki munkákra tért vissza, ’s az 1841-ki nagy jutalmat (200 darab aranyat) Vörösmarty 4 kötetű újabb munkáinak ítélte. — Legyen megáldott, legyen ma­gasztalt az academia ez ítéletért! Engedje ön, hogy a’ közvélemény azon nevezetes töredéke nevében, melly ön lapját orgánumának vallja, nekem jusson a’ szerencse, ezért nyílt köszönetet mondani.—Hal­hatatlanságra csak classicitas tarthat számot; ’s V­ö­­resza arty „Szózata“ ’s lyricus munkái, növek­vő fényben fognak ragyogni, midőn sok jutalmazott ’s jutalmazandó halhatatlanság, művével együtt, rég felejtve lesz. — Ehre dem Ehre gebührt! — A’ ma­gyar tudós társaság e’ jutalmazásban a’ nemzet be­csületét híven kezelé. — A’ mi még ez ülésből köz­tudomásra való , ön kiirathatandja nálam nélkül is *). — Budapesti emberbarátokhoz. Minthogy az ikervárosi jótékony nőegyesületek hivatása, a’ nyomasztó ínséget enyhíteni, annálfogva szíves kö­telességüknek ismerik, a’ kőkeblű budapesti lakos­ságot az uj esztendő közelgésére emlékeztetni, midőn a’ jámbor szokássá vált újévi üdvözletek megváltása által a’ szűkölködők számára nevezetes segédforrá­sok nyílhatnak. Reményük az egyesületek, hogy a’ segédeszközök bármikori szedésekor részvevő bőke­zűségre találnak a’ t. ez. közönség nagylelkűségében, mindazáltal az újév fordulásakor annál bizalmasab­ban vélik az annyiszor fényesen kitüntetett jótékony­sági szellemet olly szokásnak folyamában maradásá­ra és élesztésére irányozhatni, mellynek gyakorlata az emberiség méltóságát tanúsítja, a’ mindenben szű­kölködők felsegéléséhez módot nyújt, ’s nem kevés felebarátunkat végromlástól ment meg. Az e’ czélra gyűjtendő tetszés szerinti adakozások soha inkább nem sürgősbek, mint ézen jelen­tésszakon, midőn a’ munkátlanság ideje beállott, kevesebb a’ kereset, ’s itt élelmi szükségek m­agasb­árúak, a’ szegény erő­fogy­ottak ’s gyámoltalanok roppant száma vigaszta­lás nélkül kétségbeeséssel küzd , ’s a' pillanatnyi késedelmet nem tűrő ínség könyörületért segítségért rimánkodik. Mind­ezek teljesithetése végett a’ fogyat­kozást szenvedők nevében nyilvánosan kimondott kérelem közpártoltatásra szorul, ’s az ikeregyesüle­­tek bizván eddig tapasztalt gya­nositásban, reményük óhajtható foganatat. Legkisebb adakozás 12 pengő­ért felülmúlhat, ’s ezért, valamint a’ nagyobb adako­zásokért, nyugtatványt is kaphatni A’ gyűjtők, a’ két szomszéd városi plébános urak, ’s más valláso­kon levők lelkészei, egyéb számos gyűjtőhelyek külön hirdetményben foglaltatnak. A’ nyomtatásban megjelenendő jegyzékben mindenki kívánságához képest közölheti nevét ’s rangját. Egyszersmind ké­retnek a’ nemeslelkű emberbarátok, hogy a’ beiratást ne halaszszák, hogy az újévet megelőző napon lehető teljesen jelenhessék meg a’kiosztandó névjegyzék. *) Nem vesztt érdekéből, ha helyszűke miatt ez jövő számunk­ra marad. — Szek­. 85.

Next